Az Emily Párizsban új évada most érkezett meg a Netflixre a negyedik évaddal, népszerűsége ellenére megvannak a kritikusai is. És bár a sorozat egy kedves történet, sajnos az, ahogyan megmutatja a várost, nem több egy puszta fantáziánál. Miután két évig éltem Párizsban, azt kell mondjam, hogy több romantikus elképzelést láttam a sorozatban, mint valósághoz közelítő elemet. Szóval, két év párizsi tanulás után, elmondom, hogy látom én a francia fővárost!
A történetet egy beismeréssel kell kezdenem: mielőtt elkezdtem megírni a cikket, kerültem a sorozatot, amennyire csak tudtam. Ennek egyik oka az, hogy mielőtt a városba költöztem volna, én magam is romantizáltam a várost, így nem volt szükségem arra, hogy az Emily Párizsban emlékeztessen a naivitásomra. Másik oka, hogy mire kijött a sorozat, addigra én már Franciaországban éltem (bár még nem Párizsban), és az ezzel járó előítéleteket is összeszedtem. Mindenesetre néhány nappal ezelőtt leültem, és egyben megnéztem mind a három évadot.
Álomalbérlet? – bérleti díjak és lakásbérlés általában
Persze tisztában vagyok vele, hogy Emily lakását Párizsban a cég állja, ettől függetlenül szeretnék találkozni az ingatlanossal, aki ezt intézte, és a cégnél ezért felelős személlyel is összebarátkoznék.
Ha Emily az ötödik kerületben lakik, akkor a jelenlegi árak mellett egy 30-40 négyzetméteres, bútorozott albérlet 1300-1500 euró körül mozog havonta, de ehhez is csak egy komoly adminisztratív akadálypálya átfutása után jutunk el.
Nem mint bérlő, csak meglátogatni a lakást, mert sok ingatlanközvetítő cég az előtt be sem enged az ajtón, hogy egy kész bérleti dossziét (korábbi bérleti szerződések, keresetigazolás és minden más elképzelhető dokumentum) le ne adnánk nekik. Ehhez képest Emily lakása teljesen berendezett, mindennel, ami szükséges. Még sütő is van! – kiáltja a diákféltékenység.
Dohányzás és Párizs tisztasága
Ezt a kettőt egy pontban taglalom, mert amennyire én tapasztaltam, összefüggenek. Bár a párizsiak dohányzása mint sztereotípia tökéletesen valósnak érződik, az Emily Párizsban több ponton is hibásan jeleníti meg.
Az én tapasztalataim alapján senkinek sem jutna eszébe munkahelyi épületen belül rágyújtani. Házibulikban, az utcán vagy szórakozóhelyek előtt viszont vágni lehet a füstöt. Sőt, még jazz bár raktárhelyiségében dohányzó pultost is láttam, de egy marketingcég irodájában ugyanez elképzelhetetlen lenne.
Ebből kiindulva felmerül bennem, hogy mi történik a rengeteg csikkel, amit Sylvie kitermel egy epizód alatt. Mert ha a kedvenc párizsi kávézóm baristájára hallgatunk: „Párizsban vagy, dobd a földre.”
Ettől függetlenül az összesen két kutyagumis utaláson túl, Emily Párizsa tisztább, mint egyes kollégiumi szobák, amiket láttam. Bár Alfie megemlíti a tisztasággal kapcsolatos problémákat: „Valójában fuldoklunk a cigifüstben, az utca tele van kutyaszarral és lehúzzák a turistákat.”
Ám mindezt elütjük azzal, hogy „Párizs nagyváros”. Sehol egy lángoló kuka (a közel állandó tüntetések nélkülözhetetlen kelléke), végtelen számú hátrahagyott csomag a kutyáktól, sőt még egy darab macska-méretű patkány sincs, pedig igen aranyosak, amikor tovafutnak, ha megközelítjük őket egy éjszakai séta során.
Kimondani pedig, hogy Párizs hírneve a látszatra épül, miközben minden vágókép az Eiffel toronyról, az Arc de Triomphe-ról vagy a Sacré Coeur-ről van, vagy elképesztően hiteltelen, vagy nagyon okos önkritika.
Egészséges francia munkamorál
Bár nyilvánvalóan nem dolgoztam luxus marketing cégnél egyetemistaként, a francia munkamorállal öt év tanulás alatt volt lehetőségem találkozni. Amekkora meglepetés volt Emilynek Párizsban a tény, ugyanannyira zavarodtam össze én is, amikor először próbáltam két tanórám között kifutni a bankba és az ajtóban jöttem rá, hogy az ebédidő a bankban is szent és sérthetetlen.
Két órán keresztül. Minden nap.
És amikor az iroda bezár, akkor ők is bezártak. Állami intézmények, magáncégek, multinacionális vállalatok. Persze, ez egy sokkal egészségesebb viszonyt mutat a munkával kapcsolatban, bármit elintézni a francia rendszerben így egészen, mondjuk úgy, kalandos.
Ha Franciaországban élsz, beszélj franciául
A párizsiak többsége beszél angolul.
Ezt pékségekben, irodákban, orvosnál, és egyéb hasonló helyeken általában mély sóhajtozás, lenézés kíséri, és annak érzékeltetése, hogy ez nehezükre esik.
Egy munkahelyen, különösen egy olyan esetében, ahol a kliensek majdnem mindegyike francia, a folyékony francia nyelvtudás érthető elvárás. A kliensek és az alkalmazó részéről is. Pláne marketing területen, ahol nem csak nemzetközi marketinggel foglalkoznak, hanem Franciaországra fókuszálva is készülnek kampányok.
Párizsban minden nap divathét?
Elképesztően hiányoltam a kikopott Adidas, Nike és márkátlan melegítőket. Főleg az utcán. Nyilvánvalóan Emily luxus marketingben dolgozik, és a kliensek is, akikkel találkozik, mind a felsőosztályhoz tartoznak. Ebben a környezetben nyilván csak a diákpénztárcámnak fájt, hogy Emily egyedül felvette a havi lakbérem többszörösét egy epizód alatt, Sylvie és Julien ruhatáráról már nem is beszélve.
De a háttérben elhaladó emberek nem a Párizsi Divathét résztvevői – az ötödik kerületben sem. Félreértés ne essék, vannak nagyon stílusos párizsiak, de a többség nem haute couture-ben rohangál.
Sőt, elit alapítványi egyetemekre is besétálnak gazdag franciák (márkás) melegítőnadrágban és cipzáras pulcsiban. Arról nem is beszélve, hogy magassarkúban nekivágni Párizs macskaköveinek főleg, hogy Emily beismerte, hogy nem ül metróra, hanem gyalog megy mindenhova, egyenesen mazochista.
Minden félreértés elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy rendkívül élveztem a sorozatot. Ugyan nem túl mély, de kedves, vicces, az Emilyt körbevevő karakterek szórakoztatóak és szerethetőek. Egy könnyed, nyár végi szórakozásnak kiváló választás.
Csak ne tekintsd az Emily Párizsban-t útikönyvnek!
Fotók: Netflix
