„Jaj, a főnököm olyan nárcisztikus!” „A párom ma nagyon nárci volt!” „Ennek a barátomnak biztos, hogy nárcisztikus személyiségzavara van!” Hányszor hallunk, és akár mondunk is ilyen mondatokat? De mi van a nárcizmus mögött? Tényleg mindenki nárci az utóbbi időben, vagy alaptalanul címkézzük fel az embereket magunk körül? Kirschner Petra pszichológus segít tisztázni a fogalmakat és elárulja, mire számíthatunk, ha szembe kerülünk egy ténylegesen nárcisztikus személlyel!
Manapság könnyen bélyegzünk bárkit nárcisztikusnak, de sokan nem biztos, hogy tudjuk, mit is jelent. Mit jelent pontosan a nárcisztikusság? Kire vonatkozik pontosan?
Kirschner Petra: A mindennapokban valóban nagyon divatos a nárcisztikus címkével dobálózni, ezért érdemes rendbe tenni magunkban a fogalmi alapokat. A nárcizmus mértéke egy spektrumon mozog. Mindannyian rendelkezünk nárcisztikus jegyekkel, viszont nem mindenki, aki nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkezik diagnosztizálható nárcisztikus személyiségzavarral. Nárcisztikus személyiségzavar esetén a teljes személyiséget átjárja ez a működés. Ha adunk a nárcisztikus személyiségnek egy definíciót, akkor pár dolgot érdemes felsorolni.
Olyan emberek, akik egészen különleges fontosságot tulajdonítanak a személyiségüknek, és szakadatlanul a tökéletességre törekszenek. Nagyzolásos fantáziáik vannak, sokat álmodoznak vagyonról, hatalomról, szerelemről, éleselmélyűségről. Arra törekszenek, hogy kiemelt helyzetben legyenek, illetve feljogosítva érzik magukat (például nekik nem kell sorban állni a pénztárnál). Végtelen, mély irigység jellemző rájuk, ha valakit megdicsérnek mellettük, úgy érzik, tőlük vettek el valamit.
Ezen felül fontos tulajdonság, hogy nem tudnak empatizálni, ráhangolódni a másik állapotára. Olyan embereket választanak maguk köré, akik az áhított nagyszerűséget tükrözik, visszajelzik, csodálják őket, vagy egy adott helyzetben előnyt hoznak számukra. Manipulatívak, kizsákmányolóak, az emberi kapcsolatok többnyire eszközök számukra. Addig tudnak nagyvonalúak lenni egy kapcsolatban, amíg az jó színben tünteti fel őket, amint nem az ő igényeik vannak előtérben, elutasítóvá válnak és kirobbanó indulattal léphetnek fel. A másik ember számukra nem különálló entitás, a „dolga” az, hogy értük éljen, az ő szemükben. Ez nagyon pusztító működés, mely mögött végtelen üresség lakozik, és egészen kisgyermekkori elakadásokhoz visszavezethető a szülő-gyermek kapcsolatban.
Mivel szokták összekeverni a nárcizmust (munkahelyi, baráti, párkapcsolati viselkedési mintákra vonatkozóan)?
Kirschner Petra: Lehetnek valakinek nárcisztikus jegyei, és ennek köszönhetően olyan megnyilvánulásai, ami alapján könnyen mondjuk rá, hogy nárcisztikus. Ezzel érdemes finoman bánni, hiszen nem biztos, hogy patologikus, és elég káros ilyen jelzőkkel illetni másokat a környezetünkben.
Ezek isérdekelhetnek
Gyakran előfordul, hogy akit hiúnak, gőgösnek, vagy dominánsnak látunk, azonnal „lenárcizunk”. A klasszikus „tuskók” is ma már divatosan ezt a címkét kapják.
Feldmár András mondta egyszer: „A nárcisztikus egy olyan címke, amit azokra szoktunk aggatni, akikkel nem kellemes együtt lenni. De hát miért kell címkézni azokat, akikkel nem kellemes együtt lenni? Ott kell hagyni őket.”
Mire számíthatunk, ha kapcsolatba kerülünk egy nárcisztikussal?
Kirschner Petra: Párkapcsolatban érdemes figyelembe venni a kapcsolat kezdetét. A nárcisztikus személyek esetében a mély, és szenvedélyes kapcsolódás egyik pillanatról a másikra berobban – szinte csoda történik.
Ilyen és hasonló mondatok gyakran hangzanak el, mint: „Te vagy életem értelme!”, „Csak rád vártam!”, „Végre megérkeztem hozzád.”, „Soha még ilyen nem történt!”, stb. Tehát nagy szavak, rögtön jövőbe futó tervek, gyors elköteleződés.
Adott esetben két hét kapcsolat után lefoglalt nyaralás, hirtelen lánykérés, azonnali összeköltözés jellemző lehet. Mindezek esetén érdemes gyanakodni. Árulkodóak lehetnek még a heves, intenzív üzenetváltások naponta ötvenszer, illetve az, hogy rövid időn belül szeretne a személy minden fontos rokoni, baráti szálat megismerni személyesen. Azért is nagyon csalóka a nárcisztikusok esetében ez a kezdeti időszak, mert egy „normál” szerelem elején is ez a hevesség, ez a rózsaszín állapot jellemző. Viszont a nárcisztikusok esetében a nagyon szélsőséges viselkedésre felfigyelhetünk. Ilyenkor a másik végtelen piedesztálra emelése jellemző, az, hogy párját tökéletesnek látja és mindent megad neki, viszont teljes elköteleződést is vár el cserébe. A csavar ott kezdődik, amikor belép a kapcsolatba a realitás, és a másik rossz tulajdonságai is megjelennek. Például, nem mosogat olyan tökéletesen, vagy vannak egyéb prioritások is az életében, és nem kizárólag azzal van elfoglalva, hogy a nárcisztikus hiúságát legyezgesse, a vágyait beteljesítse.
Itt következik a teljes felháborodás, illetve leértékelés. A teljes tökéletesből a legrosszabbá válunk a nárcisztikus számára. A rá áldozott energia vagy figyelem legapróbb lankadása is sértő a nárcisztikus számára.
Ekkor kezdődik a csendes, majd egyre intenzívebb bántalmazás. Becsmérlés, lekicsinylés, megalázás. A másik szavainak hiteltelenítése. Szépen lassan a szociális hálótól való elszakítás, és a gazdasági sarokbaszorítás is teret nyer. „Téged senki sem fog szeretni úgy, mint én”, „Minek dolgozol, hiszen nem értesz semmihez igazán, majd én eltartalak”. A barátoktól, családtól való elszakítás egy bonyolult, manipulatív folyamat, mely a nárcisztikus intellektusának függvényében különböző szinteken történhet meg. Egy egészséges ember, amikor szerelmes, egy idő után meglátja a negatívumokat, a párja hibáit is, de ezzel együtt, egy elfogadással, elnézéssel tud viseltetni a másik iránt. A nárcisztikus személy számára amikor kiderül, hogy a párja is ember, hirtelen, semmiből előbukkanó empátiát nélkülöző rágalmazó viselkedés következik be, és nagyon súlyos leértékelés.
Az ezt követő veszekedésekben a nárcisztikus soha semmiben nem tartja magát hibásnak, az „elkövető” mindig kívül van, csak a másik lehet, ő pedig az áldozat marad, aki mindent megtesz a kapcsolatért.
Vannak pontok, amikor valamiért mégis képes érzelmileg megközelíthetővé válni, vagy úgy tűnik hajlandó változtatni magán, viszont ezek pillanatnyi állapotok, amit a rá következő napon a történtek teljes tagadása követ: „Én soha nem mondtam ilyet!”.
Hogyan válik valaki nárcisztikussá?
Kirschner Petra: A nárcisztikus személyiségzavar gyermekkorban általában olyan szülői magatartáshoz vezethető vissza, ahol a gyermek nem kapott valódi érzelmi odafordulást. Amikor feltétel nélküli elfogadásra lett volna szüksége, a szeretet méricskélve volt felé, például: „Szeretlek Pistike, mert olyan jól focizol!”, „Nagyon megdicsérlek, megszeretgetlek, mert olyan szép vagy!”.
A nárcisztikus szülők saját gyermekeiket is vágyaik, biztonságérzetük, érzelmi igényeik betöltésére használják. Lehet ez például saját csökkentértékűségének kompenzálása (például sikertelen vagy lesérült sportoló karrierjét folytassa a gyermek), vagy legyen mindig jelen számára, hogy megadja neki a biztonságérzetet, csodálja, kiszolgálja őt. Kívülről úgy néz ki, mintha a szülő mindenét odaadná a gyermekért, és az ő érdekében történnének a dolgok, valójában a szülő húz hasznot ebből (például el tud dicsekedni a csemetéjével).
A gyermek állandó érzelmi hiányban él, nem kap empatikus reakciókat és a félelmeire, vagy bármilyen állapotára odaadó szülői ráhangolódást. Túlzott elvárásokat támasztanak elé, melyek többnyire felszínes, teljesítményorientált célok. Többek között mindezek következményeképpen is, a gyermek védekezésül felépít egy olyan képet magáról, ami idealisztikus. Ez a kép megdönthetetlen, és az életében szereplő embereket is aszerint válogatja majd, hogy ezt kiszolgálják.
A nárcisztikus belül ő maga is szenved (minél erősebbek benne a nárcisztikus vonások, annál jobban). Nem kellemes számára az élet, iszonyú erőfeszítések árán kell egy tökéletes képet fenntartani, ami mögé senki sem láthat be, illetve az élet minden mozzanatát ennek megfelelően kell rendezni. A nárcisztikus minden kapcsolatából kiszívja az energiát, amikor arra van szüksége, de a másikat nem tudja visszatölteni.
Ezért érezzük egy ilyen kapcsolatban egyre nehezebbnek, elcsigázottabbnak, erőtlenebbnek és egyre üresebbnek magunkat. Nem azt állítom, hogy ezt a mérgező működést mindenképpen el kell fogadni, és megértően kell viseltetni iránta. De fontos tudni, hogy mi a háttere a viselkedésnek. Minden rágalmazó, bántalmazó nárcisztikusban egy szeretethiányos kisgyerek bújik meg.
Mit tegyünk, ha kapcsolatban állunk egy ténylegesen nárcisztikus személlyel?
Kirschner Petra: Az első pont, hogy önvizsgálatot tartsunk.
Hogy vagyok én ebben a kapcsolatban? Miért hívtam be az életembe ezt az embert? Mi az, ami számomra nem jó? Mi az, amit ehelyett szeretnék?
Ha képesek vagyunk mélyen magunkba tekinteni, utána van lehetőségünk dönteni a következőkről. Az, hogy miért jelennek meg sorozatban hasonló személyek az életünkben, az a saját családtörténetünkre vezethető vissza és párhuzamba vonható a szülői, rokoni kapcsolatainkkal. Önismereti utunkon érdemes terápiában, pszichodráma csoportokban vagy családállításban dolgozni azon, ha sokadjára tér vissza a mindennapjainkba egy minket bántó kapcsolódás.
Abban az esetben, amikor a kapcsolat nem elhagyható, mert például egy kollegális kapcsolatról van szó, kőkemény önismerettel kell jelen lennünk az interakciókban. Tudva, hogy a leértékelés, a becsmérlés vagy az agresszív viselkedés nem rólunk vagy a személyünkről szól, hanem arról a belső gyermekről, aki a nárcisztikusban él. Akit nem szerettek eléggé, és aki minden ellen, ami az egóját veszéllyel fenyegeti, támadva védekezik. A saját személyünk és önbecsülésünk erősítésével tanulhatunk meg határokat húzni, ami igen nehéz egy nárcisztikussal szemben, de nem lehetetlen. A nárcisztikus személyiséggel rendelkezők hajlamosak párválasztásban az átlagosnál empatikusabb személyt választani. Amikor kilépünk egy nárcisztikussal való párkapcsolatból, akkor jó sok gyógyulási időre van szükség, mely alatt fontos, hogy támogatást, segítséget kérjünk szakembertől és kapcsolati hálónktól.
Mi van, ha magunkat is nárcisztikusnak találjuk? Hasznos vagy káros az ilyesfajta öndiagnózis?
Kirschner Petra: Ha már valaki attól fél, hogy nárcisztikus, vagy felteszi magának a kérdést, akkor nagy valószínűséggel nincs szó patológiáról. Az önostorozó wikipédiás öndiagnosztázálásnak semmi értelme, aki úgy érzi, elakadások vannak a kapcsolataiban, és arra a következtetésre jut, hogy ebben neki is van felelőssége, érdemes önismeretbe fogni szakemberrel. Az internet előtti gubbasztás és találgatás a legkárosabb. A nárcisztikus személyiségzavar nagyon tapasztalt terapeuta munkáját igényli, de kitartással egészségesebb, teljesebb, kiegyensúlyozottabb életet élhet a személy, és gyógyulhat.
