„Szerintem már eleget ettél! Hagyj másnak is!” Vagy: „Olyan sovány vagy, kilátszanak a bordáid!” Ismerősek a mondatok? A karácsonyi időszak az együtt töltött időről és a finom falatokról szól – ideális esetben. A családi étkezések ugyanakkor nehéz helyzeteket is okozhatnak, ha a testképzavar állandó küzdelem nekünk vagy egy családtagunk számára. A súlyunkra tett megjegyzések mélyre mehetnek, ha az evéssel és/vagy a testünkkel épp nem egészséges a viszonyunk. Hogyan védekezzünk a kritikus mondatokkal szemben? Miként készülhetünk fel ezekre a helyzetekre? Mutatjuk.
Terülj, terülj asztalkám
A karácsony nem csak a családdal együtt töltött idő miatt élvezetes időszak, de a vacsoraasztalra kerülő finom falatok miatt is. Mindenhol más és más a tradíció, van, ahol hal, van, ahol töltött káposzta, és szinte mindenhol ott a bejgli is a karácsonyi menün. Ilyenkor valahogy különleges engedélyt adunk magunknak a finom ételek élvezetére, amik gyakran visszarepítenek minket az emlékeink közé, nosztalgikus hangulatba is kerülhetünk tőlük.
Fotó: Pexels, Nicole Michalou
Mindezzel nincs is baj. Ha valaki egészséges, akkor az evés egy szimpla élvezet.
Viszont nem mindenki ilyen szerencsés.
A testképzavar gyakrabban jelen van, mint gondolnánk. Aki ezzel küzd, annak egy ilyen ünnep, amelynek fontos részét képezik az étkezések, felérhet akár egy rémálommal is.
Testképzavar a karácsony tükrében
Ha valakinél a testképzavar jelen van, számára az étkezés önmagában is egy nehéz folyamat. Vagy azért, mert sokat, vagy azért, mert keveset eszik. A magyar társadalomban alapvetően mélyen van kódolva, hogy ételekkel, kínálással mutatjuk ki a szeretetünket. Így ha valaki küzd a súlyával, nehéz perceket élhet át. Ilyenkor ugyanis nagy eséllyel találkozunk azokkal a családtagokkal is, akik nem fogadják el, ha ételre-italra nemet mondunk, vagy előszeretettel tesznek kritikus utalásokat mások étkezési szokásaira, testalkatára.
Fotó: Pexels, Nicole Michalou
Ha valaki például – akár nem is kórosan, csak a család teljesen szubjektív megítélése alapján – sovány, akkor bizonyos megjegyzések igencsak visszavethetik az étvágyat.
„Egyél még egy kicsit! Olyan keveset ettél!” Vagy: „Olyan vékony vagy! Látom a bordáidat! Fel kéne szedned már pár kilót!”
Ezek pont olyan rosszul esnek egy sovány, nehezen hízó ember számára, mint a túlsúlyosoknak az ellenkező mondatok: „Szerintem már eleget ettél! Hagyj másnak is! Le kéne adnod egy kicsit, nem gondolod? Látom, megint felszedtél pár kilót!”
Ráadásul gyakran továbbgondolják az ilyesmit a „jóindulatú” családtagok. „Így sose lesz párod! Egy ennyire kövér/sovány ember nem vonzó másoknak! Nem tűnsz egészségesnek!” Általában becsomagolva szállítják az üzenetet. „Én csak jót akarok neked! Azért mondom, mert törődöm veled! Ha nem szeretnélek, nem érdekelne! Én csak kedvesen noszogatlak!” Miközben pont az ellenkező hatás érződik ilyen esetekben.
A testképzavarral küzdő fél ilyenkor gyakran csak még jobban bezárkózik. Előbukkan a szégyen, hogy idén karácsonyra sem sikerült felszedni, vagy leadni a vágyott kilókat. Ez vezethet még kevesebb evéshez, vagy éppen még többhöz.
Fotó: Shutterstock
Ha valaki túlevéssel küzd, gyakran csak falatozik családi körben, ám később, amikor senki nem látja, falásrohamokkal kompenzálhat a szoba magányában. Ha pedig valaki úgy érzi, kötelességből többet evett, mint jólesett neki, a gyomorfájdalom csak a kisebb probléma, ami jelentkezhet. Előfordulhat szándékos hánytatás, amivel az ételtől megszabadulhatnak ugyan, de ezeket a pillanatokat szinte mindig azonnali szégyenérzet követi.
Mit tegyünk, mit ne tegyünk?
Fontos ilyen esetekben, hogy tisztában legyünk azzal, ha a családban valakinél aktív probléma a testképzavar. Ez egy elég privát téma, ha nem vagyunk elég jóban a családtaggal, hogy ezt tudjuk róla, legegyszerűbb, ha nem hozzuk szóba. Ahogy mi eldöntjük, hogy bizonyos egészségügyi problémánkról kinek és mennyit beszélünk, úgy a rokonunk is megteheti ezt. A legjobbat akkor tesszük, ha természetesen kezeljük ezt a kérdést. Teste mindenkinek van. Nem segít, ha tiltjuk ezt a témát, mert az ugyanolyan kínos pillanatokat okozhat, mintha folyamatosan erről beszélnénk. Ha lehet, ne tegyünk se pozitív, se negatív kommentet senki testére. Hogy pozitívat miért ne? Megeshet, hogy egy valakinek szánt dicsérő mondat egy másik illetőben a kudarc élményét hozza fel. „Neki sikerült, nekem nem.”
Higgyük el, a másik ember tisztában van a saját testével. Azért, mert valaki felszedett vagy leadott pár kilót, nem kell nekünk is szóvá tennünk. Valószínűleg ő maga is érzékelte a változást. Pont úgy, ahogy mi magunk is érzékeljük ezt, egyszerű, hétköznapi módokon, minthogy szűkebb, vagy bővebb a kedvenc nadrágunk.
Csak gondoljunk bele, mi hogy érzünk, ha valaki szóba hozza a súlyunkat. Nekünk sem esik jól, ha valaki belecsíp az oldalunkba, hogy a hurkácskáinkat vizslassa, akkor mi miért tennénk ezt másokkal?
Ha pedig nekünk van gondunk a testünkkel, akkor jobb, ha előre felkészülünk. Mi ismerjük a legjobban a családunkat. Pontosan tudjuk előre, hogy ki mit fog mondani ezzel kapcsolatban.
Felkészülésként képzeljük el, hogy mi történhet. Korábbi évekből valószínűleg van tapasztalatunk. Valamint mi ismerjük a saját határainkat is, ezek feltérképezése elengedhetetlen.
Kigondolhatunk előre pár választ, de a legegyszerűbb gyorsan, és határozottan lezárni ezeket a beszélgetéseket. Nyíltan megmondhatjuk, hogy nem szeretnénk erről beszélni, például így: „Szeretném, ha nem tennél több megjegyzést a testemre. Az étkezési szokásaim csak rám tartoznak.”
További hasznos, kapaszkodót jelentő mondatokat Fodor Alexandra pszichológus videójában is találsz!
Természetesen megpróbálhatjuk elkerülni az adott családtagot. Ha van megbízható támogatónk a családban, egy szülő, testvér, vagy a párunk, akkor előre beszélhetünk erről vele. Megkérhetjük, hogy lépjen közbe, ha mi magunk nem érzünk elég erőt a konfrontálódáshoz.
De a legfontosabb, hogy tudatosítsuk, senki nem kényszeríthet bennünket semmire. Nem vagyunk kötelesek enni, csak azért mások azt mondják. Figyeljük magunkat, annyit együnk, amennyi az adott pillanatban jólesik.
Ha esetleg mégis megtalál bennünket pár megjegyzés, inkább távolodjunk el a helyzettől. Érdemes észben tartani, hogy ezek a megjegyzések valójában inkább a kritizálóról szólnak, semmint rólunk. Ilyenkor egy séta a kivilágított utcákon, a kedvenc zenénk meghallgatása, vagy egy kis egyedüllét segíthet megnyugodnunk. Fontos, hogy ne vonjuk meg magunktól az ételt, de ne is meneküljünk az evésbe. Ha étrendet tartunk, nyugodtan megmondhatjuk, mit miért és hogyan eszünk. A saját testünkhöz semmi köze másnak.
Főkép: Shutterstock
