Mikor unatkoztál utoljára sorban állás közben? Gondoltál már arra, hogy amit teszel magadért, az szeretetnek érződik-e – vagy éppen ellenkezőleg? A változást követő légüres tér ijesztő, vagy lehetőségekkel teli? Görcsösen ragaszkodsz a dolgokhoz, vagy nyitott tenyérrel várod a jót? Barátkoznál azzal az éneddel, aki most vagy? Mindezekről beszélgettünk Kovács Eszterrel, a Mat on the moon alapítójával, a Köszi, jól és a Jóga kisétált az életbe című könyvek szerzőjével.
Mai életvitelünkre jellemző a túláradóság: megszámlálhatatlan ingerrel kell szembenéznünk nap mint nap, gyakorlatilag minden elérhető számunkra, ami a jóllétünket segíti, azonban kevés segítségünk van arra vonatkozólag, hogyan szűrjük ezeket a lehetősségeket és alkalmazzuk a módszereket. Valójában a jóllét felé való törekvés megterhelő folyamat is lehet. Hogyan tudjuk kiszűrni a nekünk való eszközöket?
Bevallom, én is már belecsúsztam abba, hogy ültem otthon egy szombati délelőttön, és bennem volt, hogy oké, akkor szeretnék olvasni – regényt és szakmai könyvet is-, közben jó lenne mozogni, főzni valami finomat… Olyan könnyedén bestresszeltem magam, hogy mennyi mindent kellene tennem magamért egy napon belül, hogy már kimerültem, mielőtt elkezdhettem volna.
Kovács Eszter: Ezt én is ismerem, nagyon is általános probléma. Van rajtunk egy extra teher, hiszen már mindenki megmondta a tutit, hogy mit is kellene a testi-lelki-mentális jóllétünkért csinálni, és akkor ott ülünk, hogy vajon mi vagyunk-e a hibásak, ha nem tudjuk ezeket kivitelezni. Én azt javaslom, hogy válassz ki néhány (!) embert, akiben megbízol adott szakterületen, és megvan az organikus érdeklődés azt illetően – vagyis azért szeretnél jógázni, mert élvezed, és nem azért, mert valaki rád parancsolt. Köteleződj el feléjük, kövesd őket, és hagyd, hogy megtartsanak a folyamatban. Nem kell rögtön tucatnyi hírlevélre és webináriumra feliratkozni, mert egyszerűen túláradó lesz.
Néha nehéz menni ezzel a flow-al, kvázi megengedni ezeknek a lehetőségeknek, új rutinoknak, hogy vigyenek minket előre. Annyira ragaszkodunk a kontrollhoz, hogy nem adunk időt arra, hogy lássuk a hatásukat.
Kovács Eszter: Hajlamosak vagyunk több mindenbe belekapni, gyorsan váltogatni az eszközöket, holott az sokkal előrébb mutató, ha néhány gyakorlatot rendszeresen végzünk.
Ezek isérdekelhetnek
Az a lényeg, hogy ezekben meg tudj kapaszkodni, és így a fejlődésed is pontosan nyomon követhető lesz.
Gondolj bele: ha minden nap más meditációt végzel, nem fogod észrevenni, hogy mondjuk jobban tudtál fókuszálni vagy könnyebb volt elképzelni valamit, mint tegnap. De ha választasz egyet, ami mellett kitartasz két hétig és minden reggel meghallgatod, akkor annak igenis lesz ereje. A hosszútávúság és motiváció fenntartása szempontjából pedig fontos, hogy lásd és felismerd a fejlődést, mert ez visz majd előre.
Miért ennyire nehéz kitartani egy-egy szokás mellett?
Kovács Eszter: Itt több dologról van szó: az egyik része az unalom: amikor hetedszer hallgatod meg a meditációt, azt érzed, valami újdonság kell. Borzasztóan túl vagyunk stimulálva – és habár megszoktuk, nem jó nekünk. Nagy az információs zaj, sok a kékfény, amire sem az agyunk, sem a testünk nincs kész: a modern, nagyvárosi élet egész egyszerűen nem nekünk való. És lehet, hogy csak „kicsit” alszol rosszul, a tested szenved a túlhajszolt életmódtól. Ezt megszokva az agynak idegen, amikor csendben ülsz és meditálni próbálsz, és ilyenkor felmerülhet benned, hogy mi a fenét kéne észrevenni a légzéseden? Ez bennem is felbukkan néha, de akkor arra gondolok:
ha nem tudom élvezni azt a jót, ami már most itt van, akkor soha semmi nem lesz elég.
Mit tanítanak nekünk ezek a gyakorlatok?
Kovács Eszter: Hogy amikor majd tizedszerre is megcsinálod ugyanezt a meditációt, még mindig kíváncsi tudsz maradni magadra, és felfedezhetsz valami újat magadról. A mindennapi dolgok újrafelfedezésére tréningez téged. A másik dolog, ami az új rutinok iránti kételkedés mögött van, hogy nehezen változunk. Ez egy beépített biztonsági funkció: ha nem vagyunk óriási veszélyben, fájdalomban, problémában, akkor ellenállóak vagyunk a változással szemben. Gondolj az életed bármely területére: még ha jó dologról van is szó, sokszor ijesztő a változás. Túlnyújtózni azon, akik vagyunk mégis csak nyújtózás, ami egyszerre jóleső, de sokszor mégis diszkomfortos.
A jó dolgok esetében miért?
Kovács Eszter: Mert sok változás az identitásunkhoz kötődik: még egy rossz kapcsolatot elengedni is azt jelenti, hogy akkor holnaptól én már nem tartozom valakihez, akihez ma még igen. A szokások pedig a részeink, mi pedig úgy szeretjük magunkat, ha tudjuk kik vagyunk – és ezt nagyon gyakran a szokásaink adják meg. Vagyis, ha kihúzom magam alól a talajt azzal, hogy felhagyok valamivel, elhagyok valakit, akkor gyakorlatilag azt mondom, én mégsem az vagyok, aki eddig, mert változtatok rajta.
Ott marad egy légüres tér – egészen addig, míg ki nem töltöm valami újjal. Ebben a légüres térben pedig nehezebb létezni, mint a megszokott rendszerben.
Tehát valami újat, de állandót kitartóan csinálni nagyon idegen a természetünktől a túlstimulált világunkban. Pedig a monotonitással, az „unalmassal” fontos képességek fejlődhetnek.
Én ezt kicsit boncolgatom: az elengedéssel, változással létrejövő légüres tér lehetőségekkel teli, mi mégis sokszor rossznak, ijesztőnek látjuk?
Kovács Eszter: Ahhoz, amit ismersz, mindig könnyebb kötődni a maga tökéletlenségében is, mint az ismeretlenhez. Képzeld el egy kapcsolat esetében: az ismert rosszat kellene elengedned egy ismeretlen, jó férfiért? Senki sem szerelmes egy elképzelt, ideális férfiba, nem? Abba tudsz szerelmes lenni, aki most, itt van – hiába nem adja meg azt, amit szeretnél. Egy rutint, ami még nem adott neked semmit, nem tudsz szeretni. Vagyis: érzéseket táplálni valami iránt, ami nincs, nagyon nehéz. És mivel túl vagyunk terhelve, az agyunk egyszerűsíteni próbál, és a jól bevált utakat választja. Ezért is fontos, hogy időt és figyelmet szenteljünk nem csak annak, amit csinálnunk kell, de annak is, amiért csinálni akarjuk. Ez jelentheti azt, hogy
ahelyett, hogy mormolod magadnak, hogy jógáznom kéne, most már tényleg szépen definiálhatod a miérteket a törekvés mögött. Egészségesebb akarok lenni, le szeretnék lassulni, jobban akarom magam érezni a testemben, minőségi időt akarok magammal, meg akarom tapasztalni, hogy képes vagyok fejlődni – ez mind lehet a jóga. És minden egyes miért egy újabb kapaszkodó, ami segíthet megtartani a vágyott változást.
Az önmagunkba és a jövőbe vetett bizalmunkat hogyan erősíthetjük – mert végtére is ezeknél a lépéseknél, a változásnál ezekre kell alapoznunk.
Kovács Eszter: Nagyon nehéz elképzelnünk azt, hogy a jövőben egy egyelőre nem létező helyzettel hogyan fogunk megbirkózni, de meg fogunk. Kutatások szerint az aggodalmaink 80%-a nem történik meg, és annak, ami bekövetkezik, 79%-át jobban oldjuk meg, mint hinnénk. És gyakran elfelejtjük, hogy az eddig megélt nehézségeket százszázalékos sikerrel átvészeltük, kibírtuk valahogy. Meg kell élnünk a félelmeinket és aggodalmainkat, de nem szabad elfelejtenünk, hogy mi valami ezen túlmutató vagyunk: az érzések jönnek mennek, a legsötétebb gondolatokra is felvirrad, de mi azok vagyunk, akik képesek vagyunk látni, hogy ezek el fognak múlni és tudunk félve cselekedni, aggódva dönteni vagy éppen sóhajtozva, de odaállni gyakorolni. Az egész múltunk, az, hogy idáig eljutottunk azt jelenti, hogy van tovább, ezt nem felejthetjük el.
Egy workshopodon mondtál egy gondolatot, ami az agyamba égett: fordítsuk felfelé a tenyerünket, mert van még jó, ami jönni fog. Emlékszem, hogy nehezemre esett – és még sokszor most is.
Kovács Eszter: Ez az aparigraha gondolata: a nem ragaszkodást, a nem görcsösséget jelenti. Sokszor még fizikailag is megfeszülünk, kapaszkodunk, szorítjuk az öklünket. És amikor azt mondom, hogy kinyitom a tenyeremet, akkor két dolog történik azonnal: amit szorítottál, lehet, hogy elmegy, bármihez is ragaszkodtál, kifolyik az ujjaid közül. A másik viszont az, hogy
bármi megérkezhet a nyitott tenyeredbe.
Ebben a mozdulatban van egy erős bizalom önmagam és az élet felé: nem csak az létezik, amit most szorítok, hanem van még jó bennem és ami jön felém.
Ez nagyon egyszerűen hangzik, mégis, amikor épp sok nehézség között próbálunk a felszínen maradni a hétköznapokban, hogy ne fulladjunk bele az aggodalomba vagy a szorongásba, megfeledkezünk erről. Gyakorolnunk kell azt, akik lenni szeretnénk?
Kovács Eszter: Igen. Gondolj arra – a lehető legtöbb részlettel -, hogy a kedvenc önmagad hogy néz ki: hogy telik egy reggele, miket szeret csinálni, milyen emberekkel veszi körbe magát, mit rendel a kávézóban. Tudod, az az önmagad, akivel barátkoznál is, akit szeretnél az életedbe. Majd gondold végig, mik azok a dolgok, amiket már most be tudsz építeni. Hol vannak azok a pici részletek, ahol már most választhatod a kedvenc önmagadat? Kicsit nyújtózzunk túl a mostani preferenciáinkon, a mostani működésünkön.
Egyszer azt mondtad nekem, hogy neked sincs kedved minden reggel jógázni vagy meditálni. Számomra annyira felszabadító volt, hogy te, akiről messziről sugárzik a harmónia, az egyensúly, az életöröm és a nyugalom – ráadásul a munkád is ez -, sem csinálod mindig fülig érő szájjal.
Kovács Eszter: Ezt igen is hangsúlyozni kell, hogy attól még, hogy nincs mindig kedved valamihez, nem jelenti azt, hogy nem neked való. Az egyik legnagyobb félreértés, hogy azt gondoljuk: ami jó nekünk és amit szeretünk, az mindig könnyű és élvezetes. De nem: a kettő között semmi összefüggés nincs. Nem fog mindig jólesni a mozgás vagy a meditáció. Ezzel rengeteg terhet vehetünk le a vállunkról. Nekem is van olyan, hogy félhangos káromkodásokkal terítem le a szőnyegem. De tudom, hogy
nem az akkori énemért csinálom, hanem a néhány órával későbbi Eszterért, aki nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lesz a gyakorlás után.
És ebben micsoda erő van: megteszek olyan dolgokat, amelyek nem könnyűek, de jót tesznek nekem. És ez építi az önmagamba vetett bizalmamat, mert nem csak azt tudom megcsinálni, ami mosolyogva, könnyedén jön. Annyira a könnyed örömöt keressük, hogy elfelejtjük, mekkora erő van abban, amikor megcsinálok valamit, ami nehéz. És itt az a kulcs, hogy minél mélyebben megéljük az életmódváltásból vagy rutinváltoztatásból származó jó dolgokat, és erre tudatosan reflektáljunk. Szeretnünk kell magunkat annyira itt a jelenben, hogy ezeket megtegyük.
De az önmagunk felé mutatott tisztelet és szeretet kimutatása nagyon nehéz feladat.
Kovács Eszter: Hogy a fenébe ne lenne az. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy amit teszünk – vagy éppen tenni akarunk –, az szeretetnek érződik? Ha így cselekszem, akkor szeretem magam? Ha bántom magam egy már amúgy is fájdalmas helyzetben, az szeretet? Ha olyanok mellett döntök, akik nem döntenek mellettem, az szeretet? Ez az iránytű mindig elérhető.
Hogy tehetnénk ezt könnyebbé?
Kovács Eszter: Írj egy listát a glimmerekről. A triggereket mindannyian ismerjük: olyan dolgok, amik stresszreakciót váltanak ki belőlünk, izgalmi, sokszor szorongó, intenzív állapotba hoznak. A glimmer ennek az ellentéte: olyan belső vagy külső inger, ami azt az érzetet kelti benned, hogy jól és biztonságban vagy. Amikor egy glimmer ér, akkor könnyebb mosolyogni: nézed a fák lehulló levelét, megsimogatod a kisállatodat, írsz egy kedves üzenetet egy barátodnak – bármi, ami visszahoz a középpontba. Amikor a saját magunk iránti szeretettel küzdünk, írjunk egy glimmer listát időre lebontva: ha 5-10, 15-20, 30-60 percem van magamra, mi fér bele. Például, ha két meeting között meg kell tartanod magad: mi öt percnyi szeretet számodra?
Ezzel nőhet az önbecsülésünk?
Kovács Eszter: Ha az önbecsülésünkről beszélünk, akkor nagyon sokat számít a mindennapi cselekvésünk önmagunkkal szemben: hogy mennyire hihetek magamnak, mennyire számíthatok magamra. Amikor sűrű lesz az élet, magamat és az önmagammal való törődést választom, vagy azt húzom ki először a naptárból? Ott vagyok-e önmagam számára? De ez az önbizalom kapcsán is fontos:
az önbizalmunk nem az, amire mi valójában képesek vagyunk, hanem az, amiről elhisszük, hogy képesek vagyunk rá.
Van olyan ember, akinél ez több, mint amire valóban képes, de sokan kevesebbet hisznek el magukról, mint ami a valóságuk.
Miért?
Kovács Eszter: Nagyon nehéz túllátnunk azon, akik most vagyunk, és amire most képesek vagyunk. De képesek vagyunk a változásra: a testünk, az agyunk, minden részünk folyamatos változásban van, és mégis, mi magunk kialakítunk egy olyan hiedelmet, hogy „az vagyok, amit most tudok, az vagyok, aki most vagyok”. Például, ha most fáradt vagyok a mindennapoktól, akkor öt év múlva egy gyerekkel hogy fogom bírni? De öt év múlva a meditációgyakorlásod és az összes jóféle rutin miatt, amit most magadba teszel – és talán fáradttá tesz – már más leszel: új idegpályák kerülnek összeköttetésbe az agyadban, új sejtek születnek benned, megerősödnek az izmaid, mert eljártál mozogni.
A másik tényező, hogy sokszor ez az önmagunkról kialakított kép sem reális. Nagyobb ecsetvonásokkal számolod a negatív visszajelzéseket, természetesnek veszed az erősségeidet. Az hogyan beszélek magammal, megünneplem-e a sikereimet, felhangosítom-e az örömömet mind döntések. Te hogy döntesz?
A sok impulzust, a túlzásba vitt telefonozást, ami már-már függőség, hogy lehet csökkenteni, hogy megóvjuk az elménket és az idegrendszerünket?
Kovács Eszter: A glimmer lista ide is kiváló, mert a telefonozással sokszor az unalmat, a várakozást váltjuk ki: ebből lesznek a cél nélküli, végtelen görgetések. Amikor viselkedés változást akarunk elérni, akaraterőből próbáljuk megoldani. Holott lehet, hogy elég, ha megnehezítjük a saját dolgunkat: például hagyd a telefont a másik szobában, amíg olvasol. Némítsd le az értesítést. Rögtön könnyebb lesz megállni, hogy a hirtelen adódott öt percedben ne nézz rá a telefonodra, hiszen nem látod felvillanni őket. Töröld le az appokat, amik rángatják a figyelmed. Ne becsüld alá a saját lustaságodat: sokkal kevesebbet fogsz instagramozni, ha nincs ott az app. Ha nincs a szobában a telefon, míg dolgozol vagy alszol, nem fogsz felállni kétpercenként, hogy ránézz, mint amúgy tennéd, ha melletted lenne.
Tedd nehézzé azt, amit nem szeretnél csinálni, és ezzel párhuzamosan tedd minél könnyebbé azt, amiből többet szeretnél.
Ez olyan, mint amikor életmódváltást szeretnél: ha van otthon a szekrényben három tábla csoki, hozzá fogsz nyúlni. Ha nincs, akkor jó eséllyel nem fogsz elindulni a boltba. Ezzel párhuzamosan pedig legyen minél kevesebb akadály az utadban ahhoz a viselkedéshez vezető úton, amire vágysz. Például, ha reggel mozogni akarsz, este készítsd elő a ruhád. Nehéz ez a folyamat, a változás, de nem bonyolult.
Mi a legerősebb emlékeztető a saját erődet illetően?
Kovács Eszter: Hogy a napi meditációmmal a legjobb és a legrosszabb napokon is meg tudom magam tűrni tíz percig anélkül, hogy bármilyen figyelemelterelésre lenne szükségem. Ott tudok lenni magamnak a jóban és a nehézben is: a jót megélem, a nehézben megtartom magam.
