Az elmúlt években Magyarországon látványosan megemelkedett a kapcsolati erőszak sértettjeinek száma. A rendőrség adataiból kiderül, hogy öt év alatt a kapcsolati erőszak bűncselekmények áldozatainak száma duplájára nőtt. Nem könnyű egy ilyen kapcsolat után megerősödni. Gyakran pont azok kerülnek ilyen helyzetbe, akik eleve kiszolgáltatottabbak, sérülékenyebbek, olyan családi háttérrel rendelkeznek, ami egyenes út egy bántalmazó kapcsolathoz.
Több, mint tíz évvel ezelőtt én is ilyen, bántalmazó kapcsolatban éltem, így pontosan tudom, hogy mi történik akkor, ha egy nő összeszedi minden erejét, bátorságát és mer lépni, szakít a bántalmazóval. Írónk és túlélőnk Erdős Renáta cikke.
Hogyan lehet otthagyni a bántalmazót?
Akkor, amikor otthagytam a bántalmazó férjemet nem tudtam, hogy mi lesz holnap, nem volt tervem, csak annyit tudtam, hogy nem akarom ezt így tovább, nem bírom, felőröl és menekülni kell. Féltem megtenni ezt a lépést, nem is alaptalanul. A bántalmazó kapcsolatban a hatalom és kontroll fenntartása a kulcselem. Éppen ezért, amikor az áldozat közli, hogy el akar menni, vagy valóban kilép, az bántalmazói szempontból egy kontrollvesztés-élmény és ez aktiválja a leghevesebb, legagresszívebb reakciókat.
A bántalmazó ilyenkor úgy érzi, hogy elveszít valamit, amit „tulajdonának” tekint, az addigi manipulációk és fenyegetések nem hozták meg a „megszokott” eredményt. A szakítás egy végleges határhúzás – ami a bántalmazó számára elfogadhatatlan. Amikor úgy érzi, hogy elveszíti ezt az irányítást, hajlamos lehet még erőteljesebben fellépni, fizikai erőszakkal vagy akár életveszélyes támadással.
A szakítás után elmenekültem tőle, de a helyett, hogy végre biztonságban éreztem volna magam, ami jött, az maga volt a pokol. Az önértékelésem, önbecsülésem olyan mélyen volt, hogy talán nem is létezett. Féltem mindentől és mindenkitől, de menni kellett, ügyintézni, tenni a következő lépést. Rettegtem attól, hogy egyszer csak megjelenik az ajtóban, hogy visszavisz magához erőszakkal.
Fenyegetések vagy szerelmi vallomások?
A következő időszak volt a legnehezebb. Emailekkel zaklatott, hol szerelmet vallott, hol fenyegetőzött. A számát letiltottam, mert a hangját sem bírtam már elviselni. Szerencsére elkezdtem utána olvasni a bántalmazó kapcsolatoknak a NANE Egyesület honlapján, és tudtam, hogy ez nem véletlen, hogy ez is a manipuláció része.
Amikor egy bántalmazó kapcsolat véget ér, sokan megkönnyebbülnek, de a történet gyakran nem zárul le ennyivel. A bántalmazó fél sok esetben nem engedi el volt partnerét.
Ennek egyik eszköze lehet a hirtelen, teátrális szerelmi vallomás: „Rájöttem, mennyire szeretlek”, „Nélküled nincs értelme semminek”, vagy „Te vagy az életem szerelme”. Ezek a mondatok a felszínen romantikusnak tűnhetnek, de valójában gyakran egy jól ismert manipulációs technika részei: a körforgásszerű bántalmazás következő fázisai. A szerelmi vallomást gyakran követi fenyegetés is nyíltan vagy burkoltan: „Ha nem jössz vissza, tönkre teszlek”, „Megmondtam, hogy senki másé nem lehetsz”. Ezek az üzenetek már nem a szeretetről szólnak, hanem a kontroll visszaszerzéséről. A cél az, hogy a volt partner bűntudatot, félelmet, bizonytalanságot érezzen és ezáltal újra befolyásolhatóvá váljon.
A bántalmazó kapcsolat dinamikája
Azt hiszem, hogy az a legfontosabb egy ilyen kapcsolat után, hogy megértsük a bántalmazó kapcsolatok dinamikáját, hogy végre tisztán láthassunk. Meg akartam érteni, hogy mi, miért történt, hogy hogy nem vettem észre a jeleket, amikről „mindenki tud”, csak nekem nem tűnt fel. Így jutottam el Susan Forward Mérgező szülők című könyvéhez. Ekkor tudatosult bennem, hogy nem csak egy bántalmazó kapcsolatot éltem túl, hanem bántalmazó szüleim is vannak.
Apám alkoholizmusa, anyám depressziója miatt az én kötődési mintám a félelemteli/elkerülő – sajnos ez a legrosszabb a négy közül, (Elutasító-elkerülő, Félelemteli-elkerülő, Szorongó kötődés és Biztonságos kötődés) és nekem ezzel a hozott csomaggal kellett párkapcsolatot kialakítani.
Ez a kötődési stílus azt jelenti, hogy az ember nagyon vágyik egy kapcsolatra, ugyanakkor retteg is tőle. Negatív énkép jár hozzá, az „értéktelennek érzem magam” és „nem érdemlem meg” az alap.
Erre az alapra jön még a rettegés attól, hogy elhagynak, elutasítanak. Egyre világosabbá vált, hogy mi, miért történt.
A traumás kötődés gyakran nem egy párkapcsolatban alakul ki először, hanem már a gyerekkorban, a szülőkkel való kapcsolatban.
Ha egy gyermeknek bántalmazó, elutasító, kiszámíthatatlan vagy érzelmileg elérhetetlen szülője van, akkor a szeretet és a félelem összekapcsolódik benne. Ez a minta mélyen bevésődik és felnőttként is újra megjelenhet, ismerős „otthonosságként”.
Egy több mint 2000 felnőtt körében végzett, hollandiai tanulmány kimutatta, hogy a gyermekkori bántalmazás szorosan összefügg a rosszabb minőségű kapcsolatokkal az élet későbbi szakaszában (Gilbert, Kemp és mtsai, 2009). Lassan rájöttem, hogy nincs más út, csak az, ha folyamatosan tanulok, tudatosítok, fejlődök azért, hogy ki tudjak lépni a bántalmazás ördögi köréből.
Persze nemcsak azok kerülhetnek bántalmazó kapcsolatba, akiknek hasonlóan bántalmazó szülők jutottak. A bántalmazó kapcsolatoknál gyakori, hogy bizonyos jelek már a kezdet kezdetén megjelennek, csak az áldozat gyakran átsiklik felettük, mert a bántalmazó egyben elbűvölő, figyelmes és szeretetteljes is tud lenni. Ezek a jelek pedig gyakran nem nyílt bántalmazásként jelennek meg, hanem aggódásként, szeretetként, őszinteségként álcázva.
Az önbizalmunk újraépítése
Az önbizalom nem más, mint az, hogy mennyire vagyunk tisztában a saját pozitív képességeinkkel, illetve tulajdonságainkkal, mennyire tudjuk saját magunkat értékelni és, hogy ismerjük-e a gyengeségeinket is egyidejűleg. Az önbizalom kialakulásának előszobája tehát az önismeret. Önismeretre pedig akkor tudunk szert tenni, ha kilépünk a komfort zónánkból, kipróbálunk új dolgokat, kihívásokat és így rájövünk a képességeinkre, készségeinkre.
Nem kell mindent tudnunk, mindenben tökéletesnek lenni. Fontos, hogy tisztában legyünk a hiányosságainkkal is és elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk. Innentől már könnyebb megtalálni azt az életcélt, amiben ki tudunk teljesedni.
Ez a legfontosabb, nemcsak azok számára, akik bántalmazó kapcsolatból lépnek ki, hanem mindenkinek. Az önbizalom segít abban, hogy felismerjük és komolyan vegyük a red flageket, ne keressünk mentségeket a másik fél viselkedésére, és merjünk nemet mondani. Ha bízunk abban, hogy értékesek vagyunk, akkor kevésbé engedjük meg, hogy valaki bántson vagy manipuláljon. Sokan, akik bántalmazáson mentek keresztül, hajlamosak magukat okolni „biztos velem volt a baj”. Az önbizalom segít helyreállítani az önértékelést, és azt mondani: „Nem az én hibám volt.”
Ha bízunk önmagunkban, könnyebben állunk talpra krízisek után. Az önbizalom nem azt jelenti, hogy soha nem esünk össze, hanem hogy tudjuk: képesek vagyunk újraépíteni magunkat.
Az, hogy valaki áldozatból túlélővé válik, hosszú folyamat. Az áldozat szó általában arra az emberre utal, aki épp benne van egy bántalmazó helyzetben, vagy nemrég élte át, és még nem tudott kilépni belőle – nincs (még) mozgástere, nincs kontrollja, sokszor tehetetlennek, összezavarodottnak érzi magát.
Az áldozat kifejezés a bántás tényére helyezi a hangsúlyt. Ezzel szemben a túlélő egy olyan emberre utal, aki már megtette az első lépéseket a gyógyulás, kilábalás felé. A túlélő identitás nem csak azt mondja, hogy ez „velem megtörtént”, hanem azt is, hogy „megyek tovább, építem magam, visszaveszem a kontrollt”. Nagyon fontos, hogy mindkettő valóságos és érvényes állapot. Senki sem kési le a túlélővé válást, és nem is szabad sürgetni. Az út mindenkinél egyedi, de már az is az erő jele, ha valaki felismeri, hogy áldozat, és segítséget kér.
Amennyiben bántalmazás (akár, szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak) áldozata vagy, jogod van segítséget kérni.
NANE segélyvonal
Nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek
+36 80 505 101
Hétfő, kedd, csütörtök és péntek 18-22, kedd 8-12 és szerda 12-14 óra között.
