(1984)
Hosszú az út a Zsigulival Szegedtől Zalalövőig. A sofőr mellett Ágota a kosárnyi ennivalóval, a hátsó ülésen Jutka és két öccse. Az első óra még izgatottan telik: a gyerekeknek sokat mesélnek az erdő mellett álló régi vízimalomról, ahol ezentúl élni fognak. A szóláncozás, mesélés csak rövid ideig köti le a kisebbeket, pedig Ágota énekel is nekik. A gyerekek félálomban vannak, amikor kiemelik őket az autóból.
A novella Babai-Mező Borka írása.
Jutka kábán tapasztalja, hogy nem csupán apjuk, Gyula várja őket, hanem hangos kis társaság, számára ismeretlenek. Körbeörülik, kezébe zománcos bögrét nyomnak. Amint kicsit éberebb, mégis a csalódás az első érzése. A hajópadlóval fedett szobában csak íróasztal, polc és az ágyak állnak: kopárnak érzi Nagymamáék színes, zsúfolt városi otthona után. Később az egyik fiatal mutatja meg neki a környéket. Jutka nem tudja eldönteni magában, hogy lány vagy néni. Elsétálnak a Zala-hídig. Gyalogosoknak való hidacska kékre mázolt vaskorláttal – autó úgyis ritkán jár erre. A szőlőhegyre visz az út, amarra a falu, majdnem fél óra – magyarázza a fiatal nő Jutkának. Lógatják a lábukat a patak méretű folyó felett.
A parti fűzfák susogása még idegen.
(1988)
Ezek isérdekelhetnek
Jutka és két öccse gyakran ácsorog a malom emeleti ablakánál. Reménykedve figyelik a hídon túl elterülő Nagyrétet. Az első két évben még havonta tűnnek fel a jókedvű városi művészbarátok autói. Csodálják Gyulát, aki a szemükben toleráns, okos, derűs, kreatív. Olyan bátor, hogy mer nem beilleszkedni. Első pillantásra még kalandos petróleumlámpával, gyertyával világítani, kútból húzni a vizet. Szabadságot sugall, hogy kilométerekre van az első lakóház. Vadregényes a malom mögötti erdő. A legtöbb vendég áhítattal indul gombászni és odáig van a bodzaillattól.
A gyerekek a hídig mehetnek el egyedül – addig viszont minden az ő birodalmuk. Utat vágnak a bozótosban, ebédet főznek virágsziromból, figyelik a hangyaboly épülését.
Ám Jutka és a két fiú tücsökciripelés helyett szívesebben aludna el a trolibusz hangjára. Végtelen tér helyett a szocreál játszótér biztonságáról ábrándoznak.
Ha ugyanis elmennek a vendégek, Gyula fénye hamar szertefoszlik. Nincs, aki átszellemülten hallgassa bor mellett felolvasott verseit – felolvasás helyett marad csak a bor. A bor pedig ajtócsapkodással, kiabálással jár. Gyula esti mese helyett Tolsztojt olvas inkább a gyerekeknek. Konyhakertet épít, ám elveszik a részletekben. Amíg tehenek vannak, addig legalább tejbegríz, tejberizs kerülhet az asztalra. A kínálat akkor gazdagabb, ha a vendégek hoznak valamit.
A vendégek pedig egyre ritkábban jönnek.
(2018)
A Nagyrét végén parkolnak le, száznyolcvan kilométert autóztak idáig a városból. A három gyerek hangoskönyvet hallgatott az út nagy részében, most türelmetlenül előreszaladnak. A hídon tilos egyedül átmenni! – kiált utánuk Jutka. A híd keskenyebb, mint amilyenre emlékszik. Görbe korlátjáról lepattogott a kék festék. A fűzfák még megvannak. A hídtól a malomig vezető ösvény sáros, kerülgetni kell a pocsolyákat. Az épület közelről hatalmasnak tűnik. Jutka hosszan nézi: ráképzeli az egykor tervezett művésztelep körvonalait. A volt molnár unokája vásárolta végül vissza a házat – ezt tudja a netről –, most nem lakik itt senki. A pokrócot az egykori konyhaablak alatt terítik le. A kosárból egyesével veszik ki a finomságokat.
Másfél órával később indulnak haza. Ahogy távolodnak, úgy enyhül Jutka gyomrában a szorongás.
Kiemelt kép: Shutterstock
