Miért nehéz manapság a párkeresés? Hogyan segíthetünk magunkon, hogy könnyebben találjunk társat? Velünk van a baj? Ha nem várjuk, akkor tényleg jön? A mai világban a párkeresés egyáltalán nem egyszerű feladat, pedig sokkal több platformon elérhetjük már egymást. Valamiért mégis nehezebb igazi társra találni. Ilyenkor gyakran feladjuk, de lehet, hogy csak még görcsösebben indulunk vadászatra. Bilics Tímea önismereti mentorral, társkeresési szakértővel beszélgettünk arról, hogy mikor érdemes szakemberhez fordulnunk, és miért fontos az önismereti út a párkeresés folyamatában.
Az első kérdésemmel bele is vágnék a közepébe. Segíts kérlek, pontosan mit jelent, hogy valakinek elakadása van, akár párkeresés kapcsán?
Bilics Tímea: Elakadásnak nevezem azt, amikor azt érzem, hogy nem tudok haladni az életemmel vagy a céljaimmal abba az irányba, amerre szeretnék.
Lehet, hogy hiányzik ehhez valamely készségem vagy tudásom, vagy elárasztanak az érzelmeim például a félelem, és ez visszatart a megfelelő lépés megtételétől. Ha már ráléptem az önismereti útra – például olvastam, hallgattam pszichológiai jellegű cikkeket, podcasteket -, eljártam önismereti csoportba vagy szakemberhez, akkor idővel ráláthatok arra is, hogy ennek a hátterében lehet a múltamban egy olyan tanult minta, sérülés, negatív tapasztalat, ami miatt nem úgy reagálok a különböző helyzetekben, nem tudok úgy reagálni, ami a célom felé vinne.
Mikor és miért érdemes szakemberhez fordulni?
Bilics Tímea: Szakemberhez fordulni bárkinek hasznos lehet és szerencsére kezd általánossá válni az, hogy coach-hoz, pszichológushoz, segítő szakemberhez járunk, hogy a lelki jóllétünkkel is foglalkozunk, nem csak a fizikaival. Ez épp olyan fontos, sőt a fizikai jóllétünk is nagyban függ a lelki egészségünktől.
Szakemberhez fordulni akkor érdemes, ha azt érezzük, hogy egyedül nem tudunk megbirkózni egy problémával, ha visszatérő mintázatokat tapasztalunk az életünkben, ha valamiért sokat teszünk, még sem járunk sikerrel, vagy ha érzelmileg nem vagyunk jól, sokat szorongunk például.
Ugyanide tartozik, ha van valamilyen feldolgozatlan traumánk, vagy akár már tudatos szintre emelkedett problémánk van, amin dolgozni szeretnénk, ha nem értjük a választásainkat, illetve hogy egy bizonyos esetre miért reagálunk úgy, ahogy.
De nem csak akkor érdemes szakemberhez fordulni, ha valamilyen elakadást észlelünk, hanem olyan esetben is nagyszerű lehetőség számunkra, ha megszületett bennünk az igény a fejlődésre, például az önismeretünket fejlesztenénk, ha szeretnénk sikeresebbek, hatékonyabbak lenni, ha valamely készségünket szeretnénk kiművelni.
Ez szignifikáns életminőség javulást hozhat az életünkben: sokkal kiegyensúlyozottabbak lehetünk a hétköznapokban, tisztán láthatjuk azt, hogy merre tart az életünk, úgy érezhetjük, hogy van ráhatásunk, mi magunk állunk a kormánykeréknél, nem csak a külső körülmények dobálnak. Eszközöket, motivációt, kapaszkodókat kaphatunk a szakembertől, új nézőpontokat, amelyek segítenek abban, hogy sokkal inkább azt érezzük: azt az életet éljük, vagy abba az irányba haladunk, amire vágyunk.
Szóval, aki úgy érzi, hogy szeretne egy boldogabb, kiteljesedett, elégedett életet élni, az adjon neki egy esélyt, mert nagyban hozzá tud járulni a kiegyensúlyozott élethez.
Miért éljük meg szégyennek, ha szakemberhez fordulunk?
Bilics Tímea: Ezt leginkább ahhoz kötném, hogy ki milyen környezetben és tudatszinten éli a hétköznapjait. A klasszikus értékrendben a fókusz leginkább azon van, hogy az egyén megfeleljen a normának és szabályokoknak, hogy elfogadja a környezete, a falu népe, a családja, a munkahelyi közösség. Iyenkor a fókusz kívülre helyeződik, mások véleményére, ahelyett, hogy az egyén magára, a saját jóllétére koncentrálna. Egyfolytában megerősítésekre, visszajelzésekre vágyik, mert a csoporthoz tartozás igénye, a csoport elfogadása felülírja az egyéni érdekeket, ahol az elfogadás nagyban múlik azon az elven, hogy nem különbözik a csoportnormától, nem lóg ki a sorból. Ilyen közegben nehéz felvállalni azt, hogy lehet, hogy van velem valami. Ezt azért így fogalmazom, mert sokszor még azt sem merik kimondani, hogy baj van. Attól tart ilyenkor az egyén, hogyha kiderül, hogy ő másképp funkcionál, mint a környezete, akkor megszégyenítik, kitagadják, elfordulnak tőle. Ilyenkor az önreflexió helyett legtöbbször a kifelé mutogatást, a felelősség hárítása, a környezet hibáztatását tapasztalható.
Így, ha mégis szakemberhez kell fordulni valamiért, akkor azt nagyfokú szégyen övezi, amit rengeteg félelem, szorongás kísérhet, nehogy kiderüljön, hogy baj van vele.
Aki olyan környezetben szocializálódott, ahol a fókusz inkább az egyéni teljesítményen volt, sokkal könnyebben fordul szakemberhez. Ott inkább arra kíváncsi a környezet, hogy
az egyén mit tud hozzátenni a nagy egészhez, ez pedig alkalmat ad egyfajta nyílásra, fejlődésre, ami következtében az önbizalom, önbecsülés és énerő is megnövekszik.
Ilyen környezetben könnyebb ránézni arra, hogy hol is tart az egyén az életével, hogyan múlik rajta mindaz, ami vele történik. Ilyenkor az is felmerülhet, hogy egyáltalán, mi az egyén szerepe, mit ad hozzá a világhoz, mi az erőssége, mi az, amiben van lehetősége fejlődni. Ezzel a nyitottsággal együtt járhat az önreflexió is, ami magával hozza azt a hozzáállást, hogy valaki tehetek annak érdekében, hogy jobb legyen és hogyan haladjon a céljai felé.
Fotó: Shutterstock
Hogyan tudjuk legyőzni a szégyent? Hogyan tudjuk magunkat meggyőzni, hogy fontosabb a szakemberhez fordulás, mint a szégyenben maradás érzése?
Bilics Tímea: Ha megjelenik bennünk a gondolat, hogy változtatni kellene, ott már elindult valami. Egyrészt megszületett annak a magja, miszerint tenni szeretnénk magunkért és jóllétünkért, csak még a külső minták visszahúznak. Ilyenkor az énerőt érdemes erősíteni.
Az első lépés az lehet, ha önismereti könyvet, cikket, interjút olvasunk, vagy a témába vágó podcast-et hallgatunk, netán elmegyünk egy előadásra, mert ezek adhatnak egyfajta megerősítést.
Egyrészt azáltal, hogy megtapasztaljuk, nem vagyunk egyedül a problémánkkal, hiszen rengeteg ember van itt, aki úgy gondolkodik, mint mi, aki ugyanazért van itt: aki fejlődni szeretne, aki menne előre.
Emellett segíthet az is, ha eljárunk egy olyan támogató közösségbe, társaságba, ahol hasonló érdeklődésű emberek vannak. Ez főleg egy olyan környezetből jövő számára lehet gyógyító, akinél a megfelelési igény nagyon erős. Fontos, hogy olyan emberek legyenek mellettünk, akik segítenek, támogatnak minket ezen az úton. Ez már önmagában muníciót adhat ahhoz, hogy komolyabban is elkezdjünk foglalkozni az önismerettel.
Ha pedig elég bátorságot, elhatározást gyűjtöttünk, lehet tovább menni csoportba vagy szakemberhez.
Mely ponton érdemes szakemberhez fordulnunk, ha sikertelen a párkeresés?
Bilics Tímea: Ha sok év telt el sikertelenül és nem jut el az egyén egy randiig, kapcsolat kezdeményig vagy a kapcsolataiból nem lesz hosszútávó elkötelezett kapcsolat, az mindenképpen szakemberért kiált. Akkor is javasolt szakemberhez fordulni, ha valaki úgy érzi, hogy bizonyos minták ismétlődnek a párkeresés folyamatában, hasonló tapasztalatokat, hasonlóan végződő vagy lefolyó kapcsolatokat működtet.
Ha valaki azt látja, hogy folyton olyan férfiak vagy nők kerülnek a látókörébe, akikkel nem tud hosszú távú kapcsolatot létesíteni,
ha újra és újra abba a helyzetbe kerül, hogy megcsalják, átverik, vagy azt tapasztalása, hogy mindig többet ad, mint a másik, ha nem tudja kifejezni a szükségleteit és meghúzni a határait, akkor ezek mindenképpen figyelmeztető jelek, hogy ott munka van.
Divatos mondás manapság az is, hogy a nárcisztikusokat és az érzelmileg elérhetetlen embereket vonzzuk. Hosszan lehetne beszélni arról, hogy ennek mennyi az igazságtartalma, de sokan így foglalják össze hiányos pszichológiai ismeretek alapján a párkeresés során a megélésüket. Két ember kapcsolatához ketten kellenek, és ha valami ismétlődik, akkor biztos, hogy abban egyén is benne van valahol. Ennek az okát érdemes megkeresni: mi történik bennünk a kapcsolódás során? hogyan vagyunk jelen? hogyan reagálunk a másik emberre? ismételjük -e azt, amit otthon láttunk a szüleimnél? esetleg készségeink hiányoznak? Ez lényegében egy önismereti folyamat itt és lehet a korai sérülésekhez traumákhoz is segítséget kérni.
Ugyanakkor lehet készségeket is fejleszteni, például a kommunikációs készségeket, hogy ki tudjuk mondani, ami bennünk van, tudjunk nemet mondani, ki tudjuk fejezni a szükségleteinket, ki tudjuk mutatni az érdeklődésünket a másik iránt, vagy hogy kellemes beszélgetőpartnerré váljunk a szorongás helyett, ez utóbbi is tanulható.
Másoknál szemléletmódbeli elakadás is felmerülhet, a szakember ebben is segíthet. A klasszikus konzervatív és a modernebb értékrend közötti ütközések nagyon sokszor kijönnek a társkeresési folyamatban akár egyszerű kérdések formájában, például, hogy ki kezdeményezhet vagy ki fizet a randin, hogy egyáltalán mit lehet és mit nem, hogyan kell stb.
A régen működő módszerek, amik édesanyáinknál beváltak, ma már nem működnek és sokan elvesznek a modern kor sok-sok irányzata között.
Összességében azt javaslom, hogy ha valaki már egy ideje keres, de nem járt sikerrel nem jut el a partnerig, akkor érdemes segítséget igénybe venni.
A párkeresés folyamatában ez a többszöri sikertelenség elveszi sokak kedvét a folytatástól. Ebben ugyanúgy ki lehet égni, mint a munkában, csak itt a szerelem keresése adhat egy plusz motivációt. Viszont amikor azt érzi az ember, hogy megsérült – akár egy előző kapcsolatban -, hogy kiégett a párkeresés során, beleunt, elveszítette a reményt, akkor pihenni kell egy picit, szünetet tartani.
Ha szünetet tartunk az ismerkedésben, párkeresés folyamatában, mennyi időt javasolsz?
Bilics Tímea: Konkrét időintervallumot nem tudok meghatározni, ez nagyon egyén- és korosztályfüggő, ráadásul más egyéb tényezők is közre játszhatnak abban, kinek mennyi időre van szüksége arra, hogy feltöltődjön és újra felszívja magát a társkereséshez.
Annak, aki sorozatosan egyik kapcsolatból a másikba ugrik, mindenképp érdemes szünetet tartania. Esélyesen ott más is van a hátterében:
lehet egy társfüggőség vagy a félelem attól, hogy nem lesz családja, gyereke, és ez hajtja bele a nem működő kapcsolatokba.
A spektrum másik oldalán az van, aki nagyon is jól elvan egyedül. Egy szakítás után ez normális lehet bizonyos ideig, vagy nehéz élethelyzetekben rövid ideig, de egy idő után felmerülhet a gyanú, hogy valójában egyfajta hárításról, védekező mechanizmusról van szó.
Az önreflexió az, ami nagyon-nagyon fontos mindkét esetben.
Egy kis szünet után, idővel megszülethet bennünk az igény, hogy újra szeretnénk kapcsolódni. Ha valaki azonban nagyot sérült, mélyebb szinten csalódott, akkor nála ez nem biztos, hogy olyan hamar megtörténik.
Ebben az esetben is érdemes lehet szakember segítségét kérni a feldolgozási folyamathoz, hogy az ne húzódjon el, és a társkereső megkapja a kellő eszközöket és biztonságérzetet a folytatáshoz.
Mennyire igaz a mondás, hogy „ne várd, és akkor jön a szerelem”?
Bilics Tímea: Ez a gondolat becsapós lehet, mert a „nem várakozás” átcsaphat sodródásba, amikor a párkereső csak éli az életét azzal a tévhittel, hogy nem kell semmit tennie annak érdekében, hogy rátaláljon a szerelem. Ha ezzel a felfogással él valaki, fontos látni, hogy mi történik valójában. Lényegében kiadja a kezéből az irányítást és rábízza magát a sorsra, a véletlenre, ami vagy bejön vagy nem. De mivel ez a gondolat is sokszor egyfajta védekezésből táplálkozik, inkább nem jön be.
Hogyan engedhetjük el a görcsösséget?
Bilics Tímea: A skála másik vége a görcsös akarás. Érdemes tudatosítani, hogy minden érzésünk és állapotunk befolyásolja a kisugárzásunkat. Lehet, hogy magunkon nem érezzük, de a másik láthatja, ha idegesek vagyunk, szorongunk: az arcon, a testtartáson, a járáson, a gesztusokon, a témaválasztáson és annak milyenségén, minőségén, a hangulaton is érződik. A nagyon erős akarás hathat egyfajta taszításként is.
Persze kevés ember érzékeli magán a görcsös akarást, sajnos azonban mindenki más látni fogja. Ha ilyen visszajelzés érkezik, érdemes feltenni magunknak a kérdést:
valójában miért is keresünk párt?
Azért, mert azt szeretnénk, ha valaki kiegészítené az életünket, és ketten együtt egy boldogabb, elégedettebb életet élhetünk, mint külön-külön?
Ehhez senki nem fog egy olyan felet választani, akin érzi, hogy görcsösen akarja, mert a másik fél azt érezheti, hogy csak elszívja az energiáit. Töltést keresünk egy kapcsolatban, ritka kivételtől eltekintve senki nem akarja, hogy függjön tőle a másik.
A saját kisugárzásunk tudatos irányítása komoly önismereti munka. Ha dolgozni szeretnénk rajta, akkor hol kezdjük el?
Bilics Tímea: Első lépésként el lehet kezdeni átgondolni rendszeresen azt, hogy milyen napunk volt? Hogyan voltunk jelen egy rendezvényen vagy egy társaságban? Mosolyogtunk? Valóban részei voltunk a beszélgetéseknek? A megnyilatkozásaink pozitívak vagy negatívak voltak?
Ez lehet egy kiindulópont kiegészítve azzal, hogy megfigyeljük, hogy milyen gondolatok cikáztak a fejünkben. Fontos tudni – vagy inkább érezni-, hogy hogyan kerülhetünk olyan lelkiállapotba, amikor a kisugárzásunk élettel teli, vidám és vonzó.
Egyrészt nagyon fontos töltődni: találjuk meg, fedezzük fel egyénileg is azokat a tevékenységeket, hobbikat, társaságokat, amelyek pozitív energiával, inspirációval töltenek fel, és segítenek abban, hogy megtaláljuk a motivációnkat. Sokat segíthet egy séta a természetben, relaxáció, meditáció is első lépésben, amíg rálelük a fentiekre. Amikor elkezdünk lelkesedni valamiért és elmélyülünk benne, a kisugárzásunk is egészen más lesz egy idő után.
A folytonosság és a következetesség is kulcsfontosságú: ezek összessége hozhat idővel elégedettséget, magabiztosságot, biztonságérzetet az életben, ami hatására elkezdhet nyílni a személyiség, ami ráadásul még vonzóbb is.
Te mit szoktál javasolni a klienseidnek, milyen folyamattal segíted őket, hogy rátaláljanak a „saját hangjukra” és motivációjukra?
Bilics Tímea: A klienseimmel naplózást csinálunk, van pozitív és negatív érzelemlistánk. Mindegyiken van harminc érzelem, és egy nap háromszor becsekkolnak, befelé figyelnek rövid időre és megnézik, hogyan vannak. Ezt, első lépésként, bárki megteheti, az érzelmi listákkal tele van az internet.
Először megnézzük, pozitív hangulatban vagy negatív hangulatban vagyunk -e; egytől tízig beskálázzuk, milyen erősnek érezzük az érzést, ami bennünk van és megpróbáljuk meg is fogni az érzést, pontosítani, megnevezni, hogy lássuk, mi történik bennünk tulajdonképpen.
Ezeket leírjuk, akár össze is nézhetjük a hetünket. Már az is bőven elég, hogy lássuk: inkább a negatív vagy a pozitív tartományban vagyunk aktuálisan. A nap folyamán felírhatunk egy-egy gondolatot, azokat visszanézhetjük. Elkezdhetjük figyelni, hogyan vagyunk jelen a munkahelyen, a barátainkkal, a szüleinkkel. Ezek az alkalmak panaszkodásból állnak, csöndben vagyunk vagy visszahúzódunk? Ha nem mondunk semmit, az is egy jele lehet annak, hogy nem érezzük jól magunkat a társaságban. Ha elmegyünk egy rendezvényre, ott az esélytelenek nyugalmával vagyunk jelen, vagy úgy érzzük, hogy ide nekünk az oroszlánt is?
A szakemberek is tudnak visszajelzéseket adni, én is rendszeresen jelzem a klienseimnek már az első vagy a második alkalommal, hogy mit érzek a kisugárzásukon. Ilyenkor megkérdezem, észreveszi -e, hogy ezeket lehet érezni rajta, ezeket kommunikálja kifelé. Ezt követően azt nézzük meg, hogy szerinte hogyan hat a kisugárzása és állapota a környezetére.
Hogyan tudjuk a negatív reflexeket pozitívra fordítani?
Bilics Tímea: Az első lépés nem a pozitívra fordítás, hanem hogy a negatívat megpróbáljuk elhagyni. Fontos, hogy észrevegyük azt, ha már megint jönne egy negatív megnyilatkozás, mert akkor képesek vagyunk kontrollálni magunkat és dönthetünk úgy, hogy inkább nem mondjuk ki. Például egy beszélgetésnél, ahol egymásra reflektálunk, és mindkettőnk negatív, akkor nagyon könnyen belehúzhatjuk egymást egy negatív spirálba.
Hogyan lehet ezt megváltoztatni?
Bilics Tímea: Egyrészt, gyakran fordul elő, hogy általánosítunk. Ehhez hasznos coaching eszköz például az átkeretezés, amikor a saját gondolatainkat helyezzük egy másik nézőpontba. Ehhez vannak konkrét módszerek is, amik segítenek megkérdőjelezni és feloldani ezeket a gondolatokat.
Hogyan határozhatjuk meg, hogy mit szeretnénk a párkeresés során, milyen legyen a társunk, de tudjunk kompromisszumot is kötni? Segít, ha listát írunk a tulajdonságokról, amik fontosak számunkra?
Bilics Tímea: A nagyon hosszú lista helyett, hogy pontosan kire vágyunk, én azt szoktam javasolni, hogy arról szedjünk össze pár pontot, hogy mit szeretnénk megélni abban a kapcsolatban.
Milyen érzésekre vágyunk? Nem a magas barnahajú diplomás férfitól leszünk boldogok a párkapcsolatban, hanem attól,
ha szeretve, elfogadva, támogatva érzzük magunkat. Ha azt érzzük, hogy önazonosan jelen tudunk lenni.
Érdemes a fókuszt elsősorban erre helyezni.
Azok a jelöltek pedig, akiket valamiért kizártunk egyes tulajdonságuk miatt valószínűleg automatikus ki fognak esni. Ha például nem akarunk kapcsolatot egy alkoholistával, de véletlenül az utunkba sodródik egy, úgysem fogjuk őt választani – hacsak nincs valami gyerekkori mintánk ezzel kapcsolatban. Ha valaki iránt nem érzünk fizikai vonzalmat, akkor általában ő is esélytelen.
Nyilván össze lehet szedni pár dolgot, amit mindenképpen szeretnénk vagy semmiképpen sem. Sokan hisznek abban, hogyha hosszú listát írnak, akkor azt vonzzák be. Én sokkal inkább hiszek abban, hogy
legyen egy pár sarokpont, azon túl pedig az a fontos, hogy milyen érzésekre vágyunk.
És mi a helyzet a kompromisszumok terén?
Bilics Tímea: A párkeresés során a kompromisszumokról általában fekete-fehéren gondolkodunk: valami vagy megvan a párkapcsolatban, vagy nincs. De inkább gondoljunk erre úgy, mint egy spektrumra, aminek az egyik oldala a „megvan”, a másik pedig a „nincs meg”, és egy bizonyos tulajdonság kapcsán keressük meg a kettő közötti állapotot: mi az a mozgástér, ami nekem még oké, és mi az, ami már nem.
Erre az ápoltság egy jó példa, mert mindenkinek fontos, viszont mindenkinek nagyon mást jelent. Érdemes elgondolkodni azon, hogy számunkra pontosan ez mit jelent, mi az, ami mindenképpen szükséges, mi az, ami nekünk fontos, ha megvan valakiben, és mi az, amire azt mondjuk, hogy ez már nem fér bele.
Például sokan keresnek olyan férfit, aki naponta fürdik, rendszeresen borotválkozik, tiszta, igényes ruhákban jár. Ez egy teljesen hétköznapi és normális igény, ők egy ápolatlan alakkal nem fognak szóba állni. Más viszont ennél sokkal többet keres, viccesen úgy szoktam mondani, már-már metroszexuális partnert, aki a szemöldökét is zselézi. Van, aki erre vágyik és van, aki nem, keressük meg a saját igényeinket.
A dohányzás lehet a másik sarokpont. Mi a helyzet akkor, ha nem szeretnénk dohányos partnert, mindenben passzolunk, ő azonban egy-egy buliban elszív egy-két szál cigit, de soha nem vesz magának egy dobozzal. Havi egy-két szál cigi miatt elutasítjuk? Fontos belemenni az ilyen kérdésekbe és megkeresni, mettől meddig tart a saját határunk.
A diplomás partner tárgykörét is érdemes megemlíteni a párkeresés kapcsán. A nők között jóval több a diplomás, nagyjából három diplomás nőre jut egy diplomás férfi manapság. El lehet dönteni, hogy körmünk szakadtáig ragaszkodunk ehhez a feltételhez, vagy megnézzük, mit is jelképez számunk a diploma, milyen gondolattársításom van hozzá és az milyen más tulajdonság kapcsán születhet meg bennem.
Érdemes átgondolni, hogyan tudjuk kitágítani azt a tartományt, amiben keresünk, hogyan tudunk új embereket beengedni ahelyett, hogy nagyon hamar lezárnánk.
Miben változott a párkeresés az utóbbi évtizedekben?
Bilics Tímea: Ma mást keresünk, mint régen. Ha visszamegyünk néhány tíz évet, akkor még azt láttuk, hogy a férfiak egy feleséget kerestek, aki gyermekeket szült nekik, nevelte őket és az otthont rendben tartotta. A nők pedig egy férjet kerestek, aki eltartotta őket, akinek gyermeket szülhettek, és aki biztonságot adott nekik. Ma már azonban sokkal többre vágyunk.
Keressük a másikban a szellemi partnerünket, a szabadidőpartnerünket, a legjobb barátunkat, akivel közösen utazhatunk, akivel akár az önismereti utunkon, spiritualitásunkban együtt haladhatunk. Keressük a másikban a legjobb barátunkat, a cinkostársunkat és azt is, hogy szexualitásban is összepasszoljunk.
Fontos látni, hogy a párkeresés területén az elvárások köre nagyon megnőtt az elmúlt évtizedekben, és ha valóban egy kölcsönös tiszteleten, szereteten, elfogadáson alapuló kapcsolatot akarunk felépíteni, ami a nagy könyvben meg van írva, és amit a filmekben látunk, ahhoz nem elég csak menni és keresgélni. A megnövekedett elvárásokhoz teljesen más készségek szükségesek, mint régen, és ehhez bizony nekünk is tennünk és fejlődnünk kell.
Erre való az önismereti munka, hogy megnézzük azt, hogyan tudunk ilyen társként lenni, és ehhez ki passzol majd. Ha pedig valami ezt akadályozza, akkor azzal elkezdhetünk foglalkozni, feldolgozhatjuk, és így el tudjuk gördíteni az akadályokat boldog párkapcsolat útjából.
Miért okoz akkora nehézséget manapság a párkeresés? Hogyan tehetjük könnyebbé?
Bilics Tímea: Több aspektusáról beszéltünk már ennek. Még egy dolgot azonban behoznék: Ma a többség túl hamar zár. Még nem is látta a másik embert igazán, mindössze a „csomagolás alapján” döntött, első ránézésre, hogy érezte -e a kémiát vagy nem.
Nem leszek népszerű a gondolattal, de szerintem ez nagy hiba, hisz a vonzalom később is meg tud születni.
Az a vonzalom sokkal megalapozottabb lesz, ha már láttuk a másikat a maga valójában, ha megtapasztaltuk különböző helyzetekben.
Ám túl hamar akarunk dönteni és lényegében elfelejtünk ismerkedni, pedig annak idején is hosszasan udvaroltak és jártak házhoz a legények. Ennek épp az volt az apropója, hogy megismerjék egymást a fiatalok, mielőtt a közös életről döntenek.
Azt szoktam mondani, hogy amire odaérünk egy személyes találkozóra, már számos szűrőn átmentünk egymásnál. Ha csak nem taszít kimondottan a másik, ha jót beszélgettünk és alapvetően rendben van a másik külseje, csak nem éreztem a rózsaszín ködöt egyből, menjünk tovább vele és találkozzunk legalább háromszor, azután döntsünk csak. Meglepően sokat változhatnak az érzéseink három találkozó alatt is.
Azt érdemes átgondolni, hogyan vagyunk mi ebben a kapcsolatban. Ha kiegyensúlyozottak és nyugodtak vagyunk, ha azt érezzük, hogy önmagunk lehetünk, elfogadásra leltünk, ha azt érezzük, beledőlhetünk, átadhatjuk magunkat neki, nem kételkedünk a másikban, akkor az egy jó irány lehet.