Az önszeretet az utóbbi évek egyik legnépszerűbb hívószava lett, lépten-nyomon előkerül önsegítéssel, pszichológiával és mindfulnessel kapcsolatos cikkekben és könyvekben. Nehezen megfogható és gyakran félreértett, mégis, elengedhetetlen alapja a magunkhoz és másokhoz fűződő egészséges kapcsolat kialakításának. Segítünk közelebb hozni és megérteni ezt a homályos fogalmat, hogy te is könnyebben építhesd be a mindennapjaidba.
A cikk szerzője Győrfi Linda.
Az önszeretetet gyakran, tévesen, az egoizmussal azonosítják, azonban az önszeretet az egészséges és folyamatos énfejlődés, valamint a testi, lelki, mentális és kapcsolati jólétünk alapját képezi.
Az elfogadni magunkat úgy, ahogy vagyunk feladata olykor megvalósíthatatlan misszióként lebeg előttünk. Hiszen az elvárások ezerarcú világában egyre inkább a hibáink, semmint az előnyös vonásaink kerülnek reflektorfénybe. Szinte mantraként zsongnak bennünk a rosszul csinálom, én vagyok a hibás, elrontok mindent önvádoló szólamok. Így egy idő után csöppet sem meglepő, ha már csalódást érzünk a magunk irányába, és legörbül a szánk, ha a tükörben vesszük szemügyre magunkat.
De van kiút ebből a lefelé húzó spirálból! Mutatjuk, hogyan kezdj neki.
Fotó: Jared Rice, Unsplash
Az önszeretet első lépése: megismerni és megszeretni önmagunkat
A feltétel nélküli önszeretethez elsőként alapos öndiagnózisra van szükségünk. Ebben a folyamatban ténylegesen farkasszemet kell néznünk saját démonainkkal, hogy a végén ki tudjuk mondani: igen, ezek az adottságaim és korrigálásra szoruló vonásaim egyetlen helyre gyűjtve, melyekből összeáll az a valami, amit énnek nevezhetünk.
Egymásra épülő lépései a következők:
Tudom magam (öntudat), ezért tudatában vagyok a gondolkodásmódom milyenségével, hogy milyen helyzetek, viselkedések tudnak kihozni a sodromból. Milyen vágyaim és késztetéseim vannak, mi okoz nekem örömet.
Értékelem magam (önértékelés). A magamban rejlő kellemes, szerethető tulajdonságokat felismertem és kész vagyok megerősíteni azokat. Ugyanakkor tagadás szépítés és halogatás nélkül rámutatok a kevésbé hízelgő tulajdonságaimra is, melyek kijavítása érdekében kész vagyok áldozatokat hozni.
Becsülöm magam (önbecsülés), hiszen tudom, hogy egyénként egyszeri és megismételhetetlen vagyok. Olyan jellemvonásokkal bírok, melyek megkülönböztethetővé tesznek minden embertársamtól. Felismertem a bennem rejlő értékeket, melyekkel magamat és társaimat egyaránt szolgálhatom. Tisztában vagyok azzal, hogy ha képes vagyok a hibáimmal együtt szeretni magam, úgy a többi emberrel is elnézőbb, megbocsátóbb, empatikusabb tudok lenni.
Mindehhez pedig szervesen hozzátartozik az az elhatározás, melyre F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus egyik könyve, sőt, már a könyv címe is ösztökél bennünket: a Tanulom magam élethosszig tartó folyamata.
Fotó: Gian Ceascon, Unsplash
Meddig helyes az önszeretet?
Az önszeretet elválaszthatatlan az önmegvalósító törekvésektől, de a társas kapcsolatok egyik alapfeltétele is. Hiszen ha valaki önmagát nem képes helyesen szeretni, úgy hogyan várható el tőle, hogy társas kapcsolataiban a szeretet, szeretettel való odafordulás legyen a meghatározó érzés?
Az önszeretet akkor fordul ki önmagából és válik egoizmussá, amikor képbe lép a túlzott önszeretet. Vagyis kizárólag a saját érdekérvényesítő cselekedeteink kerülnek előtérbe a másik ember/a közösség teljes kizárásával, sőt, gyakran: kárára. Ennél a pontnál megbomlik a harmónia és visszazuhanunk a saját értékeink felfedezése előtti káosz pillanatába.
Az önismerettel és öngondoskodással szorosan egybefonódó helyes önszeretet lehet a kulcsa a megoldásnak, az egoizmus-csapda elkerülésének. Következő cikkünkben ehhez adunk gyakorlati tanácsokat.
Főkép: Jade, Unsplash
