A hűtlenség az egyik legnagyobb félelme a párkapcsolatban élőknek. Amikor fény derül a megcsalás tényére, az érzést gyakran egy gyászhírhez hasonlítják az érintettek. A reakció teljesen érthető, hiszen nem kisebb dolgot veszítünk el ilyenkor, mint a bizalmunkat és a biztonságérzetünket. De mit tehetünk, hogy megelőzzük a félrelépést? Mi segíthet, ha már megtörtént a baj? A cikkből kiderül, olvass tovább!
Vajon miért fordul elő számtalan kapcsolatban a megcsalás? Mi sarkallja leggyakrabban az embereket arra, hogy hűtlenek legyenek?
A válasz közel sem olyan egyszerű, mint elsőre tűnik, hiszen szinte sosem csak egyetlen tényező motiválja.
Miért hűtlenkedünk?
Bizonyos nemzetközi adatok szerint minden negyedik (egyes kutatások szerint minden ötödik) házas, vagy párkapcsolatban élő ember csalta már meg a partnerét.
Természetesen fontos figyelembe venni, hogy az önbevalláson alapuló felmérések eredményeit ebben a témában érdemes fenntartásokkal kezelni. Hiszen sokan vannak, akiknek eszük ágában sincs beszámolni az esetről. Emiatt feltételezhetjük, hogy a hűtlenség aránya ennél is nagyobb lehet.
A megcsalás okainak felderítésére számtalan kutatást végeztek már a szakértők. A férfiak általában inkább azért lépnek félre, mert a változatosságot keresik, kihasználnak egy váratlan alkalmat, vagy hirtelen támadt szexuális vonzalom miatt. A nők motivációi között gyakrabban fordul elő, hogy elhanyagolva érzik magukat, és mással szeretnék kipótolni azt a hiányzó szeretetmennyiséget, amit nem kaptak meg otthon.
A kutatók azonban előszeretettel hangsúlyozzák ki, hogy a hűtlenség gyakran a tünete egy megromlott kapcsolatnak, és nem az okozója.
A Kinsey Kutatóintézet egyik munkatársa, Dr. Justin Lehmiller egy, a Journal of Sex Research című folyóiratban publikált kutatásra hivatkozva korábban blogján gyűjtötte össze, melyek a hűtlenség legáltalánosabb mozgatórugói. A Lehmiller által idézett vizsgálatban 495 felnőttet (nőket és férfiakat egyaránt) faggattak ki hűtlenségük motivációiról egy rendkívül alapos, 77 kérdést felsorakoztató kérdőív segítségével, majd válaszaik alapján 8 fő hűtlenségi okot állapítottak meg.
A megcsalások 8 fő oka
A szerelem hiánya
„Nem vagyok benne biztos, hogy a nekem megfelelő emberrel vagyok”, „kiszerettem a partneremből”, „meguntam a páromat” – ilyen és ehhez hasonló válaszokat soroltak ebbe a kategóriába a kutatók.
Az elhanyagoltság érzése
A válaszadók egy része a partnerükkel együtt töltött minőségi idő hiányát, a magárahagyatottság érzését, valamit a gyakori konfliktusokat emelte ki, amikor a hűtlenségük okairól kérdezték őket.
Váratlan helyzet adta lehetőség: egy vakáció, egy görbe este vagy épp a túl sok stressz
A kutatást végző szakértők szerint az emberek gyakran amiatt lépnek félre, mert adódik egy lehetőség, és ők az adott pillanatban épp túlságosan kimerültek, részegek, és nem tudnak kellőképp összpontosítani arra, hogy ellenálljanak a kísértésnek.
Harag
A válaszadók egy jelentős része a hűtlenséget dühből vagy bosszúvágyból követte el.
Előfordult, hogy vissza akartak vágni partnerük valós vagy vélt hűtlensége miatt, vagy más, a párkapcsolatukra nézve negatív hatással bíró cselekedet miatt akartak bosszút állni.
Elköteleződés hiánya
A hűtlenségek egy része mögött kötődési zavarok, nem világosan megfogalmazott párkapcsolati keretek, vagy a közös jövőre vonatkozó eltérő elképzelések állhatnak.
Önbecsülés
A félrelépést elkövetők egy része azt várta a megcsalástól, hogy emiatt saját önbizalma erősödik majd, vagy éppen saját értékességét szerette volna vele bebizonyítani a partnerének.
Szexuális kielégítetlenség
A kutatók ide sorolták azokat a válaszokat, amelyek arra vonatkoztak, melyek szerint a félrelépést elkövetők az otthoninál jóval több vagy más jellegű szexuális együttlét után vágyakozva kalandoztak el.
Változatosság iránti igény
A válaszadók egy részének egyszerűen a változatosság iránti igény volt a legfőbb motivációjuk akkor, amikor hűtlenenek voltak a párjukhoz. Ők erről úgy vallottak, hogy a félrelépés elsődleges oka a kaland és az újdonság iránti vágy volt.
Megelőzés – segíthet a perspektívaváltás!
Egy friss kutatás szerint a megcsalás elkerülése érdekében az egyik legjobb megoldás az, ha megpróbáljuk kívülről, más perspektívából szemlélni a helyzetet. Vagyis egészen egyszerűen a partnerünk helyébe képzeljük magunkat. A Journal of Research c. folyóiratban megjelent tanulmány nem azt vizsgálta, hogy milyen gyakori a megcsalás, hanem azt, hogy miképp lehet megelőzni.
A kutatás eredményei olyan módszert kínálnak, amellyel az emberek ellenállhatnak a rövidtávú kísértéseknek.
A szakértők szerint fontos lenne, hogy kísértést jelentő helyzetben a felek álljanak meg és gondolják végig, hogyan hatna a partnerükre, ha másvalaki után néznének.
A kutatók szerint ez a fajta perspektívaváltás csökkentheti az új partnerek iránti szexuális és romantikus érdeklődést, mindamellett elősegítheti a partner potenciális szenvedése iránti empátiát.
Fotó: Pexels
Ha mégis megtörtént a félrelépés – mi jöhet utána?
Egy 2020-as tanulmány szerint azoknak a kapcsolatoknak, ahol történt hűtlenség, csak körülbelül a 20 százaléka ért véget a tényleges félrelépés miatt.
Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy a félrelépő résztvevőknek is csak nagyjából az egyharmada vallotta be a félrelépést a partnerének. Az érintett párok körülbelül 20 százaléka maradt együtt annak ellenére is, hogy az egyik partner rájött, hogy a másik megcsalta. Egyébként az is ritkább, hogy a megcsalás új kapcsolathoz vezetne. A félrelépésről beszámoló résztvevők mindössze 11%-a szakított a partnerével, hogy együtt lehessen azzal, akivel megcsalta.
Mi jelent még megoldást, ha már megtörtént a megcsalás?
Önmagunk megismerése, a helyzetre való őszinte rátekintés, valamint a kommunikáció javítása megoldást jelenthet ebben a helyzetben. Ha a párok őszintén megnyílnak egymás felé, ha megbeszélik egymással a vágyaikat, sérelmeiket és gondjaikat, akkor esélyük van arra, hogy új fejezetet nyissanak – immár hűtlenség nélkül.
A szakértők azt javasolják, hogy ha már megtörtént a megcsalás, és úgy döntünk, hogy ezt megbocsátjuk a párunknak, akkor valóban bocsássuk is meg neki. A bizalom visszaépítése nem történik meg pár nap alatt, viszont ha a tettet állandóan felhánytorgatjuk, vagy hónapokig akarjuk büntetni a másikat, az még inkább megnehezíti az egymáshoz való visszatalálást.
Ha te is érezted már azt, hogy a párkapcsolatodban valami nem az igazi, akkor érdemes lehet szakemberhez fordulni. Vagy akár a párterápiát kipróbálni, mielőtt még komolyabb problémák, akár megcsalás történne.
Források: YouGov, PsyPost, Bedbible, Dívány, Glamour
Főkép: Shutterstock