Az Intuitív Étkezés antidiétás szemléletmódja közel 30 éves, ám csak az elmúlt hónapokban kezdett ismertté válni Magyarországon. A módszer határozottan lép fel a diétakultúra és a vékonyság kultusza ellen és a testi-lelki harmóniát, valamint a helyes táplálkozást helyezi előtérbe. A téma hazai úttörőjével, Asiama Evelyn sportspecifikus dietetikussal beszélgettünk.
Le a diétakultúrával!
Kevés olyan ember van, aki sosem diétázott. Lékúra, alacsony szénhidrát-tartalmú diéta, ketogén étkezés, időszakos böjt – ugye neked is ismerősek? Nincs azzal semmi baj, ha az ember keresi azt, ami számára a legjobb és ezért időnként feszegeti a határait. A probléma ott kezdődik, ha ez nem saját igényből fakad, hanem a külvilág felől érkező kényszer hatására.
A megfelelési vágy ugyanis erős bennünk, szeretnénk, ha elfogadnának minket és a többséghez tartozhatnánk. Ez a többség az elmúlt évszázadokban a vékony, sportos, fehér, európai embertípust jelöli – aki nem felel meg ennek, könnyedén válik a “bodyshaming”, azaz testszégyenítés áldozatává.
Különösen igaz ez azok esetében, akik marginalizált csoportokhoz tartoznak, például a latin-amerikaiak vagy a transzneműek.
Fotó: Shutterstock
A megoldás: Intuitív Étkezés
A széles körben elfogadott(nak vélt) testideálokba való beilleszkedés vágya sokszor vezet fogyókúrához. Mivel azonban nincs két egyforma test, nincs két egyforma testi reakció sem egy-egy szigorított étrendre.
A folyamat könnyen fordul önsanyargatásba, ami után gyakran a diéta felrúgása, túlevés, majd még komolyabb diéta következik. Ez az ördögi kör rosszabbodó egészségügyi mutatókhoz vezet, valamint olyan evészavarok gyújtópontja lehet, mint az anorexia vagy orthorexia.
Fotó: Shutterstock
Két amerikai dietetikus, Evelyn Tribole és Elyse Resch ezt ismerte fel 1995-ben. Ők fogalmazták meg az Intuitív Étkezés definícióját: az ún. interoceptív tudatosság segítségével megtanít bennünket arra, hogyan ismerjük fel az érzeteinket és fizikai, lelki szükségleteinket, majd hogyan tápláljuk eszerint a testünket, miközben határozottan elutasítja a diétamentalitást. Asiama Evelyn antidiéta szemléletű dietetikus és sporttáplálkozási szakember az egyik első volt itthon, aki a témával kezdett foglalkozni. Vele beszélgettünk a témában.
Hogyan találkoztál az Intuitív Étkezés szemléletmódjával?
Asiama Evelyn: Korábban versenysportoltam, majd később személyi edző lettem, de úgy éreztem, valami hiányzik. A dietetika ekkor került a látómezőmbe, ám az Intuitív Étkezést nem ennek köszönhetem, hanem a véletlennek – Instagramon böngészve találkoztam a módszerrel és hihetetlen aha-élményt adott. A sportban (például a ritmikus gimnasztikában vagy a terepakadályfutásban) törekedtem mindig arra, hogy a testem jelzéseit figyeljem, így később, a sportdietetikai tanulmányaim alatt már tudatosan ezt képviseltem, a szakdolgozatomat is a témából írtam.
A klasszikus diétákkal szemben mit nyújt az Intuitív Étkezés?
Asiama Evelyn: Az Intuitív Étkezés elképesztően inkluzív: testtömegindex helyett az egyéni fizikai és lelki állapotot, életkörülményeket stb. veszi alapul. Nem tilt vagy makrókat számol, hanem megtanít arra, hogy megismerd a saját testedet és úgy törődj vele, ahogy a lehető legjobb – az egészségesebbé válás vagy épp a színesebb, táplálóbb étrend ennek “csak” a következménye.
Fotó: Shutterstock
Hogyan lehet legkönnyebben elsajátítani a szemléletmódot?
Asiama Evelyn: Az eredeti könyv (amelynek épp készül a magyar fordítása) nagyon részletesen leírja a 10 alappillért, amik a módszer vázát képezik, de egyre több magyar szakember is foglalkozik a területtel. Én nemrég tartottam meg a témában az első workshopomat, ahonnan nagyon jó visszajelzések jöttek, ennek biztosan lesz folytatása.
Mik ezek az alappillérek?
Asiama Evelyn: Az alappillérekben igazából semmi bonyolult sincsen. A tíz így hangzik:
1. Vesd el a diétamentalitást! 2. Tiszteld az éhségedet! 3. Békülj ki az étellel! 4. Űzd el a „kajazsarut”! 5. Fedezd fel az elégedettségedet! 6. Érezd meg a jóllakottságodat! 7. Törődj az érzelmeiddel! 8. Tiszteld a tested! 9. Mozogj – érezd a különbséget! 10. Becsüld meg az egészséged törődő táplálkozással!
Ezek olyan, mindennapi életbe könnyedén beemelhető szabályok, amelyek hosszútávon segítenek abban, hogy visszataláljunk az ösztönös táplálkozáshoz és egyensúlyba kerüljünk.
Tudnál gyakorlati tanácsot adni, hogyan lehet ezeket betartani?
Asiama Evelyn: Persze. Először is fontos, hogy megtanuljunk különbséget tenni érzelmi és fizikai éhség között.
Az éhség tisztelete például azt jelenti, hogy az elfogadjuk, az éhségérzetünk egy teljesen normális biológiai reakció, ezért nem kell „kijátszanunk” vagy bűntudatot éreznünk miatta, akkor sem, ha mondjuk egy fárasztó nap végén, éjszaka tör ránk. Az ételmegvonás ugyanis trauma a szervezetnek és a pszichének is, aminek az a vége, hogy amikor végre ételhez jutunk, gyakorlatilag bármit felfalunk.
Éppen ezért a mintaétrendek sem helyesek minden ember számára, ez pedig már a „kajazsaru” alappillérhez kapcsolódik. Nincsenek jó vagy rossz ételek, csak ételek vannak. Ha valami nem jó nekünk, a testünk úgyis jelez – az valószínűleg nem egy szelet csoki lesz, amit néha elfogyasztunk.
Hogyan látod az Intuitív Étkezés elfogadottságát?
Asiama Evelyn: Először gyakran találkozom kétellyel, hiszen úgy tűnhet, hogy ez feleslegessé teszi a dietetikusok munkáját, de ez téves. Mi támogatóként tudunk jelen lenni a folyamatban, úgy, hogy közben folyamatosan követjük az egyén állapotát, adott esetben kórtörténetét és együttműködünk a kezelőorvosokkal is. Azt tapasztalom, hogy a módszer felfedezése nagy megkönnyebbülést ad az embereknek, és mivel a hasznossága is bizonyítható, az orvoskollégák közül is egyre több az érdeklődő, szerencsére.
Ha bővebben is érdekel a téma, kövesd Evelyn Facebook, illetve Instagram oldalát!
Kiemelt kép: Shutterstock