Az évtizedek óta szabadságot és felejthetetlen élményeket ígérő Sziget idén is erős line-up-pal tér vissza, hogy meghódítsa augusztus második hetét. A fesztivál első napját, augusztus 7-én, a Nagyszínpad vendégeként a Grammy-díjas Kylie Minogue nyitja meg. A további napokon pedig többek között Halsey, Martin Garrix, Bebe Rexha, Sam Smith, Janelle Monáe, Liam Gallagher, Tom Odell, Skrillex alkotják. A 2024-es Sziget egyébként nemcsak a fellépői terén jeleskedett, hanem a higiénia terén is az európai fesztiválok élvonalába került, és egyre nagyobb fókusz kerül a programélményekre is, hogy mindenki megtalálja számítását hazánk ikonikus zenei parádéján. És minden 30 éve kezdődött egy álommal.
Csiszár Virág, a Sziget booking managere így nyilatkozott az idei line-up kapcsán:
„Az már korábbról ismert, hogy olyan nagy nemzetközi sztárokat láthatunk idén a Nagyszínpad headliner sávjában, mint Sam Smith, Liam Gallagher, Halsey, Martin Garrix és Fred again. Ha pedig azt nézzük, hogy a korábbi sávokban fellép – mások mellett – Skrillex, Stormzy, Fisher, Raye, Janelle Monáe vagy akár Tom Odell vagy Louis Tomlinson, láthatjuk, hogy rendkívül sokszínű és erős programja lesz az idei Nagyszínpadnak. Nagy örömmel jelentem be, hogy ehhez a sorhoz csatlakozott – a nyitónap főfellépőjeként – az ausztrál szupersztár, Kylie Minogue”.
Kádár Tamás, a Sziget főszervezője azt is elárulta, hogy a higiénia terén az európai fesztiválok élvonalában is példaértékűek a szolgáltatások, ezt nem csak a látogatók, de a nemzetközi fesztiválszcéna szakemberei is elismeréssel nyugtázták. A Sziget látványvilága is nagyot színesedett úgy a vendégtérben, mint a programhelyszínek tekintetében. A fenntarthatóság terén is sokat fejlesztettek, ezen a téren már egy nemzetközi közösséggel, az Európa élvonalába tartozó fesztiválokkal együttműködve, közösen dolgoznak tovább. „Kiemelendő még a fesztiválon igénybe vehető szállások változatos kínálatának és szolgáltatásainak sokszínűsége” – tette hozzá a főszervező.
Free To Be … – a Szigeten, szabadon
Idén 30. alkalommal jelentkezik a Sziget. „Több, mint 30 évvel ezelőtt nekünk is volt egy álmunk: egy hely, ahol egy hétig együtt lehetünk, ahol mindenki megélheti a személyes szabadságát, az atmoszférát, a “flow-t”, amit egy vibráló fesztivál nyújthat, ahol megférnek egymás mellett különböző stílusok, programok és kultúrák.”
– mesélte Kádár Tamás.
A Sziget hamar szimbólummá vált. Egy ideális világgá, ahová belépve magunk mögött hagyjuk a mindennapok gondjait, a „kinti hétköznapok” félelmeit, megosztottságát, igazságtalanságait. Ahol valóban átélhető a szeretet forradalma, az elfogadás, az együvé tartozás.
„A Sziget alapértékei harminc éve változatlanok. Hiszünk a kulturális sokszínűségben, a különbözőség elfogadásában, az egymás iránti figyelemben, a közösség erejében, a személyes boldogsághoz való jogban, a szeretet erejében, bármi is történjék közel vagy távolabb körülöttünk a világban.”
– emelte ki Kádár.
„Európa egyik legnagyobb fesztiváljaként aktívan kiállunk az alapértékeink mellett és büszkék vagyunk arra, hogy törekvéseinket idén a European Festival Awards a társadalmi ügyek melletti kiállást elismerő „Take a Stand Award” elismeréssel díjazta” – tette hozzá.
„Öt évvel ezelőtt a Love Revolution égisze alatt foglaltuk össze azokat az alapértékeket, melyek az üzeneteinkben és programjainkban is visszaköszöntek. Az eltelt három évtizedben a Sziget és közönsége egy olyan nemzetközi közösséggé vált, mely együtt valósította meg azt az „álomállamot”, amit ma már szerte a világban a Szabadság Szigetének hívnak. A Sziget, a szabad Szitizenek elfogadó közössége. A Sziget az a hely, ahol szabadon lehetünk önmagunk, ahol szabadon lehetünk Szitizenek” – ennek ad keretet mostantól a ”Free To Be…”, mely a Sziget számos pontján köszön majd vissza.
Megújuló Városközpont, Welcome zone, átalakított közönségtér
„A fesztiválszcéna folyamatos változása és a látogatói igények sokfélesége minket is évente újabb fejlesztésekre ösztönöz” – folytatta Kádár. Ennek fényében idén is találkozhatunk újabb megoldásokkal a fesztiválon, de a programhelyszínek kialakításánál is több újítást jelentettek be a Sziget szervezői. Egyrészt már a bejárat utáni fogadótér is egy új képet mutat.
A vendégközpontú és még gördülékenyebb ügyfélkezelést segítendő, a vendégeket egy új Welcome Zone fogadja majd, ami azon túl, hogy egy tökéletes találkozási pont, itt kerül kialakításra a megújult Városközpont is, ahol elérhető lesz minden olyan szolgáltatás, ami a látogatóknak nagy segítség a fesztivál forgatagában. Itt lesz az információs központ, a talált tárgyak osztálya, a közönségszolgálat, az ún. Szitizen Center vagy a biztonsági kérdésekben segítő panasziroda. Lesz egészségügyi szolgálat, ATM automata, powerbank illetve FestiPay feltöltés is, de itt vásárolhatnak a látogatók szigetes ajándékokat vagy City Passt, amivel Budapest számos szolgáltatását kedvezményesen vehetik igénybe. Szintén a vendégélményt fokozza, hogy a szervezők átalakítják a Nagyszínpad közönségterét is. Egyrészt kialakítanak egy kordonnal elkülönített „fan pit”-et, egyfajta rajongói zónát, valamint további újítás, hogy a koncertek jobb élvezhetősége érdekében eltűnik a közönségtér közepén álló keverőtorony (FOH), ehelyett a nézőtér két szélén álló kisebb építmény veszi át ennek szerepét.
A koncertélményt ne írja felül a kellemetlen sorban állás
Tavaly a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a már régóta felújításra szoruló, így az áteresztő képességében biztonsági okokból visszafogott K-híd miatt, a nagy világsztárok koncertjei után a látogatók kiengedése lelassult. Sajnos a K-híd felújításáról továbbra sincsenek bíztató hírek, csak ígéretek, ezért Kádár Tamás elmondta, hogy a tömegirányítás terén igyekeznek újabb megoldásokat bevezetni, hogy a koncertélményt ne írja felül a sorban állás.
Egyrészt a Nagyszínpad táncteréről egy új útvonalon irányítják a közönséget a kijárat felé. Technikai újítás, hogy több helyen lesznek olyan digitális információs táblák, ahol valós idejű adatokkal tájékoztatják a közönséget, hogy egyes útvonalakon mennyi idő alatt lehet a kijáratot vagy a taxi szolgáltatásokat elérni. A nagy érdeklődésű fesztiválnapokon – igény szerint – a H-híd irányába is megnyitják a gyalogos forgalmat, ezzel is elkerülve a feltorlódást. A H-hídtól éjszakai buszjáratok is közlekednek majd a Margit híd irányába, de sűrítik a hajójáratokat és a taxis közlekedésben is lesznek majd változások, például egy új BOLT taxidroszt a H-híd irányában.
Biztonságosabb fesztiválozás
„Az elmúlt több mint 30 év tapasztalatai alapján azt gondoljuk, hogy jól ismerjük azokat a kiemelt eseteket, amikre mindenképpen fel kell készülni, de fontosnak tartjuk, hogy a látogatók is vigyázzanak magukra és egymásra.
Ennek érdekében olyan „segítő zónákat” hoznak létre a fesztiválon, ahol nyugodt körülmények és szakmai segítség várja azokat, akik esetleg pánikroham, vagy bármilyen mentális és pszichés probléma miatt kérnek segítséget. Az egészségügyi ellátás terén pedig a balesetek többségét jelentő bokaficam vagy egyéb sérülések ellátásán túl egy olyan “védőhálót” igyekeznek biztosítani, mely az egészségügyi problémával élők – mozgáskorlátozottak, cukorbetegek vagy gyógyszer szedésre kötelezettek, stb. – számára nyújt biztonságos szórakozást.
Változatos ételek, pénztárcabarát étel, környezettudatos megoldások
A tavalyi fejlesztéseket megtartva, illetve továbbfejlesztve, változatos kínálattal, kényelmi szolgáltatásokkal és „pénztárcabarát” ételekkel készül a Sziget a vendéglátás terén. Továbbra is konyhás blokkokban, azaz food-court-okban kínálják az ételeket a tavalyihoz hasonló elrendezésben úgy, hogy mindenki megtalálja a számára kedvező kínálatot. A választékban ugyanúgy lesznek magyaros ízek, mint nemzetközi ételek. Kádár Tamás elmondta, hogy az ételt kínáló helyeknek minimum egy, ún. pénztárcabarát ételt kell tartaniuk.
A vendéglátás terén idén is kiemelt szempont a környezettudatosság. 2024-ben, a tavalyi évhez képest egy szigorúbb kritériumrendszer alapján ellenőrzik a vendéglátó egységeket a szervezők. További újítás, hogy a korábbi ivóvízközpontok a food court-okban elhelyezett ivóvízvételi lehetőségekkel is bővülnek idén.
Idén is folytatódik a Szigeten a Diageo tudatos és felelős alkoholfogyasztást népszerűsítő DRINKiQ kampánya, amely mérsékletességet ösztönző üzenetekkel, hasznos tippekkel és alkohollal kapcsolatos információkkal segíti a bulizókat, hogy felejthetetlen élményben legyen részük.
Fenntartható fesztiválozás
2024-ben az szigetes ajándékboltokban vásárolható minden textiltermék már organikus pamutból fog készülni, a zero waste megoldásokat alkalmazó Ursuslupus pedig upcycled, azaz továbbhasznosított termékeket gyárt az előző évben a Szigeten hagyott sátrak anyagából. Szintén fenntarthatósághoz tartozik, hogy a fesztiválra nem feltétlenül szükséges – sokszor szemétként otthagyott – sátrakkal érkezni. A Szigeten alkalom lesz sátrat bérelni, melyet kaució fejében visszaváltanak a rendezvény végén. Ezen felül, azokat a látogatókat, akik saját sátorral érkeznek, a szervezők kedvezménykuponnal ösztönzik, hogy le is bontsák a sátraikat, és ne hagyják szemétként a helyszínen.
Fotók: Sziget Fesztivál Facebook oldal