“Mindannyiunknak vannak olyan jellemvonásai, amelyek első ránézésre összeférhetetlenek a személyiségünkkel”

Mit jelent pontosan az árnyékmunka kifejezés? 

Stekler Tamás: Az árnyékot Marie-Louise von Franz a Shadow and Evil in Fairy Tales című könyvében a következőképp definiálta: “…ahogy az első fázisban közeledünk a tudattalanhoz, az árnyék egyszerűen egy “mitológiai” elnevezés mindarra a bennem rejlő dologra, amelyről közvetlenül nincs tudomásom.” (A könyv magyarul megjelent “Az árnyék és a gonosz a mesében” címmel az Európa kiadó gondozásában, azonban már nincs nyomtatásban, a fenti saját fordítás.) 

Hasonló definíciót adnék én is az árnyéknak: a belső világunknak az a része, amelyről még nem vagyunk tudatosak, azonban ennek feltérképezése egy elengedhetetlen fázisa a személyiségérési folyamatunknak. Ha szűkíteni szeretném a definíciót, akkor az árnyékhoz tartozik minden olyan tulajdonság és jellemvonás, amely a személyiségünkkel nem összeegyeztethető – és amely minőségek nem tűnnek el belőlünk, hanem a tudattalanba visszavonulva léteznek tovább.

Az árnyékmunka az a fázis, amelyben megismerem azt, hogy először is milyenné váltam a felnövésem során – mivel ez létrehozott egy sor olyan tulajdonságot, ami ezzel a milyenséggel összeférhetetlen. Megvizsgálom, hogy milyen polaritások alakultak ki bennem, és azt, hogy ezek mentén érzek-e magamban felborult egyensúlyt. Például ilyen polaritás lehet az, ha csak kizárólag a racionális gondolkodást engedem meg magamnak, az érzelmi és/vagy intuitív oldalam pedig háttérbe szorult.

Mi a kapcsolat az árnyékmunka és a pszichológia között? 

Stekler Tamás: Az árnyék koncepciója eredetileg Carl Jung svájci pszichiátertől származik, amely tézis később a jungiánus pszichoanalitikus iskola, a vele való munka pedig a jungi pszichanalízis részévé vált. Azonban más, jungiánus gyökerekkel rendelkező pszichológiai vagy pszicho-spirituális irányzat is tárgyalni kezdte a témát. 

Jómagam a Hal Stone és Sidra Stone kaliforniai pszichológusok által kialakított Voice Dialogue rendszerben találkoztam először az árnyék témájával – az ő terminológiájukban ezek a kitagadott részeink. Ennek a rendszernek egyébként egyaránt vagyok használója is segítőként, Voice Dialogue facilitatorként, illetve leírhatatlanul sokat kamatoztam már belőle önismereti úton járó kliensként is. 

Miért van szükségünk arra, hogy elvégezzük az árnyékmunkát? 

Stekler Tamás: Az, hogy milyenné váltunk felnőttként, létrehoz egy csomó szabályt arra, hogy milyennek nem szabad lennünk; milyen minőségek, jellemvonások lesznek azok, amelyeket szégyellünk, amelyek taszítanak minket, és amelyek felett ítélkezünk. Éppen ezek mentén alakulhat ki egy felborult egyensúly, amely akadályozhatja azt, hogy a személyiségfejlődési (jungi terminológiával: individuációs) úton haladva önazonos, kongruens felnőtté váljunk. 

Példaként tegyük fel, hogy elakadva érezzük magunkat a munkánkban. Ennek nyilván több oka lehet, és nincs most helyünk mindet felfejteni. De feltételezzük, hogy ebben az esetben azt fogjuk találni, hogy 30 évesek vagyunk és rájöttünk, hogy a jelenlegi munkánk kizárólag a racionális oldalunkra épít, ahogy a világszemléletünket is főként ez a szemlélet dominálja. Egy kis önvizsgálat után rájövünk arra is, hogy a kreatív, esetleg érzelmes/intuitív oldalunkat otthon, gyerekként, vagy esetleg később az iskolában nem jutalmazták – sőt, még lehet, hogy kritizálták is.  

Szabályként tanultuk azt is, hogy inkább ne mutassuk meg magunkat, mert az kockázatos, és ha bármit is alkotunk, bármit is hozunk létre a munkánk eredményeként, ott vagy csak tökéleteset szabad alkotni vagy semmilyet. Lehet, hogy a kapitalista, csak az egyén produktivitására, hasznosságára fókuszáló társadalmi berendezkedésben azt is megtanultuk, hogy a pihenés a lustasággal egyenlő, és nem engedhetjük meg magunknak. (Hozzáteszem, hogy az is vezethet ahhoz, hogy nem tudok pihenni, hogy olyan anyagi körülmények között vagyok, amelyek ezt nem teszik lehetővé). 

Ha ezt a példát és ezeket a körülményeket veszem, akkor könnyen meglehet, hogy életem ezen szakaszához érve azon kapom magam, hogy az életem kiüresedett, és olyan, mintha valaki más életét élném. Mintha azokban a dolgokban sem azt választanám, ahogyan az nekem lenne jó, amelyeknél amúgy meglehetne a választási lehetőségem. De ebben a szakaszban mintha nem is látnám meg ezeket. Inkongruensnek érzem magam: mintha az, amit érzek, gondolok és teszek, nem lenne összhangban.

Fotó: Luigi, Human Street Photography

Lehet, hogy van bennem egy öntudatlan vagy már félig-meddig tudatos vágy, hogy kifejezzem, megmutassam magam, alkossak valamit, többet pihenjek, kapcsolódjak az intuitív vagy érzelmes oldalamhoz is. De a fentiekben leírt szabályok miatt úgy érzem, ezt nem tehetem meg, mert:  

• akkor megszégyeníthetnek, 
• lehet, hogy nem lesz tökéletes, amit alkotok, és az veszélyes,
• ha pihenek, és nem állandóan csak a munkára fókuszálok, akkor lusta vagyok,
• ha érzelmes vagy intuitív vagyok, akkor én is irracionális leszek, amolyan földtől elrugaszkodott ember.

Azonban, ahogy Jung is vallotta, van a személyiségünkben valamilyen egységelv, egy egységre törekvés, amely alapján vágyunk a teljességre, a töredezettségünk és a felborult egyensúlyaink helyreállítására.  

A töredezettségek összeillesztése; az, hogy képessé válunk tartalmazni az ellentétes minőségek feszültségét, és magunkhoz öleljük azokat a részeinket is, amelyek felett eddig tudattalanul ítélkeztünk. Az individuációs út maga: ezen keresztül találjuk meg a saját autentikus egyensúlyunkat; ez az önmagunkká válás művészete. Ehhez viszont az kell, hogy megismerjük a belső világunkat. 

Mit jelent az árnyékrész kifejezés, és milyen árnyékrészek léteznek? 

Stekler Tamás: Nem minden irányzat bontja „részekre” az árnyékot. A jungiánus irodalom inkább egy árnyékról beszél, illetve annak különböző aspektusairól. Ezzel szemben a már egyáltalán nem jungiánusnak számító – de a jungi gyökereket letagadhatatlanul magán hordozó – Voice Dialogue kitagadott énrészekről (pontosabban „énjeinkről” – angolul: „disowned selves”) tárgyal. 

Ezzel kapcsolatban a Vioce Dialogue gondolatmenetét szeretném követni. Ebben az első sorban fenomenológiai rendszerben akkor adunk neveket az énrészeknek, amikor az elméleti hátteret tárgyaljuk. Azonban a gyakorlati munka során meghagyjuk a részeknek azt a szabadságot, hogy elnevezzék magukat. 

Viszont ha a Voice Dialogue elméleti részét nézem, akkor ott megkülönböztetnek elsődleges és kitagadott részeket. Elsődleges részek lehetnek – a teljesség igénye nélkül – a belső kritikus, a maximalista, a belső hajcsár, és a megfelelési kényszeres rész. Ezeknek az ellentétpárjaik a kitagadott énrészek, sorban: az elfogadó énrész/belső bölcs, a hanyag, a semmitevő, a lázadó.  

Ezeket az elnevezéseket főként a módszer ismertetése céljából használjuk, és valóban jobb, ha valaki magának fedezi fel, és nevezi meg, milyen elsődleges részek jellemzik őt, és milyenek lehetnek azok a részek, amelyek nem jutnak szerephez.  

Mindenkinek vannak árnyékrészei? 

Stekler Tamás: Ha a fenti leírás szerint tekintjük, igen, mindannyiunknak vannak olyan részei és jellemvonásai, amelyek első ránézésre összeférhetetlenek a személyiségünkkel; mindannyiunk belső világában vannak olyan részek, amelyekről nem vagyunk tudatosak, viszont hozzájárulna a személyiségfejlődésünkhöz, ha megismerkednénk velük. 

Mit tehetünk az árnyékrészeink megismeréséért? Hogyan kezdjünk neki? 

Stekler Tamás: Ebben a témában készítettem egy ingyenes e-bookot, amely jó segédlet lehet, ezt a honlapomról elérhetik az olvasók a levelezőlistámra való feliratkozás ellenében. Azonban erről le is lehet akármikor iratkozni. Ebben található egy naplózós gyakorlat, amely jó első lépés lehet az árnyékunk vagy kitagadott részeink feltérképezéséhez. 

Ezen túl használhatunk olyan képi asszociációs módszereket is, mint a tarot (ez a másik gyakorlat a fent említett munkafüzetben), de akár bármilyen más, szimbólumokban gazdag kártyát is választhatunk (pl. Dixit). Ezek a kevésbé direkt módszerek. 

Ezután következnek az álmok, amelyek szintén sokat mesélnek a tudattalanunk világáról, így rengeteget kamatozhatunk abból, ha felírjuk, mit álmodtunk, és megpróbáljuk megérteni a saját, egyéni szimbólumrendszerünket. 

A jungiánus irányzat egyik fő módszere az aktív imagináció, amellyel szintén megszólíthatjuk ezeket a részeket, és párbeszédbe elegyedhetünk velük. 

Az álmok és az aktív imagináció vonatkozásában ajánlom Robert Johnson – Inner Work című művét, amely pontosan leírja, hogyan tudunk ezekkel dolgozni az egyéni önismereti folyamatunkban (sajnos magyarul ez még nem jelent meg). 

Végezetül a kitagadott részeinkkel a Voice Dialogue módszer segítségével is megismerkedhetünk. Ebben egy Voice Dialogue facilitator lehet segítségünkre.

Fotó: Pexels

Mikor érdemes szakemberhez fordulnunk? 

Stekler Tamás: Kezdeném inkább azzal, hogy miért és milyen szakemberhez érdemes fordulnunk. Bár a szakember helyett én itt most a segítő megnevezést fogom használni. Az előbbiekben már megosztottam egy módszert, amelyet egyénileg is elkezdhetünk alkalmazni.  

Azonban, ahogy azt Marie-Louise von Franz is többször említette, a gond az, hogy nem láthatjuk a hátunk közepét. Tehát a tudattalannak, így az árnyéknak is sok olyan aspektusa van, amelyre egy másik ember segítsége nélkül nem tudunk rálátni. Az álmok például, az interpretációnktól függően több olyan aspektust is megmutathatnak, amelyre közvetlenül nem látunk rá, viszont itt is lehet, hogy segít, ha egy másik, álomértelmezésben jártas személlyel, egy segítővel is átbeszéljük őket. 

Amikről eddig beszéltem, azok az esetek, amelyek úgy általában az önismereti utunk során aktuálisak lehetnek – akkor is, ha nem áll fenn semmilyen pszichopatológia vagy traumás érintettség. Egyszerűen a személyiség poláris természete miatt szükséges, hogy ismerkedjünk a tudattalanunkkal; hogy egy egészséges, odaforduló viszonyt tartsunk fenn a belső világunkkal. 

Azonban amikor a személyiség valamilyen nagyobb mértékű töredezettségéről beszélünk (például amikor az egyes énrészeink vagy énállapotaink közötti váltás hirtelen, éles, esetleg amikor nincsenek emlékeink a korábbi énállapotban történt eseményekről), akkor mindenképpen érdemes klinikushoz, pszichoterapeutához és/vagy pszichiáterhez fordulnunk. 

Ugyanez a helyzet akkor, amikor a töredezettségünk mögött súlyosabb traumák is meghúzodnak. Ebben az esetben is javaslom, hogy keressünk fel olyan szakembert, aki képzett és jártas traumafeldolgozásra alkalmas módszerek használatában. 

Miért fontosak az álmaink? Hogyan kapcsolódnak az álmok az árnyékmunkához? 

Stekler Tamás: Az álmokkal végzett munka nemcsak a jungiánus irányzat, de a Voice Dialogue gerincét is képezik. Mondhatni: ez a folyamat lakmuszpapírja. Robert Johnson – talán épp von Franzra hivatkozva – említette egy interjúban, hogy az álom az az információ, amelyhez közvetlenül, ébrenléti állapotban nincs hozzáférésünk, de jó, illetve hasznos lenne, ha lenne. 

Az álmok egy olyan felület, ahol, ha odafigyelünk, felvehetjük a kapcsolatot a tudattalannal, és ezen keresztül a tudattalan el tudja kezdeni ellátni a kiegyenlítő funkcióját. Tehát az egó ébrenléti állapotában tanúsított attitűdje mellé olyan nézőpontokat hoz be, amely az egótól lehet, hogy távol áll, akár konfrontatív is, viszont segíthet korrigálni az esetlegesen felborult egyensúlyokat, az egó szemellenzős viselkedését.  

Ilyenképp abban is nagyon hasznos, hogy megmutassa, milyen minőségeket akarunk magunktól távol tartani, és ezt általában nagy túlzásokkal, teátrálisan teszi.  

Például, ha a túlsúlyban van a civilizált oldalunk, és életünk fő szabálya, hogy mindig csak kedvesnek szabad lennünk, emiatt pedig nehezen férünk hozzá az asszertivitáshoz, és gondot okoz, hogy kiálljunk magunkért, az álmokban gyakran jelenhet meg az erő, mint árnyékba tolt minőség vadállatok formájában, amelyek üldöznek minket. Előfordulhat, hogy fő szabályunk az, hogy mindig szabálykövetőnek kell lennünk. Ebben az esetben gyakran álmodhatunk bűnözőkről, törvényen kívüli karakterekről. 

Az álmunk tehát jó tükör, és nagyon fontos súgónk. És nem arra kér, hogy szolgamódon cselekedjünk az általa nyújtott plusz információ mentén (ha ilyenfajta autoritást adnánk az álmainknak, és ha így átruháznánk a felelősséget, az egy gyermeki pozíciót jelentene). Hanem azt szeretné, hogy figyeljünk, és a józan ítélőképességünk segítségével vegyük figyelembe a tőle érkező információkat. 

Robert Johnson egy gondolatával zárnám, és ezzel szeretném megerősíteni ezt az üzenetet: „Ha odafigyelsz a belső világodra, a belső világod gondoskodni fog rólad”. Érdemes hát reggelente egy pár percet szánni arra, hogy felírjuk az álmainkat, és esetleg el is gondolkodjunk rajta, hogyan szólhat ez a mi életünkről. Itt semmiképpen nem arra gondolok, hogy ezekre álmoskönyvekben találjuk a választ, egyetlen fix jelentéssel. Természetesen tanulmányozhatjuk az archetípusok, szimbólumok hagyományos jelentéseit is, és abban is sok felismerés rejlik. Mégis érdemes lehet úgy nézni ezeket az álmokat, hogy:  

„Ha az álomban minden karakter én vagyok, és a belső folyamataimat tükrözi, akkor mit szeretne nekem elmesélni ez az álom?” 

Ha az interjú felkeltette az érdeklődésed, Tamás honlapján többet is megtudhatsz az árnyékmunkáról! 

Kiemelt kép: Luigi, Human Street Photography