Az élelmiszerárak növekedésével sokunkban felmerül, hogyan tudnánk csökkenteni az étkezéssel kapcsolatos kiadásainkat, úgy, hogy az ne menjen a minőség rovására, hiszen az egészségünk előrébb való. A bevásárlólista készítés és szezonális alapanyagok használata csak a kezdet: mutathatjuk, mit tehetsz még, hogy könnyebb legyen a spórolás a konyhában.
1. Rendelés helyett inkább főzz!
Az első és legfontosabb, amivel az étkezésre fordított kiadásaid csökkentheted, hogyha az ételrendelést részben vagy egészben elhagyod.
Fotó: Shutterstock
Hiszen egy menü árából, kis ügyességgel, akár egész napra meg tudsz főzni.
Igaz, a bevásárlással sok idő elmegy, de szerencsére manapság már minden nagyobb élelmiszerlánctól házhoz tudod rendelni az alapanyagokat, amivel megúszhatod az utazást és a sorban állást.
A főzés néha nagyobb kreativitást vagy éppen több időt igényel, és kedve sincs mindig az embernek főzni. Épp ezért érdemes akár egy hétre előre menütervet készíteni, hiszen a spórolás a konyhában projekt itt kezdődik: így nem kell minden nap tanácstalanul topognod a hűtő előtt, és a bevásárlást is hatékonyabban intézheted.
2. Állítsd össze a saját menüdet!
Mire jó, ha megtervezed a menüt?
- A menütervezéssel megszabadulsz az állandó őrlődéstől, hogy aznap mit főzz, hiszen csak rá kell nézned az aktuális menüre.
- Pénzt spórolsz azzal, hogy tényleg csak a bevásárlólistára felírt tételeket veszed meg, impulzusvásárlás nélkül.
- Sokkal változatosabban és egészségesebben eszel, mint korábban, mert már a tervezésnél tudatosan odafigyelsz rá, hogy a tápanyagok szempontjából is gondosan összeválogatott ételsort írj össze.
- Rengeteg időt takarítasz meg azzal, hogy nem kell naponta-kétnaponta elmenned a boltba, végigjárni az egész üzletet, sorban állni a kasszánál.
Nem tudod, hogyan állj neki?
Írj össze 5-6 féle levest, 10 féle főételt és néhány desszertet, rágcsálni valót, amit szeretsz és szívesen készítesz. Ezekből könnyen tudsz majd az első pár hétben vagy akár hónapban válogatni.
Nézz körül, hogy az adott hónapban mik a szezonális termékek, idény zöldségek és gyümölcsök. Ezzel két legyet üthetsz egy csapásra: mindig a szezonjukban a legmagasabb a zöldségek és gyümölcsök tápértéke, így a legjobb formájukban fogyaszthatod a friss finomságokat, amellett, hogy pénzt spórolsz, hiszen az áruk is az idényükben lesz a legkedvezőbb.
Ha vannak nagyobb gyerkőceid, őket is érdemes a menütervezésbe bevonni. Így őket is az előregondolkodásra, tervezésre, tudatosságra tudod nevelni, hogy adott esetben spórolás a konyhában ne okozzon gondot.
3. Ments meg a maradékot!
Fotó: Shutterstock
Magyarországon átlagosan fejenként 65 kg élelmiszert dobunk a szemetesbe évente, miközben tízezrek számára napi szintű problémát jelent az étkezés megoldása. A pazarlás ellen a legtöbbet most is a tudatos tervezéssel tehetsz.
Ne menj éhesen vásárolni, mert így jó eséllyel több olyan tétel is kerül majd a kosaradba, amit nem tudsz a lejárati idő előtt elfogyasztani, ezért a kukában fog landolni.
Egyszerre mindig csak annyi ételt készíts, amit 1-2 napon belül megesztek. A „túlfőzés” jelensége nekünk is ismerős: ha túl sokat készítettél valamiből, fagyaszd le a maradékot kisebb porciókban.
A legtöbb megmaradt főtt alapanyagot fel tudod használni egy másik fogáshoz. A maradék rizst például zöldségfasírtba is beleteheted, a maradék sült hús kisebb darabokban szuper házi-burrito alapanyag, a pirított zöldségből finom krémleves készülhet.
Hogyan spórolhatsz még?
A spórolás a konyhában tényleg nem mindig egyszerű feladat, mégis, ha odafigyelsz és a menütervbe beiktatsz olcsóbb alapanyagból készülő, egyszerűbb ételeket is, szezonális alapanyagokkal, akkor még a környezetednek is segítesz. Nem beszélve arról, hogy színesen és egészségesen étkezhetsz.
Télen a krumplit és az édesburgonyát tudod sokféleképpen elkészíteni, de a gyökérzöldségekből és sütőtökből is színes ételeket varázsolhatsz az asztalra.
Bevásárlás előtt nézd át a boltok akcióit és ezek alapján tervezd meg a menüt. Így könnyebb kitalálni, mit egyél és még spórolsz is vele.
Neked milyen praktikák váltak be, ha előtérbe került a spórolás a konyhában témaköre?