Félhomály van a teremben. Csak a körülöttem lévő nők sziluettjét látom. A hangfalakból dübörgő afrikai zene ritmusa életre kelti a sejtjeimet. Mozgásra készteti minden porcikám. Táncolok. Pörgök és áramlok. Érzem, hogy mosolygok, sőt nevetek. És sokan mások is. Életenergia, női életerő tölti meg a teret. Nem is tudom leírni, ami történik. De nem is kell: ezt csak átélni lehet. Felszabadulok, valami törzsi, női közösségi energia árad mindenfelé – bennem is. Körben táncolunk, ugrálunk, tapsolunk. Ősi biztonság. Ösztönös kapcsolódás. Zsigeri mozdulatok. Sebek felszakítása és gyógyítása. Mi ez az egész kaotikus, de mégis gyönyörű állapot? Ez a tűztánc, amiről a műfaj hazai képviselőjével, Mányai Gabriellával beszélgettünk.
Mi az a tűztánc? Mit jelent neked?
Mányai Gabi: A tűztánc két óra hosszás program: ötven perc intenzív, részben vezetett tánc nagyon energikus, szenvedélyes zenékre az afrikai ritmusoktól egészen a latin hangulatig, de egyéb kultúrák zenéi is megjelennek. Az általam összeválogatott zenéneknek az intenzitás, az élet elevensége, a lüktetés a lényege. A tánc nincs túlkoreografálva, a vezetettségben megvan mindenkinek a saját szabadsága. Könnyűek a lépések, könnyedek a mozdulatok. Majd egy húsz perces nyújtás következik és egy éber, testtudatos relaxációval zárok. Olyan, mintha töltőre tennénk magunkat.
Ami számomra ebben az egészben kulcselem, az a játék, a belső tűzhöz, a szenvedélyünkhöz való kapcsolódás. A lábaink erejével elkezdjük megtapasztalni, hogy milyen erőtáncot járni. Nekem a tánc a biztonságot jelenti, ahogy elkezdünk otthonra találni a testünkben, valamint a saját szépségünkről , szenvedélyünkről tanulunk. Olyan, mintha egy-egy pillanatra igent mondanánk a saját életünkre.
Mi alapján választasz zenét, rakod össze a tűztánc alapkoreográfiáját?
Mányai Gabi: Konkrétan a tűztáncot nem tanultam sehol, csak a saját intuíciómra hallgatok, mikor a folyamatot létrehozom. A zenéket is intuitívan választom ki. Korábban koreografált szteppaerobik edzőnek tanultam és zumba-oktató lettem. Ebből a szakmai tudásból és a belső, intuitív részemből raktam össze a tűztánc technikáját, amit szeretnék átadni a nőknek. Készülök lépésekkel, de ott, a helyszínen intuitívan választom ki őket. Próbálok ráérezni a csapatra, hogy mire van most szükség a térben: könnyedebb mozdulatok esnének jól vagy éppen nehezebbek. Ahogy én is felszabadulok ebben a folyamatban, úgy adom át a többieknek is ezt a szabadságot – amit a lépések is egy az egyben tükröznek.
Ha valaki nem tudja azonnal vagy teljes egészében lekövetni a mozdulatokat, a hangulat, a zene, a ritmusok által ugyanúgy felszabadul, mert nem az a lényeg, hogy a tánc hogy néz ki kívülről, hanem hogy mi születik közben belül.
Mi volt az, ami hiányzott az életedből, „magadból”, amikor elindultál a tűztánc felé? A saját megérzéseid mentén alakítottad ki – mire vágytál?
Mányai Gabi: A táncból hiányzott inkább valami. Ahogyan azt közvetítik az emberek felé. A szabadságot hiányoltam a táncból. Én nagyon tisztelem azokat a tánctanárokat és azokat az embereket, akik koreográfiákat tanulnak, és ez alapján táncolnak. Tisztelem ezt a szigorúbb, szabálykövetőbb részét a táncnak. De azt éreztem, hogy ilyenkor én vagyok a táncért, nem a tánc van értem. Azzal, amit a tűztánc által képviselek, azt szeretném, hogy a tánc legyen értünk, és ne magunkat zsúfoljuk egy koreográfiába. Nekem fontos, hogy ha valaki csak egy alkalomra jön el, ott is megélje ezt az élményt, hogy a tánc ad neki valamit, nem pedig azt, hogy őt próbálom valamilyen keretbe bepasszírozni, ami lehet, nem is az ő szintje, útja, stílusa. Nekem ez a megengedés hiányzott azokban a táncokban, amiket tanultam és egy erős kötöttséget éltem meg azáltal, hogy minden lépésnek meg volt a helye és a milyensége. Azt éreztem, hogy valami olyanba próbálom belepréselni magam, ami nem én vagyok.
Egy olyan játékot akartam, hogy ha huszonketten vagyunk a csoportban aznap, akkor huszonkétféle különböző táncot lássunk. Habár a lépéseket és mozdulatokat megmutatom, azt nem mondom meg, mit hogyan kell kivitelezni. Csak elkezdünk táncolni, és az első perctől olyan szabad, amennyire csak akarjuk.
Nem fejből táncolsz (mint amikor koreográfiát követsz), hanem szívből, lélekből, nem?
Mányai Gabi: Igen, teljesen. Sőt, szoktam mondani a lányoknak, hogyha úgy érzik, hogy akár tapsolás, hang kiszakadna belőlük, nyugodtan, mert ez a test felszabadulásával együtt jár. Én is ugyanígy csinálom. Ilyenkor van, hogy közösen tapsolunk, elkezdem és becsatlakoznak, néha kurjongatok. (nevet) Én ezt nagyon élvezem. Nagyon gyógyító tud lenni, ha egy közegben megengedhetem magamnak, hogy hallassam a hangom.
Milyen céllal mennek hozzád a nők táncolni? Az önismereti útjukat egészítik ki vele, van bármiféle nőiséggel kapcsolatos kérdésük, megoldandó problémájuk vagy egyszerűen hobbiként?
Mányai Gabi: Nagyon vegyes a csapat szándéka és motivációja. Valaki nagyon konkrétan azért jön a tűztánc órára, mert elvesztette a kapcsolatot a medence területével, a nőiségével, hogy miért is jó nőnek lenni; vagy a kapcsolatot az életével, a szenvedélyével, azzal a játékossággal, ami gyermekként még annyira bennünk van. De van, aki csak kötetlen mozgásért érkezik, mert mondjuk monoton munkát, mozgást végez a hétköznapok során: ő a szabadságért jön, hogy úgy mozoghasson, ahogy éppen neki most jó.
Mindig tudnak a nők mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy bármit lehet? Mert szerintem ez egy érdekes tapasztalás – legalábbis nekem az volt -, hogy itt most megengedhetek magamnak bármilyen mozdulatot. Ez a fajta könnyedség és testi szabadság a hétköznapi életben a legtöbbünktől nagyon távol van.
Mányai Gabi: A felnőtté válásunk során elveszítjük a kapcsolatunkat a saját szabadsággal. És itt nem arról beszélek, hogy minden kötelezettség, szabály és határ rossz. Ezek esszenciális elemei az életünknek és szükségünk van rájuk.
A baj azzal van, hogy felnőttként olykor átkerülünk egy olyan végletbe, amiben kötelezettségekből, megfelelési kényszerből, teljesítésből vagyunk általánosságban jelen, kialakítva ezzel a saját börtönünket. A börtönünk kulcsát csak mi találhatjuk meg és nyithatjuk ki.
Annak a megtapasztalása pedig, hogy szabad szabadon mozdulnom, a testemnek, a lábamnak, a kezeimnek van szabadsága – ezek nehéz érzéseket és folyamatokat indíthatnak el belül. És habár örömtáncolni jöttünk, itt nem kell végig boldognak lenni és mosolyogni. Jelen van az öröm a felszabadulás miatt, hogy elkezdik a zsigerek befogadni azt az élményt, hogy szabad mozdulnom, áramolnom. De, ha már régóta elveszítettem a kapcsolatom a szabadsággal, éppen azért, mert azt tanultam meg, hogy nem lehet ezt megélnem, megjelenhet a gyász. Ennek is van tere.
Sokan könnyeznek, sírnak az intuitív résznél vagy a relaxációd alatt. Felmerül a kérdés, hogy akkor mit nyomott el eddig magában, mi ez az intenzív érzés. Ez egy nagyon fájdalmas szembesülés is lehet, mert „meghallja”, hogy amúgy mit szeretne a teste és milyen kapacitása lenne…
Mányai Gabi: Igen, minden könnycsepp és nehéz érzés teljesen rendben van a tánc folyamatában. Ezekre a kérdésekre nem is fogja csak a tánc megadnia választ, ez alapvetően kiegészítésként tud hatékonyan működni a terápia mellett, mert így a táncon megélt érzéseinket elvihetjük az egyéni folyamatunkba.
A tánc felszabadít érzéseket és gondolatokat, de onnantól mindenkinek a saját felelőssége, hogy mit kezd ezzel az újfajta „tudással”?
Mányai Gabi: Minden önismereti út felelősség. A tánc is tud egy önismereti eszközként funkcionálni. Minden új tudásnak a legnagyobb felelőssége az, hogyan visszük be a hétköznapi cselekvéseinkbe.
Amikor elmegyünk táncolni, olyan, mintha elkezdenénk a különböző részeinkkel mélységben ismerkedni, más és más archetípusainkat megélni: hiszen ahogy a sejtjeinket megmozgatjuk, úgy mozdul meg szinte minden lélekdarabunk. Teret adunk számos részünknek. Keresni kell a lehetőséget, hogy hogyan tudjuk a különböző részeinket megélni önismereti helyzetekben. Számomra fontos, hogy megéljük a gyermeki részünket, de lehet, hogy a bennünk élő szenvedélyes szerető nővel fogunk újra találkozni, aki buja és áramlik. De előkerülhet a belső amazon vagy a természeti asszony archetípusunk is.
A találkozás egy-egy új arcunkkal, rég elfeledett vagy „kiközösített” részünkkel nagy változásokat tud létrehozni az életünkben. Úgy gondolom, felelősségünk van abban, hogy minél jobban megismerjük saját magunkat.
A testünkkel való kapcsolódást is hajlamosak vagyunk lehasítani. Sokáig én is csak figyeltem az oldalad, hogy mit is csinálsz, miről szól ez, nem tudtam egyből belevágni. Hol és miért veszett el, hogy intenzíven tudunk kapcsolódni a testünkkel, és ezáltal magunkkal?
Mányai Gabi: Inkább ami elveszett, az a testtel történő finom és megengedő kapcsolódás. A testhez sokszor csak szigorú étrenddel vagy sporttal próbálunk kapcsolódni, de érzelmi szinten aligha. Az emberi testek érzelmi elhanyagolástól szenvednek. Ebben mindenkinek megvan a saját neheze. Én például egy olyan nehéz mintát hordozok, hogy inkább hangolódjak rá a másik szükségleteire, mint a sajátomra. Sok esetben azt tanulja meg az ember, hogy a saját szükségleteit, testérzeteit le kell halkítania és háttérbe kell szorítania.
A test azonban egy csodálatos jelzőberendezés és az érzéseinkhez szinte minden alkalommal kapcsolódik egy testérzet is. Ezért lehet egy megbízható iránytű.
Ha már testérzet: a tánc által nagyon megdolgozzuk a medence területét, ahol mi, nők nagyon sok érzést raktározunk el – nem véletlen alakul ki annyi nőnél itt betegség. Hogy tudjuk ezeket feloldani?
Mányai Gabi: Mindenkinek más és más terület érzékenyebb a testén. Egyéni és eltérő, ki hova raktározhat feldolgozatlan fájdalmakat és terheket. De tény, hogy a medence szimbolikája alapvetően a fészek, az otthon jelképe. Mit pakolok a fészkembe?
A medence nemcsak a kreativitásnak, a biztonság érzésének, a bizalomnak, a szexuális energiának ad otthont, hanem lelki szemetesládája lehet a nehéz és fájdalmas, magunkon át nem engedett, megrekedt érzéseknek is. A medence egy “tartálya” lehet a megkövült és meg nem élt gyásznak, haragnak, dühnek, feszültségnek, az el nem sírt könnyeknek.
Ez is érdekes, hogy a medencében elhelyezkedő szervek, szervrendszerek pont az elengedést képviselik, mint a női nemi szervrendszer a menstruációval, a húgyúti rendszer és a bélrendszer. Ha nem engedem át magamon az érzelmek hullámait, ha zárt ajtókat hozok létre ezen a területen, ha zsúfolásig telepakolom a belső otthonom, ahol nincs lomtalanítás, a medence erősebb vagy halkabb üzenetekkel, testérzetekkel, betegségekkel beszélni fog hozzám.
Ide tartozik a vese is, ami a kiválasztás, a méregtelenítés szerve. A nőknél a ciklikusság, a vérrel való tisztulás. Úgy, ahogy a könny a lelkedet mossa át, a vér átmossa hónapról hónapra a méhedet, átrostálja, hogy mi az, amitől egy adott hónapban búcsúzni kell. Éppen ezért akkora jelzésértékű például egy ciszta. Mi az a gyász, amit nem engedek meg, amit nem sírok el, amit raktározok, amit nem engedek áramolni? Ahogy a nőknél, úgy a férfiaknál is tud nagyon érzékeny lenni a testnek ez a része. Nekem nagyon sok medenceövi betegségem volt, derékfájás, nőgyógyászati betegségek. Ezért is lett szívügyem, hogy ezt a területet elkezdjem felszabadítani. Sok terápia is van mögöttem, a lelki részével is foglalkozom.
Miért ennyire nehéz visszacsatlakozni?
Mányai Gabi:
Nagyon intenzíven lehet megélni, amikor az ember elkezd a saját rétegeibe leereszkedni, mintha tényleg egy rejtett világot vagy barlangot fedeznénk fel. De ott elsőnek irgalmatlan nagy a sötétség, minden kezdet nehéz, nehéz feltérképezni az ismeretlent. Félelmetes, mert nem tudod, mi vár rád, mi fog elindulni, változni. Hiszen azzal, ha belül változunk, a környezetünk, a kapcsolataink is fognak, ami konfliktusokkal, határhúzással járhat. De ezzel együtt felfedezed a saját belső kincseidet is, felhangosítod a belső hangot, ami születésedtől veled van.
A táncban szabad teret kap a lélek és a test is: ez váltja ki a változást?
Mányai Gabi: Igen. A test és lélek közös tánca is adhatja a változást, de talán a táncban megélt megengedés a kulcsa. Ki lehet táncolni érzéseket, szabadságot, meg lehet élni a gyászt. Teret kap minden egyes lélekdarabod és porcikád, és az lehetsz, ami valójában vagy. De nem kell beleerőltetni magad semmi olyan folyamatba, amire még nem vagy kész, vagy ami aktuálisan nem esik jól. Lehet, hogy van egy intuitív belső hívás, de rendben van, hogy idő kell ahhoz, hogy lépj felé.
A mozdulatlanság pedig nem a bátorság hiánya, csak hagynod kell, hogy a saját folyód úgy alakíthassa a medrét, ahogy egyébként neki jó, mert ennek a folyónak megvan a maga bölcsessége. Ha érzel valamire hívást, az egyszer meg fog erősödni.
Tud nehéz is lenni az, amikor felszabadultan, nők között szabadon táncolsz. A nőkben „kódolva” van, hogy nem élheted meg az intuitív részedet, a testedet, a szabadságodat, a nővérséget. Egy kollektív „ne mutasd meg magad” tiltás van a nőkön. Hogy nem vállalhatsz főszerepet az életedben: legyél inkább hátország, támogasd csendben a világot.
A tűztánc pont az ellenkezőjét képviseli. Kicsit olyan, mintha megéreznénk, hogy milyen ez a szabadság, amiből szeretnénk még többet az életünkbe, és átfolyik oda is szépen lassan.
Mányai Gabi: A tűztánc eszközével azt mutatom meg, hogy van fényed, van saját ragyogásod, szépséged: ebbe bele lehet állni, és beragyoghatja azt az életet, ami igenis él benned: visszakapcsolódsz a forráshoz. Megnyílik egy csatorna és az életed egyedisége elkezdi megmutatni magát rajtad keresztül. Kis, finom dolgokban nyilvánul meg a kinyílás: megérzed, hogy amire igent mondtál, azt valóban, őszintén akarod vagy az egy hamisan kimondott igen. A tánc elindít folyamatokat vagy kiegészít dolgokat, de úgy gondolom, egy-egy alkalom a táncból nem elég. Ehhez kell hosszútávú egyéni terápia, hosszútávú táncterápiás folyamat vagy más testorientált gyakorlatok is, amivel kapcsolódhatsz a sebekhez.
De nehéz megérezni, hogy a testünk mit is akar. Amikor először hallja azt az ember, hogy mozdulj arra, amerre a tested szeretne, feljön, hogy most ugyan mit is kellene csinálni?
Mányai Gabi: Igen, a tűztáncnak van egy intuitívabb része, a szabadtánc rész, amikor nem adok instrukciókat, csak a tested vezet, ez is tud izgalmas, egyben nehéz lenni. Teljesen rendben van, ha először csak ízlelgeted, mi is ez. Ennél a résznél is le lehet ülni, ha csak figyelnéd egyáltalán azt, hogy a zene mit hoz ki belőled. Lehet, hogy meg tudod nevezni, melyik részedet ébresztgetik a ritmusok. Ha csak nagyon pici mozgástartományban mozognál esetleg csak billegnél vagy magzatpózban feküdnél, nyugodtan megteheted. Ha a te szabadságod és a te őszinteséged éppen ez ma, akkor így van rendben.
De akkor sem vagy sok, ha kétszáz százalékos energiával táncolsz: nem kell visszafognod magad és a fényed csak azért, hogy más ne érezze rosszul magát, vagy ne zavarj vele másokat.
Miért van ekkora ereje annak, hogy a nők kapcsolódnak egymással?
Mányai Gabi: A nők szerintem nagyon eltávolodtak egymástól. A gyógyító kapcsolódás nő és nő között ugyanolyan fontos, mint a férfiak közötti „testvériség”. Ebből adódóan katarzis élményt ad az, amikor a nők újra kapcsolódnak az erejükkel és egymással. Ennek gyógyító ereje van: egy körben, együtt lenni, együtt felszabadulni. De persze az ünnep mellett megjelenhet a gyász, hogy hol voltunk eddig egymásnak? Miért voltunk ennyire távol egymás lelkétől?
Nagyon erős a női energiád és csak úgy árad belőled. Neked mit jelent a nőiesség – akár a leghétköznapibb helyzetekben?
Mányai Gabi: Nekem nőnek lenni azt jelenti, hogy önmagam vagyok és hűséges vagyok önmagamhoz. Szerintem nincs olyan kategória, hogy igazi nő, és címkézni sem szeretem, hogy mitől nőies egy nő. Hiszem, hogy akkor igazi egy nő, ha a saját testének, lelkének az igazát éli meg és a saját útját járja. Nekem lehet, hogy egyik nap azt jelenti, hogy sportos ruhában elmegyek futni, másnap pedig, hogy főzök a páromnak, harmadnap hogy nagyon csinosan, szoknyában elmegyek egy randira önmagammal.
Nőnek lenni egy hullámzás és minden nap megkérdezhetem magamtól, hogy ma éppen ki vagyok, hogyan vagyok a legigazabb. Nem szeretem, amikor a nőiséget csak a puhasággal, a befogadással, a simulékonysággal és kedvességgel párosítják. A nőiségnek ezek az aspektusai is fontosak és szabadon megélhetők. De csodálatos, amikor egy nő képviselni tudja a maszkulin energiáit is: fontos, hogy meglegyen az ereje, a határállítás és a düh is.
Számomra mindig érdekes látni, amikor egy ennyire autentikusan működő nő, sőt ezen a területen működő szakember ugyanúgy megkérdőjelezi magát, a nőiességét és elismeri a harcait. Azt gondolnám, hogy kevesebb benned már a kétely.
Mányai Gabi: Ez hullámokban jön. Van, mikor kevesebb a kétely, van, mikor több. De mióta foglalkozom a mélyebb rétegeimmel, a testorientált gyakorlatokkal és egyre jobban ismerkedem magammal, annál szelídebbek ezek a hullámok. Könnyebben nehéz. És ez nem jelenti, hogy sosincs olyan erős hullám, ami kibillent, de könnyebben tudok visszatalálni a stabilitásba, és nem veszi át az irányítást az életem felett. Nehéz pillanatokban elkezdek közelíteni a részeimhez, a belső gyermeki rész árnyékához, amikor bizonytalanságban van, és nagyon fél, hogy elhagyják, retteg, hogy nem fogják szeretni. Vagy közelítek a nőhöz, aki szorong, hogy túl sok, kívülálló a ragyogása miatt. De ide tartozik a belső hajcsár és kritikus hangja is. Őket is jó meghallgatni és meglátni a mögöttes mondanivalójukat.