Már a folyosón érzem a füstölő illatát. Belépve elmosolyodom: az egész lakást belengi. Berni öleléssel és őszinte örömmel üdvözöl, majd pillangóborsó teát főz nekem – azt mondja, ez megnyitja a torokcsakrát. Kakaóbabot tesz a fa asztalkára kettőnk közé, miközben letelepszünk a földre két jógapárnára. A kanapé fölött makramé faldísz, mely az ő keze munkáját dicséri, szemben velem az egyik képe lóg, amely a szakrális női körös fotózáson készült tavaly nyáron. Egy ideig csak figyelem, ahogy pörög a lakásban, mindent elrendez, kitölti a kék színű teát. Csak nézem ezt az önazonos, gyönyörű nőt megannyi, köves gyűrűjével, ahogy gesztikulál, miközben beszél. De nem csak szavakkal és mozdulatokkal: mindenével mesél, főleg az energiájával. Az egész beszélgetés alatt egy szó visszhangzik bennem, ami őt, a munkáit és a fotóit is jellemzi: szabadság.
Miért nőket fotózol?
Fejér Bernadette: Mindig is bennem volt a vágy, hogy női testeket fotózzak, azt éreztem, hogy foglalkoznom kell velük. Valahogy mindig is tetszett a meztelen emberi test, foglalkoztatott a kinézete, a felépítése, őszintén érdekelt, hogy hogyan vagyunk megteremtve. Ilyen művészeket kerestem, erre voltam a legkíváncsibb. Az egyetemen is azt a módot kerestem, amivel az emberi testen keresztül mutathatom meg azt, ami éppen bennem van. Az alapképzésen a diplomamunkám is egy akt fotósorozat volt: két fiúról és egy lányról. A koncepció a háromszögük volt, hogy ebbe a „formába” mi férhet bele filozófiailag. Igazából folyamatosan ebbe az irányba mentem. És habár úgy érzem, sok mindent kipróbáltam, nem tudtam olyan jól csinálni, mint ezt.
A munkáidból erősen sugárzik a természetesség, a szabadság. A közgondolkodásban azonban a meztelenség megítélése nagyon távol áll ettől a felfogástól: erős tabusítás és szégyen járja át. Hol van az elakadás?
Fejér Bernadette: Talán a legrombolóbb hatása a médiának van, hiszen belőle fakadóan rengeteg olyan impulzus ér minket, ami lehet, hogy nem is egyezik a belső, autentikus, igaz meggyőződésünkkel, de mivel sokszor látjuk, halljuk, és ezek váltak viszonyítási ponttá, megváltozik a gondolkodásunk és tudat alatt fogadjuk el ezeket a hiedelmeket. Azt nem tudom, miért van ekkora hatással ránk, valószínűleg valami sokkal ősibb és régebbi elakadása és traumája ez az emberiségnek, ami miatt ennyire felerősödik egymás testének megítélése és elítélése. Szerintem most az lenne a feladat, hogy
ténylegesen visszahozzuk a természetességet – vagy legalábbis az önazonosságot, hogy megleljük a saját testünkben az igazat és azt, ami a miénk.
Én is ezt próbálom a munkám által: hogy igen, egy (meztelen) női vagy férfi testet meg lehet mutatni, meg lehet nézni. És bár össze van kötve a szexualitással, hiszen egyek, de nem csak ennyiről szól a test: sokkal több ennél.
Ezek isérdekelhetnek
Fejér Bernadette, Fotó: Fejér Bernadette
Mit jelent a meztelenség? Hogy kapcsolódhatunk vele? Hogy írhatjuk át, ha szégyennel teli ez az állapot a fejünkben? A fotózás segíthet?
Fejér Bernadette: A meztelenség egy nagyon-nagyon intim állapot.
Egy bensőséges, szakrális pillanat. Nem tudsz semmit elrejteni magadból, nem tudod megjátszani magad. Amikor meztelen vagy, levetkőzöd a felesleges gondolatokat is: eltűnik a maszlag, ami amúgy körülvehet minket. Csak mi vagyunk, és teljes mértékben a jelenbe kerülünk.
Én anno elkezdtem kizárni minden olyan tartalmat, amit magamra nézve mérgezőnek találtam, és azt tartottam szem előtt, hogy mindannyian egyediek és utánozhatatlanok vagyunk, és hogy a teremtőnk biztosan tudja mindegyikünk nevét, és hogyan nézünk ki. Éppen ezért nem kell, hogy átalakítsuk magunkat valamivé, akik nem vagyunk, mert isteni, utánozhatatlan lények vagyunk. De ennek a gondolatnak a beépítése sok önmunkával is összekapcsolódik.
Fotó: Fejér Bernadette
Neked volt gondod a nőiségeddel?
Fejér Bernadette: Alapvetően nem, egy rövidebb periódusom volt – akkor kezdtem el a női fotósorozatot. Egy hatalmas felismeréssel kezdődött, ugyanis a nőgyógyászom közölte velem, hogy polip van a méhszájamban. Na, mondom basszus, az mégis mit jelent? Hazamentem, és az első dolgom az volt, hogy rákerestem, mi a lelki oka. És rögtön megtaláltam, amit én éppen akkor éreztem és tapasztaltam az életemben. Ez egy fejbe kólintás volt: a testem visszajelzi nekem a lelki folyamataimat, és ha figyelek, ha ránézek, a válasz ott van bennem. Ez olyan mélyen megérintett, hogy aznap este elkezdtem a projektet, saját magam voltam az első modellem.
2018, tél volt. A sötét szobában kezdtem el fotózni magam. Néztem, hogy mennyire hihetetlen és csodálatos, amilyen üzeneteket kapunk a testünktől. Ekkor valami nagyon-nagyon mélyen elindult bennem, és elkezdtem ledobálni magamról a felesleges hiedelmeimet.
Persze ez az út még mindig tart. De ahogy akkor rájöttem erre az összefüggésre, és elkezdtem rá odafigyelni, foglalkozni vele, a testem meggyógyította saját magát, nem volt szükség külső beavatkozásra.
Önmagunkban nagyon erős szexualitást hordozunk, amit társadalmilag gyakran összemosunk a meztelenséggel, holott nem feltétlen kell egyet jelentenie a kettőnek. Miért van az, hogy aki nagyon őszintén megéli a testét vagy akár a szexualitását, az már hordoz valami „rosszaságot”, és elítélést eredményez?
Fejér Bernadette: A meztelenség és a szexualitás nagyon erős triggerpontok, ez egy társadalmi elakadás elsősorban. A szocializálódásunk, neveltetésünk során megszokjuk, hogy szégyelnünk kell a testünket, és el kell rejtenünk. A túlszexualizálás pedig a pornó eredménye. Sokak fejében ez a két opció létezik: az, ami szégyenteljes, bűnös vagy a pornó abszurditása.
A szexualitás, a szexuális energia mélyen bennünk van, ami számos módon és tevékenységben megjelenhet. Én úgy képzelem, hogy amikor egy nagyon-nagyon kiáramló, kreatív hullám van, például alkotok, festek, éneklek vagy főzök valami finomat és érzem az ízét, akkor már összekapcsolódom a saját testemmel.
Szerintem ez is szexuális energia, ami egy univerzális, kreatív energia is egyben. Főleg nekünk, nőknek fontos megélni ezt az áramló, teremtő energiát, hiszen a méhünk is egy hatalmas teremtő
– és igen, a méhünk legnagyobb teremtése a szex által történhet meg. Ez az energia benne van a testünkben, a lényünkben: minden cselekedetünkben, rezdülésünkben tetten érhető. Ha pedig beindul a kreativitás, nincs lehetetlen: visznek az erők és a vadság.
Számomra a testemmel való kapcsolódás, a meztelenség az egyik legszabadabb állapotot jelenti.
Fejér Bernadette: Igen, mert ez az önelfogadás. Szerintem ezt kevesen mondják el magukról, vagy csak félnek elmondani, hogy mernek csak úgy meztelenül lenni otthon vagy megnézni magukat a tükörben. Nem hallod gyakran, hogy „olyan jót táncoltam meztelenül”, „olyan jól nézek ki meztelenül”. Persze azért sem, mert intim dolog, nem mondod el akárkinek, de akkor sem természetesnek elfogadott dologról beszélünk. De ha te azt érzed, hogy ez igaz, és jól érzed magad ebben az állapotban, akkor ennyi elég. Erről van egy vicces sztorim.
A legutóbbi, nyár eleji Szabad Nők fotózáson kimentünk a Kisoroszi Szigetcsúcsra hajnalban. Éppen többen sátraztak, így a sziget legvégébe kellett kimennünk, ráadásul a Duna is nagyobb volt, de találtunk egy jó helyet. Természetben való fotózásnál nem lehet előre tervezni, mész a flowal, Földanya adja a fényeket. Letelepedtünk, mindenki levetkőzött, elkezdtük a szertartást. Egyszer csak látom, hogy nem messze, egy függőágyban felül egy huszonéves srác és néz minket. Hú, mondom, biztos azt hiszi, a mennyországban ébredt. (nevet) De figyelmen kívül hagytuk, ment a fotózás. Aztán elindult felénk. Gyorsan elé mentem, hogy ne törje meg a kört. Érdeklődött, hogy ez valami reggeli meditáció-e, csatlakozhat-e hozzánk. Hát, mondom édesem, ehhez most nem tudsz, mert ez egy női kör. Megkérdezte, mit csinálunk pontosan és miről szól ez. Elmondtam neki az alap dolgokat: hogy elfogadjuk és szeressük magunkat, a testünket, egymást, mint nők. Végig hallgatott, majd azt mondta, hogy ez mennyire fantasztikus, gratulál – kezet rázott velem –, és hogy
tisztel minket, mert nagyon bátor dolog, hogy meg merjük magunkat mutatni egymásnak.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a szív érzi valamiről – még ha ismeretlen is vagy először találkozik vele –, ha igaz. És lehet, hogy valami szégyenteljes a szemnek, de a szív pontosan tudja róla, hogyha jó.
Szabad Nők szakrális fotózás 2024, Fotó: Fejér Bernadette
Ebben az az érdekes, hogy a tisztelet szó jutott eszébe erről az egészről. És egy visszajelzés, hogy van remény arra, hogy változzon ez a megítélés.
Fejér Bernadette: Van. Itt nem lehet mit elrejteni, elkendőzni vagy mismásolni, mert
a természetes, autentikus, igaz mivoltunk helyet követel magának, és ez így van jól. Egy idő után nem lehet elnyomni vagy eltakarni.
Most nagyon érezhető, hogy nyílnak az emberek, és mennek a gyógyulás felé. Azt érzem, hogy az egész év a gyógyulásról és az emelkedésről szól, összeállnak dolgok, és ez annyira izgalmas. Például minden számomra nagy fotózás, amit elképzeltem évekkel ezelőtt, idén megvalósult vagy meg fog. És mindegyik után kikristályosodott az, hogy miért kellett megtörténnie, miért azokkal az emberekkel hozott össze az élet. Az életben óriási szinkronicitás van és támogatva vagyunk ezekben a folyamatokban. Biztos, hogy egy magasabb erő vezet minket és mutatja az utat, csak engedni kell neki: nem görcsösen akarni, csak benne lenni a folyamatban és engedni, hogy alakuljanak a dolgok.
Ha már gyógyulás – mi történik a fotózásaidon? A képeid alapján egy nagyon intim, csodálatos, zsigerig ható dolognak képzelem el. Mi történik ott: benned, a fotózás közben, a nőben, akit fotózol és körülöttetek, a térben?
Fejér Bernadette: Ez egy nagyon szép folyamat, már sokkal tisztábban látom az egészet ennyi idő és ennyi nő után. Vagy a nők keresnek meg, vagy engem „hív” egy nő, hogy szeretném lefotózni. Hiszek benne, hogy oka van, ha bennem ez valamiért megjelent – és annak is, ha ő szeretné. Sokan vannak, akik azt gondolják magukról, hogy gátlásosak, ez nagy komfortzóna kilépés. De amikor odaérünk és elkezdődik az egész, már nincs komfortzóna.
Olyan, mintha egy kapun átlépnénk, és onnantól kezdve csak ketten vagyunk: én, aki jelen vagyok, biztonságot nyújtok valamilyen szinten, és a nő, aki csak van a természetben, mint egy lény, aki oda született.
Bármit csinál, az annyira természetes. Nem kell pózolnia, én is csak ritkán instruálok, mert csak teszi, amire éppen vágyik. Simogatja a vizet, a fákat, lefekszik a földre, becsukja a szemét. De ez az instruálás dolog is érdekes, mert sokszor van olyan, hogy megjelenik bennem egy ötlet, hogy mit csináljon, és még kis se mondom, de már látom, hogy csinálja.
Összekapcsolódunk egy bizonyos módon. Éppen ezért minden egyes fotózás egy hatalmas beavatás nekem is, nem csak nekik. Nem csak egy fotózás jön létre: ez megváltoztat, átalakít, valamit átír vagy újraír.
Lehet, hogy nagy szavaknak tűnnek, de hiszem és tapasztalom is, hogy ezek az alkalmak tényleges beavatások az újabb és mélyebb rétegekbe, és az életutakat egyengetik.
Fotó: Fejér Bernadette
A nők miért szeretnék, hogy lefotózd őket?
Fejér Bernadette: Mert nem jó a kapcsolatuk a testükkel – ez a leggyakoribb. Vagy nem is voltak jóban vele soha, és ezen változtatnának, vagy régen nagyon nem szerették magukat, de már haladnak felé, és a fotózás egy állomása ennek az útnak. Persze olyan is van, aki mindezen túl van, és egyszerűen szeretné, ha lefotóznám. De az esszenciája az, hogy
a fotózás alatt és a képeket látva kapcsolódnak ahhoz az ősi, gyönyörű nőiséghez, ami bennük van. Látják és tapasztalják a testük lenyűgözőségét, egyediségét.
Sokan szeretnék például, ha a terhesség pillanatait örökíteném meg, vagy egyszerűen azt az állapotot, amikor már fel tudja vállalni magát és a testét úgy, ahogy van. Azt szokták mondani, hogy
„szeretném úgy látni magamat, ahogy te látod a nőket”.
Ez zavarba ejtő dicséret nekem. Nem vágyom rá különösebben, hogy elismerjék a munkám, mert én pontosan tudom, mi történik ott, hogy mennyire jó dolog– nem csak nekem, a másik nőnek is. Ezekkel a projektekkel nem csak építem a portfóliómat, ez ennél sokkal több: ezek gyógyítanak.
Fotó: Fejér Bernadette
Mi történhet akkor egy női körös fotózás keretén belül? Ahol húsz-harminc, sőt akár száz nő kapcsolódik egymáshoz a természetben.
Fejér Bernadette: Ezt Oláh Barbival csináljuk közösen, mindketten különböző tértartóként vagyunk jelen. Ő tartja a szakrális szertartást: mindig változik, hogy mit álmodik meg éppen arra az alkalomra, de minden esetben az összekapcsolódás egymással, a szeretet áramlása egymás és magunk felé az origó. Érezzük azt, ami éppen történik: például, hogy fáj a lábunk a dunai kövektől, kavicsoktól – és ezt fogadjuk el. Vagy ha lefekszünk a földre, ne seperjük le magunkról azonnal a földet, homokot,
csak hagyjuk, hogy érezzük – érezze a testünk, hogy itt vagyunk, ezt csináljuk a jelenben.
Én pedig végig dokumentálom ezt, jönnek a megtervezett gyógyító pozíciók, amiket szeretnék megörökíteni, ő pedig e köré építi a szertartást.
Ez egy szakrális fotózás, mert közben megtörténik a kapcsolódás, egymás és önmagunk szeretgetése. És érezzük Földanya szeretetét is: teljes elfogadásban, szabadon, vadon vagyunk úgy, ahogy jól esik, és ez nagyon-nagyon felszabadító.
El sem tudom mondani, mennyire.
Fotó: Fejér Bernadette
Hogy látod, mennyire nehéz egy ilyen alkalmon a nőknek megnyílniuk egymás felé, feloldódni a folyamatban? Ez egy mélyebb szint: egy dolog egyedül, saját magunkkal meztelennek lenni vagy a személyes fotózás közben, veled, amikor csak ketten vagytok, de ez nagyon más. Bejöhet a test összehasonlítgatása, ami belénk van kódolva – főleg ennyi nő között.
Fejér Bernadette: Szerintem, aki eljön egy ilyenre, biztos, hogy negatívan nem fogja hasonlítgatni magát mással, nem fogja magát olyan helyzetbe hozni, hogy rosszul érezze magát. De egyébként hasonlítani összehasonlíthatják – az nem feltétlenül rossz dolog:
azzal semmi baj nincs, hogy megnézem a másikat, hogy is néz ki. Azért vagyunk ott, hogy ne egy álomkép legyen a fejünkben arról, hogy milyen egy nő, egy női test, hanem lássam az igazságot, a hús-vér valót.
Hogy megtapasztaljam és megértsem, hogy nem csak nekem lehet vastag a csuklóm vagy striás a bőröm – most csak mondtam valamit. Mert nincs olyan, hogy vastag csukló. Egyszerűen vannak csuklók meg csiklók. (nevet)
Itt őszintén és önazonosan láthatják azt, hogy milyen sokfélék és szépek vagyunk. És éppen ez a gyógyító benne.
Annyira megható tud ez lenni. Mert a legtöbbször tényleg csak a saját testedet látod – meg a párodét –, de másét, természetes valójában (!) nem nagyon. Pláne nem úgy, hogy még beszélgethetsz is vele, ránézhetsz, mert nem baj, ha megnézed – miért ne tennéd? „Gyönyörű vagy, szeretnélek látni téged. Szeretnélek elfogadni, szeretném elfogadni magamat úgy, ahogy vagyok.” A visszajelzésekből látom, hogy ilyenkor milyen sok dolog szabadul fel a lányokban. Én is meghatódom, mert úgy jönnek oda a fotózás napján, hogy „nem szeretem, ha fotóznak, nem vagyok fotogén”, és
amikor megnézik a képeket, teljesen el vannak ámulva, mert tetszenek maguknak: „nem akarok öntelt lenni, de milyen szép vagyok”. És ilyenkor mondom neki, hogy „Igen! Az vagy.”
Fotó: Fejér Bernadette
Mit érzel, miközben fotózol? Hogy éled meg ezeket az energiákat?
Fejér Bernadette: Egy más tudatállapotba kerülök közben, alig tudok beszélni meg fogalmazni, nem jönnek a szavak. A testhőm is megváltozik, izzik a bőröm, mindent érzek, ami körülöttem történik. Szerintem a nők ezért is érzik magukat biztonságban velem, mert őszintén rájuk kapcsolódom és érzem őket. Teljesen kimerülök fizikailag, érzelmileg és mentálisan is, mert annyi mindent befogadok és átengedek magamon – főleg érzéseket. Egyszerűen cikáznak az energiák. És utána jön csak az a rész, hogy kezdem megérteni, hogy mi miért történt így, hiszen addig a pontig csak egy vízióként látom, amit szeretnék megcsinálni.
De utána már értem, legbelül mi késztetett erre, látom az isteni vezetettséget.
Az isteni alatt mit értesz?
Fejér Bernadette: Egy magasabb erőt, ami visz.
Amikor megjelenik bennem egy vágy, akkor bízom benne, hogy annak oka van – nem keresem a miértet, csak követem.
Ha megvalósul – amiért persze teszek is és dolgozom rajta –, akkor abban érzem az istenit. Ha pedig nem valósul meg, akkor mindig elgondolkodok, hogy lehet, hogy még nem értem meg arra a dologra: mert lehet, hogy a vágy már megvan bennem, de még valamilyen szinten nem tartok ott. Akkor majd később. Ennek is oka van. Kezdek rájönni, hogy ezek a projektek nem egyszerűen projektek, hanem az életnek, az önismeretnek a tanulságai.
Fotó: Fejér Bernadette
