A Kutatók Éjszakája 2024 programsorozat sok izgalmat tartogat, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szeptember 27-28-án tartott, mintegy 2600 programon olyan témákkal lehet majd találkozni, mint a mesterséges intelligencia, élelmezés, az étkezés hogyanja és a speciális, például vegán vagy gluténmentes ételek előállítása, a környezettudatosság, illetve nyelvi, jelnyelvi játékok. Akad majd előadás az alvás fontosságáról is, illetve számos gyerekprogram várja a kíváncsi természetű felfedezőket, tudós palántákat is. Cikkünkben 20 érdekes programot gyűjtöttük össze, ami neked is tetszhet!
A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.
Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.
Ha egyedül, vagy a barátaiddal mennél a Kutatók Éjszakája 2024-es programsorozatára, akkor az alábbi programok lehetnek érdekesek számodra:
Alvás, ébrenlét, és ami mögötte van
Alvásunkat és ébrenlétünket rengeteg hatás befolyásolja. Az agynak vannak olyan régiói, amelyek meghatározzák a napi ritmusunkat, lehetővé teszik a váltást alvás és ébrenlét között, de az alvás különböző fázisai közötti váltásért is felelnek. Működésük az öregedés és egyes betegségek hatására is változik. A Debreceni Egyetem előadásában ezekről az agyterületekről, működésükről és az azt befolyásoló tényezőkről lesz szó.
Mit eszünk ma?
Életünk szerves részét képezik az étkezések, ám a táplálék megszerzése és elkészítése rengeteget változott az utóbbi évtizedekben. A Kutatók Éjszakája 2024 programsorozat részeként az Élelmiszermérnöki Intézet Kémia Labororatóriumában megtanulhatod, milyen alapanyagokból és milyen technológiával állíthatjuk elő az élelmiszereket, amelyek akár a különleges igényeknek (vegán táplálkozás, laktóz- illetve gluténérzékenység stb.) is megfelelnek. Kiderül, hogy táplálékunk fő alkotóinak (fehérjék, szénhidrátok, zsírok, víz) mennyisége és minősége hogyan befolyásolja az élelmiszerek szerkezetét és megjelenését. Megtanulhatod, hogyan működnek az enzimek, mitől lesz színes, sűrű vagy krémes egy termék, és bepillantást nyerhetsz a molekuláris gasztronómia világába is.
Ne pazarolj! Ételmentők kerestetnek!
A megtermelt élelmiszerek egyharmada világszerte kárba vész, a pazarlás során a befektetett munka és alapanyag is a szemetesben végzi, ez pedig káros hatással van környezetünkre és a pénztárcánkra is. A Kutatók Éjszakája 2024 programsorozat alkalmával a Soproni Széchenyi István Gimnázium is bekapcsolódik és az említett élelmiszerpazarlás megelőzésére kínál rengeteg tippet és trükköt, melyeket a mindennapi életedben is alkalmazhatsz.
Cukormentes élménykonyha
A Debreceni Egyetem programja a diabéteszeseket vagy IR-eseket segíti. A workshopon dietetikusok jelenlétében készíthetsz egészséges, finom cukormentes ételeket. A főzés után az elkészült finomságokat meg is kóstolhatod, közben pedig bármit megkérdezhetsz a jelen lévő szakemberektől.
Forrás: kutatokejszakaja.hu
Fényterápia az üvegházban répatorta díszítéssel
Ismerd meg a beltéri növénynevelés tudományos alapjait és fedezd fel, hogyan készíthetsz mikrozöldségeket, állíthatsz elő ehető és funkcionális dísznövényeket, nevelhetsz gyógy- és fűszernövényeket és hogyan használhatod a pótmegvilágítást saját otthonodban is. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Kertészettudományi Intézetének rendezvénye alatt egy hangulatosan kivilágított üvegházban beszélgethetsz az intézet munkatársaival, gyógynövény- és gyümölcsteákat szürcsölhetsz, őszi érésű gyümölcsöket kóstolhatsz, illetve répatortát ehetsz és díszíthetsz fogyasztható dísznövényekkel.
Hány évesek vagyunk a mesterséges intelligencia szerint?
A program első felében egy rövid előadást hallhatsz az öregedés órákról, azaz olyan mesterséges intelligencia eszközökről, amelyek alkalmasak a biológiai életkorunk meghatározására. Az öregedés órákkal például kimutatható, hogy lassabban vagy éppen gyorsabban öregszünk, mint mások, illetve használhatók potenciális megfiatalító kezelések tesztelésére. Az Kutatók Éjszakája 2024 programjának előadása után interaktív bemutató következik, amely során kipróbálhatod, milyen jól tippeled meg, ki hány éves, illetve tesztelheted, hány évesnek lát a mesterséges intelligencia fotó, illetve rutin vérkép adatok alapján.
A mesterséges intelligencia sötét oldala
Miért lehet veszélyes a mesterséges intelligencia rendszerek alkalmazása? Az MI sötét oldala az emberi jogok sérelmétől az álhírekkel való politikai manipulációkon át a halált okozó autonóm fegyverrendszerekig terjed. Kötetlen, interaktív előadás keretében járják körbe a témát a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Magyarok Hollywoodban – készíts saját minifilmet a Kutatók Éjszakája 2024 keretében!
Utazz a századforduló Amerikájába és készíts saját mini dokumentumfilmet egy ismert honfitársunkról! A workshop résztvevői a mesterséges intelligencia segítségével megismerkednek egy híres magyar származású személlyel, aki jelentős szerepet játszott az amerikai filmiparban. Ezután a megismert személyről egy mini dokumentumfilmet terveznek, megírják hozzá a forgatókönyvet a kapott információk alapján és kiválasztják a videóban felhasználandó vizuális elemeket. Legyen nálad mobiltelefon, laptopokat biztosítanak. A workshopot Neder Vivien PhD hallgató vezeti az Andrássy Egyetemen.
Siket közösségek, jelnyelvek
A HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont programján szakértő jelnyelvi tolmács közvetítésével, különböző interaktív feladatokon, játékokon keresztül ismerkedhetsz meg a jelnyelvekkel, a siket közösséggel és kultúrával. Emellett interaktív stúdiólátogatás vár a kutatócsoport nyelvi laborjába, ahol rövid stúdiófelvételek keretében magad is kipróbálhatod, milyen az adatközlők szerepében lenni.
Bábel bisztró
Fedezd fel a világ ízeit és nyelveit a Bábel Bisztróban, ahol betekintést nyerhetsz az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanulható nyelvek és kultúrák izgalmas világába. Az Kutatók Éjszakája 2024 eseményén minden résztvevő egy üres receptkönyvet kap a belépéskor, amit az épület különböző emeletein található nyelvi állomásokon tölthet meg titkos receptekkel. Ezeket azonban nem adják könnyen – ahhoz, hogy megkapd őket, izgalmas feladatokat kell teljesítened. Ne menj haza üres kézzel! Ha minden emeletről legalább egy receptet összegyűjtesz és készen van a teljes menüsorod, ajándékot kapsz.
Kerülj szinkronba!
Ülj be egy tolmácskabinba, tedd fel a fülhallgatót és próbáld ki magad magyar–angol szinkrontolmácsként! Az ELTE workshopján megtudhatod, milyen készségekre lesz szükséged, ha ezt a szakmát választod, illetve mire figyelj oda, ha előadóként dolgozol együtt szinkrontolmácsokkal.
Sherlock Holmes és a következtetés tudománya
Miért nyűgöznek le minket mind a mai napig Sherlock Holmes történetei? Miben áll elméjének különlegessége? Mi is válhatnánk ilyen nagyszerű következtetőmasinákká? A BME előadásán kiderül, hogy sikeres nyomozásainak egyik titka az elmepadlás technikája, emellett arra is fény derül, hogy elfogult gondolkodásmódunk és emlékeink miként befolyásolhatják következtetéseinket. Azt is megtudhatod, miért nem dedukció adja az alapját Sherlock Holmes logikájának. Egy képzeletbeli nyomozáson vehetsz részt, melynek során világossá válik a sherlocki és a watsoni elme közötti eltérés. Ahogy a zseniális detektív mondaná: „A játszma elkezdődött.”
Modern tudomány kapujában!
Drónok szállnak majd az égbe, elvakít a lézerfény és a sötétben borzonghatsz az éjszaka látogatóinak felbukkanásakor. A Soproni Egyetemen az erdők, a fák, a pedagógia és a pénzügyek kutatói gyűlnek össze, hogy elvarázsoljanak egy estére. Személyiségteszt, kémiai kísérletek, ismeretlen rovarok, kalandjáték és még számtalan rejtély vár!
A középiskolásokat szólítja meg idén a Soproni Egyetem és hívja őket szeptember utolsó péntekén az intézmény soproni, Bajcsy-Zsilinszky úti campusára. A Kutatók Éjszakája 2024 kimondottan a fiataloknak szól, hogy egy izgalmas estét tölthessenek el az egyetemen.
További programok és információ: https://www.kutatokejszakaja.hu/
Forrás: kutatokejszakaja.hu
Hogyha családdal, gyerekekkel együtt vennétek nyakatokba a várost és a Kutatók Éjszakája 2024 tudományos világát:
Tudományos kalandok a Csodák Palotájában
Öveges József álma, a Csodák Palotája 2023 decemberétől Csillaghegyen lelt otthonra. A Kutatók Éjszakáján interaktív játéktereik és a Richter Gedeon labor várja az érdeklődőket. A rendezvény során több alkalommal tartanak látványos kísérlet bemutatót Varázslatos tudomány címmel az Öveges teremben. A részvétel regisztrációhoz kötött.
Mesék a varázsládából – Bánjunk igazságosan a barátainkkal!
A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának interaktív programján az óvodáskorú gyermekeket röpítik a mesék világába. Alkotó és befogadó gyakorlatokkal, művészeti tevékenységekkel érzékeltetik az emberi sokszínűséget. Céljuk a fogyatékos emberek elfogadásának elősegítése. A mesék világán keresztül, kötetlenül beszélgetnek az emberi hasonlóságokról és különbözőségekről. Játszva tapasztalják meg a mindennapi szituációktól eltérő élethelyzeteket. Mindebben a mese szereplői kísérik a gyerekeket.
Mi mozog itt? – Stop motion animáció workshop gyerekeknek
Tudtad, hogy a színes építőkockák, a fél pár zoknik, a fésűk a fürdőszobából vagy a ceruzák a tolltartódból titkos életet is élnek? Barátságokat kötnek, beszélgetnek, sétálnak, veszekednek, vagy épp táncra perdülnek. Az Abacusan STEM Stúdió workshopján fotózni fogtok, a sok képből pedig végül összeáll egy izgi kisfilm. A filmet mindenki a saját telefonjával készítheti el, ezért érdemes úgy érkezni, hogy a telefonra letöltötted az Aardman Animator vagy a Stop Motion Studio (kék) ingyenes alkalmazások egyikét.
Tekergők ösvénye
Kalandosan kutatnál, ötletelnél? Szereted a rejtvényeket? Akkor az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának kertjében elrejtett feladványok csak rád várnak!
Zeneterasz – közös éneklés és hangszerkíséret a családdal
Tudsz énekelni vagy hangszeren játszani? Nem tudsz énekelni vagy hangszeren játszani, de szeretnél? Mindkét esetben itt a helyed! A program során népdalkánonok és gyermekdalok hangoznak el, és lesz közös éneklés, amit a résztvevők kísérhetnek majd hangszeren. Az egész család közösen muzsikálhat. A Zeneterasz még több izgalmas programmal készül erre az estére, érdemes átböngészni őket.
Legyen élmény a szájápolás!
A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának programján a kicsik játékos formában ismerkedhetnek meg a szájápolás jelentőségével, a fogmanókkal és a fogorvosi látogatások mikéntjével. A szülők segítséget kapnak abban, hogyan vezessék be gyermeküknél a szájápolást, hogyan támogassák őket, hogy ne alakuljon ki félelem a fogorvosi ellátással kapcsolatban.
Játszóház kisrégészeknek
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának foglalkozásán a kisgyerekek játékos formában fedezhetik fel a régészet világát. Az őskori „barlangfestés” és a „Mi van a föld alatt? – régész homokozó” foglalkozások mellett a gyerekek próbára tehetik képzelőerejüket a „Tárgysimogató – avagy mit rejt a doboz?” című játék során, emellett egy rövid bemutató alatt megismerkedhetnek az őskori gyermekek játékszereivel és sógyurmából készíthetik el a látott tárgyak másolatait.
További programok és információ: https://www.kutatokejszakaja.hu/
Forrás: kutatokejszakaja.hu
Főkép és képek forrása: kutatokejszakaja.hu