Számtalan családban előfordul, hogy a gyermek úgy érzi, csak akkor szeretik a szülei, ha ötöst hoz haza az iskolából minden nap, minden tantárgyból. De vajon milyen összefüggésben van ez a felnőttkori teljesítménykényszerrel? A teljesítménykényszeres működés okairól és az azzal való leszámolásról Istók Nikoletta transzformatív coachcsal, önismereti trénerrel beszélgettünk.
Mit jelent a teljesítménykényszer a te értelmezésedben?
Istók Nikoletta:
A teljesítménykényszeres működés egy olyan ördögi kör, amit a legtöbbször gyerekkorból hozunk.
Ezt tapasztaltam meg a saját bőrömön is: már iskolás koromban is mindig a teljesítményre és a kötelességre fókuszáltam, minden mást a háttérbe szorítottam. Ezt láttam a szüleimtől is, így benne volt a levegőben, hogy a teljesítmény természetes. A tanulmányaim után alkalmazottként kezdtem el dolgozni, majd pedig vállalkozó lettem, de ezt a működést hosszú ideig minden helyzetben vittem magammal.
Fotó: Fézler Georgina
Mi hozta el a te életedben a ráeszmélést, a felismerést?
Istók Nikoletta:
Ezek isérdekelhetnek
A teljesítménykényszeres működés nyomásából számomra mindig az utazások jelentették a kiutat. Abban a pár napban tudtam kiemelni a fejem a vízből, amiben egyébként erősen „fuldokoltam”. A nagy felismerés akkor jött, amikor három évvel ezelőtt beköszöntött a pandémia: az a pici ajtó, ami korábban a fellélegzést jelentette, bezárult. A rengeteg munka, a pihenés hiánya, plusz az érzés, hogy az addigi munkámat nem szeretném már folytatni, egy háromhetes álmatlanságban csúcsosodott ki. Fizikailag elkezdtem nagyon rosszul lenni, egyre erősebben fájt a hátam és sokat görcsölt a hasam is. A járvány egy nagyon erős tükröt tartott: megmutatta, hogy az addigi működésem abban a formában nem fenntartható tovább.
Nehéz volt a szembesülés?
Istók Nikoletta:
Igen, nehéz volt látni, hogy az, amit addig magamról gondoltam, ami addig voltam, a továbbiakban úgy már nem működhet. Az hiszem, hogy a téma iránt érzett elköteleződésem is innen ered. Sokan éppen azért tudnak kapcsolódni velem, mert ugyanazt élik meg, amit korábban én: tapossák a mókuskereküket, nem tudnak pihenni, nem érzik, hogy értékesek és magabiztosak lennének.
Fotó: Unsplash
A jó hír az, hogy ezeket a mintákat át lehet írni, át lehet programozni magunkban a jól bejáratott működési mechanizmusokat. Nem könnyű, de abszolút megéri!
Mit tapasztalsz, az érintettek mit próbálnak ellensúlyozni a teljesítmény folyamatos hajszolásával?
Istók Nikoletta:
A teljesítménykényszeres működés mögött rengeteg hiányérzet bújik meg.
Ez sajnos tényleg egy ördögi kör: megállás nélkül dolgozunk, és azt várjuk, hogy majd a több munka, a több bevétel, a kívülről jövő elismerés által jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben.
Azt várjuk, hogy a teljesítmény, az eredmények által elégedettebbnek, értékesebbnek, magabiztosabbnak fogjuk érezni magunkat. Az érzés viszont jellemzően csupán átmeneti, emiatt pedig még többet dolgozunk. A hiányérzet egyre erősebb lesz: nehezen megfogható, a legtöbben valamiféle szűnni nem akaró, feszítő, frusztráló érzést tudnak megragadni magukban.
Sokakban megfogalmazódik ugyan a pihenés iránti vágy, viszont éppen amiatt nem tudják ezt megtenni, mert akkor még annyira sem éreznék magukat értékesnek, és ezzel a kör bezárult. A következmények pedig egészen kézzel foghatók lesznek, vagyis ez a működés hosszú távon biztosan nem tartható – a test és a lélek is jelezni fog.
Mi az, ami szerinted segíteni tudja a szembenézést?
Istók Nikoletta:
Sokan első körben annyit tudnak csak elmondani, hogy nincsenek jól, vannak, akik pedig konkrét fizikai tüneteket is éreznek magukon, például hátfájást vagy éppen gyomorproblémákat. A nyomasztó hátfájás az én mindennapjaimat is megnehezítette.
A Mindsetup oldalán részletesebben is olvasható a te személyes történeted a témában, amelyben többek közt a naplózásról is írsz. Hogyan segíthet ez az eszköz?
Istók Nikoletta:
Az önreflexió, önismeret kihagyhatatlan lépés, ha változtatni szeretnénk. Nulladik lépésként azt szoktam tanácsolni, hogy nyissunk magunknak egy füzetet, és reggelente szánjunk magunkra 5-15 percet.
Fotó: Unsplash
Tegyük fel és válaszoljuk meg magunknak őszintén a hogy vagyok kérdést: figyeljük meg, mit érzünk éppen akkor a testünkben, hogy vagyunk fizikailag, majd azonosítsuk be azt az érzelmet, amely épp a legmeghatározóbb bennünk, majd csípjük el azt a gondolatunkat is, ami a leginkább foglalkoztat minket.
A válaszainkon ne csak gondolkodjunk, hanem írjuk is le azokat. Találjuk meg a számunka megfelelő időpontot: reggel vagy este is sokat adhat ez az önmagunkra fordított figyelem, a lényeg, hogy rendszeresen gyakoroljuk.
Itt ugye elengedhetetlen az, hogy őszinték legyünk magunkkal…
Istók Nikoletta:
Igen, abszolút. Azt tapasztalom, hogy a kihívást általában nem az őszinteség jelenti – akik ugyanis hozzám fordulnak, már felismerték a problémát és a változtatás szándéka is megvan bennük. Leginkább talán az okoz problémát, hogy nem szoktuk meg, hogy megkérdezzék tőlünk akár gyerek-, akár felnőttkorunkban, hogy egyébként hogy vagyunk és kíváncsiak is legyenek a válaszunkra. Azonban soha nem késő elkezdeni gyakorolni magunk felé ezt a figyelmet, ami sokban hasonlít a testedzéshez: kezdetben extra erőfeszítést kíván tőlünk, hogy tudatába kerüljünk a hogylétünknek, hogy „mozgásba hozzuk” ezt a lelki izmunkat, azonban ahogy rutint szerzünk benne, már magától értetődően velünk lesz.
A másik nehézséget az okozza, hogy nincsenek szavaink a hogylétünk kifejezésére, főleg az érzelmeink megfogalmazására, ezért a folyamat részeként az ún. érzelmi szókincstárunkat kell gazdagítanunk. Van egy letölthető, természetesen ingyenes érzelmi szókincstárunk, ami ezen a linken keresztül elérhető.
Fotó: Unsplash
Mi mindent nyerhetünk azzal, ha elkezdünk odafigyelni magunkra, kíváncsivá válva arra, hogy hogy vagyunk?
Azt tapasztalom, hogy ez figyelem a kulcs a magunkkal való újrakapcsolódáshoz, ami által kiléphetünk a teljesítmény fogságából, és megtapasztalhatjuk azt a stabil önbizalmat, illetve belső nyugalmat, amit jó eséllyel keresünk.
Az önbizalom valódi forrását nem a sikerek vagy a külső visszajelzések adják, hanem az az érzés, hogy megbízhatok önmagamban, számíthatok magamra, tudok gondoskodni magamról, tudom támogatni magam.
Amikor elfáradtam, amikor nincs kedvem a számítógép előtt ülni, amikor összecsapnak a fejem felett a hullámok.
A legtöbben, akik a teljesítménykényszeres működés problémájával küzdenek azt kezdik el észrevenni, hogy bár a munkában 150 százalékon teljesítenek, az életük minden más területe hiányos – nem tudnak sportolni, nem tudnak egészségesen táplálkozni, elhanyagolják a barátaikat. Ha tudjuk, hogy vagyunk, és nagyon pici lépésekben elkezdjük megadni magunknak azt, amire szükségünk van (pl. egy rövid séta, pár perc olvasás stb.) akkor a kibillent állapot szépen lassan visszatér az egyensúlyba. Ez magával fogja hozni azt is, hogy bár időben kevesebbet foglalkozunk majd a munkával, mégis képesek leszünk hatékonyabbak, kreatívabbak lenni.
Korosztály, nem, illetve munkakör tekintetében kiket érint leginkább a teljesítménykényszeres működés?
Istók Nikoletta:
A legtöbb esetben én hölgyekkel dolgozom, jellemzően a 30 és 50 év közötti korosztállyal. A jelenség persze a húszas éveikben járóknál is megjelenhet, de akkor még talán nem okoz olyan mértékű problémákat, mint később. Sokan multiból érkeznek, ahol elvárás a túlóra, a maximalizmus és az állandó 110 százalékon pörgés. Az ilyen helyeken gyakran furán néznek az emberre, ha „csak“ 8 órát dolgozik.
A másik erős szegmenst a vállalkozók képviselik. Könnyű belecsúszni abba a hibába, hogy mivel a maguk urai, ezért aztán sokszor minden a munka javára dől el, emellett pedig minden más terület hiányokat mutat.
Fotó: Unsplash
Mely gondolatok foglalkoztatják leginkább az ezzel a problémával hozzád érkezőket?
Istók Nikoletta:
A pihenés, illetve annak hiánya egy nagyon gyakran visszatérő motívum. Sokan megélik azt, hogy fizikailag nagyon fáradtak, de mégsem tudják megengedni maguknak a pihenést. A másik gyakori probléma a különböző szerepek közötti egyensúlyozás.
Aki teljesítményfókusszal működik a munkájában, az nagyon gyakran az élet más területein is hasonló módon van jelen. Megjelenhet a rendszeres, és túlzásba vitt edzés során, a családi működésben is.
Az is foglalkoztatja tehát az érintettek, hogy miképp tudnak kiegyensúlyozottabbá válni.
Munkhalyen belül milyen problémákat okozhat ez a jelenség?
Istók Nikoletta:
Örülök, hogy ezt felveted, mert az ügyfeleim elmondása alapján az derül ki, hogy a munkáltatójuk érdeke az, hogy ezt a működést fenntartsák. Arra viszont már a legtöbben nem gondolnak, hogy ennek bizony komoly árnyoldalai is lehetnek. Ha egy alkalmazottnak nem jut elég ideje a kikapcsolódásra, akkor nem fog tudni olyan kreativitással, jelenléttel ott lenni a munkahelyen, mintha egyébként kipihent lenne.
Ha kipihentek vagyunk, sokkal kevesebb energiabefektetéssel sokkal nagyobb eredményt tudunk elérni, sokkal kreatívabb ötleteket tudunk olyankor megvalósítani.
Az állandó belső feszültség könnyen vezethet munkahelyi konfliktusokhoz is, ahogy az sem ritka, hogy ha valaki sokáig ilyen magas fordulatszámon pörög, akkor nagyobb eséllyel betegszik meg. A test előbb vagy utóbb jelezni fog!
Ha egy családtagunknál vagy barátunknál jelentkezik a teljesítménykényszeres működés, hogyan hívjuk fel a figyelmét arra, hogy valami nincs rendben?
Istók Nikoletta:
A környezet úgy tudja az érintett a legjobban támogatni, ha őszinte, objektív, ugyanakkor elfogadó visszajelzést ad neki. Nem ítélkezni, nem véleményezni, nem kioktatni. Ez a legfontosabb.
Fotó: Unsplash
Ha elmondjuk a másiknak, hogy úgy látjuk, nagyon fáradt, akkor lehetősége nyílik arra, hogy elmondja, hogy érzi most magát. Ez az őszinte érdeklődés és nyitott figyelem rendkívül értékes ilyen működés esetén. Fontos, hogy ne csak kérdezzünk, hanem hallgassuk is meg a választ, mégpedig anélkül, hogy a másiknak tanácsot osztanánk vagy önmagunkra terelnénk a szót. Bár ezt nem feltétlenül könnyű megtennünk, de mindenképp érdemes megpróbálnunk. És ha ezen felül is szeretnénk segíteni, kérdezzük meg a teljesítményben elmerülő ismerősünket, hogy mire lenne szüksége, mi esne most jól neki.
Milyen gyakorlati módszereket tudnál javasolni azoknak az olvasóknak, akik a cikk olvasása közben magukra ismertek?
A legfontosabb: kezdjük el újra felvenni a kapcsolatot önmagunkkal. Jól tud jönni, ha a telefonunkon beállítunk magunknak egy emlékeztetőt a már emlegetett „Hogy vagy?“ kérdéssel. Ez segíteni fog abban, hogy egy picit megálljunk, és átgondoljuk az adott pillanat érzéseit, kiszakítva minket abból a nagy pörgésből, amiben éppen benne vagyunk. Akinek nagyon nincs ideje, annak azt javaslom, hogy többször is állítson be ilyen emlékeztetőt!
A másik eszköz, ami nagyon sokat tud segíteni, ha beiktatunk apró, szusszanásnyi szüneteket a mindennapokba. Ez szó szerint értendő: csak dőljünk hátra pár másodpercre, és kísérjük végig egy lélegzetünk útját a belégzéstől a kilégzésig. Meg fogunk lepődni, milyen frissítő lesz ez az aprócska megállás!
És amit még ezen felül tehetünk magunkért: váljunk tudatosabbá az online jelenlétünkkel kapcsolatban. Sokan ugyanis azt érzik, hogy folyamatosan elérhetőnek kell lenniük és egy pillanatra sem léphetnek ki az online térből. Emellett a social felületek görgetése is gyakori, mivel a sok ingerrel tudattalanul tereljük el a figyelmünket a bennünk jelentkező hiányérzetekről.
Tegyünk egy post-it-ot a telefonunkra a miért? kérdéssel, és bármikor, amikor a kezünkbe vesszük a telefonunkat, válaszoljuk meg őszintén. Fedezzük fel a valódi szükségleteinket, és adjuk is meg magunknak azokat – a jótékony hatást azonnal tapasztalni fogjuk.
Úgy gondolom, hogy a digitális tudatosság nagy előrelépést jelenthet. A legfontosabb pedig, hogy amikor valaki benne van ebben a működésben, akkor kizárólag nagyon pici, apró lépésekben induljon el a változtatás útján, mert az agyunk ragaszkodik a megszokotthoz. Akkor is, ha egyébként nem érezzük már jól magunkat ebben.
Névjegy:
Istók Nikoletta, transzformatív coach, önismereti tréner, kommunikációs szakember, a Mindsetup csapatának tagja. Abban támogatja a hozzá fordulókat, hogy újra meghallják a belső hangjukat, elkezdjenek bízni benne, és azt követve kialakítsák azt az életet, amely tényleg az övék. Kiemelt témái a teljesítménykényszeres működés- és megfelelés leküzdése, az önelfogadás és önértékelés megerősítése, valamint a munka-magánélet egyensúlya, különös tekintettel a pihenés beépítésére a mindennapokba.
Főkép fotó: Fézler Georgina
