Ki örököl, ha nincs végrendelet?

Magyarországon jelenleg csak kétféle módon lehet örökölni. Végintézkedés alapján vagy törvény szerint.

Egy öntudatos ember gondol arra az időszakra is, amikor ő már nem lesz. Ha van gyermeke, akkor azért, ha több gyermeke van, akkor azért, ha nincs gyermeke, akkor azért, ha házas, akkor azért, ha egyedülálló, akkor azért, ha „se kutyája, se macskája”, akkor pedig azért.  

Miért kell végintézkedni?  

Mi lesz a sorsa mindannak, amit egész éltünkben „gyűjtögettünk”, akkor, ha nem írunk végrendeletet? Kié lesz a mindenünk? Mikor és hogyan kapja meg az örökösünk azt, ami a miénk volt, amiért megdolgoztunk, amiért küzdöttünk? Számos kérdés merül fel és merülhet fel ezzel az igencsak tabuzált témával kapcsolatban, amelyekre szerencsére nem nekünk kell a válaszokat kitalálnunk. Végintézkedés kapcsán érdemes öröklési jogterületre specializálódott, gyakorlott ügyvéd jogi tanácsait kérni, a számunkra legjobb végintézkedési opció kiválasztása és annak megvalósítása érdekében.  

Mi van akkor, ha én másképp szeretnék dönteni, mint ahogyan az a mi családunkban szokás, mint ahogyan azt illik, mint ahogyan azt a nagyszüleim és a szüleim is tették? Mi van akkor, ha én szakítani szeretnék a hagyományokkal, ha nem akarok megfelelni mások elvárásainak? Mi van akkor, ha önállóan szeretnék dönteni? Megtehetem? Természetesen igen.   

A hatályos jogszabályi környezet ugyanis lehetővé teszi, hogy még életünkben szabadon dönthessünk és e döntésünknek megfelelően végintézkedjünk. Nincs más dolgunk, mint, hogy éljünk e jogunkkal, vagyis gyakoroljuk azt.

Jogosan tehetjük fel azt a kérdést, hogy miért végintézkedjünk? Miért jó ez nekünk? Miért jó ez a családunknak, a szeretteinknek? 

 A legegyszerűebben úgy lehet megérteni és megjegyezni a végintézkedés jelentőségét és fontosságát, hogyha azt tartjuk szem előtt, hogy végintézkedés hiányában az öröklés rendjét a jogszabályi rendelkezések határozzák meg, azaz, ha mi nem döntöttünk, akkor a jog fog helyettünk dönteni. Ezt nevezzük törvényes öröklésnek. Ezzel szemben, ha végintézkedünk, azaz, ha az az örökhagyó után végintézkedés maradt, akkor az öröklés rendjét nem a törvényes öröklés, hanem a végintézkedés tartalma határozza meg. Például, ha írunk végrendeletet és az tartalmi és formai szempontok alapján is megállja a helyét, akkor elhalálozásunk után az abban foglaltak szerint történik meg a hagyaték átadása az általunk megnevezett örökösnek vagy örökösöknek.   

Még egy fontos dolgot érdemes megjegyezni, mégpedig azt, hogy a végrendelet és a végintézkedés egymásnak nem szinonímái, a két szó jelentése nem egy és ugyanaz.

A végintézkedés egy gyűjtő fogalmom, kvázi egy kosár, amelynek az alján több lehetőség is lapul, csak bele kell nyúlnunk a kosár aljába és ki kell választanunk – mondanom sem kell, hogy öröklési kérdésekben jártas ügyvéd segítségével és közreműködésével – a számunkra és az akaratunknak leginkább megfelelőt.  

Látható, hogy a végrendelet tehát az egyik végintézkedési lehetőség és szerintem a leginkább ismert is. Bizonyos vagyok benne, hogy ha nem is mindenki, de a társadalom nagy része ismeri ezt a kifejezést, ha másért nem, akkor azért, mert már eldöntötte, hogy neki nem lesz és legalább egyszer mások előtt határozottan kijelentette, hogy „az én gyerekeim csak nem fognak ezen veszekedni”. Fognak. Óh, de még mennyit…  

Biztosan hallottad már te is, hogy a barátot szegénységben, a házastársat váláskor és a testvért örökléskor ismeri meg az ember.

De, nem kell ennek így lennie! 

Mennyivel egyszerűbben hangzik az (nemcsak hangzik, hanem a gyakorlatban is az), ha akkor, amikor kell, elő is kerül a végrendelet, amely – ügyvédi közreműködés esetén – feketén-fehéren, félreértések és találgatások helyett egyértelműen meghatározza azt, hogy mi volt az én határozott szándékom, mi volt az én akaratom halálom esetére.   

Az örökhagyó halála esetére a vagyonáról vagy annak egy részéről végintézkeddéssel szabadon rendelkezhet. Ezt nevezem én ügyvédként igazi szabadságnak. Azt, amikor én mondom meg, hogy mikor, ki, mennyit. 

Ki a törvényes örökös?  

Ha mégis kitartunk amellett, hogy például nem írunk végrendeletet, akkor – végintézkedés hiányában – a gyermekünk/gyermekeink örökölnek utánunk, ugyanis a törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke. Ha több gyermeket hagy maga után az örökhagyó, akkor azok fejenként egyenlő részben örökölnek a törvényes öröklés szabályainak megfelelően.  

Végintézkedés hiányában, abban az esetben, ha leszármazó nincs vagy nem örökölhet és az örökhagyónak már a szülei sem élnek – vagy nem örökölhetnek –, akkor minden a túlélő házastársé lesz.  

Végintézkedés hiányában, ha nincs túlélő házastárs – vagy nem is volt házastárs – a jogszabályi rendelkezések szerint addig megyünk „felfelé”, amíg nem találunk túlélő törvényes örököst.

Mikor kerülnek sorra a távolabbi felmenők, mint törvényes örökösök?  

Csak abban az esetben, ha nincs vagy nem örökölhet dédszülő vagy dédszülő leszármazója. Ebben az esetben az örökhagyó távolabbi felmenői is fejenként egyenlő arányban örökölnek, pontosan úgy, mint az örökhagyó leszármazói.  

Ki vagy kik állnak a sor legvégén?  

Egészen pontosan úgy fogalmaz a hatályos jogszabály, hogy az állam a szükségképpeni törvényes örökös. Mit jelent ez pontosan? Azt jelenti, hogy más örökös hiányában – vagy ha az örökséget a települési önkormányzat visszautasította – az állam a törvényes örökös, ennek okán minden az államra száll át. Az államot, mint törvényes örököst – szemben a települési önkormányzattal – nem illeti meg az örökség visszautasításának joga, ezáltal, ha más nem, akkor az állam fog utánunk örökölni, azaz semmi sem esik le a földre.  

Mindent összevetve, ha nincs más örökös vagy nem örökölhet vagy ugyan lenne örökös és még örökölhetne is, de élt a visszautasítás jogával, akkor végintézkedés hiányában mindenünk, amiért hosszú évtizedeken át gürcöltünk, végső soron az államé lesz. Az állam az utolsó a törvényes öröklés rendjében.

És mi a helyzet az élettárssal?  

Az élettárs is törvényes örökös, mint a házastárs? Nem. Az élettárs – kivéve a bejegyzett élettársat – nem tagja a törvényes örökösök „klubjának”.  

E körben azt érdemes észben tartani, hogy az élettársunk csak akkor lesz az örökösünk, ha arról mi gondoskodtunk, mondjuk egy végrendeletben örökösünké neveztük őt. Ennélfogva hiába éltünk együtt hosszú éveken át, jóban és rosszban, nem fog örökölni semmit. Ezért is érdemes végintézkedni, például végrendeletet írni. Pontosan ezért sem valós az a sokak által emlegetett mondat, hogy „a papír nem számít”. Bizony, hogy számít. Csak az számít igazán.