„A teremtés varázsa mindannyiunk ereiben ott csörgedezik.” – Interjú Szép Csengével

Nemrég volt nőnap, így adja magát a kérdés: mit jelent számodra 2024-ben nőnek lenni?  

Szép Csenge: A régi korokból rengeteg klasszikus mintát hozunk, amelyek szerint a nő, az anya az, aki a családról gondoskodik, aki megteremti az otthon melegét, aminek én ma is átérzem a fontosságát. Mindemellett viszont a felgyorsult és modern világunk valami egészen mást is magával hoz.  

Azt gondolom, hogy a maszkulin energiák a nőket nagyon érdekes kihívások elé állítják. Ma nőnek lenni a mindenséget jelenti.

Ezek a kihívások szerinted könnyebbé vagy éppen nehezebbé teszik számunkra a női lét megélését? 

Szép Csenge: Az gondolom, hogy a régi koroknak is megvoltak a maguk nehézségei, hiszen a nőknek akkor kevesebb választási lehetőségük volt, most pedig éppen a sok lehetőség és a bőség az, ami összezavarhat minket. Persze régen is voltak úttörő nők, akik kiléptek a sémákból, és úgy döntöttek, hogy nem a családalapítás és a házasság az ő útjuk. A régi korokban nőnek lenni azt jelentette, hogy az embernek megvolt egy kijelölt útja, de nem gondolom, hogy az egyszerűbb lett volna. Hiszen az, hogy mindenkitől ugyanazt várták el, rengeteg elfojtást eredményezhetett.  

A női lét nem csak a kedvességet, a puhaságot, az otthonteremtést és az anyaságot jelenti. Rengeteg szerteágazó része van, amit jó megélni, és akkoriban ehhez nem voltak meg feltétlenül a szükséges eszközök és lehetőségek. Ma ez a része már jóval könnyebb. Egy másik nagyon fontos aspektusa a mai a női létnek az összetartozás, a női testvériség fontossága.

Fotó: Molnár Judit

Örülök, hogy épp ezt említed, hiszen aki az Instagramon követ, biztosan látta már, hogy szoktál női körökről beszélni, te is tagja vagy egy ilyen körnek. Mesélnél arról, hogy miképp jött ez az életedbe? 

Szép Csenge: Nagyon erős volt benne a valahová tartozás érzése. A női kör úgy jött az életembe, hogy hogy korábban jártam Stekler Tamás transzperszonális coachnál egy árnyékintegrációs worskshopon, amit Major Stefivel együtt tartottak. Ez volt az én első kitekintésem a klasszikus terápiás keretekből. Itt szólítottak meg a bodywork gyakorlatok, amit leginkább Stefi képviselt, nála láttam aztán később, hogy meghirdeti az első női kört. Nem tudtam, hogy pontosan miről van szó. Nehéz átadni, hogy mi is történik, mi úgy szoktunk viccesen fogalmazni, hogy varázsolunk, de egyébként nagyon érdekes pszichológiai folyamatok zajlanak le.  

Az első alkalom után világossá vált számomra, hogy ezekkel az alkalmakkal nemcsak a saját nőiségemmel való kapcsolatomat fogom erősíteni, hanem általánosságban a nőkkel való kapcsolódásom is rendkívül lényegessé válik és erősödni fog. Minden női körnek más a tematikája, de azt gondolom, hogy hasonló aspektusok mentén haladunk. Nagyon sok verbális és nonverbális gyakorlat van, de léteznek beszélgetős körök is, ahol egy adott témáról, például a belső gyermek témájáról beszélgetünk. Nagyon sok a mozgásorientált gyakorlat is, ami szintén egy terápiás módszer.  

A női kör tehát egy olyan lehetőség, ahol fel tudod fedezni a saját határaidat, önmagadat, és egy egészségesebb és biztonságosabb kapcsolódást tudsz kialakítani.

Az olvasóink már láthatták az a videót, amelyben te is népszerűsíted a magazinunk novella pályázatát. Mesélnél arról, hogy miképp kapcsolódsz az irodalomhoz, az íráshoz? Ez is egy olyan terápiás módszer számodra, mint a női kör? 

Szép Csenge: Az anyukám könyvtáros, így én valójában az irodalom nagyjai között nőttem fel, az irodalom közelsége mindig jelen volt az életemben. Ez később a színjátszás, a vers- és mesemondás formájában erősödött bennem. Az írás szintén mindig jelen volt az életemben, nagy naplóíró voltam, amiket utólag visszaolvasni nagyon érdekes élmény. Sok olyan feljegyzésem van, amelyekben arról írok, hogy ülök az iskolában, éppen szünet van, a többiek kint játszanak az udvaron, én pedig a teremben ülök. Az írás tehát számomra mindig egy kapaszkodó volt.  

Volt idő, amikor ezzel komolyabban is szerettem volna foglalkozni, és elhatároztam, hogy író leszek, és kiadok novellás- és verseskötetet, meg írok egy regényt (ezt egyébként félig valóban meg is írtam). Ekkor viszont az írás még nem azt a célt szolgálta, hogy jól érezzem magam, hanem nagyon gyorsan egy teljesítménykényszerbe váltott át. Azóta viszont megváltozott az íráshoz fűződő viszonyon, elengedtem ezt a fajta nyomást, és nem szeretném, hogy újra elvesszen a varázs.

Volt egy hosszabb, nehezebb időszak az életemben, amikor nem is írtam, ám a szavak akkor sem fogytak el, a forrás még mindig megvan, így szépen lassan vissza tudtam térni az irodalomhoz. Nagyon fontosnak tartom, hogy legyenek eszközeink, amelyek segíteni tudnak egy-egy nehéz helyzetből kilábalni. Számomra ezt jelenti az irodalom és az írás. 

Az említett nehezebb időszakodról meséltél egy interjúban is, illetve a követőidnek is. Összefoglalnád nekünk is, hogy onnan, ahol voltál miképp jutottál el oda, hogy most már tudsz erről az időszakról beszélni? 

Szép Csenge: Volt egy nagyon hosszú kapcsolatom, amely lánykéréssel végződött. Az volt az a pont, amikor az általam gondosan építgetett kártyavár elkezdett összeomlani, mivel nem volt rendben az alap, nem voltam rendben saját magammal.  

Azok a családi traumák, azok az elhallgatott történetek, amelyek ott rejtőztek a közös családi tudatalattiban, valamint azok a sémák, amelyek irányítottak, egyszer csak maguk alá temettek. Nagyon sokáig mutattam magamnak valamit, hogy ki is vagyok, milyen is vagyok. Ez a nehéz időszak aztán depresszióban csúcsosodott ki.

Kívülről ez valószínűleg nem igazán látszódott, az elején legalábbis biztosan nem, hiszen a depresszió nem mindig úgy néz ki, hogy az ember nem mosolyog és látszólag nincs jól. Kívülről tehát egy boldog embernek tűntem, belülről viszont azt éreztem, hogy valami folyamatosan húz vissza az árnyékba, és mintha egy esőfelhő mindig ott lebegne a fejem fölött. Ez egy többéves folyamat volt. A kapcsolatnak pont tavaly ilyenkor lett vége, tavaly április 1-jén költöztem el, és ezt az időpontot egy második születésnapnak tartom az életemben. Fontos kiemelni, hogy ez nem a volt párommal, illetve a mi közös életünkkel kapcsolatos, hanem arról szól, hogy korábban mennyire nem voltam éber. A szakítás, a női kör, a terápia mind- mind azt hozták el az életembe, hogy egyszerűen elkezdtem önállósodni, és szépen lassan kimászni ebből a mély veremből. 

Mikor voltál a legmélyebben? Hogy ismerted ezt fel? 

Szép Csenge: Erről elkezdtem már kommunikálni, de csak nagyon óvatosan, mert nálam akkoriban megjelentek öngyilkos gondolatok is, a halálvágy gondolata. Erről még most is nagyon nehéz beszélni, de tudom, hogy nagyon sok embert érint, ezért döntöttem úgy, hogy elkezdek erről is kommunikálni. Nagyon sok visszajelzést kaptam már, amelyek arról szóltak, hogy köszönetet mondtak az olvasók, mert leírtam azt, amit valójában ők is éreznek, csak nehéz megfogalmazni. 

Ezeknek a gondolatoknak a megléte miatt döntöttél végül a terápia mellett? 

Szép Csenge: A terápiás folyamat tavalyelőtt zajlott. Ebben az időszakban elveszítettem egyébként a munkámat is, illetve abban sem voltam biztos, hogy a kapcsolat, amiben vagyok, működik-e, nem voltunk abban sem biztosak, hogy összeházasodunk-e. Tavalyelőtt nyáron jött el az a pont, amikor egyre erősebben jelentkeztek ezek az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok. Addigra ismertem fel azt, hogy mindenképp segítségre van szükségem.  

Természetesen voltak olyanok a környezetemben, akik azt mondták, hogy úgy látják vissza kellene mennem pszichológushoz, de amíg az ember ezt saját maga nem ismeri fel, amíg nincs betegségtudat, addig a környezet szinte bármit mondhat.

Nagyon fiatalon kerültél egy olyan nehéz helyzetbe, amivel sokan idősebb korukban sem tudnak megbirkózni. Mit gondolsz, honnan tudtál mindehhez elég erőt meríteni?  

Szép Csenge: Nagyon árnyalt az a kép, hogy ki, mikor és hogy dönt arról, hogy a saját kezébe veszi az élete irányítását. Azt gondolom, hogy szerencsés vagyok, hogy az én felnőtté válásom egy olyan időszakra esett, amikor az öngondoskodás és a mentális egészség egy nagyon fontos téma lett. Vannak eszközök, cikkek, könyvek, videók, és elérhetőek szakemberek, akik érhetően beszélnek ezekről a témákról. Emiatt nagyon hálás vagyok. Talán ma már kevésbé tabu erről beszélni, könnyebben tudunk kihez fordulni.  

Viszont a mai napig vannak olyan közegek, korosztályok, ahol ezekről az egyébként nagyon fontos dolgokról nem beszélnek. Mivel én szorongva kötődöm, ezért mindig nagyon tapogatom a környezetem reakcióját. A szorongó kötődés egyébként azt jelenti, hogy az egyén érzelmi igényeit az elsődleges gondozói, tehát a szülei kisgyermek korában nem tudták úgy kielégíteni, ahogy arra neki szüksége lett volna. Fontos kiemelni, hogy ez nem azt jelenti, hogy a szülő ne nyújtotta volna a legjobbat, vagy ne szerette volna a gyerekét, hanem azt, hogy az adott helyzetben nem feltétlenül tudott úgy ráhangolódni, ahogy arra a kicsinek szüksége lett volna. Emiatt aztán a gyerek folyamatosan azt monitorozza, hogy mit kell tennie azért, hogy a szülő figyelmét elnyerje. 

Sok szülő nem is érti a gyerekét, ha az belekezd egy terápiás folyamatba, hiszen ahogy te is mondtad, régen ez nem volt divat, sőt, úgy gondolták az emberek, hogy csak az jár pszichológushoz, aki bolond. Szerinted miképp lehet ezeket a generációk közti különbségeket kissé feloldani? 

Szép Csenge: Ha az ember terápiába megy, ott már valószínűleg rögtön a legelején ki fog az derülni, hogy kinek milyen a saját szülőjével a kapcsolata. Ha elkezdünk egy ilyen folyamatot, a környezet meg fogja érezni a változást, még ha ez nem is kerül kimondásra, de elkezdik azt érezni, hogy valami más. Azt hiszem, hogy minden ember szeretné elkerülni a szégyenérzetet, hogy kiderüljön róla, hogy valamit nem csinált jól, hogy nem vagyunk elég jó szülők, vagy nem vagyunk elég jó társak, barátok. Ezzel nagyon nehéz szembesülni, hiszen amikor ez megtörténik, akkor rájövünk arra, hogy az adott dologgal még feladatunk van. Ez pedig sokakat megijeszt. Tanácsokat nem szeretek osztogatni, az egyik legfontosabb dolog viszont szerintem a határtartás. Nem szabad belemenni abba, hogy megmondjuk a szülőknek, hogy ebben a dologban hibáztak, abban a dologban változniuk kellene.  

Nem gondolom, hogy feltétlenül azzal kellene foglalkozni, hogy megváltoztassuk a szüleinket. Persze nagyon fontosak a beszélgetések, mert a hallgatásnál nincs rosszabb, de amennyire lehet, tartsuk magunkon a fókuszt! Ehhez meg kell erősödni, mert a környezet nem mindig fogja azt a reakciót nyújtani, amire mi a leginkább vágynánk.

Mi lenne a legfontosabb üzeneted az olvasóink számára az elmúlt néhány éved tanulságaink tükrében? 

Szép Csenge: A teremtés varázsa mindannyiunk ereiben ott csörgedezik. Sokaktól hallom és én is megéltem azt az élethelyzetet, amikor azt gondoljuk, hogy nincs kiút. De hinni kell benne, hogy van! Mindig tudunk egy picivel kijjebb lépni, mindig vannak lehetőségek. Már az is önmagában egy lehetőség, ha elismerjük azt, hogy ez most egy kilátástalan helyzet.  

A teremtés varázsa ott van, de ez nem egyik percről a másikra történik meg. Adjunk időt magunknak, hiszen a lélek értünk dolgozik és óv minket.

 

Kiemelt kép: Molnár Judit