A határhúzás a párkapcsolatban eleinte nem tűnik fontosnak, hiszen minden időt a másikkal akarunk tölteni. Aztán elkezd túl sok lenni a párunk családi látogatása, a másik „munkamániája”, vagy hogy a barátai váratlanul toppannak be hozzánk mindig, esetleg túl kevés az intim együttlét. Mikor és hogyan állítsunk fel határokat ezekre a helyzetekre? Molnár Berta Eleonóra tanácsadó szakpszichológust kérdeztük.
Hogy kinek, hol húzódnak a határai, az függ a neveltetéstől, személyiségtől, és sokszor a helyzettől is. Ami a kapcsolat elején a teljes szimbiózis állapotában felhőtlen, az később lehet kifejezetten idegesítő. A határhúzás a párkapcsolatban ezért minden pár életében fontossá válik és szükséges lesz róla beszélni. De mikor jön el ez a pont és hogyan beszéljünk róla? Molnár Berta Elenóra tanácsadó szakpszichológust, képzésben lévő család- és párterapeutát kérdeztük.
Pszichológiai értelemben mit nevezünk határnak?
Molnár Berta Eleonóra:
A határhúzás a párkapcsolatban kritikus pont. Minden párkapcsolaton belül vannak határok, ill. vannak kapcsolaton kívüliek is.
Ezek isérdekelhetnek
A határ igazából minden, ami én vagyok, ami az én személyemhez kapcsolódhat, és ami kicsit független a másiktól. Ezek tehát lehetnek az én vágyaim, igényeim, szokásaim, de akár a munkám is.
A határok kapcsolódhatnak ahhoz is, hogy én miként definiálom saját magam, hogy gondolok magamra, meddig lehet velem szemben elmenni, mi az, ami nekem még komfortos, és mi az, ami már nem.
Miért lenne fontos ezek minél pontosabb megfogalmazása?
Molnár Berta Eleonóra:
Leginkább azért, hogy úgy tudjunk egy kapcsolatban benne lenni, a másik emberhez kapcsolódni, hogy közben ne veszítsük el saját magunkat. Ne olvadjunk bele teljesen a másikba, próbáljunk önazonosak maradni.
Fotó: Pexels
Mi szükséges ahhoz, hogy a határhúzás a párkapcsolatban sikeres legyen?
Molnár Berta Eleonóra:
Ahhoz, hogy másokkal szemben képviselni tudjuk saját magunkat, és ki tudjuk fejezni, hogy mire van szükségünk, elengedhetetlen az önismeret.
Kicsiként teljesen természetes módon nagyon sok olyan helyzetbe kerülünk, amit nem feltétlenül mi választunk. Később aztán ezen élmények mentén találkozunk más családokkal és helyzetekkel, és így kezd el kialakulni, hogy mi az, ami nekünk tetszik vagy éppen nem tetszik. Gyakran gondolunk magunkról valamit, tartjuk magunkat valamilyennek, mígnem találkozunk egy másik emberrel, aminek a hatására a korábbi elképzelések elkezdhetnek megváltozni. Egy párkapcsolatban rengeteg olyan új helyzettel találkozunk, amiket egyedül nem tapasztalhattunk meg.
Például korábban nem tartottuk magunkat egy kifejezetten sportos valakinek, de a párunk szenvedélye a futás iránt ránk is ránk tud ragadni. Vagy egy új partnerrel olyan szexuális tapasztalatokat szerezhetünk, amikről korábban nem tudtuk elképzelni, hogy számunkra élvezetesek lennének.
Mindig az adott szituációban érdemes a határhúzással kapcsolatos kérdéseket oldani? Vagy vannak kérdések, amiket jó már a kapcsolat legelején tisztázni?
Molnár Berta Eleonóra:
Egy párkapcsolatban a határhúzások, egyezkedések, kompromisszumok nem feltétlenül a kapcsolat elején kezdődnek, hiszen akkor ott van a rózsaszín köd, a párok pedig általában ilyenkor tökéletes szimbiózisban működnek együtt. A differenciálódás, eltávolodás szakasza ezután következik, a határhúzás a párkapcsolatban túlnyomó többségben ilyenkor történik meg. A legtöbb pár életében ebben az időszakban szoktak komolyabbra fordulni a dolgok, és sokan ilyenkor eszmélnek rá arra, hogy ők ketten különálló lények.
Vannak olyan területek, amelyek már az ismerkedési fázisban szóba kerülnek: kinek milyen a viszonya a családdal, barátokkal, ki mit csinál, mivel foglalkozik szívesen a szabadidejében. Viszont a differenciálódás szakaszában hangzanak el a legtöbbször a „Mi otthon ezt így szoktuk…“, „Nálunk ez így volt szokás…“ és hasonló mondatok is. A karácsony, esküvő, gyerekvállalás, ingatlanvásárlás témái rengeteg kérdés felvetnek, amikből felesleges feszültségek is kialakulhatnak. Úgy gondolom, hogy az értékrendbeli kérdéseket érdemes mielőbb tisztázni.
Talán a gyerekvállalás az, ami kimondottan kritikus szokott lenni határhúzás szempontjából. Mi az oka ennek?
Molnár Berta Eleonóra:
A gyerekvállalás kapcsán nagyon komolyan belépnek a külső határok, mert egyrészt nekünk és a párunknak is megvan a saját elképzelésünk a gyerekvállalásról- és nevelésről, és bizony megvan a saját véleményük a nagyszülőknek is. Kik többet, kik kevesebbet szólnak bele a fiatalok életébe, de óhatatlan, hogy lesznek olyan helyzetek, amiket ott és akkor, abban a pillanatban kell majd megoldani és amikre nem lehet felkészülni.
A határhúzás a párkapcsolatban kérdéskörben fontos téma a szexualitás is, hiszen lehetséges, hogy a két félnek eltérőek az igényei, a vágyai. Hogy kommunikáljuk ezeket a párunk felé?
Molnár Berta Eleonóra:
Elsősorban úgy, hogy kommunikálunk. A szexualitás egy párkapcsolatban legalább olyan fontos, mint a kapcsolat érzelmi oldala. Sajnos sokszor ez még mindig tabutéma, és gyakori, hogy a párok nem tudják megfogalmazni, hogy mi is a problémájuk a kapcsolaton belül, csak azt érzik, hogy valami nincs rendben. Emögött sokszor a szexualitással kapcsolatos ki nem mondott vágyak és igények húzódnak meg. Nem biztos, hogy a legjobb megoldás az, ha mi csak azért fekszünk le többször a párunkkal, mert ő azt szeretné, de nekünk egyébként nem ez az igényünk, vagy éppen fordítva. A legjobb, ha tudunk erről nyíltan beszélni és hajlandóak vagyunk kompromisszumokat kötni.
A határok felállítása és meghúzása nekünk ad egyfajta védelmet, a másiknak pedig segítség, hiszen könnyebben tud eligazodni a mi működésünkben is.
A párkapcsolatok milyen egyéb területein érdemes még határozottan kijelölni a határainkat?
Molnár Berta Eleonóra:
Azt gondolom, hogy például a munka-magánélet kérdés ilyen lehet.
Ki mennyi időt és energiát fektet a saját munkájába, mennyi időt szán a pihenésre. Ilyen kardinális kérdés a családi kapcsolatok témája is: milyen gyakran találkozunk a rokonokkal, mi megyünk-e hozzájuk vagy ők jönnek hozzánk, kinél milyenek az ünnepek, adunk-e ajándékot vagy sem.
Ha nem tisztázzuk előre például azt, hogy használhatjuk-e a másik technikai eszközeit – számítógépét, telefonját, akkor bizony abból is adódhatnak feszültségek és kellemetlen helyzetek.
Egy párkapcsolaton belül határmeghúzás az anyagiak témája is: közös kassza vagy nem, ki, mit és mikor fizet, van-e közös bankszámla vagy nincs. Ezeket a kérdéseket is érdemes minél előbb tisztázni.
Honnan ismerjük fel, ha a határainkat valaki nem tartja tiszteletben?
Molnár Berta Eleonóra:
Érdemes monitoroznunk magunkat egy-egy helyzetben: gondoljuk át, hogy érezzük magunkat a kérdéses szituációkban. Ha kellemetlenséget, feszültséget érzünk, akkor próbáljuk meg feltárni annak a forrását, próbáljunk meg rájönni, hogy mi okozhatja.
A határátlépés nagyon gyakran úgy nyilvánul meg, hogy nem veszik figyelembe a véleményemet egy-egy fontos döntés meghozatala során, az egyezkedés, a közös gondolkodás teljesen elmarad.
Mit tegyünk, ha a határainkat megsértő fél újra és újra próbálkozik?
Molnár Berta Eleonóra:
Az első lépés, hogy jelezzük a másik félnek, hogy nekünk ez valamiért rossz. Próbáljuk meg minél konkrétabban és érthetőbben megfogalmazni az érzéseinket. Nem elég azt mondani a másiknak, hogy többet ne viselkedj így, többet ne mondd ezt nekem. Meg kell fogalmaznunk, hogy számunkra miért olyan fontos az a bizonyos határ.
Mondana még olyan kommunikációs módokat, amiket egy-egy konkrét helyzetben felhasználhatunk az asszertív kommunikáció jegyében?
Molnár Berta Eleonóra:
Igen, abszolút. Az egyezkedésekben, a kompromisszumok megkötésében az asszertív kommunikációnak kulcsfontosságú szerepe van.
Az asszertív kommunikáció lényege, hogy úgy képviselem a saját vágyaimat, igényeimet, határaimat, hogy közben a másikat ne bántsam, ne okozzak neki fájdalmat. De azt se hagyjam, hogy a másik alá kerüljek úgy, hogy az én vágyaim eltűnjenek.
Határozott, de békés önképviseletként tudnám ezt jellemezni. Fontos, hogy higgadtan, nyugodtan álljunk a másikhoz, mert csak akkor várhatjuk el, hogy mi is ezt fogjuk kapni. Elkerülhetjük ezzel azt is, hogy a másikat megbántsuk, megsértsük. Ha az ember őszintén elmondja, hogy egy adott helyzetben ő hogy érezte magát, onnantól kezdve azt nem kellene megkérdőjelezni.
Ha a párunknak odavetjük, hogy a tegnapi vitában bunkó volt, azzal még nem megy túl sokra sem ő, sem maga a helyzet. Ha viszont elmondjuk, hogy nekünk rosszul esett az ő reakciója, mert szomorúak vagy éppen dühösek lettünk tőle, akkor abban benne van az, hogy nem őt akarjuk támadni.
Sem a párunk, sem a szüleink, de még a pszichológusunk sem tud olvasni a gondolatainkban, ezért ha egy-egy helyzetben nem érezzük magunkat komfortosan, akkor mondjuk azt el a másiknak!
A helyzeten akarjunk változtatni, és ne azon legyünk, hogy a másikat megváltoztassuk! Legyen ez egy közös együttműködés.
Hogyan használjuk az én-állításokat az érzelmeink kifejezésére? Tudná egy példamondattal szemléltetni?
Igen. Egy példamondat / helyzet az asszertív kommunikációra, érzelmeink kifejezésére így néz ki:
„Tegnap este, amikor hazaértem, és láttam, hogy nem pakoltál össze magad után, pedig reggel megkértelek, nagyon szomorú lettem, és rosszul esett nekem a dolog, mert úgy éreztem, nem figyelsz rám, nem hallod meg, amit kérek. Ez már többször előfordult, kérlek, legközelebb próbálj meg erre jobban figyelni és segíteni nekem!”
Főkép: Shutterstock
