„Minden mese old bennünk valamit” – interjú Szennyai Nóra reflektív meseállítóval a magyar népmese napja alkalmából

A magyar népmese napja Benedek Elek, a nagy mesemondó születésnapjához kapcsolódik, és szeptember 30-án ünnepeljük. Ennek apropóján mi is szerettünk volna csatlakozni a kezdeményezéshez, hogy a népmesék minél tovább fennmaradjanak és halljunk róluk, hiszen számtalan kincs és érték fedezhető fel bennük, ráadásul terápiás célra is alkalmazható.

A magyar népmese napja alkalmából egy elengedhetetlen kérdéssel kezdenék: mit jelent a meseállítás? Miben különbözik a többi módszertől (például az irodalomterápiától vagy családterápiától)?

Szennyai Nóra: A legfontosabb különbség talán az, hogy a mese nem kognitív szinten dolgozik, hanem morfogenetikus mezővel. A rendszerállítós módszereknél, például a családállításnál vagy családterápiánál, eljön a kliens a maga témájával és arra kap egy állítást.

A meseállításnál a mesék adják a keretet, melynek szerepeibe beleállva az egyén létrehozza a saját mezejét.

A meseállítás módszerét lehet csoportos közegben vagy egyénileg végezni. Ha csoportos közegben végezzük, akkor az állítás során azok a szerepek, amiket felvesznek a csoporttagok folyamatosan alakulhatnak, megjelenhetnek saját családtagjaik vagy akár rejtett személyiségrészeik is. A folyamat egyéni munkára is alkalmazható, hiszen bármilyen élethelyzetben hozhat valaki mesét, mert a meseszereplők segítik az önismeret folyamatát, illetve a személyiség harmonikusabb működésének elérését.

Mit takar a reflektív meseállítás módszere?

SZ. N.: Várady Erika a rendszer megálmodója, aki maga is családállítással foglalkozott 10-15 éven keresztül. Alapvetően a családállítók is érintik a mesék világát, Erika viszont azon kezdett el gondolkodni, hogyan lehetne ezt a területet még jobban kihasználni, innen indult ez a módszer. És azért reflektív, mert amikor valaki beleáll a mesébe, illetve annak egy választott jelenetébe, mint szereplő, akkor a maga a mese visszatükrözi az kliens lelki állapotát és belső folyamatait.

A mese hatására mozgásba lendül az érzelmi világ, belső – akár mélyen elásott – témák kerülhetnek felszínre.   

SZ. N.: A mesén keresztül a káoszból elindulunk a harmónia és egyensúly állapota felé. Amikor vége van a meseállításnak, akkor majdnem mindenki tűpontosan tudja és érzi, hogy számára mit szimbolizált az adott jelenet és a vele járó szerep, amibe beleállt, illetve hogyan tudja kapcsolni a saját életéhez.

Szennyai Nóra, reflektív meseállítóval beszélgettünk a magyar népmese napja alkalmából a mese gyógyító hatásáról, önismereti és terápiás jellegéről.

Hogy zajlik egy ilyen meseterápiás alkalom?

SZ. N.: Csoportos alkalom esetén előre kiválasztjuk a nap tematikáját és ehhez választunk egy mesét. Önismereti feladatokkal, asszociációs kártyákkal kezdünk, amelyek szintén kapcsolódnak a választott történethez. Ez a szakasz egyfajta ráhangolódás a napra, amely beindítja a szimbolikus gondolkodást. Például, ha a téma a sárkány és sárkányos mesét választunk, akkor rögtön megkérdezhetjük, kinek mi jut eszébe erről a mesei lényről.

Az asszociációk ráhangolnak a mesére és a témára.

SZ. N.: Ezután én nagyon hamar hozom is a mesét, felolvasom majd megkérdezem, hogy kit melyik jelenet érintett meg. Mikor már összegyűlt 7-8 jelenetet, akkor csoporttal közösen megszavazzuk, hogy melyik az, ami mindenkihez kapcsolódik valaminek okán, mert azt fogjuk felállítani, vagyis kiragadni a meséből. Ezután újra felolvasom a választott mese szakaszt és kiosztásra kerülnek a szerepek, megbeszéljük ki melyikbe szeretne beleállni. Mindig meg kell határozni, hogy hol történik az állítás, pl.: egy nagyobb szőnyegen, ez lesz a „játéktér” vagy csak simán tér. Amikor mindenki felállt a szerepébe, a térbe, onnantól fogva már csak kérdéseket teszek fel: mit éreznek? milyen testérzetük van?

Ezekkel az a célom, hogy elvonjam a figyelmüket a tudatos gondolkodásról, ugyanis a tudattalan testi érzetek azok, amik visszatükrözik a legbelső lelki folyamatokat, így ezzel dolgozunk. Ilyen lehet például: nyom a mellkasom, szédülök, fáj a vállam, ég a szemem, nagyon melegnek érzem a tenyerem, vagy éppen az, hogy nem érzek semmit. Ezek mind-mind jelzés értékűek.

A folyamatban a következő lépés, hogy megnézzük milyen a szereplők egymáshoz való viszonya. Ennél a pontnál már lehetnek és általában vannak is eltérések az eredeti meséhez képest, mert előjönnek a személyes szálak. Mert a mese a keretet adja, ami a térben történik az már a résztvevők személyes története. Ki szoktam hangsúlyozni, hogy ami a választott és állított jelenet előtt a mesében zajlott, az már megtörtént, az a lezárt múlt. De, ami utána van azt kedvük szerint alakíthatják. Így előfordul, hogy a mesének egy teljesen eltérő befejezést adunk, olyat, ami számukra szimpatikus.

És ez a lehetőség sokszor visszaadja a saját életük feletti döntéshozatal szabadságát is.

És ez hogyan történik egyéni ülések alkalmával?

SZ. N.: Egyénileg kétféle módszert alkalmazok. Az egyik az, amikor intuitív módon én választom a mesét, másik amikor a kliens maga hozza. Az előbbinél felcsapunk egy mesekönyvet, és ahol kinyílik, azzal a mesével dolgozunk. Ugyanúgy felolvasom a mesét, majd a kliens kiválaszt egy jelenetet. Itt viszont bábokkal, figurákkal vagy éppen papírlapokkal dolgozunk. Miután ezeket kiraktuk a térbe, mi ketten állunk bele a szerepekbe. Nagy előnye az egyéni folyamatnak, hogy sokkal több lehetőség van a visszajelzésekre: mi történik, hogy tudjuk kötni ezt az aktuális témánkhoz, életszakaszunkhoz. És itt is alkalmunk van más befejezést adni a mesének vagy alakítani a szereplők egymáshoz fűződő viszonyát.

Milyen elakadásokban és krízisekben segíthet a meseterápia a felnőtt korosztálynak? Hogyan oldja fel ezeket? 

SZ. N.: Ahogy látom, a mesék bármilyen típusú veszteség feldolgozáshoz kiválóak. Gyászfeldolgozáshoz, szakításhoz, váláshoz, kisállat elvesztéséhez vagy olyan krízishez, mint iskola vagy munkahelyváltás. De használtam már szülő – gyermek vagy párkapcsolati elakadásoknál is. Gyakran jelennek meg tipikus női témák is, mint egy bántalmazó kapcsolatból való kilépés, erőszak, vetélés vagy abortusz.

A mesék adnak egy kis távolságot a személyes problémától, objektív rálátást biztosítanak, ugyanakkor a segítségükkel kiválóan ki tudjuk fejezni érzelmeinket, legyen az a szomorúság, tehetetlenség vagy akár harag. Erőt és bátorságot meríthetünk belőlük a feldolgozáshoz és a továbblépéshez.

Aki szereti a mesék világát az a magyar népmese napja kapcsán valószínű meg is oszt egy számára kedves történetet. Mit gondolsz minden embernek meg van a saját meséje? Te hogyan találod meg az ideális, egyénhez passzoló mesét?

SZ. N.: Sokaknak van gyerekkori, kedvenc meséje, amely annak idején nem véletlenül érintette meg őket. Számtalan esetben a mesével egy hiányt igyekeznek pótolni, valamit, amit nem kaptak meg. Egy kliensem kedvenc meséjében például az anya, aki hét évig szoptatta a gyermekét. A közös munka során fény derült arra, hogy őt az anyukája nem tudta sokáig szoptatni, így nem alakult ki kellően erős kötelék közöttük. Ezért is szoktam kérni egyéni meseállításnál, hogy ők hozzanak mesét, mert már ez is sokat elárul arról, hogyan kapcsolódik össze a választott történet az ő lelki világukkal.

Milyen mesék alkalmasak terápiás célra? Alkalmazhatóak -e meseterápiás célra a műmesék vagy a mai, modern mesék?

SZ. N.: A reflektív meseállítás módszerénél ragaszkodunk a népmesékhez, mert ezek tényszerűek és sok információt tartalmaznak, amelyekkel kiválóan tudunk dolgozni. A műmeséket sokszor azért nem ajánljuk, mert rengeteg bennük a leíró rész, konkrét esemény azonban nem történik a szereplőkkel. Illetve ezek a mesék már tartalmazzák az író látásmódját és értékrendszerét. Példának ott van a Vörös cipellők címe mese, amely létezik népmese formában és az Andersen – féle átiratban. Az utóbbiban már eléggé erőteljesen jelen van Andersen hitvilága és iránymutatása a szereplőknek. Ezzel elvesznek egyfajta szabadságot az olvasótól vagy hallgatótól, mert konkrét irányt mutatnak azzal kapcsolatban, hogy mi a jó és mi a rossz. Vannak jó műmesék, de sokkal nehezebb velük dolgozni, mint a népmesékkel. A népmesékben több száz év tapasztalata és tudása lakozik, amely tág teret ad az értelmezésre. Olyan évszázados hagyományok és rétegek ezek, amelyeket az adott nép hordozott és hordoz magában, a szimbólumok pedig olyan ősiek, hogy képesek a minket legmélyebb érzelmi rétegekbe kalauzolni.

A magyar népmese napja kapcsán érdemes lehet elővenni kedvenc történetünket.

Kép forrása: Unsplash

Létezik párhuzam a mai kor felnőttjeinek problémái és a régi idők népmeséi között?

Igen, éppen ezért a népmesék még ma is aktuálisak.

SZ. N.: Vegyük például a mozaikcsaládokat. Azt gondolnánk, hogy ez a kifejezés körülbelül az elmúlt húsz évben születhetett meg, pedig hány népmese kezdődik azzal, hogy az özvegyember vagy özvegyasszony újraházasodott és vitte magával az új házasságába a gyermekeit is. Ezek a mesék többszáz évesek, mégis az úgynevezett mozaikcsaládokról szólnak. Rengeteg mese szól arról, hogy a királynénak nem lehet vagy elhunyt a gyermeke. Egyik kedvenc mesém a Madárasszony, amelyben, a madár asszony elveszíti gyermekét, bebújik az asztal alá és évekig nem jön ki onnan. Ismerős párhuzam nem? A veszteség, a gyász, de ugyanúgy a bátorság vagy a boldogság száz évvel ezelőtt is létezett, ugyanúgy ahogy ma. A szenvedést és az örömöket őseink is ismerték és ezt foglalták bele a népmesékbe, hogy általuk, mi is erőt merítsünk.

Emiatt vélem azt, hogy a népmesék elsősorban felnőtteknek íródtak, hiszen az ő problémáik, kríziseik köszönnek vissza belőlük.

SZ. N.: Egyéni meseállítás során is sokszor kérdezem meg a klienst, hogy egy-egy jelenet mit szimbolizál számára, hogyan érez vele kapcsolatban. A legtöbben remekül tudnak asszociálni és összekapcsolni a mesei elemeket a saját helyzetükkel. Nagyon jól tudják magukra vonatkoztatni a mese különböző szakaszait.

És mi lehet közös a mese tanulságában, illetve a terápiás alkalom megoldásában?

Sz.N.:

Mindkettő ad egy katartikus élményt.

A mese tanulsága a kliensek számára is megoldást hoz, jobban rálátnak a helyzetükre, könnyebben tudnak változtatni vagy lépni a megfelelő irányba.

Ez egy nagyon gyengéd módszer, hiszen nem egyenesen mondja meg mit kéne tenni, hanem a mese közvetítésével elvezet minket a megoldáshoz.

Természetesen ehhez elengedhetetlenek a jó kérdések és a nyitottság. Mindenképpen egy szabadabb, ugyanakkor lágy és katartikus élmény, amit a mese tanulságában és a terápiás alkalom megoldásában tapasztalhatunk.

A magyar népmese napja, mint kezdeményezés, a hagyományok fenntartásának egy nagyon szép módja. Te hogy találtál rá a mesékre, illetve a mesék, hogy találtak rád?

SZ. N.: Gyerekként faltam a meséket, majd később amikor már megtanultam olvasni, a pöttyös könyveket. Az olvasás szeretete végig kísérte az életemet. Minden mesét ismertem, minden rajzfilmet láttam, gyerekkoromtól egészen a húszas éveim közepéig. Történészként végeztem, így tanulmányaim alatt sokat foglalkoztam mítoszokkal és legendákkal. A kelta mondavilág mélyen belém ivódott és később ezek végig is kísérték a női köreimet is. A mesék iránti szeretet mindvégig megmaradt, amikor az önismereti útra léptem. Kezdetben rendszerállítást akartam tanulni, de erre sokáig nem volt lehetőségem. Majd a covid-időszak kezdetén, egy hosszú utazásból hazatérve

eldöntöttem, itt az ideje, hogy megvalósítsam az álmom.

És szinte abban a pillanatban szembejött velem egy hirdetés, ahol meseállító képzést hirdettek. Rendkívül boldog voltam, hogy visszakaphattam a meséket és általuk gyógyíthatok és segíthetek másokat az önismereti úton.

Érdemes -e felnőttként meséket olvasnunk, terápiás céllal?

SZ. N.: Mindenképpen.

A mesének nem csak mondva, hanem olvasva is mágikus ereje van.

Korábban említettem, hogy azok a jó mesék, amelyek valamilyen erős érzelmet váltanak ki belőlünk. A múltkor én is olvastam egyet, amely teljesen elborzasztott. Hónapokon keresztül minden egyes nap elolvastam, mire rájöttem, mi zavar benne.

Ez a csodálatos a mesékben: ha eleget foglalkozunk velük és a bennük lévő szimbólumvilággal, akkor választ adnak a legbelső kérdéseinkre.

Ha van otthon mesekönyvünk, lapozzuk fel és olvassunk el egy történetet, biztosan hatni fog az érzelmeinkre és minden esetben oldani fog bennünk valamit. Ha picit is de a mese hatására meg fog mozdulni bennünk valami. És ezzel már közelebb jutottunk a megoldáshoz és önmagunkhoz.

Neked mi volt a kedvenc gyermekkori meséd? A népmese napja alkalmából újra  kezedbe veszed és elolvasod majd?

 

Kiemelt kép: Shutterstock