Egy könyvbeli gyilkosság borzongató, de egy olyan, ami a valóságban is megtörtént még izgalmasabb, így nem meglepő, hogy a true crime történetek a dokumentumfilmek és podcastok kedvelt témái. Ezek a műsorok általában részletesen elmesélik a történteket, és ha van, a valódi bűnügyek megoldásán is végigkalauzolnak bennünket. Egy ilyen műsor összeállítása nem egyszerű, főleg, ha magyar vonatkozású. A BŰNtények Podcast házigazdájával, Szatmári Péterrel a műsorról beszélgettünk, Koday Zsuzsanna szakpszichológus pedig azt segít megértenünk, miért vonzódunk ezekhez a történekhez annyira.
Miért választottad a valódi bűnügyek témáját a podcastedhez?
Szatmári Péter: A podcast ötletét a pandémia hozta. Már azt megelőzően is nagyon sok amerikai, hasonló tartalmú műsort hallgattam. Jött az ötlet, hogy ezt akár én is meg tudnám csinálni itthon, magyarul. Abban nem voltam biztos, hogy a hangom megfelelő erre a feladatra, de rendeltem egy olcsó mikrofont és belevágtam.
Te miért kedveled ezeket a történeteket? Miért tartod fontosnak, hogy ezekről beszéljünk?
Szatmári Péter:
Nincs jobb forgatókönyvíró, mint az élet és én szeretem a jó történeteket. Ezeknek a megtörtént bűneseteknek mindig nagyon sok olvasata és oldala van. Az erőszak a leglátványosabb, de a mögötte mindig meghúzódik valamilyen emberi tragédia.
Amit én csinálok az leginkább szórakoztatás, de a téma jellegéből adódóan minden történetnek van üzenete is. Például, hogy milyen nehéz egy bántalmazó kapcsolatból kilépni, vagy hogy az áldozathibáztatás mennyire ártalmas. Ezekről fontos beszélni.
Ezek isérdekelhetnek
Milyen forrásokat használsz/használtok a műsor készítéséhez?
Szatmári Péter: A felhasznált források eltérnek a magyar és a külföldi ügyek esetében. A külföldi, vagy inkább úgy mondanám az amerikai eseteknél gyakorlatilag mindent megtalálni a világhálón, a kihallgatásoktól a jegyzőkönyveken át egészen a bírósági iratokig. Ezeket használom, vagyis használjuk író társammal, Szilágyi-Perjesi Rékával. A magyar eseteknél már nehezebb a dolgunk. Itthon nem kutathatóak a valódi bűnügyek, csak és kizárólag tudományos céllal. A BŰNtények csatorna pedig nem egy egyetemi tanszék. Az Arcanumra és a fellelhető híradásokra kell hagyatkoznunk.
Összefoglalva, saját hazánk bűnügyeinek feldolgozása nehezebb, mint a tőlünk óceánnyi távolságra lévőké.
Fotó: Budai Ákos
Mi a legnehezebb egy valódi bűnügyek kategóriájába tartozó történet összeállításában?
Szatmári Péter: A BŰNtények podcast egy script alapú műsor, ami nem egy spontán beszélgetés. Ez egy időigényes műfaj. A történet felkutatása után azt meg kell írni és lektorálni. Igyekszünk minden részt úgy elkészíteni, hogy az könnyen követhető legyen és ne csak a száraz tények felsorolásából álljon.
Az általunk hozzáadott részletek, mint a ‘gyilkos lehelete a hideg éjszakában’ segít a hallgatóinknak képzeletben közelebb kerülni a történethez. A nehézséget a folyamat adja, ami alatt a fellelt adatból egy hallgatható, követhető, bár sokszor sokkoló történet lesz.
Különböznek a reakciók, ha egy adás magyar történetet dolgoz fel, és nem egy külföldön történt esetet? Ha igen, miben és miért lehet ez?
Szatmári Péter: Egyértelműen különböznek, de nem csak a reakciók, hanem a hallgatási adatok is. A magyar vonatkozású valódi bűnügyek magasabb hallgatottsági adatokat hoznak és jobban nyilvánítanak róluk véleményt. Az ok egyszerű. A hallgatók ismerik a helyszíneket, sokszor még jártak is ott és könnyen el tudják képzelni azt a ‘kis magyar valóságot’, amiben adott esetben egy gyilkosság megtörtént, hisz maguk is abban élnek. Egyértelmű a kötődés.
De hogy ne menjünk messzire, én is jártam a repülőteret övező fás területen, Budapest 17. kerületnek határában, ahol a két fiatal lány patacipővel és egy fantás palackkal agyonvert egy taxist.
Véleményed szerint miért szeretik az emberek a valódi bűnügyek, vagyis a true crime sztorikat?
Szatmári Péter: A személyes véleményem az, hogy a true crime történetekben, a ‘true’ az, ami bevonja az embereket. Sokkal jobban megborzongunk azon, ha egy valóságos erőszakos bűntettről hallunk, mint azon, ha a tv-ben Jason Statham laposra ver valakit. Egyszerűen tudunk hozzá kötődni.
Emellett azt is gondolom, hogy a megtörtént borzalmakat hallgatva akkor is végigfut a hideg a hátunkon, ha belegondolunk, hogy mi emberek milyen borzalmakra vagyunk képesek és hogy a saját génjeinkben is benne lehet az erőszak.
Fotó: Pexels
Ezért imádjuk a true crime-ot: a szakpszichológus válaszol
Koday Zsuzsanna szakpszichológus, az ELTE Kriminálpszichológia Kutatócsoport tagja mélyrehatóbban is kifejti nekünk az okokat, nagyobb belátást engedve ezzel az emberi psziché rejtelmeibe.
“Az érdeklődés magyarázata, mint általában minden válasz, többsíkú. Egyrészt személyiségfüggő is, egy szélsőségesen introvertált személynél nehezen elképzelhetőnek tartom, hogy true crime történetekkel ingerelje túl magát. Vannak azonban olyan szociálpszichológiai, kriminálpszichológiai magyarázatok, amik csoport szinten érvényesek. Ilyen például a bűnözéstől való félelem (fear of crime), amely egyike azon félelmeknek, amelyek az embereket aggasztják egy társadalomban (betegség, munkanélküliség, balesetek mellett). A bűnözéstől való félelem, ezen belül az áldozattá válástól való félelem növekedésére hatással lehet az erőszakos bűncselekmények elszaporodása, a média által egyoldalúan közvetített információk (súlyos bűncselekmények kiemelése megteremti a fenyegető világképet). Emellett a közösségi kapcsolatok megromlása (kis közösségekben, ahol kevesebb a bűncselekmény, nagyobb a bizalom, kevesebb például a védekezésre, kamerákra költött pénz). A bűnözéstől való félelem tehát növeli a pszichés distresszt, az ezzel való megküzdés egyik eszköze lehet tehát a true crime média fogyasztása. Egyébként további sajnálatos hatása (a bűnözéstől való félelemnek) az igazságszolgáltatással kapcsolatos attitűdök változása a punitív, elrettentő típusú, büntető igazságszolgáltatás preferálása (több rendőrt, szigorúbb szabályokat és büntetéseket). Ezzel háttérbe szorítva a prevenciós és resztoratív mondelleket, amelyek jó eredményeket mutatnak, hiszen a közösségi erőt mozgósítják. (Boros, 2013)”
Fotó: Norigami works
“Fent részleteztem a bűnözéstől való félelmet általában, egy 2021-es cikk (McDonald, M.M., James, R.M. & Roberto, D.P. True Crime Consumption as Defensive Vigilance: Psychological Mechanisms of a Rape Avoidance System. Arch Sex Behav 50, 2085–2108 (2021). https://doi.org/10.1007/s10508-021-01990-1) részletesen tárgyalja, hogy a true crime közönség nagy részét nők teszik ki.
A nők vonzódása az igazi bűnügyek iránt furcsának tűnhet, mivel a nők átlagosan kevésbé erőszakosak és fizikailag kevésbé agresszívabbak, mint a férfiak, jobban undorodnak a
véres tartalomtól. A kutatók ennek az ellentétnek a feloldására azt javasolják, hogy a nők vonzalmát a valódi bűnügyek iránt az a vágy vezérli, hogy olyan értékes információkat szerezhetnek, amelyek segítenek nekik megelőzni vagy megmenekülni egy erőszakos támadástól.
Egy kísérletsorozatban kimutatták, hogy a nők különösen érdeklődnek a valódi bűnügyek iránt az olyan tartalmak miatt, amelyek a saját jövőbeli védekező éberségük szempontjából relevánsak (pl. tippeket mutatnak be egy támadás elkerüléséhez, támadás elől való menekülést mutatnak be).
A támadó pszichológiai motivációinak bemutatása pedig a kíváncsiság és a szélsőségesen erőszakos bűncselekmények mögötti elfogadhatatlanság/érthetetlenség feloldása áll.”
Ha érdekelnek a valódi bűnügyek, a BŰNtények Podcast adásait itt meghallgathatod!
Kiemelt kép: Shutterstock
