Egy párkapcsolat dinamikájára és működésére számos tényező hat. Hiszen két teljesen különböző ember próbál összecsiszolódni a mindennapokban, ami nem mindig megy zökkenőmentesen. Felütheti a fejét a féltékenység, a társfüggőség, sőt, sajnos nem ritka a megcsalás sem. Ezek egyikével sem könnyű szembenézni, de összeállításunkban ezúttal olyan párkapcsolati tippek gyűjteményét találod, amelyek segítséget, új nézőpontokat adhatnak szerelmi problémáitokra.
1. Megdöbbentő, miért lépünk félre valójában: ez a megcsalás 8 oka
Fotó: Shutterstock
A hűtlenség az egyik legnagyobb félelme a párkapcsolatban élőknek. Amikor fény derül a megcsalás tényére, az érzést gyakran egy gyászhírhez hasonlítják az érintettek. A reakció teljesen érthető, hiszen nem kisebb dolgot veszítünk el ilyenkor, mint a bizalmunkat és a biztonságérzetünket. De mit tehetünk, hogy megelőzzük a félrelépést? Mi segíthet, ha már megtörtént a baj? A cikkből kiderül.
2. Nem ciki a párterápia – mikor érdemes szakemberhez fordulni?
Fotó: Shutterstock
Az életben sokszor hiába találjuk meg a tökéletes párt, vannak szakaszok és élethelyzetek, mikor segítségre van szükségünk, hogy megmentsük a kapcsolatunkat, házasságunkat. Ebben lehet segítségünkre a párterápia. Kinek javasolt és mikor érdemes szakemberhez fordulni? Molnár Berta Eleonóra pszichológus válaszolt kérdéseinkre.
3. Miért házasodunk még? Vagy miért nem?
Fotó: Unsplash
Beszélhetünk manapság még úgy a házasságkötésről, mint a szerelem megpecsételéséről, vagy a 21. században ez inkább már a párok jogainak megerősítéséről szólna? Párokat kérdeztünk, miért kötötték össze életüket és kinek miért volt fontos, vagy épp nem fontos ennek az életeseménynek a papíron való rögzítése.
4. A legmérgezőbb lelki szenvedély – mikor válik toxikussá a féltékenység?
Fotó: Shutterstock
„A féltékenység olyan, mint az erős paprika. Egy pici belőle fűszerezi a kapcsolatot. Túl sok azonban már éget.” – fogalmazza meg Ayala Malach Pines pszichológus, féltékenység szakértő a jelenség mibenlétét. A féltékenység az alapérzéseink egyike, ám egyáltalán nem mindegy, hogy milyen módon és mértékben jelenik meg emberi kapcsolatainkban.
OLVASD EL A FÉLTÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ CIKKÜNKET!
5. Ez a társfüggőség 7 jele – a párterapeuta szerint
Fotó: Shutterstock
Folyamatosan a partnered kedvében járni, magad helyett is vele törődni, a konfrontálódást mindig elkerülni: ismerős? Ez mind a társfüggőség jele lehet. Ha sokszor érzed, hogy a párod szükségleteit mindig a sajátod elé helyezed vagy csak azért „szeretsz” dolgokat, mert a társadnak is azok tetszenek, olvass tovább. Mutatjuk mi jelezheti, hogy a határaid meghúzásán dolgoznod kell még.
ISMERD MEG A TÁRSFÜGGŐSÉG JELEIT!
6. Segítség, mérgező kapcsolat foglya vagyok!
Fotó: Unsplash
Egy jó párkapcsolat ismérve, hogy biztonságban érzed magad, tisztelitek egymást a pároddal, meg tudtok mindent beszélni és kéz a kézben, egymást segítve haladtok a közösen megálmodott utatokon. De mit jelent, ha ezek az ismérvek nincsenek meg, sőt, sokszor érzed rosszul magad, kiszolgáltatott vagy, de mégsem tudsz kilépni abból a kapcsolatból? Sajnos meglehet, hogy egy mérgező kapcsolat részese vagy. Szücs Renáta pszichológus volt segítségünkre a téma kibontásában.
7. 7 női archetípus, görög istennők képében: te melyikbe tartozol?
Fotó: Shutterstock
Dr. Jean Shinoda Boden pszichiáter A bennünk élő Istennők című könyvének elmélete szerint minden nőben ott lakozik egy görög Istennő. Pontosabban minden nő jellemző tulajdonságaihoz kapcsolható egy vagy több, görög istennőhöz köthető női archetípus. Ezek a jellemzések csak irányadóak, mégis segíthetnek megérteni a bennünk dolgozó motivációkat, kapcsolatainkat és személyiségjegyeinket.
8. „Engem a gyermekvállalás, mint koncepció, nem érdekel.”
Fotó: Shutterstock
A női sterilizáció nincs igazán a köztudatban, mondhatni tabutémának számít. Mik a feltételei annak, hogy egy nő sterilizáltathassa magát? Miért dönt emellett? Hol és hogyan érhető el ez a beavatkozás? Interjúnkban Evelin (37) mesél szubjektíven friss személyes élményeiről és gondolatairól a beavatkozással kapcsolatban.
Főkép: Shutterstock