A városi légszennyezés napjaink egyik sokat emlegetett témája. Azonban nemcsak a kinti, hanem a benti levegőminőség is nagyban befolyásolhatja egészségünket és közérzetünket. Az otthoni levegő minőségére pedig számos, elsőre talán meglepő tényező hathat.
A szennyező anyagok természetesen kívülről is bekerülhetnek otthonunkba, de magában a lakásban is sok, akár az egészségre ártalmas szennyeződés lehet jelen. A lakásban megbújó por, vagy a kisállatok szőre ezek közül talán a legismertebbek, azonban a takarítószerek, légfrissítők által kibocsájtott permetek, a penészgombák spórái, a bútorokból, padlókból a levegőbe távozó káros anyagok is ronthatják a benti levegő minőségét.
Fotó: Tran Mau Tri Tam, Unsplash
Levegőminőség az évszakok tükrében
A benti levegő minőségére sok más tényező mellett az évszakok is befolyással lehetnek, évszakonként különböző források válnak jelentősebbé. Ilyen például a melegebb hónapokban a megnövekedett pollenszám, és a levegő hőmérsékletének és páratartalmának változása is – állítják a Dyson szakértői.
1. Tavasz
Ebben az évszakban a külső, így a lakásunkba is bejutó levegő minőségét főként a pollenek határozzák meg. Ekkor kezdenek el virágozni a különböző, allergiás reakciókat kiváltó növények, például a pázsitfűfélék. A növényekből származó, könnyű pollenszemcsék aztán a szél segítségével akár kilométereket is utazhatnak, hajunkra, ruházatunkra tapadva pedig még szellőztetés nélkül is bejuthatnak az otthonunkba.
2. Nyár
A pollenszemcsék a jó idő tartóssá válásával sem pihennek, azonban a nyári szabadságolások időszaka nemcsak a pihenés, hanem a lakásfelújítások egyik csúcsidőszaka is. Jó tudni, hogy ezek során formaldehid kerülhet az otthoni levegőbe. Ez a színtelen, egészségre káros gáz bizonyos bútorokból, szigetelőanyagokból, festékekből és lakkokból juthat otthonunk levegőjébe. Az illatosított termékek, például a rovarirtó spray-k illékony szerves vegyületeket (ezek olyan vegyületek, melyek szobahőmérsékleten gázzá alakulnak, és a lakás levegőjébe jutnak) bocsáthatnak ki, míg a grillezés nitrogén-dioxid (NO2) és szálló finompor (úgynevezett PM2,5 részecskék) kibocsátásával járhat, ezek pedig mind kedvezőtlenül befolyásolhatják a levegő minőségét.
Fotó: Pexels
3. Ősz
A hűvösebb idő és a rövidülő nappalok arra késztetnek bennünket, hogy több időt töltsünk zárt térben. Az alaposan szigetelt otthonokban pedig a főzés és a takarítás során keletkező beltéri szennyező anyagok felhalmozódhatnak a benti levegőben. Kora ősszel van a parlagfű szezon egyik csúcspontja is. Ez az allergiát kiváltó növény akár 1 milliárd pollenszemcsét is termelhet, és különösen könnyen megtapad a hajunkon, a cipőnkön és a ruházatunkon – így az allergiás reakció akár a lakásunkban is ránk törhet.
4. Tél
A hidegebb hónapokban a hideg levegő mintegy csapdába esik a meleg levegő alatt a hőmérséklet-inverziónak nevezett folyamat során. A meleg levegő ekkor mintegy fedőként működik, a levegő nem tud függőlegesen összekeveredni – ezért a kibocsátott szennyező anyagok a talaj közelében rekedhetnek, ami hozzájárul a levegőminőség romlásához a téli időszakban. Mivel a hideg miatt ritkábban szellőztetünk, és inkább bent teregetünk, a penészgombák is könnyebben elszaporodhatnak. Az általuk kibocsátott spórák pedig szintén rontják a benti levegőminőséget.
Fotó: Elisa Calvet, Unsplash
Mit tehetünk, hogy minden évszakban egészséges legyen a szoba levegője?
Szerencsére számos módja van annak, hogy javítsunk otthonunk levegőjén – húzzák alá a Dyson szakértői.
Elsőlépésként csökkenthetjük a szennyezés forrásainak számát – leselejtezhetjük például az aeroszolos spray-ket. Napi rutinunkon is alakíthatunk, például inkább az esti vagy reggeli órákban szellőztessünk, vagy pollenszezonban hazaérkezés után rögtön zuhanyozzunk le.
A Dyson szakemberei szerint az egészséges otthoni levegőminőség megteremtéséhez nagyban hozzájárulhat a légtisztító berendezések használata is. Az, hogy ezek milyen, mekkora és mennyi részecskét képesek a levegőből eltávolítani, a szűrőrendszerükön múlik. A szűrő megfelelő szigetelésére kiemelten figyeljünk, mert ha jó a szigetelés, a légáramlás nem tudja megkerülni azt, így a készülék nemcsak hatékonyan kiszűri a különböző szennyező részecskéket, de azok nem tudnak visszakerülni a légáramba. A kettős szűrőrendszer is fontos, mivel a HEPA, vagy esetleg más fajtájú részecskeszűrők a szennyező anyagokat és az allergéneket távolítják el, az aktív szénszűrő pedig az illékony vegyületeket és gázokat.
Mindehhez nagy segítséget nyújtanak a minőségi légtisztítók. Kizárólag a Dyson légtisztítók rendelkeznek az Air Multiplier technológiával, amely a távolabb lévő szennyeződéseket is képes a készülékbe húzni, majd tisztított levegőt juttatni a szoba minden részébe. Ezáltal a készülék az egész szoba levegőjét megtisztítja, emellett hűsíti is azt.
Főkép: Shutterstock