Azért gyűlünk ott össze, hogy búcsút vegyünk szeretett testvérünktől, akit holtában Metronóm névre keresztelünk, mivel semmi másra nem emlékeztet annyira elharapott torkából és összezúzott nyakcsigolyájából adódó feje jobbra-balra billegő mozgása, amely a gyászmenet minden lépésénél egyet jelent a parányi koponya ásónak csapódásával. A két gyilkos a frissen ásott sírgödröt méregeti bíráló tekintettel, majd az egyikük ki is próbálja, belefekszik, emberi ésszel felfoghatatlan erő, talán az ölés állatias szenvedélyében kiteljesedett, mégis bűntudatra hajlamos valója hajtja az ellenőrzésig: vajon elég kényelmes lesz-e áldozatuk végső nyughelyéül?
A novella Hudráné Hangya Petra írása.
A hulla fellelésének körülményeiről is szót kell ejtenünk, hiszen általa nyer majd értelmet a negyedik gyászoló szertartáson való részvételének jogosultsága: az áldozat a végeláthatatlan betonozott terasz hátsó felében, a szemetes mellett feküdhetett, mintha csak nem tartaná magát érdemesnek az örök nyugalomra, de hangsúlyozom, ez puszta feltételezés, mert a fellelő személye a történtek idején – zsenge kora miatt – még nincs szellemi képességeinek oly mértékben birtokában, hogy a szavára ehhez hasonló perdöntő kérdésben adni lehessen, se nem beszámítható, se nem kiszámítható a viselkedése, de a maga módján, értelmi szintjéhez igazodva megkezdte a tragikus haláleset feldolgozását; apró ujjai közt tartva az áldozatot, a bokájánál fogva és kis kilengéssel ütemesen lóbálva a későbbi temetést végző személy felé szökdelt, hogy annak is tudtára adja az elhalálozást, és közben nem mulasztotta el egyénileg komponált gyászinduló éneklésével nyugtatni az eltávozott lelket.
Az általános riadalom elmúltával a temetkezőnek egyre lehet csak gondolnia: a dolog elméleti oldalának terhességére, hiszen a szomszéd házfal árnyékában titkon meghúzódó verébtemető már betelt az elmúlt évek során, és még korainak ítélte meg a sírhelyek újra megváltását, jobbnak találta, ha a tavalyi évben gyilkosság áldozatául esett verebek még porladhatnak, mielőtt hely hiányában megbolygatja álmukat.
Ezek isérdekelhetnek
Mert abban egyetérthetünk, hogy mégis ott lelt volna leghamarabb megnyugvásra az elhunyt lelke; minthogy a temetkezőnek nem áll rendelkezésére a fajok közösségkeveredésére vonatkozó információ, talán egyesek ellenzik is, nem tehette meg, hogy holtában odakényszeríti esetleg nemkívánatos társaihoz az áldozatot, annak dacára sem, hogy legalább annyira halott volt Metronóm is, mint a többi, de mégis gyomorforgató érzés lenne új parcellát nyitni a kecskerágó bokor háta mögött, a pockok, egerek és cickányok elföldelésére szolgáló kertszakaszon, ahogy nem temethette a meggyfa alá sem, anélkül legalábbis semmi esetre, hogy megzavarná az ott örök békességre lelt denevéreket, a szőlőlugas oldalában elásott, esetenként a gyilkosok által félig megemésztett, majd gyenge gyomruknak köszönhetően visszaöklendezett gyíkmaradványok szóra sem érdemesek a kérdés szempontjából, és a 2021-es év során bekövetkezett halálsorozat, melyről a temetkező azóta is mélyen hallgat, a kilenc megfulladt tyúkot és egy hasonló sorsra jutott kakast elnyelő tömegsír megbontása kegyeleti szempontból felettébb kétségesnek tűnik.
A temetkező kiválasztja hát, az elburjánzott tűztövis alatti avarba fordítja a megboldogult cinke holttestét, hogy az ásó felszabadulhasson, és miután megásta a sírt, és bekövetkezett mindama esemény, amit már világosan, idejekorán megtárgyaltunk, belehullajtja az ásó hegyével az áldozatot a mélyedésbe, a félig kitépett, lifegő szárny még egy utolsót libben, a két gyilkos a lábaik előtt elterülő földdarabot nézi, talán azon tűnődve, hogy még hány száz temetésen kell együttérzésükről tanúbizonyságot tenni a sajnálatos tett következtében, ami ösztöneikben gyökerezik, újra és újra vért kíván, mielőtt ők maguk kerülnek a kert egy napfényes pontjára; a hullát fellelő személy pedig a csendbe hasító tapsolással és sikongatással fejezi ki értetlen csodálatát Metronóm bámulatos teljesítménye előtt: egy moccanás nélkül tűri az elhantolást.
Kiemelt kép: Shutterstock
