Mi nők egymás számára a legnagyobb erőforrásként élhetünk, de egymás legnagyobb ellenlábasai is lehetünk. Rajtunk áll, hogy szeretettel, elfogadással vagy ellenséges kritikával szemléljük nőtársainkat. Nőnap van, állíthatunk a látásmódunkon.
Pár hete egy fb poszton akadt meg a szemem, ahol egy egészségügyi hirdetés alatt a posztban szereplő hölgy külsejét támadták az olvasók. Egymást túllicitálva alázták porig a képen szereplő hölgyet – csupán a külseje okán. Szép volt e hölgy? Erről nincs, nem lehet véleményem, mert a szépség szubjektív. Szubjektív még akkor is, ha minden oldalról ennek ellenkezőjéről próbál ez a társadalom meggyőzni minket.
Elképzelni se tudom, mit élhetett át a hölgy, amikor szembesült a józanságot és az udvariasságot nélkülöző, támadó kritikákkal. A beszólásokkal, a leszólásokkal, a részletekbe menő kifigurázással.
Egyszerre volt ijesztő, félelmetes és szégyenteljes az egész. Névvel, arccal is vállalta egy-egy hozzászóló a véleményét, de a legtöbben sunyin névtelenek maradtak. Azok voltak a leghangosabbak.
Már akkor eldöntöttem, hogy a Nemzetközi nőnap kapcsán nem a múlt eseményeit citálom ide, hanem a jelenre fókuszálok.
A jelenre és a jó dolgokra fókuszálok, mert őszintén hiszek abban, hogy mi nők erőt adhatunk egymásnak. Lehetünk egymás támaszai, vigaszai, megmentői. Lehetünk egymás számára inspirációs erő.
Éppen ezért olyan „történeteket” gyűjtöttem össze, amik ebbe az irányba hajlanak szépen. Amik reményt adnak, amik segítenek talpon maradni.
Kezdem a saját erőforrásommal: a lányommal.
Az én lányom igazi amazon, bár tündérszerű alakja sokakat megtéveszt. 25 éves, édesanya és az egészségügyben, annak is a frontvonalán- egy sürgősségi osztályon dolgozik. Dolgozik éjjel, dolgozik nappal, amikor nem, akkor háztartást vezet, kétéves kisfiával meg a férjével van. Szeret, védelmez, ellát, ápol. Mindennap erőt ad valakinek, mindennap van másokhoz kedves, jó szava.
Benne fürdik meg a legtöbbször a szívem, hozzá szaladok, amikor nehéz az élet.
Ez a jelen.
A múltban, – még gyerek volt- figyeltem fel varázserejére. Rómában voltunk éppen, ő akkor volt 5 éves, akkor nyiladozott igazán a lelke, értelme.
Egy metrómegállónál idős néni koldult. Koszos volt, kendője alól kilátszott ápolatlan haja, koszos volt a ruhája, az arca, a keze. Elém tartotta hosszú körmű, eres, koszos kezét, egy kis adományért könyörgött. Sietősen nyomtam abba a tenyérbe egy kis aprót és siettem tovább. Siettem volna, de a lányom visszahúzott. Csupa fájdalom volt a kis arca, húzott vissza, könnyel szaladt tele a szeme.
Anya, így nem segíthetsz másokon, ilyen sietve, így, így nem szabad…. NEM NÉZTÉL A NÉNI SZEMÉBE. Pedig olyan szeme van, mint otthon a mi Dédikénknek. Anya! Olyan kék.
Talán soha nem éreztem még olyan szégyent, mint akkor, amikor az ötéves lányom szembesített álszentségemmel. A hányavetiségemmel.
Mert igaza volt, úgy nem adunk, hogy nem látjuk meg az embert az odavetett fillérek mögött.
Tanított akkor is, és azóta is sokat tanulok tőle. Erősebb, jobb, igazabb, mint én vagyok. És ez jó, ez erőt ad nekem.
Egy barátnőm a húgát hozta példának. Pár év korkülönbség van csak közöttük, de a fiatalabb volt mindig a „nagyobb” az „erősebb”, a védelmező. Ő fogja össze a családot, a rokonságot. Ő szalad mindenkihez, hozzászalad mindenki a családból. Nem csak akkor, amikor nagy a baj, a kicsi bajokkal is, a kicsi panaszokkal is, akkor is, ha nincs is baj, csak kell pár mosoly, egy palacsinta baracklekvárral, vagy egy örömkávé.
Ami olyan rossz, mint a bűn, híg és langyos, de annál a testvérnél a pocsék kávé is finom, mert úgy kínálja, úgy adja, hogy a legfinomabb krémes kapucsínó se lenne finomabb máshol…. Annak a fiatal nőnek is varázsereje van.
Én hiszek abban, hogy mindannyian ilyenek vagyunk. És mindenki életében van egy NŐ, aki erre képes.
Fiatal kolleganőm, a life&body állandó szerzőjének története is ezt bizonyítja:
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy születésemtől fogva erős nők vettek körül, akik tudattalanul is hatottak rám, így bármennyire is igyekeztem, nem tudtam csak egyvalakit kiemelni közülük. Ott van édesanyám, aki több mint 20 év után is lelkes pedagógus és folyamatosan képezi magát, keresztanyám, aki számomra mindig is az erős és független nő megtestesítője volt, Iza nénikém, aki megküzdött a rákkal, illetve a barátnőim, akik megmutatták, hogy a barátság kortól, évektől és helytől függetlenül az egyik legnagyobb érték és nem csak a legnehezebb időszakokban voltak velem, hanem mindig motiváltuk egymást. Hosszan tudnám még folytatni a felsorolást, hiszen úgy vélem, mindenki akivel találkozunk, hatással van ránk.
Éppen ezért arra kérném a nőket, hogy segítsük, buzdítsuk és emeljük fel egymást. A világnak szüksége van az erőnkre és a bátorságunkra, de a gyengédségünkre és szeretetünkre is egyaránt.
Lássuk meg egymásban a szépet, lássuk meg egymásban a jót. Legyünk kicsit jobbak, változzunk. A világ velünk változik.
A ti történeteiteket is várjuk- ünnepeljük egymást elfogadással, szeretettel.
Főkép: Pixabay
