A párunkkal való összeköltözés mindig nagy mérföldkő az ember életében, ez a folyamat pedig tele van idilli és kihívást jelentő pillanatokkal egyaránt. Most mutatunk 5+1 tippet arra, hogy tudjátok elkerülni az összecsiszolódásból adódó a kellemetlen helyezeteket!
Gratulálunk! Végre megléptétek a nagy döntést és elhatároztátok, hogy összeköltöztök a partnereddel. Izgalmas, ám egyúttal félelmetes is lehet a hogyan tovább gondolata, hiszen eddig jól megvoltatok a kényelmes életetekben a megszokott napi rutinotokkal, cselekvési mintázatokkal, egymást pedig leginkább csak előre megtervezett helyzetekben, felkészülten és megnyerően láttátok.
Fotó: Pexels
Összeköltözés okosan
Az összeköltözés viszont ugrás az ismeretlenbe, ahol olyan új kihívásokkal kell majd szembenéznetek mint például a házimunka megosztása, a háztartási költségek szétosztása, az együtt töltött idő és tevékenységek meghatározása.
Ezek mindegyike egy-egy lehetséges ütközési zóna, ami óriási problémává nőhet, ha nem kezelitek megfelelően a szituációt. Ezektől később már csak nagy áldozatok árán fogtok tudni megszabadulni, ezért nézzük, hogy tudjátok megkönnyíteni egymás életét már most ebben a helyzetben!
1.Döntsetek okosan, ne siettessetek el semmit!
Bár triviálisan csenghet, az első és legfontosabb, hogy a megfelelő időpontban hozzatok helyes döntést. Persze, csábító lehet a gondolat, hogy mihamarabb elkezdjétek a saját életeteket az újdonsült párotokkal, mégis bölcsebb lehet először kitapasztalni a másikat, hogy kiderüljön, tudtok-e egyáltalán együttműködni.
Fotó: Unsplash
Üljetek le, és vegyétek sorba az okokat, miért is jó ötlet az összeköltözés! Nézzétek meg, hogy mik a céljaitok és hogy ehhez a közös élet hozzá tud-e járulni.
A pénzügyi hátteretek átgondolása sem utolsó szempont, de talán még fontosabb azt eldönteni, hogy tényleg készen áll a személyiségetek egy ilyen volumenű változásra.
2. Te hozod a sütőt, hűtőt, lábast és még a bútorokat is, a másik meg semmit? Na még mit nem!
Szőrszálhasogatónak tűnik, de számos kellemetlen helyzet elkerülhető, ha előre tisztázzátok, ki mit hoz az összeköltözésbe. Így biztosíthatjátok, hogy mindenki beleadta a részét a közösbe – főleg, ha az egyik fél költözik be a másik meglévő lakásába. Nem szégyen kinyilvánítani ilyesfajta igényeinket a másik felé!
„Beleadni” persze nem csak pénzzel lehet – a költözésben való segítség, a bútorok összeszerelése, a lakás be/átrendezése, takarítása, kisebb-nagyobb javítások ugyanolyan értékesek lehetnek. A lényeg, hogy beszéljetek erről előre!
3.Oké, kész a mű, pihennek az alkotók. Vagy mégsem?
Tudjátok már ki takarítja a fürdőt és teríti majd az asztalt? Na és ki megy majd ki beszerezni az illatosítót és a fogkrémet? A virágokat is meg kell öntözni, a port pedig letörölni. Nevetségesen hétköznapi dolgok, mégis jelentős konfliktusokat tudnak szülni. Ezekben az esetekben megegyezésre és nem kompromisszumra van szükség. Mi a különbség?
Fotó: Unsplash
Megegyezéskor mindkét fél egyenlően beleteszi a saját részét a feladatba, kompromisszumkor pedig senki nem azt kapja, amit akart. A párok sokszor még listát is vezetnek a napi teendőkről, hogy könnyebben megjegyezzék, melyik feladat kihez tartozik.
Forduljatok őszintén egymás felé és tisztázzátok, ki milyen típusú házimunkát szeret, vagy nem szeret végezni. Törekedjetek az egyensúly megtalálására, mert ha ez nem megy, könnyen lehet, hogy kérészéletű lesz az összeköltözés.
4. ÉNidő – TEidő
Oké-oké, megvolt az összeköltözés, most már mindenki tud mindent, együtt töltötök minden időt. Remek! Ettől azonban még nem váltok egy személlyé és megmarad az igényetek arra, hogy saját magatokat megéljétek és kiéljétek bizonyos dolgokban.
Különítsetek el időt arra, amikor elszakadtok a másiktól. Tartsátok fent a régi baráti kapcsolatokat vagy akár újítsátok meg azokat! Sőt, akár induljatok el egyedül felfedezni a világot!
Ha mindent együtt éltek meg, előbb-utóbb unalmassá és egyhangúvá válhat az életetek, így viszont mindig lesz miről beszélgetni a vacsoraasztalnál.
5. Békében készülj a háborúra!
Összeköltözni, egybekelni, aztán jöhetnek gyerekek, mindezt rózsaszín ködben… ez sajnos csak mese. Két emberi lény együttélése szükségszerűen hozza magával a konfliktusokat. Száz százalékig biztosak lehettek abban, hogy ez veletek se lesz ez másképp.
Idővel jönnek majd az én így csinálnám, én ezt úgy szoktam, én ez, én az típusú mondatok, és egyszerűen túl sok a lehetőség egy jó kis vitás helyzetre. Ha készen álltok elfogadni a viták meglétét, – és előre elsajátítjátok az asszertív kommunikációt – könnyebben fogjátok tudni kezelni is őket.
Fotó: Pexels
5+1: Érezzétek jól magatokat!
A legfontosabb tipp mégis az, hogy élvezzétek az összeköltözést és az azzal együtt járó ügyes-bajos dolgokat.
Próbáljatok ki új dolgokat, amik feldobják a hangulatot. Egy jó kis táncos buli sose rossz, vagy akár egy szabadulószóba, de ha bevállalósok vagytok, jöhet egy lőtéri lövészet – szigorúan nem egymás ellen!
Minden új tevékenység segíthet beilleszkedni az új életetekbe és komfortossá tenni azt. A másik megismerése segíthet abban is, hogy önmagatokat is felfedezzétek és megtudjátok, hogy reagáltok bizonyos helyzetekben.
Forrás: PszichoForYou
Főkép: Shutterstock