“A társfüggő akkor érzi magát biztonságban, ha merő jószándékból megmondhatja másoknak, mit csináljanak”

A társfüggőség azt jelenti, hogy valaki mindig függ a másiktól?

Békési Tímea: Nem. Egy kodependens attól függ, hogy legyen a közelében, a környezetében egy olyan ember, aki támaszra, segítségre, gyámolításra szorul. Ha a párkapcsolat oldaláról nézzük, ezért látunk sokszor példát arra, hogy bár nem akarta, valakinek újra és újra szenvedélybeteg társa lesz. Ez a problémás társ élhet szerhasználati zavarral, vagy valamilyen viselkedési függőséggel, de lehet más mentális betegséggel küzdő ember is, például skizofrén, depressziós, indulatkontroll zavarral élő személy.

A lényeg az, hogy van valami olyan deficit a másik embernél, ami miatt a társfüggő a maga öntudatlan működésével be tud ebbe lépni. Azt érzi, hogy ő ezt majd kiegyensúlyozza, és a szeretetével megmenti és meggyógyítja az illetőt, mert látja, hogy egyébként milyen jó ember a betegsége ellenére.

Van különbség a társfüggő és a párkapcsolatfüggő között?

Békési Tímea: Van. Ez mindig függ az esettől is, hogy kinél mire terjed ki a kodependens működés. Az ritka, hogy valakinél csak egyetlen kapcsolati dimenzióban jelenjen meg a társfüggőség, például konkrétan csak a párkapcsolatban, mert a gyökere nem a párkapcsolatban, hanem más interperszonális viszonyokban van.

Ez a tünet az eredeti családban alakul ki. Kivetül a szülővel való kapcsolatra, a társsal való kapcsolatra, a gyerekkel való kapcsolatra, a barátokkal való kapcsolatra és a munkában is meg fog jelenni.

Miből fakad ez a vágy, hogy a társfüggő meggyógyítsa a másikat? 

Békési Tímea: Abból, hogy a kodependens ember nem tanulta meg, hogy hogyan gondoskodjon saját magáról. Ez egy elkerülő magatartás, egyfajta menekülés önmaga elől. Nem tud magával foglalkozni, nem azért, mert nem akar, hanem mert nem tanulta meg. A kialakulást tekintve látszik, hogy ennek van egy társadalmi-történelmi meghatározottsága a nők szerepét illetően.

A kodependens működésmód évszázadokon keresztül alapvetően elfogadott volt, sőt a nőktől elvárt jelenlétet és a családért való teljes önfeláldozást igényelte. Nyilván a nők társadalmi szerepének, helyzetének a változásával ez változik, de a rosszul működő családok dinamikája továbbra is jelen van, és még mindig nagyon sok társfüggő módon működő ember kerül ki ezekből a családokból.

Fotó: Tusi Photography

Ezt gyerekkorban a mintákból hozza egy társfüggő?

Békési Tímea: Igen, mindenképpen. Vizsgálták, hogy miből fakad, de elsősorban több szakember amellett teszi le a voksát, hogy amikor valakire egy ilyen szerep ráég, az az eredeti családműködéshez való alkalmazkodásból ered.

A leggyakoribb példa a szenvedélybeteg család, de bármely olyan családdinamika kiválthatja, ahol már a szülők sem tanulták meg, hogyan kell önmagukért felelősséget vállalni, hogy kell a saját jóllétükért vagy adott esetben a saját függőségükért felelősséget vállalni. Az ebbe a dinamikába születő gyerekek is azt tanulják meg, hogy mindig a másikkal foglalkozzanak, nekik segítsenek.

Mélyen vallásos családoknál is elcsúszhat ebbe az irányba az altruizmus, a segíteni akarás, az önfeláldozás, mint nemes cselekedet. Ezzel akkor van baj, ha ez együtt jár azzal, hogy magamról, a saját jóllétemről viszont nem tudok jól gondoskodni. Ha megnézzük a társfüggőket amikor a segítő kapcsolatba érkeznek, nagyon jól megragadható, hogy milyen megmunkálandó területek rajzolódnak ki. Ilyen lehet az autonómia, a határok, az önértékelés, az érzelmek, szükségletek kifejezése, a kötődés, vagy az intimitás. Nyilván széles a spektrum, és ezek más-más szakemberek kompetenciái. Az esetek jó részében pszichoterápiára van szükség, és hosszú folyamatra lehet számítani.

Hogyan nyilvánul meg a társfüggőség a párkapcsolaton kívül?

Békési Tímea: A társfüggőség nem csak egy kapcsolati dimenzióban jelenik meg. Ha kodependens vagyok, akkor az nem csak a párkapcsolatomban, hanem más kapcsolataimban is meg fog jelenni. Azért láthatóbb a párkapcsolatokon a társfüggőség, mert jól elmélyülni ezekben a nagyon szorosan kötődő kapcsolatokban tud, hiszen lehet, hogy a barátaink tudnak határokat húzni. Én magam is felépülő társfüggő vagyok, és ha visszagondolok, mindig én találtam ki, hogy mit csináljunk a barátaimmal, hogy milyen filmet nézzünk a moziban, vagy amikor együtt laktunk kollégiumban, mikor takarítsunk ki. Vagy amikor indultunk valahova, mindig tőlem kérdezték meg, hol a kulcs, telefon és pénztárca, és én mindig tudtam a választ. Mindig mondták, hogy “eltinkásítom” a helyet, ami jó volt, mert tisztaság és rend lett, de a lényeg az volt, hogy én irányítottam, a kezemben volt a kontroll.

A társfüggőségnél nagyon fontos, hogy a kodependens kezében legyen a kontroll, mert ez jelentősen hozzájárul a biztonságérzetéhez. Akkor érzi magát biztonságban, ha merő jószándékból megmondhatja másoknak, mit csináljanak, és ennek megfelelően mozgathatja őket.

Miben hasonlít, vagy különbözik a szerfüggőség és a társfüggőség? Ha jól értem, akkor a kodependens szere a másik ember.

Békési Tímea: Igen, a másikról való gondoskodás, a másikra való odafigyelés. A lényeget tekintve nem különbözik, mert egy függő sem tud jól felelősséget vállalni saját magáért, a függőségért, és a jóllétéért sem. A mellette lévő társfüggő sem képes felelősséget vállalni, mert ő a szenvedélybeteget próbálja megmenteni, üldözni, terelgetni, szeretni, gyűlölni, attól függően, éppen milyen szerepben van mellette. Ez egy saját magát abszolút elkerülő magatartás.

Milyen helyzeteket szül a saját magáról való gondoskodás elkerülése? Ez a fizikai szükségletekre is kihat?

Békési Tímea: Széles a spektrum, vannak enyhébb, közepesen súlyos vagy nagyon súlyos esetek, mindenhol más a mintázat. Az önmagáról való gondoskodás az élet bármely területére kiterjedhet. A leglényegesebb, hogy nem képes jól meghúzni a határait.

Lehet, hogy fürdik, eszik, elvégzi a munkáját, de közben a határai, az autonómiája nincsenek rendben. Az önértékelése általában a béka feneke alatt van, az érzelmi szükségleteinek kifejezése nem megy, kötődési, intimitási, szexuális problémákkal küzd.

Jó példa visszaemlékezve, amikor egy nagyon súlyos alkoholista új kliensem a halál torkában besárgulva, májcirrózissal feküdt a kórházban, és eljött az alkalom, hogy találkozzak a feleségével is. Felkészültem rá, hogy egy végtelenül elgyötört nővel fogok megismerkedni, de egy olyan ragyogó nővel találkoztam, hogy először megszólalni sem tudtam. Annyira összeegyeztethetetlen volt ez a kép, hogy ott van egy ember a halál torkában, és mellette egy ilyen ragyogó nő áll. Volt olyan is, amikor hozzátartozóként jött valaki segítséget kérni, mert a férje már elég rossz állapotban volt, és segíteni szeretett volna neki. Egy hét múlva már azzal érkezett a konzultációra, hogy meghalt a férje. Ilyen sokáig lehet ezt bírni.  

Ha valaki két évnél tovább együtt tud élni egy nagyon problémás emberrel, az fontos jel. Ilyenkor érdemes megnézni, hogyan is van ő az önértékelésével, autonómiával, határaival, a szükségleteivel, háttérbe szorítja-e magát?

Mennyire validak, illetve ártalmasak azok a kifejezések, amikkel könnyen dobálózunk, mint a párkapcsolatfüggő, anyáskodó és hasonlók?

Békési Tímea: Tényleg nagyon könnyen dobálózunk különböző címkékkel, ami adott esetben stigmatizáló lehet. Az anyáskodó egy enyhébb kifejezés, még inkább lehet pozitív kicsengése, hogy jó gondoskodó vénával rendelkezem. Lehetnek tulajdonképpen előnyei is annak, hogy kodependes vagyok, mert bár magammal nem tanultam meg foglalkozni, másokkal viszont nagyon. Tehát szavak nélkül megérzem, érzékelem, látom, hogy mire van szükségük, és azt tudom nekik nyújtani. Ezért tudnak ezek a kodependens működést is kitermelő családok hosszú éveken, évtizedeken keresztül így létezni, majd a következő generációk szintén így élni, mert van ennek egy pozitív hozadéka.

A segítők jó része olyan családból jön, ahol kénytelen volt már gyerekként olyan felelősséget felvállalni, ami nem az ő dolga. Amíg mások határait nem lépem át, addig én lehetek gondoskodó, anyáskodó. De mivel egy kodependens a saját határaival sincsen igazán tisztában, ezért a többiekét sem tudja tiszteletben tartani. Nem rosszindulatból, hanem egyszerűen így működik. A gyerekének lehet, hogy sokkal tovább megtesz olyan dolgokat, amit nem kellene. Például egy gimnazistának nem feltétlenül kell szendvicset csomagolni, ezt már megtehetné ő magának. Vagy egy érettségizőnek nem kell kidolgozni a tételeket, mert az az ő dolga.

Ha elveszem egy gyerektől az életkorának megfelelő felelősségeket, akkor ártok neki, nem anyáskodok. Ezek a határátlépések a családban semmiképpen nem tesznek jót. Ugyanígy árt, ha a párom helyett próbálom az ő alkohol- vagy bármilyen más problémáját megoldani, mert elveszem tőle a lehetőséget.

Ezzel gyakran együtt jár, hogy mivel annyit törődik egy társfüggő másokkal, azért magára nem marad idő, és nem találja meg igazán a helyét az életben, elégedetlenné válik. Minél elégedetlenebb, annál inkább másokkal fog foglalkozni, mert egyre nehezebb lesz azzal szembesülni, hogy ha belenéz a tükörbe, akkor nem tetszik, amit lát. Ezt visszanyomja a mélybe, és méginkább másra fog figyelni, hiszen mindig van kivel foglalkozni.

Egy kodependensnél mi az a tünet, ahol már láthatóvá válik, hogy baj van?

Békési Tímea: Nehéz észrevenni, mert a kodependens mindig a segítő, megmentő csodás palástjában tündököl, viszi a hátán a családot, és egyáltalán nem jut eszébe, hogy baj lehet. Miért is jutna eszébe, hogy vele gond van? Hiszen ő tesz meg mindent, ő oldja meg a család problémáit, neveli a gyerekeket, közben terelgeti a párját, végzi a munkáját.  

De eljöhet a mélypont. Lehet, hogy a saját fizikai betegség, depresszió, gyógyszerekhez nyúlás, van, amikor a társfüggő is elkezd iszogatni, mert már nem bírja. Esetleg megjelenik az ideggondozóban, vagy más pszichoszomatikus vagy szomatikus betegségei lesznek. 

Fotó: Shuttertsock

Az is lehet egy mélypont, ha szenvedélybeteg társa van a társfüggőnek, eljut a mélypontjára, a megfelelő segítségkéréshez, és elkezd változni, felépülni. Ilyenkor megváltozik a rendszer. Egész addig ott volt középen a borosüveg, mi bénán körbetáncoltuk, együtt mozogtunk. Amint valaki lépést vált ebben a sánta körtáncban, a másik ezt rögtön érezni fogja, megborul az a patológiás egyensúly, amiben lehet, hogy 10-20 éve éltek.

Jópárszor láttam már alkohol rehabon dolgozva, hogy az otthon maradt társfüggő próbálja kirángatni a terápiából a párját, aki elkezdett változni, de ő maga nem vállalja, hogy elmenjen önsegítő csoportba segítséget kérni, és elfogadni, hogy magával is van dolga.

Gyakran előfordul, hogy elmegy rehabra a függő, megkönnyebbül a társfüggő, aztán eltelik két-három hét, és egyszerűen hiányozni kezd a megszokott működésmód. Amikor valaki hazajön terápiából, akkor változik, és ez borzasztó félelmetes, mert a kodependens léte alapjaiban kérdőjeleződik és rendül meg. Ilyenkor csodálkoznak emberek, hogy most váltak el, amikor már az egyik nem iszik? Igen, most, mert mellette a társfüggő nem tud változni, és valamikor a józanság viszi szét a kapcsolatot.

Ezek a nagyon nagy szembesítések. Ezt tudja a társfüggőség tenni egy emberrel.

Mennyire nehéz a társfüggőségből elindulni kifelé?

Békési Tímea: Előfordult már, hogy egy év konzultáció után, amikor már azt hittem sokat haladtunk előre, azt a következtetést vonja le egy kodependens nő, hogy a családban mindenki bolond, csak ő egyedül normális.

Ha egy családban egy tünet 10-20-30 évig fennmarad, akkor a tünet fennmaradásában mindannyian benne vagyunk. Gregory Bateson kiváló mondatát szoktam idézni, hogy “Senki sem igazabb, mint a másik, mindenki egyformán része a rendszernek”.  

A hozzátartozói konzultáció pont erről szól, hogy hogyan tudok azon változtatni, ahogy eddig működtem. Hogy tudok változtatni a kommunikációmon, mi az, amit meg kell tennem a másikért, mi az, amit nem. 

Miután vannak enyhébb és súlyosabb szintjei, ezért az is változó mennyire nehéz változni, változatni. Ezért érdemesebb azt mondani, hogy a felépülés jó esetben egy élethosszig tartó folyamat, gyakorlása egy egészségesebb működésmódnak.

Hogyan lehet kijönni a kodependens működésből?

Békési Tímea: Mindenképpen önismereti munkába kell kezdeni. El kell érjen a szenvedésnyomás egy olyan pontot, amikor azt mondja valaki, hogy ez nem oké, el kellene menni segítséget kérni. Szakemberként úgy tudok segíteni, hogy edukálok, információkat adok át, hogy lehetősége van valakinek ventilálni, kibeszélni magát. Önsegítő csoportban példaként jelenhet meg a társas támogatás, a mintaadás, és a viselkedésváltozás.

Lehet, hogy elolvasok könyveket, látok filmeket, hallgatok podcastokat, és lesz rengeteg aha-élményem, de a változás mindig cselekvés útján fog elérkezni. Akkor, ha elmegyek szakemberhez, házi feladatokat csinálok, és változásokat eszközölök az életemben. Ha eddig megcsináltam a szendvicset a másiknak, most már nem csinálom meg, vagy nem szólok rá mindig a férjemre, hogy melyik cipőt vegye fel az adott nadrághoz. Érdemes kipróbálni a változtatásokat, próbacselekvéseket, és megnézni ezek pozitív hozadékát.

Hogyan tudjuk támogatni, aki már benne van ebben a folyamatban?

Békési Tímea: Lényeges a diszkréció.

A származási családból hozott kapcsolati minták mellett van egy sérült személyiségfejlődés és identitás, sokszor parentifikált gyerekek voltak, negatív sémákat gyakoroltak be, van egy csomó diszfunkcionális hiedelmük. Ebben benne vannak a transzgenerációs hatások, feldolgozatlan traumák, ezért fontos diszkréten megközelíteni ezt a dolgot. Úgy, hogy senki ne érezze megbélyegezve magát, hanem azt sugalljuk számára, hogy ilyen van, ez sok embert érint, és van megoldás. El lehet indulni, hogyha valaki érzi, hogy valami nem oké.

Ha a másikat meg akarom menteni önmagától, hogy ne vállaljon annyi munkát, feladatot, akkor ennek is lehet egy hasonló kodependens színezete. Más a szerepstruktúra egy családban, mint egy munkahelyen. A munkahelyen egyértelműbb, hogy kinek mi a feladata, ennek mentén könnyebb tiszta határokat tartani. Megmondani, hogy ez nem az én dolgom, de ha most el vagy havazva, akkor most segítek. Bármilyen emberi kapcsolatban vagyunk, ezeket a határokat mindig rendezgethetjük. Jó, ha ezek a határok nem merevek, mert az élet néha úgy alakítja, hogy segítségre szorulunk.

Barátok, vagy akár családtagok tudnak segíteni?

Békési Tímea: Ha a hozzátartozómon látok ilyen jeleket, akkor nem célravezető a minősítés. Sokkal fontosabb visszajelzés és hatékonyabb lehet egyes szám első személyben arról beszélni, hogy hogyan hat rám, ahogy mi együtt vagyunk, ahogy ő él, ahogy cselekszik.

Így lehet elmondani, hogy nekem nehéz, hogy te mindig megmondod, hogy mit vegyek fel, mit nézzünk a moziban, és hasonlók. Az lesz hasznos, ha rendszerszemléletű visszajelzést adok arról, hogy hogy hat rám a másik működése. Ne címkézzünk, hanem beszéljünk a saját érzéseinkről.

Merre érdemes indulni, ha ráismerünk, hogy dolgunk van a társfüggőséggel?

Békési Tímea: Mindenképpen ajánlom az önsegítő csoportokat.

Az anonim alkoholisták 12 lépéses csoportjának mintájára alakult az Al-Anon, ami a hozzátartozók, barátok csoportja, valamint az ACA, a szenvedélybeteg, illetve rendellenesen működő családban felnőtt emberek csoportja. Ezek megtalálhatók minden megyében, a nagyvárosokban, megyeszékhelyeken biztosan, de a pandémia óta online is maradtak csoportok, így bárhol lakik az érintett, online be tud csatlakozni. Ezek ingyenes csoportok.

Érdemes a lakóhelyeken körülnézni, hogy milyen, akár célzottan hozzátartozókat segítő, szakember által vezetett csoportok vannak. Különböző civil szervezeteknél, alapítványoknál, szenvedélybeteg-ellátó helyeken szoktak lenni hozzátartozói csoportok, illetve egyéni konzultációs lehetőségek is. A csoportot azért preferálom, mert egy szakember nem tudja azt, amit egy csoport, hogy a résztvevők mintáin keresztül kirajzolódik a további út, amin el lehet indulni.  

 

Kiemelt kép: Shutterstock