Emlékezetes glamour fotózással ért véget a Summer Body Sziszóval életmódváltó programunk. Büszkék vagyunk Kingára és Zsuzskára, amiért eredményesen végigcsinálták ezt a sok kihívást rejtő két hónapot! Arról, hogy mennyire elégedettek a változással és hogyan érzik magukat, beszéljenek ők, és a csodás képek!
Letelt a 2 hónap, milyen érzések vannak most bennetek az életmódváltó programról?
Kalocsai Kinga: Nagyon büszke vagyok magamra, hogy végigcsináltam az életmódváltó programot. A Summer Body Sziszóval kihívást 10,10 kg súlyvesztéssel zártam, melynek során Sziszó instrukciói alapján étkeztem. A mozgás a mindennapi életem részévé vált.
Frangné Ángyán Zsuzska: Büszkeség van bennem, hogy a 8 hetes életmódváltó programot végigvittem. Néha nagyon nehéz volt, voltak pillanatok, amikor a határaimat feszegettem.
Kinga előtte – utána fotó:
Fotó: Slezák Zsuzsi
Mik voltak a legkiemelkedőbb élmények, pillanatok számotokra az életmódváltó program alatt?
K.K.: A program kezdetekor az első találkozóra Sziszóval együtt utaztunk fel Kecskemétről Budapestre, és az oda-vissza vezető úton hihetetlenül jót beszélgettünk.
Ez egy nagyon jó kezdeti lökés volt az életmódváltáshoz, hiszen egy olyan ember osztotta meg velem a tapasztalatait, tudását, aki abszolút profi a szakmájában.
F.Á.Zs.: Számomra az egész életmódváltó program az volt…ahogy múltak a hetek hét végén már mindig kíváncsian vártam a következő heti menetrendet. Nagyon praktikus megoldás Sziszótól, hogy mindig teljes hétre tudtam előre készülni, mindig nagy kedvvel vásároltam be.
Zsuzska előtte- utána fotó:
Fotó: Slezák Zsuzsi
Hogyan éreztétek magatokat a fotózáson?
K.K.: Hatalmas élmény volt számomra a programot lezáró fotózás, ahol csinosan felöltözve, gyönyörűen kisminkelve mosolyogtam a fotós kamerájába. A fotók szerintem maximálisan azt a magabiztosságot, boldogságot tükrözik vissza, amit valójában éreztem abban a pillanatban. Külön köszönet, hogy a fotózáson használt ruhát megkaptam ajándékba, amely mindig erre a napra fog majd emlékeztetni.
F.Á.Zs.: Én hatalmas pozitív élménnyel jöttem ki a fotózásos napról! Számomra ez a nap egy örök élmény marad.
Mik voltak a legnagyobb kihívást jelentő, akaraterőt kívánó helyzetek?
K.K.: Az első kihívás már a program kezdete volt, hiszen az első három napot zöld-sárga-piros smoothie nappal indítottuk, hozzá egy liter csalánteával. De fejben nagyon erősen szerettem volna a változást, ezért számomra is meglepően nagyon jól bírtam.
Ott csengtek Sziszó szavai a fülemben sokszor a program alatt, amit mondott nekem a találkozásra utazáskor. Ha most az Ő segítségével nem fogyok le, akkor később már nagyon nehéz lesz.
A másik kihívást a kedvenc nyári édességem, a fagyi jelentette számomra, de a program alatt igyekeztem visszafogni magam.
F.Á.Zs.: Tudva, hogy édesszájú vagyok, sokszor két gyermek mellett nem volt egyszerű kivitelezni, hogy ne egyek velük semmi számomra nem való ételt.
Fotó: Slezák Zsuzsi
Mit visztek magatokkal tovább az elmúlt 2 hónapból?
K.K.: Ez az elmúlt két hónap hatalmas önbizalmat adott. Akaraterőről, kitartásról, alázatról, céltudatosságról szólt. Nem beszélve mindezek gyümölcséről, a leadott kilókról. Megerősítette bennem, hogy nincs lehetetlen, az ember bármit el tud érni, ha fejben eldönti és nem hagyja eltántorítani magát a céltól. A program alatt sokkal jobban megismertem a testem reakcióit, amit a későbbiekben tudok majd kamatoztatni.
F.Á.Zs.: Tapasztalatot, hogy odafigyeléssel, mértékletességgel milyen változásokat tudok elérni a testemen, illetve ezáltal a lelkemben. Akaraterőt, hogy igen én ezt meg is csinálom/megcsináltam! Tudást, hogy mit, mennyit, hogyan táplálkozzak.
A dolgokat pedig nem halogatni kell, nem kifogásokat kell keresni. Cselekedni szükséges, amely meghozza a várva várt eredményt. A megtett úton pedig a kezdeti változások (kilók csökkenése, környezetünk elismerő szavai) újabb löketet adnak a folytatáshoz, kitartáshoz.
Fotó: Slezák Zsuzsi
Tervezitek folytatni az életmódváltást?
K.K.: Igen mindenképpen tervezem folytatni az életmódváltást. Nem is folytatni szeretném, hanem inkább az életem szerves részévé tenni, mivel sokkal könnyebben, kiegyensúlyozottabban érzem magam. A smoothie napokat nagyon megszerettem, hiszen ilyenkor hagyom a testem pihenni, miközben értékes vitaminokat viszek be a szervezetembe. Bízom magamban, a kitartásomban, a céltudatosságomban, és hiszem, hogy hamarosan az a nő néz vissza rám a tükörből, akit a program kezdetekor megálmodtam.
F.Á.Zs.: Igen, mindenképpen. Azóta se hagytam abba, jelenleg Szilvi Buxa étrendje szerint táplálkozom.
Mit tanultatok magatokról az elmúlt 2 hónapban?
F.Á.Zs.: Család, gyermekek, munka mellett igenis legyen idő magamra. Ha kiegyensúlyozott vagyok, akkor az élet minden területén is így nyilvánulok meg.
A program elején kérdeztem, hogy mit üzennétek annak a nőnek, aki 2 hónap múlva fog visszanézni rátok a tükörből? Hogy érzitek, megállja most a helyét az akkori üzenet?
K.K.: A két hónappal ezelőtti üzenetem abszolút megállja a helyét. Tudtam, hogy sikerülni fog az életmódváltás, mert ha fejben eldöntök valamit, akkor tűzön-vízen át kitartó vagyok.
F.Á.Zs.: „Én is büszke leszek magamra, ez biztos, és dicsérni fogom az akaraterőmet. Erőt is kívánnék magamnak, hogy tudjam ezt tartani a jövőben.” Fenti gondolatomat most a program végén, ugyanígy fogalmazom meg.
Fotó: Slezák Zsuzsi
Mit üzennétek azoknak a nőknek, akik – akár a ti hatásotokra – most vágnának bele az életmódváltásba?
K.K.: Ne halogassátok az életmódváltást, kezdjetek bele még ma! Minden egyes nap elvesztegetett idő, amit nem az egészségetekbe, boldogságotokba fektettek be.
A sikerhez vezető út sok akadállyal van tele, éppen ezért fejben nagyon erősnek kell lenni. Az alázatos, kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét.
Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy megszerveztétek ezt a kihívást, és hogy a részese lehettem.
Külön köszönet Sziszónak a szakmai segítségért, a termékekért! Folytatom tovább a megkezdett utat és remélhetőleg néhány hónap múlva újabb sikerekről tudok majd beszámolni.
F.Á.Zs: Megéri! Ahogy fentebb említettem már a család, gyermekek, munka mellett is legyen időnk magunkra! Az életmódváltásra nagyon sok lehetőség van, csak élni kell vele.
Sziszó iránymutatásával szabadultam meg attól az 5 kilótól, ami zavart, azonban az életmódváltás nem csak a testemet, hanem a lelkemet is megváltoztatta. Szilvi és a kampány segített az önértékelésemet helyes útra terelni és a kinézetemet elfogadni.
Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy akkor tavasz végén én lettem az egyik kiválasztott!
Sosem nyertem és kaptam még semmit, ezzel a lehetőséggel viszont nem csak tárgyi értékeket kaptam, hanem tudást, akaraterőt, önbizalmat! Azt gondolom ez még nagyobb kincs lehet mindennél!!
A program lelkét és vezetőjét, Gyöngyösi Szilvit is megkérdeztük, ő hogyan élte meg az elmúlt két hónapot, a lányokkal való közös munkát, és hogyan látja a lányok fejlődését.
„A program elejétől nyílt napokkal játszottam a lányokkal, nem ámítottam őket. Elmondtam, hogy én segítséget tudok adni, de ezt nekik kell igazán akarni és fejben eldönteni, hogy megcsinálják. Az étrend kiegészítők is, ahogy a nevük is jelzi, csak kiegészíteni tudják az életmódváltáshoz szükséges munkát, a nagy részt nekik kell beletenni. Kingával sokat beszélgettem az első találkozáshoz vezető autóúton, úgy éreztem, mentálisan megértette elsőre, hogy ez rajta múlik. Azt viszont nehezebb volt benne lebontani, hogy az énképéhez nagyon a testsúlyát kapcsolta.
Nekem nehéz volt, hogy online kellett főként a kapcsolatot tartani a lányokkal, de Zsuzskával ez másképp a távolság miatt kivitelezhetetlen lett volna. A kommunikációban így az elején voltak nehézségek. Zsuzska végig lelkes, aranyos volt, folyamatosságot igényelt, mindenben követte a tanácsaimat, kérte a segítséget. Kingával össze kellett csiszolódnunk, de aztán ő is belelendült. Összességében úgy látom, a lányok sokat tanultak, az önbizalmuk erősebb lett, sokkal jobban elfogadták önmagukat, és a fotózáson róluk készült képek is nagyon szépek lettek!”
Főkép: Slezák Zsuzsi