Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy elolvastam a példaszöveget és azt a kettőt, akié még érdekel. Most neki kéne állni a feladatnak, de a versből próza lesz, ha nem tördelem, és hiába lüktetnek a félsorok, ha megíratlanok az egészek.
A novella Stall Anita írása.
Van hangom.
Ezek isérdekelhetnek
Mondom én.
Van hangom.
Mondja György király.
A hatodik.
Egy a sorban.
Ez a nyolcas számú dokumentum, amit
ma megnyitok, de a többi hétre már nem emlékszem.
Az egyik a tegnapi értekezlet maradványa,
a másik, gyakorló feladat a gyereknek.
A maradékban láthatatlan vagyok.
Kijelentem azt is, hogy életem rendezett,
egy férj, három gyerek, lakás, miegymás.
Kijelentem továbbá, hogy játszom a szavakkal
és tisztában vagyok vele, hogy simulékony vagyok.
Mert mi az, hogy büntetőjogi felelősségem teljes tudatában?
Ez olyan végleges meg sok, véglegesen sok,
és én soha semminek nem vagyok teljes tudtában,
csak sodródj az árral, anyukám, mondaná a legjobb barátnőm,
de már nem mondja,
persze nem halt meg, csak elaludt szépen
a barátságunk
ahogy a természet Petőfi versében.
Vigyázat! KÖZHELY VESZÉLY! villog a fejemben az ALERT lámpa,
mert ébren töltött időm beszédre fordított részében többször használom
az angolt, mint az anyanyelvem.
Na, az én anyanyelvem a magyar, ebben biztos vagyok.
De anyám anyanyelve nem az.
Félig magyar, félig szerb és az apanyelve
pedig teljesen sváb, ami nem is egy nyelv csak egy nyelvjárás.
Fotó: Shutterstock
Felelősségem teljes tudatában kijelentem továbbá,
de rám kiabál a TELJES TUDATÁBAN,
hisz én csak részleges tudatában vállalom, hogy
soha nem rúgtam be alkoholtól,
félek a labdajátékoktól és a tyúkoktól és
enyhén piromán vagyok.
Van hangom, de nem használom,
csak mosolygok szépen a sértéseken,
ha bánt valami, lenyelem.
A jó kislányok így csinálják,
és életem fő célja, hogy jó legyek.
Ritkán nézegetem magam a tükörben.
Sokat olvasok, de alig jegyzek meg bármit is belőle.
A temetés, bármilyen széles, ólnál is szűkösebb,
olvasom félre Pilinszky versét.
Persze olvashatnám teremtésnek is,
és talán úgy is lenne, ha nem most haltál volna meg.
A pszichiáter azt mondja, segít, ha írok, naplót. Én hozzád írom.
Szerintem nem erre gondolt.
Vállalom továbbá, hogy egy kézen meg tudom számolni
az összes szerelmem. A jó kislányok így csinálják.
Beismerem továbbá, hogy az aranyláncot,
amit tőled kaptam
messzire dobtam egy magas réten
és elégedetten mentem haza.
Vállalom továbbá, hogy egy kritikus azt írta,
van egyéni hangom, használjam.
Írjak saját versciklust, novellákat.
De nem jelentet meg tőlem semmit,
ami utánzás, stílusgyakorlat.
Kijelentem azt is, hogy
mikor visszamentem a láncért és nem találtam,
kutattam sokáig izzadtam és
akkor hallattam a réthez illő állatias
hangomat.
De nem merem azt kijelenteni, hogy
az egész életem is csak egy stílusgyakorlat,
valami más helyett, ami nem lett,
ami bennem ragadt.
Utoljára kijelentem, hogy
nem sírtam a temetéseden és
nem unatkoztam végig az életem.
Kiemelt kép: Shutterstock
