Aki járt már Itáliában, könnyen szerelembe eshetett azzal az élettel teli, mégis könnyű hangulattal, ami az olaszokra jellemző. A dolce vita jelentése édes élet, és magában foglalja azt az érzelem-gazdagságot, ami a helyiek sajátja: legyen szó örömről, bánatról, megélik a pillanatot, dallamos beszéddel és lendületes gesztikulációval kísérve. Még ha nem is utazunk, hasznosíthatunk valamit ebből mi is – Kampler Éva, a Terra Poetica oldal és a Gestikuli gesztusszótár megálmodója mutatott nekünk utat a mediterrán mindennapokba.
Mi fogott meg igazán Olaszországban? Miért ezt választottad új otthonodnak?
Kampler Éva: Szerb Antal írja a Harmadik torony című művében: “Akkor eszembe jutott, hogy okvetlenül Olaszországba kell mennem, amíg Olaszország még a helyén van, és amíg Olaszországba mehetek.” Engem is éveken át kísértett Itália földje, és hiába zarándokoltam oda több alkalommal családi és baráti körben, úgy éreztem, hogy még mindig nem láttam belőle eleget.
Fotó: Kampler Éva
Képzeld magad elé a csizma alakú félszigetet a húsz régiójával úgy, mintha az egészet beborítaná egy lepel, ami alá csak be-be pillant az ember, amikor ott nyaral. Izgatott a gondolat, hogy milyen lehet az, ha felemeljük a leplet: mit találunk alatta, mi történik, amikor elmúlik a vakáció mámoros időszak és beköszöntenek az olasz hétköznapok.
Ez a nagy romantikus vágyódás táplálta az elhatározást, hogy Olaszországba közözzek. És bár egy pár évbe beletelt, mire a sóvárgás életre kelhetett, ezidő alatt a bakancslista első helyén melengettem, hogy ha elérkezik a pillanat, csomagolhassak. Így is történt: ahogy jött a lehetőség, megvettem a Rómába szóló regjegyemet. Csak oda.
Ezek isérdekelhetnek
Fotó: Kampler Éva
Mit jelent számodra a dolce vita? Hogyan élik meg az olasz emberek?
Kampler Éva: Ha engem kérdezel, a dolce vita nem az, amivel a filmekben találkozunk. Amit a rendezők selyempapírba becsomagolnak, egy romantikus fantázia olyan elementáris vonzerővel, ami nemzeteket mozdít meg és késztet arra, hogy Olaszországba zarándokoljon. Ugyanakkor azt gondolom, az édes élet valójában a legapróbb dolgokban érhető tetten. Ezen a vidéken a zamatos bor, a mediterrán paradicsom, a hosszasan érlelt sajtok addig duruzsolnak az ember fülébe, míg nem lehet ellenük védekezni és átadja nekik magát.
Onnantól kezdve pedig, hogy ez megtörténik, az érzékek és az érzelmek kerülnek döntéshozói pozícióba. Vagyis a józanész, a társadalmi konvenciók helyett elkezdünk jobban az ösztöneinkre hallgatni. Az ilyen ritmusban élés művészete számomra a dolce vita.
Fotó: Kampler Éva
Mi az, amiből inspirálódhatunk az itteni kultúrából? Hogyan élhetünk úgy, mint ők?
Kampler Éva: Tegnap vacsora közben megkérdeztem a római származású udvarlómat, akinek mindkét nagymamája 95 év feletti, hogy ő szeretne-e majd ilyen sokáig, akár száz évig is élni. Tudod, mit válaszolt? Csóválta a fejét és közömbösen játszott el az előtte álló hosszú évtizedek gondolatával.
Azt mondta, nem a hossza számít, hanem hogy mivel töltöd meg a napjaidat: hogyan élsz és kikkel osztod meg az életed. Ha ezek a tényezők kedvedre valóak, az hogy meddig tart, már csak másodlagos.
Ha valaki nyáron az országba vetődik, milyen élményeket/helyeket ne hagyjon ki, amik megerősítik ezt az életérzést?
Kampler Éva: Térjünk le a kitaposott ösvényekről, szakadjunk ki a felkapott helyek bűvköréből. Az UNESCO világörökségei helyszínek listáján 58 olaszországi szereplő trónol, ezzel a szép kövér páros számmal Itália a listavezető.
Fotó: Kampler Éva
Az ország természeti és kulturális erőforrásaiban kimeríthetetlen, felfedezhetetlen, egészen befogadhatatlan.
Ezért először is azt mondanám, hogy válasszunk ki egy tetszőleges régiót és csak hagyjuk, hogy megtörténjen velünk Olaszország. Nem kell különösebb forgatókönyv. Ha az esszenciájából szeretnénk meríteni egy korsóval, csak üljünk ki egy piazza-ra és figyeljünk. Ott majd úgyis történik valami és elindul egy történet.
Fotó: Kampler Éva
Viszont, hogy mondjak konkrétumot is, olyan úticélok jutnak az eszembe, ahová még nem ért el a tömegturizmus.
Ilyen nekem a csizma alakú félsziget sarka, Puglia régiója, vagy észak felé az Adriai tengeren a Po folyó delta torkolata, ami lagúnákat alakított ki és csónakokkal behajózható. Érdemes szezonális dolgokban is gondolkozni, a szardíniai főnökömtől tudom például, hogy minden év júniusában Carloforte településen rendezik meg a Girotonno nevű négy napos gasztronómiai fesztivált, ahol szó szerint minden és mindenki a tonhal körül forog.
A világ minden tájáról érkeznek séfek, és az esemény a győztes tonhalfogás kiválasztásával zárul. Én már úgy készülök, hogy jövőre biztosan ott ünneplem a júniusi hónapot. Találkozunk?
Éva további történeteit a Terra Poetica oldalán olvashatod el!
Főkép: Shutterstock
