38 nő 55 fájdalmas és traumatikus története kapott helyet a Túléltem 55 trauma/írás című, Péterfy-Novák Éva felelős szerkesztésében megjelent kötetben. A bemutató egyszerre volt sokkoló, megdöbbentő, mégis szeretettel teli: amit itt kaptunk, arra nem lehetett felkészülni.
Kép: DesignArt
„Sokan cipelünk traumatikus terhet úgy, hogy nem beszélünk róla – hogy ez milyen sokféle lehet, látni fogjuk ezekből az írásokból. Nekem a saját traumám feldolgozási folyamatában sokat segített, hogy megtaláltam hozzá a szavaimat, meg tudtam írni, hogy mi történt velem, milyen érzések voltak akkor a társaim, hogyan éltem túl, hogyan tudtam újra egésszé válni.”
Ez a fülszöveg adja meg a felütést a Péterfy-Novák Éva felelős szerkesztésében, Erdődi-Juhász Ágnes szerkesztésében és a Felhő Café Könyvek gondozásában megjelent Túléltem 55 trauma/írás című könyvhöz, amely 38 nő 55 fájdalmas és traumatikus történetét gyűjtötte össze.
Talán elsőre nem gondolnánk, de a könyv nehéz témái ellenére – vagy talán épp ezért – a szerzők között szoros kapocs, összetartó közösség alakult ki, amit a könyv nem mindennapi bemutatóján kívülállóként is azonnal érzékeltem.
Ezek isérdekelhetnek
Megérkezésemkor, bár mindenki ismeretlen volt számomra, feltűnt, hogy milyen szeretettel fogadják egymást az emberek. Öröm volt nézni, ahogy a légkört bejárja a szeretet és az odafigyelés. Olyan volt hirtelen, mintha egy eddig ismeretlen közösségbe csöppentem volna, amit rögtön a bemutató elején Péterfy-Novák Éva meg is erősített.
Az egyéni szerzőkből a legféltettebb és – fájdalmasabb történeteik megosztásán keresztül igazán bizalmi társaság vált. Közös valóságukba pedig most a könyv által az olvasók számára is betekintést nyújtanak.
Traumaírás kurzusból könyv: így született meg a Túléltem 55 trauma/írás
A könyv szerzői a Péterfy Akadémia keretein belül tanultak traumaírást, ennek a tanfolyamnak az eredménye lett az az 55, szakmai stáb által kiválasztott szöveg, amely bekerült a könyvbe. A kiválasztásban egy meghatározó fő szempont volt: hogy az olvasó ne csak érzékelje, hanem az írások által átélhesse, mi történt azzal az emberrel, aki írta.
„Nem gondoltam, hogy a traumaíráson csak nők fognak részt venni, kicsit bizakodtam férfi résztvevőben is. A traumák átélése után az emberekben még mindig hatalmas gát a szégyen faktor. Ha belegondolsz, hogy a szégyen mennyire befogja a szánkat, elképzelhető, hogy ez a férfiaknál még hangsúlyosabb. Ez is magyarázhatja, hogy jelenleg a trauma kurzuson miért csak női résztvevők vannak.” – mondta Éva.
Fotó: Christin Hume, Unsplash
A bemutatón 3 szerző kapott lehetőséget arra – sorsolás útján történt kiválasztással –, hogy élőben is megoszthassa történetét.
A történeteket – melyek egy fájdalmas gyermekkorról, egy „társról”, aki mellett az író gyermeket vállalt és a sikertelen gyermekvállalásról, lombikprogramról és annak nehézségeiről szóltak- szinte mindenki mély döbbenettel, fájdalommal és talán kicsit hitetlenkedve hallgatta. Anyaként leginkább Szalai Gabriella Előre, pajtások! című írása érintett meg. Az írást Láng Balázs olvasta fel az eseményen, és végig az járt a fejemben, hogyan lehet egy teljes szívvel várt gyermeket ilyen durván bántani? Vajon ilyen tényleg megtörténhet? De Árvai M. Tekla például szerette ápolásáról és arról a megpróbáltatásról mesélt, mellyel sajnos én is azonosulni tudtam.
Megkönnyebbülni az írás által
Péterfy-Novák Éva szerint a traumaírás alkotási folyamatában fontos, hogy a bántalmazottak úgy tudják átadni a velük történteket, hogy az olvasó azt érezze, tanújává válik az eseményeknek.
„Beszélni a minket ért megrázkódtatásokról a szerzőknek megkönnyebbülést, és a fájdalmaikra enyhülést hozhat, azoknak pedig, akik ugyanilyen vagy hasonló traumát éltek át, a ‘nem vagyok egyedül’ érzését adja.”
De miért éppen ezt a témát választotta Éva? Mi az oka annak, hogy így szívén viseli a nők sorsát?
„Elsősorban a női sorsokat érintő traumák azok, amiken én magam is keresztül mentem. Szeretném elérni, hogy a nők, vagyis a többségben lévő „kisebbség” fogjon összes és támogassák egymást.
Fotó: Sasha Freemind, Unsplash
Én a saját traumáim megírásakor arra jöttem rá, hogy akkor van igazán értelme, ha kimondom azt, amit érzek, amit gondolok és amit tapasztaltam.”
A Felhő Café Könyvek nem csak kiadott egy olyan könyvet, amellyel közelebb kerülhetünk egymáshoz, de létrehozott egy olyan eseményt is, ahol ez meg is történt. Az összetartás szimbólumaként sokan kék-pirosban jelentek meg, és a szolidaritást szimbolizáló karkötővel távoztak. És egy olyan élménnyel, ami sokáig elkíséri még őket útjuk során.
A könyv itt megvásárolható.
Főkép: Danie Franco, Unsplash
