A pozitív gondolkodás magasra emelhet, de ezzel is túlzásba lehet esni. A mérgező pozitivitás ellehetetleníti a trauma feldolgozását, és bár ideig-óráig a szőnyeg alá söpörhetjük a nehéz érzéseket, a felgyülemlett feszültség robbanni fog: önkéntelen reakciók, alvás- és evészavarok, kényszeres viselkedés formájában.Kirschner Petra pszichológus segít megértenünk, pontosan miért és hogyan dolgozzuk fel a nehéz helyzeteket.
Cikksorozatunk első részében Peller Mariann műsorvezetővel beszélgettünk arról, hogyan segíti őt a pozitív gondolkodás a mindennapokban. Most az érme másik oldalát nézzük meg: a mérgező pozitivitás jelenségéről Kirschner Petra pszichológust kérdeztük.
Miben segíthet nekünk, ha pozitívak vagyunk? Hol van az a határ, amíg ez még azt mondhatjuk, ez segít bennünket?
Kirschner Petra: A pozitív gondolkodás egy erőforrás lehet, egy eszköz, ami segíthet bennünket a nehéz helyzetekkel való megküzdésben. A pozitív pszichológia is erre épít, a korábbi deficiteket, betegségeket és patológiákat előtérbe helyező irányzatokkal szemben. Az egyénben rejlő erőforrások feltárására, a személyes növekedésre, jóllétre, a pozitív kapcsolatokra és az alapvető pozitív viszonyulásra helyezi a hangsúlyt. Alapvetően hasznos képesség lehet, ha nehéz helyzetben az egyén képes kívülről tekinteni magára, és a negatív spirálból kilépve aktivizálni az erőforrásait, segítséget kérni, vagy humorral tekinteni a történtekre. Nagy erőt adhat erőteljes traumák esetén a kapaszkodó, hogy meg tudjuk látni azt, amiért hálásak lehetünk, vagy azokat a lehetőségeket, amik kiutat mutatnak a helyzetből. Ezzel együtt viszont elengedhetetlen a feldolgozás érdekében a negatív érzelmek átélése is.
Abban az esetben beszélhetünk már túlzott pozitivitásról, amikor egy személy egyáltalán nem engedi meg, hogy a történtek negatív oldala, illetve a nehéz érzések felszínre kerülhessenek.
Ilyen lehet, amikor valaki egyáltalán nem tud rossz dolgokról beszélni, eltusolja, szőnyeg alá söpri őket, vagy lealacsonyítja a jelentőségüket, adott esetben nem hajlandó beismerni félelmeit, fájdalmait. Gyakran ezek a személyek hibáztatnak másokat, amikor nehéz érzéseket, kétségbeesést, fájdalmat stb. észlelnek rajtuk.
Ezek isérdekelhetnek
Hol kezdődik a mérgező pozitivitás? Mit nevezünk annak és mik a jelei?
Kirschner Petra: A mérgező pozitivitás rugalmatlan, merev, torz és a realitástól elrugaszkodott szemléletmód. A személy a pozitív megéléseket veszi általánosnak és érvényesnek, a reális akadályokat, nehezítő tényezőket és negatív érzéseket pedig egyszerűen kizárja, bagatellizálja, súlyosabb esetben érvényteleníti, azaz megtagadja létjogosultságukat.
A szembenézés helyett ekkor a problémák elmismásolása, szőnyeg alá söprése, kicsinyítése történik. „Ami nem öl meg, megerősít. Minden okkal történik. Úgyis találsz majd valaki mást. Nyugi, lehetne ennél sokkal rosszabb is!” Ezáltal a személy gyakorlatilag leválasztja magáról a negatív aspektust, ami ezáltal a tudattalanba kerül és átmenetileg hozzáférhetetlenné válik, tehát a trauma nem feldolgozható ebben az állapotban.
Gyakran megesik, hogy a személy akkor is sulykolja a pozitív gondolkodás vagy a pozitív állapot fenntartásának szükségességét, amikor mással történik negatív esemény. Ekkor előfordulhat, hogy hibáztatja a másikat, mert nem képes a jó dolgokat meglátni, vagy gyengének titulálja, ezzel óriási károkat okozva. A túlzott optimizmus hátterében az áll, hogy az adott személy nem képes magához közel engedni a nehéz érzéseket. Ez leginkább családi tényezőkhöz vezethet vissza, és transzgenerációs traumákból és ehhez kapcsolódó megküzdési mechanizmusokból ered. Mindemellett a környezet, a média befolyásoló hatása is nagyban hozzájárulhat a mérgező pozitivitás kialakulásához.
Fotó: Komróczki Diána
Hogyan és miért lehet ártalmas, ha valaki túlzottan pozitív?
Kirschner Petra: A toxikus, vagyis mérgező pozitivitás kifejezetten káros, és erőteljesen növeli a traumatizáltságot. Ha egy élmény során megjelent érzések valamely részét – ebben az esetben minden nehéz érzés – elfojtjuk vagy leválasztjuk, akkor hozzáférhetetlen lesz a tudat számára, nem fogjuk észrevenni, tehát nem tudunk dolgozni vele és rajta. Így esélytelen a teljes gyógyulás. A trauma vagy a nehéz életesemény okozta fájdalmak ugyan félretehetőek, viszont ahogy a forró gőz gyűlik a lezárt edényben, előbb-utóbb ez is utat tör magának, és felszínre kerül az emberi kapcsolatokban, önkéntelen reakciókban vagy általános feszült állapotban, alvás-, evészavarokban, kényszeres viselkedésben. Lassan bekúszik mindenhova az életünkben, az apró repedéseken helyet talál magának a fájdalom, vagy egyszerre tör ki, mint egy vulkán.
Abban az esetben, ha másoktól azt hallom, hogy nem validak az érzéseim, pozitívan kellene néznem a dolgokat a szomorúság vagy kétségbeesés helyett, azt fogom érezni, hogy valamit biztosan nem jól csinálok, ezért még le is értékelődőm a környezetem által. Ezért nem hasznos ilyen tanácsokat osztogatni nehéz helyzetben: „Nézd a napos oldalát, lehetne rosszabb is!”
A fájdalomnak meg kell adni, ami a fájdalomé. Bármilyen érzés, ami megjelenik bennünk és adekvát az adott helyzetben, legyen az szomorúság, fájdalom, harag vagy kétségbeesés. Mindegyiknek helye van, és ez teljesen rendben van.
Amennyiben hamar túl akarunk lenni egy traumán, nem foglalkozunk vele, akkor az addig ott marad a lelkünkben lezárva, amíg elő nem vesszük, és meg nem engedjük magunknak az érzéseket. Ha meg merjük engedni magunknak az érzéseinket, akkor van lehetőségünk dönteni a következő lépésről, és arról, hogyan szeretnénk változtatni. Amíg nem foglalkozunk a traumáinkkal, addig rabjuk vagyunk.
Hogyan találhatjuk meg az arany középutat?
Kirschner Petra:
A negatív érzelmeknek funkciója van az életünkben, ugyanis gyakran jelzésként szolgálhatnak, hogy valami nincs rendben, és megadják a lehetőséget arra, hogy változtassunk a jelenlegi helyzetünkön, és javítsunk rajta.
Olyan ez, mint a fizikai fájdalom – ha tűzbe nyúlunk, az forró, a testünk jelez, hogy az egészségünk veszélybe került, ezért lehetőségünk van elhúzni a kezünket, hogy ne égjünk meg. Ha ki tudjuk mutatni érzelmeinket a külvilágnak, és merünk sebezhetőek, gyengék lenni, megadjuk az esélyét annak, hogy mások segíteni tudjanak. Akár a jelenlétükkel, vagy éppen az együttérzésükkel, amit kifejeznek felénk.
Fontos, hogy tudjunk pozitívan gondolkodni, és amellett, hogy megengedjük magunknak a fájdalmat, képesek legyünk meglátni mi a tanító erő a történtekben. Ezáltal valóban erősebbé válhatunk, viszont csak akkor, ha a negatívumokkal való szembenézésre is képesek vagyunk.
Egy súlyos veszteség esetében gyakran előfordul átmeneti depresszió, amikor csak engedni kell, hogy sajogjon a szívünk, és engedni, hogy a másik csak odajöjjön, és átöleljen. Teljesen rendben van, ha egy idő után képesek vagyunk kitekinteni a fájdalmunkból. Amennyiben más fájdalmát, bánatát látjuk, sokszor tényleg azzal teszünk a legtöbbet, ha kifejezzük együttérzésünket, és a jelenlétünkkel támogatjuk, és nem próbáljuk helyette megoldani a helyzetet. Csak legyünk vele, addig sincs egyedül.
Főkép: pexels
