Szereted a filmrendező csavaros és akciódús mozijait? Akkor Tarantino első regénye, a rendező legutóbbi, azonos című filmje alapján készült Volt egyszer egy Hollywood a te könyvespolcodról sem hiányozhat! Szubjektív ajánló egy könyvről, ami tökéletesen kiegészíti a filmélményt és visszaadja a korszellemet.
Tarantino első regénye, a Volt egyszer egy Hollywood borítóján a film két főszereplője, Brad Pitt és Leonardo DiCaprio szerepel a dombornyomott betűk háttereként. Már önmagában ez is vonzó (ki ne akarná a saját polcán tudni Hollywood két legendás sármőrét?!), de a tartalom sokkal fontosabb. Nézzük, miért!
Volt egyszer egy Hollywood – könyv a filmben, film a könyvben
Fotó: Shutterstock
Tarantino feelgood filmje az 1960-as évek Hollywoodjáról 2019-ben jött ki, személy szerint az utolsó moziélményem a karanténok előtt. Magával ragadó hangulatú film, érezhető minden képkockáján, hogy Tarantino lubickolva öntötte vászonra kedvenc korszakáról készült saját interpretációját.
A történelem nagy megmásítójának is hívhatnánk őt, hiszen imád történelmi eseményekbe és azok végkifejletébe belepiszkálni, idealizálni azt, jobbat kihozni belőle.
Így volt ez a Becstelen brigantyk esetében és a Django elszabadulban is. Elmaradhatatlanul így lett hát a Volt egyszer egy Hollywoodban is. A film és a könyv középpontjában a Charlie Manson gyermekei által elkövetett Sharon Tate-gyilkosság áll. Legalábbis így harangozták be – de ugye, Tarantinónál sose lehet tudni…
Feelgood, feelbad – avagy a ’60-as évek bolondozva baljós hangulata Taratino első regénye lapjain
A kötet hasonló fejezetességgel operál, mint maga a film: néha évszámokkal, napra pontos dátumokkal segít bennünket, de a története kicsit más, mint a filmé. Önmagában is élvezhető mű: ha kedveled az 1960-as évek Amerikáját, ezt a könyvet egyenesen imádni fogod! Tarantino első regénye tekinthető egy kislexikonnak is, csak ki kell listázni a felsorolt filmeket, zenéket, ezeket megnézni és meghallgatni, hogy átérezhessük a korszellemet.
A korszellemet, amiben a könnyedség és a jóérzés kéz a kézben jár valami furcsa, borongós rossz érzéssel, a változás szelével.
A feszültség akár oldalról oldalra oldódik ki, majd jelenik újra meg. A filmhez viszonyítva sokkal többet tudunk meg Tarantino első regénye lapjain a karaktereinkről, a hangsúlyok áthelyeződnek a feelgood látszatról az események logikai szálaira. Ez érthető, hiszen könyv lévén sokkal könnyebb a viszonyrendszerekbe beleveszni.
Tarantino első regénye a western-rajongás szimbóluma, filmszerű részletekkel fűszerezve
Fotó: Shutterstock
Tarantino a western iránti szerelmét is kiéli a Volt egyszer egy Hollywoodban. Feszített tempójú, érdekes western történettel áll elő, amitől azonnal megjön a kedvünk egy Cormac McCarthy regényt is felcsapni.
Leírásai érzékletesek, de nem unalmasak, céljuk, hogy olvasóként mindent pontosan el tudjunk képzelni.
Legyen szó a bandita vörösben pompázó zsabós ingéről, a színész által túlfogyasztott whiskey sour-másnapról, vagy a Manson-lányok borzonga-besurranásának izgalmairól.
Az oldalakat falva minden apró szellőt érzünk a bőrünkön, minden ízt ízlelünk a szánkban, amik csak Tarantino első regénye lapjain szóba kerülnek.
Quentin Tarantino jutalomregénye
Tarantino első regénye lapjain pofátlanul kiélheti magát, hiszen beszélhet benne filmekről, vérről és a ’60-as évekről. Ezért lesz ez a könyv igazán szórakoztató: olyan szenvedéllyel írták meg, hogy az olvasóban is fellobbantja a rajongást Hollywood, a western, a Manson-Tate sztori iránt. Ez a regény nem csak neki jutalom, hanem az olvasónak is.
A Volt egyszer egy Hollywood című film 3 órás kiszakadás, ez a kötet pedig egy 400 oldalas időutazás egy aranykorba, ami nem is aranylott annyira – valamiért mégis beszippant…