Káprázatos estélyi ruhák, fényben úszó termek, keringők lágy dallama és szigorú illemszabályok. A báli szezon egy olyan letűnt kor emléke, melyet már csak történelemkönyvek lapjairól vagy sorozatokból ismerhetünk. Maga a bál és a bálozás hagyománya azonban nem tűnt el teljesen a köztudatból, hiszen január elejétől február végéig ma is számos helyen tartanak zenés – táncos estélyeket.

A báloknak évszázadok óta megszokott hagyományai, és keretei vannak, hogy az etikettről ne is beszéljünk. Magyarországon a 19. században váltak népszerűvé: elsősorban a rang, társadalmi kapcsolatok,
kultúra és szórakozás szempontjából volt jelentős szerepük.
De persze ne feledkezzünk meg a házassági piacról sem, hiszen a bálok alkalmával mutatták be a fiatal lányokat (úgynevezett első bálozókat), hogy potenciális házastársat találjanak nekik. Habár a tradicionális keretek napjainkra kissé fellazultak, a bálok legfőbb célja mégiscsak egy maradt: az elegáns szórakozás.
A báloknak három fontos alkotóeleme volt: az öltözködés, a zene és a tánc. Ha valaki megnyitotta otthona kapuit és bált adott az előkelő köröknek, akkor igyekezett minél jobban lenyűgözni a közösség tagjait. A díszítéstől, az ételeken és italokon át a személyzetig mindennek kifogástalannak kellett lennie.
A bálok remek alkalmat szolgáltattak a nőknek arra, hogy a legújabb divat szerinti ruhakölteményekbe pompázzanak, szépséges ékszereket viseljenek, ezzel is bemutatva társadalmi státuszukat.
A fiatal hölgyek alig várták, hogy részt vegyenek első báljukon, hiszen ez volt a legalkalmasabb helyszín arra, hogy szerelembe essenek és/vagy férjet találjanak. Természetesen vigyázniuk kellett, hiszen a társaság már egy apró ballépés miatt is szájára vehette őket. A bálok etikettje rendkívül szigorú volt, ahol minden apró mozdulatnak, legyező suhintásnak vagy akár öltözék kiegészítőnek is külön jelentése volt. A hölgyek az úgynevezett táncrendjükbe írhatták fel azoknak az uraknak a nevét, aki felkérte őket az est folyamán. Így gondolhatjuk, mennyit elárult az adott leányról, hogy hány név szerepel a táncrendjébe, vagy éppen keringőzés alatt a sarokban állva „petrezselymet árul”.
A kifogástalan tánctudás elvárt volt, meghatározott sorrendben követték egymást a valcerek vagy polkák, melyeket férfiaknak és nőknek is kötelező volt ismerniük.
Természetesen az idő előrehaladtával a báli zenék is változtak az adott stílusnak és trendnek megfelelően, a mai napig.
A bálozás nem csak a főúri osztály kiváltsága volt, ahogy manapság sem csak az előkelő réteg tart bálokat. Régen is bevett szokás volt, akár faluhelyen is a farsangi időszak bálokkal való megünneplése, zene, tánc és szórakozás, valamint a fiatalok körében szintén ismerkedési terepként funkcionált. Manapság is rengetegféle bállal találkozni, nem csak a nagyvárosokban, hanem a falvakban is. Sok helyen hagyomány őrző jelleggel rendezik meg ezeket a zenés mulatságokat, nem csak télen, hanem például ősszel is, szüret idején.
A modern bálok már közel nem olyan kötöttek és szigorúak, mint hajdanán. A nőknek nem kell táncrendekkel rohangálniuk és a fűző, valamint alsószoknya sem elvárás, mint ahogy nem kell keringőt sem táncolnunk egészen éjjel. A régi hagyományos bálozást felváltotta egy modernebb szórakozás, amely azonban megőrizte a régi idők kifinomultságát. Továbbra is fontos társasági eseményként funkcionál, kevesebb formalitással és modernebb zenével. Sokszor szerveznek jótékonysági bálokat, melynek a közösségépítésen kívül a célja egy nemes ügy támogatása és az adományozás.
Szintén sokat formált a bálozási hagyományokon a digitalizáció és a közösségi média is.
Tévedés azt gondolni, hogy a bálozás mára kihalt és elfelejtett tradíció! A farsangi időszakban még ma is sok helyen tartanak kisebb – nagyobb bálokat, hogy az olyan világhírű eseményt ne is említsük, mint az Operabál Bécsben. De itthon is szép számmal találunk estélyeket, például a balatonfüredi Anna – bál.
A bálok és az estélyek jó alkalmat kínálnak arra, hogy kicsit elmeneküljünk a hétköznapokból és elmerüljünk egy régmúltat idéző, elegáns és csillogó világban.
Főkép: Shutterstock