Tudjuk, sokan töltik egyedül az ünnepeket. Egyre több idős ember, és egye több fiatalt is egyedül talál az ünnep.
Nagyon sok jó tanácsot lehet olvasni arról, hogyan lehet összekapaszkodni, kivédeni, elűzni a magány érzését Karácsonykor. Én most erre nem vállalkoznék. Tudom, hogy nehéz, de azt is tudom, hogy az ünnep az mindig belül születik meg, és akár csatlakozunk másokhoz, akár nem – a bennünk született karácsony a miénk.
Elmesélek nektek egy történet.
Állami gondozásban nőttem fel. Négy éves koromban láttam utoljára az édesanyámat. Voltam intézetben, voltam nevelőszülőknél is.
Az első középiskolai év karácsonyán, amikor már újra intézetben, kollégiumban voltam, úgy alakultak a dolgok, hogy nem mentem vissza a nevelőszüleimhez karácsonykor. Nem mentem sehova.
Ezek isérdekelhetnek
Úgy döntöttem alig 14 évesen, hogy a kollégiumban maradok. Nem tudom, mire számítottam. Talán arra, hogy maradnak majd mások is velem. Lesznek társak az ünnepen.
De karácsony estére kiürült a kollégium teljesen. Egyedül maradtam. Kaptam ünnepi vacsorát azért, talán volt bejgli is, de az estét egyedül kellett megoldanom. A nagy közös kollégiumi karácsonyt, az ajándékozást megejtettük már előző nap, nem volt miért maradni másoknak.
Furcsa érzés volt nagyon. Addig sose voltam egyedül. Annyira nem, hogy sose volt saját szobám, sőt mielőtt kollégiumba nem kerültem, saját ágyam se. A nővéremmel osztoztam egy heverőn évekig.
De akkor, ott azon az estén, figyeltem önmagam. Az érzéseimre figyeltem erősen. Gyorsan leszállt az este, én meg az ablakmélyedésbe húzódtam. Néztem kifelé hosszan. Közvetlenül az ablak előtt volt egy meleg fényű lámpa, annak a fényénél üldögéltem
és akkor egyszer csak valami jó érzés fogott el.
Néztem kifelé, és megláttam, hogy hatalmas, puha hópelyheket táncoltat a szél. Havazni kezdett. Lustán, ráérősen, boldogítóan.
A lámpa fénye körül kavarogtak a pelyhek: ezernyi angyal táncolt kristályruhában a szemem előtt.
És akkor ajándékot kaptam: életemben először megéreztem, hogy NINCS SEMMI BAJ. Nem vagyok egyedül. Nem vagyok egyedül akkor se, ha éppen alig tizenévesen, apátlan-anyátlan kamaszként egyedül töltöm a Szentestét.
Nincs semmi baj akkor se, ha nincs párom, ha a családom széthullott, ha nehéz alkalmazkodnom a kollégium szabályaihoz. Nincs semmi baj, ha másoknál gyengébb vagyok, elesettebb. Ha éppen abban a korban vagyok, hogy nem tetszik semmi magamon. Nem tetszik semmi másokon. Ha abban az élethelyzetben vagyok, amiben, ami minden éppen, de nem boldogság.
És mégis az.
Akkor, életemben először értettem meg, hogy céllal érkeztem, mindannyian céllal érkezünk erre a csodavilágra, ami egyszerre tesz próbára minket és halmoz el ajándékokkal.
Ültem az ablakmélyedésben, a radiátor ontotta rám a meleget. Volt egy tábla csokim, pár szaloncukrom, egy jó könyvem, párnám, paplanom. Biztonságban voltam. Jóleső érzések ringattak csendesen, eleredtek a könnyeim.
Az ablakmélyedésbe ágyaztam meg magamnak, hogy amíg el nem alszom, lássam a hópelyheket. Éreztem, hogy van jövőm, éreztem, hogy szép, boldogító jövő vár rám.
Kristályruhás angyalok táncolnak azóta is körülöttem minden karácsonykor, akkor is, ha az életem éppen nehezebb szakaszba ért.
Szívből kívánom, hogy lássátok meg ti is magatok körül a táncot. Érezzétek a biztonságot és a reményt, hogy ha most ebben a pillanatban nem is tökéletes a helyzet, ha a körülmények túl is nőnek rajtatok… Biztonságban vagytok és csodás dolgok várnak rátok.
Szívből kívánom!
