Egy délutáni és egy esti előadás között szakított rám időt Szulák Andrea, aki a Pécsi Nemzeti Színházban megrendezésre került Chicago című előadásban Morton mamát alakítja. Beszélgettünk az előadásról, az ingázásról és arról, mi kapcsolja ki, miután leteszi a munkát.
Hogy vagy?
Jól. Nagyon jól.
Két Chicago előadás között vagyunk, hogy bírod a dupla előadást?
Úgy, hogy nagyon élvezem. Szerintem, amit az ember szeret és élvezettel csinál, az sokkal kevésbé fárasztja el. Sokkal kevésbé van az az ellentartás, hogy Úristen, még meg kell ezt csinálni.
Hogy jött a felkérés?
Egy szép napon megcsörrent a telefonom, és bemutatkozott egy kellemes férfihang: „Kedves Művésznő, Lipics Zsolt vagyok a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója”. Gyorsan elővezette, hogy a Chicago című darabban rám gondoltak. Nagyon örültem neki, nyilván.
Ezek isérdekelhetnek
Mit láttál Morton mama szerepében?
Alkatilag nem vagyok egy Velma Kelly és egy Roxie Hart sem már. Valaha régen lehettem volna Velma Kelly, és egyszer ez a szerep már elment mellettem, amikor még a Győri Nemzeti Színházban játszottam. Pont akkor lettem várandós a kislányommal, úgyhogy ez hajszál híján elúszott. Most visszaadta a sors.
Fotó: Juhász Éva, Pécsi Nemzeti Színház
Hogy érzed magad benne?
Szerintem ez egy jó szerep. Nem egy óriási nagy szerep, de én sosem voltam arra hiú, hogy kis szerep vagy nagy szerep.
Van benne játéklehetőségem, van benne énekelnivalóm. Pont annyi kihívást tartogat, amihez én kellek.
Milyen volt Pécsen dolgozni, milyen a közeg?
Engem olyan sok szeretettel fogadtak itt. Alapvetően már a társulat az olvasópróbán, a büfés, a portások. Borzasztó sok szeretet van ebben a színházban. Bár Stubendek Kati (Velma Kelly szerepét játssza a Chicago című előadásban – szerző) azt mondta, hogy vendégnek lenni mindig nagyon jó, de azért ez ennél több. Én azt látom, hogy itt van büféélet, itt ülnek az emberek, beszélgetnek, előadás után nem spriccel szét mindenki azonnal, hanem még akkor és ott leventilláljuk a tapasztalatokat. Ez jó, ez nagyon fontos, nagyon építő.
Nagyon feszült most a világ. Érzed ezt a feszültséget a művészi közegben?
Én nem akarom ezt érezni.
A színház egy templom. Egy menedék. Ide azoknak kell bejönni, akiknek szükségük van arra, hogy felüdüljenek, hogy kikapcsoljanak, leoldjanak a hétköznapi feszültségekből.
Én nem szeretném, hogy a színházban rossz hangulat legyen. Nem azért vagyunk, hogy mi itt még jobban csapkodjuk saját magunkat.
Ingázol, ami nagyon fárasztó, Budapestről Pécsre vezetsz le, aztán előadás után vissza. Hogy bírod mindezt?
Pont tegnap mondtam Verának (Foki Veronika, Roxie Hart szerepét játssza a Chicago című előadásban- a szerk.) az öltözőben, ahol együtt öltözködünk, hogy én már ünneplőbe öltöztetem a lelkem, amikor otthon elindulok. Nem rossz érzéssel indulok el, hanem jó érzéssel. Ne kérdezd az okát, valószínűleg ennek vannak energetikai okai, de jó érzéssel ülök be az autóba. Tudom, hogy ez kétszáz-nemtudomhány kilométer, de valahogy próbálom a saját hasznomra hajtani az utazást is, és kipihenem magam. Engem a vezetés is pihentet, nem vagyok egy vadorzó, nem nyomom a gázt ész nélkül. Ilyenkor egy nagyon jó állapotba tudok kerülni.
Fotó: Juhász Éva, Pécsi Nemzeti Színház
Ennyi munka mellett van én-időd?
Nekem ez az én-időm. Most ez a produkció, Pécs. Például most elszaladtunk venni két rúzst, mert annyira szép volt. Délelőtt megláttam, nem vettem meg, most visszamentem. Most összekötöm az én-időt. Aztán ha hazamegyek, akkor egy másik üzemmód van, mert ott anya vagyok elsősorban, meg házvezetőnő, takarítónő, mosónő, ápolónő, és a többi. Akkor azt meg azért élvezem. Én nagyon igyekszem mindig arra fókuszálni, amit éppen csinálok, mert azt tapasztaltam, hogyha mindig azzal vagyok elfoglalva, hogy majd még mit kell megcsinálni, vagy, hogy mit nem csináltam meg, az megintcsak lerombol, lebont.
És én szeretek épen, egészségesen létezni.
Van hobbid, ami kikapcsol?
Abszolút! Engem nagyon pihentet az olvasás, szükségem is van az olvasásra. Ezen kívül az öltözőben mindig itt van nálam a kötésem. Nagyon szeretek a telefonom is játszani. Én nem tudok unatkozni.
Van-e olyan könyv, amit most vagy nemrég olvastál, és nagy élmény volt?
Most kezdtem bele egy digitális könyvbe, a címe Köszönöm, monsieur Dior (Agnes Gabriel kötete – szerző). Még az elején tartok, de már most nagyon-nagyon jó. Elvarázsol egy picit, egy más miliőbe, a háború utáni Párizsba visz el. Nem egy nagy, nehéz olvasmány, de pihentet.
Hogyan éled meg a családodtól való távolságot?
Most már jól. Már elég nagy a gyerekem ahhoz, hogy önállóan is el tudjon lenni. Illetve ebbe szoktam bele. Folyamatosan úton vagyok. Van, hogy Budapesten az otthonomtól a színházig eljutni majdnem egy óra. Ha délelőtt próbálok, akkor az egy óra be, majd egy óra haza. Majd előadásra háromnegyed óra be, és egy fél óra éjszaka haza. Nem annyira élvezetes, de megszoktam. Ha egyszer ez a hivatásom, akkor ez ezzel jár. Jól érzem magam, szeretem csinálni.
Nagyon örültem, hogy van mit csinálnom. Itt a pandémia után mindenki kétségbe esett, hogy hogy állnak vissza az erővonalak, de most úgy tűnik, az én esetemben egészen egészségesen, jó mennyiségben és nagyon jó minőségben történt.
Hogy élted meg a pandémiát?
Változóan. Voltak nagyon jó pillanataim, és voltak nagyon rosszak. Mint, azt hiszem, mindenkinek. Nem is akarok rá gondolni már.
Van kedvenc részed a Chicagoból?
Az az igazság, hogy nincs. Amikor hazamegyek, vagyis ide a szállodába, letusolok, lefekszem az ágyba, és gyakorlatilag megállás nélkül megy bent egy lemez, és nyomom az összes dalt. A fiúkét, a lányokét, a bevezető és a lezáró zenéket… Annyira szeretem ezt a zenét, és annyira az én világom ez, hogy nem tudom elengedni.
Fotó: Juhász Éva, Pécsi Nemzeti Színház
Nem unod meg, ha mindig újra és újra ugyanazt kell énekelned, hallgatnod?
Nem unom.
Az én bűnlajstromomon vannak olyan előadások, amik több mint háromszázszor mentek, és ha tehettem volna, még csináltam volna belőle háromszázat.
Ilyen bűnlajstrommal van még szerepálmod?
Nekem sose voltak szerepálmaim. Illetve, ami volt, az mind elment mellettem.
Megtaláltak később, mint a Chicago?
Nem, ez nem szerepálom volt. A Chicago egy lehetőség volt, és nem is gondoltam rá, hogy ez nekem jó lehetett volna. Nem szoktam ebbe belegondolni. Mindig arra figyelek, amit adnak, hogy vajon képes vagyok-e rá. Aztán mindig megbirkózom vele, de nincs bennem az a fajta kimódoltság, vagy előre eltervezettség, hogy mit szeretnék. Ezért vagyok nagyon hálás, amikor eszébe jutok a szervezőknek, alkotóknak.
Ha szeretnéd látni Szulák Andreát Morton mama szerepében, itt találod a Pécsi Nemzeti Színház Chicago című előadásának időpontjait!
Főkép: Juhász Éva, Pécsi Nemzeti Színház
