Te tudod, mennyi dologra lehet hatással a jóga? Az újévet sokan indítják fogadalmakkal, például, hogy egészségesebben fognak étkezni, többet sportolnak, elkezdenek egy új hobbit, jobban figyelnek magukra. Ez az elköteleződés gyakran nem tart túl sokáig, pedig, ha olyan célokat tűzünk ki magunk elé, amelyek amellett, hogy minket szolgálnak, könnyedén fenntarthatók, akkor miénk lehet a siker jutalma. Érdemes komplexen gondolkodni és kis lépésekkel kezdeni a változást – például megpróbálhatjuk összehangolni a testünk és a lelkünk működését, ezáltal megteremteni az egyensúlyt.
Fotó: Fülöp Kata, Dercsényi Dóra
Stimuláld a benned rejlő életerőt a jóga segítségével!
Gondoltad volna, hogy a jóga és a helyes étkezés számtalan ponton összefügg és támogatja egymást? A két terület összekapcsolódásairól nemrég tudhattunk meg többet egy tematikus workshopon a Yoginside Studióban, Fülöp Kata jógaoktató és Dercsényi Dóra dietetikus segítségével. Bár a jóga kívülről nagyon lágy mozgások sorozatának tűnhet, azok, akik rendszeresen gyakorolják, tudják, hogy az ászanák során komoly izommunka folyik. A cél tulajdonképpen az energia (azaz életerő/prána) helyes áramoltatása és a test öngyógyító folyamatainak serkentése.
Többről van itt szó annál, mint hogy lelassulunk és mozgásmeditációt végzünk, tudatos gyakorlással ugyanis nem csak az izmainkra, de akár a szerveinkre is hatással lehetünk.
A jóga tanai szerint 3 izomzárat, azaz bandhát különböztetünk meg. Ezek három rekeszizom köré épülnek: a dzsalandhara bandha a torokzár, amely a pajzsmirigyre, szívműködésre van hatással, majd következik az uddijána bandha, azaz a gyomorzár, ami a belső szerveket érinti, így a hasnyálmirigy működését, bélrendszert is stimulálja, végül a múla bandha, vagy gyökérzár, főcsakrazár, amely a végbél és nemi szervek területére hat. Ezek mindig kapcsolatban állnak a csakrákkal, melyekből 7 darab van a gerincoszlopunk mentén. Amikor tudatosan mozgunk vagy akár meditálunk, akkor a világ zajait, de még belső gondolatainkat is kizárva ezek lépnek működésbe, akár a fogaskerekek.
A jóga testi-lelki ereje
Fotó: Shutterstock
Az ülőmunka, mozgásszegény életmód miatt az emberiség egyre kevésbé használja fokozottan az izmait, különösen a belső izmokat. A jóga segítségével ezek aktivizálhatók, erősíthetők: bizonyos pózok például segítik az emésztést, a belek perisztaltikáját serkentve, míg mások a kiválasztó rendszerre vannak hatással. Ezeknek mindennel együtt van egy méregtelenítő ereje is, hiszen segítenek abban, hogy a lerakódásokat eltávolítsák, mind fizikai, mind energetikai szinten. Nincsen ebben semmi boszorkányság, pusztán fiziológiás alapon nézve is így működünk.
Képzeljünk el például egy slagot, amit megcsavarunk, ezzel elzárva a vizet – ha elengedjük, megindul a folyam. Pont ez történik a bélrendszerrel egy-egy csavaró ászana során.
A jóga gyakorlás során az is fontos, hogy hová helyezzük a koncentrációnkat. Régóta tudjuk, hogy mentális állapotunk nagyon sok nyomot hagy a testünkön (és a bél-agy-mikrobiom tengely felfedezése óta ennek fordítottja is bizonyított).
Akár csak a különböző szólásokat, közmondásokat végiggondolva is feltűnik, hány lelki állapotra van testi tünetet jelző kifejezésünk, például “felfordul tőle a gyomrom”, “nem tudom megemészteni” vagy “megszakad a szívem tőle”. Amikor jógázunk, érdemes ezeknek az energiablokkoknak a feloldására fókuszálni, ugyanakkor az is fontos, hogy hasonló tudatosággal forduljunk az étkezéseink felé.
A helyes táplálkozás egyensúlya
Ahogy gyakran elfelejtünk a belső harmóniára figyelni, úgy az étkezéseink is sokat torzultak. Ha azonban az érzelmi evés, az étkezéshez való hektikus viszony helyett szerepet kap az intuíció és az egyensúlyra való törekvés, az hosszútávon is meghálálja magát.
Az ételek ugyanis, akárcsak a jóga, képesek gyógyító hatással bírni.
Ha megfelelő arányban van jelen étrendünkben minden makro- (fehérje, zsír, szénhidrát) és mikrotápanyag (például vitaminok, ásványi anyagok), akkor a testünket és az optimális emésztéssel közvetetetten a lelkünket is támogathatjuk. Nagy igazság, hogy ehhez idő és odafigyelés kell, ugyanúgy bele kell lassulni, mint a mozgások sorozatába, így a táplálék hatékonyan válik majd energiává, valódi jólétünket szolgálva.
Főkép: Shutterstock