„Volt, hogy én is csak azért öltöztem fel, hogy ne legyek pucér” – naked dress és Unholy Bride menyasszonyi ruhák Berényi Diával

Az Unholy Bride menyasszonyi ruha vonal tudatos döntés volt, egyfajta új színfolt a tervezésben, vagy a saját esküvőd kapcsán merült fel benned a változás igénye?

Berényi Dia: Az irány, ez az igény az esküvőm kapcsán merült fel. Abban biztos voltam, hogy a saját menyasszonyi ruhámat én szeretném tervezni, de nem azért, hogy újítsak vagy elindítsak egy irányzatot, egyszerűen furán éreztem volna magam, hogy tervező vagyok és nem én készítem a ruhámat. Tudtam, hogy a klasszikusnak mondott menyasszonyi ruha típusú menyasszony sem vagyok, inkább szeretnék valamit magamból is belevinni a ruhába. Ráadásul azt szerettem volna, hogy a ruha fenntartható legyen: vagyis olyan darab, amit az esküvő után is hordhatok. Menyasszonyos, de picit polgárpukkasztó. Mivel mindent én intéztem az esküvővel kapcsolatban (meghívók grafikája, köszönőajándékok, küldetéskártyák, ültető kártyák, asztali dekoráció, boldogságkapu dekoráció, menyasszony- és menyecske ruha, fejdísz, fülbevaló, táska), nem vállaltam semmilyen megrendelést két hónapig. De ugye csak azt tudom megmutatni, amit éppen készítek, ezért elkezdtem erről kommunikálni a social felületeimen: hogy nekem nem tetszik a királylányos, a szolgáltatók által kínált habos-babos vonal, hogy „ez lesz életem legszebb napja”. Ettől a narratívától én kivagyok.

Én nem látom ezt a királylány napot benne, hiszen sok melóval is jár, amit próbál az ember minél költséghatékonyabban megoldani. És azt vettem észre, hogy ez a nyitott, szarkasztikus, ironikus kommunikáció, hogy valaki kimond valami olyat, amit sokan csak gondolni mernek, tetszik az embereknek. A reakcióik ráébresztettek arra, hogy az Unholy Bride koncepcióra más is nyitott és van rá igény.

Felmerült bennem, hogy ezt projektszerűen is csinálhatnám. A klasszikus, csipkés, fűzős vonalat nem tudnám képviselni. Az Unholy Bride vonal viszont nem egy felvett szerep, ebben megtaláltam a hangom.

Maguktól kezdtek el jönni a megrendelések ezekre a ruhákra?

Berényi Dia: Nem, elkezdtem róla kommunikálni, hogy vállalom személyre szabott menyasszonyi ruhák tervezését és kivitelezését, amik nem csak egy napra szólnak. Tavaly már volt is két bátor menyasszonyom. 

Mi alapján választanak téged az Unholy Bride koncepciót képviselő menyasszonyok? 

Berényi Dia: Tetszik nekik a koncepció, hogy esküvő után is hordható menyasszonyi ruhában gondolkodom, és szimpatikus nekik, amit és ahogy kommunikálok. Ez egy intim kapcsolat a tervező és a menyasszony között, és fontos, hogy olyanra bízzák a ruhájuk elkészítését, akivel együtt tudnak működni – ez persze kétirányú. 

A divat sok esetben hideg és elidegenítő. (grimaszol) Igen, most vágtam az arcokat, mert a divat mindenkihez szólhatna. Nyilván drága, de ez régen is egy kiváltságos ág volt, de az attitűd lehet(ne) közvetlen.

Van olyan eset, amikor nem tudsz együtt dolgozni valakivel?

Berényi Dia: Sajnos volt már ilyen. Ott azért volt „félreértés”, mert azt hitték, én olcsóbban dolgozom, mint más tervező. Amiben van igazság, de összességében az emberek azt gondolják, hogy negyedannyiba kerül egy ruha. De hogy kerülhetne, amikor ebben benne van az anyag ára, valaki dolgozik vele heteken át, plusz az óradíjon túl itt van az egyediség kérdése, mert az adott ruhát kifejezetten nekik tervezem. Tudod, van, aki egyedit szeretne, de megúszósan. És itt nem az esküvői ruhán van a hangsúly.

Ha egy nagymama jönne hozzám, hogy a kisunokája focimeccsére szeretne valami laza melegítőt, az is sokba kerülne, mert egyedi tervezésről és készítésről van szó: szabásminta készítés, szabás, három próba stb. Ebben sok munka van, az pedig drága.

Neked miért volt fontos, hogy az esküvőd után is fölvehesd a ruhát?

Berényi Dia: Ennek semmi szentimentális vonzata nincs, nekem személy szerint – majd a márkámban is – fontos lett a fenntarthatóság, ezt képviselem. Az a jó, ha egy ruhadarabot minél tovább életben, mozgásban tudunk tartani, vagyis valamilyen formában használjuk. Egy esküvői ruha – és egészében az esküvő – nem esik ebbe a kategóriába.

Van, akinek fontos, hogy az esküvői ruhája valami nagyon különleges, egyszeri és lenyűgöző ruha legyen. Nekem nem volt. Nekem az számított, hogy utána tudjam kombinálni a ruháimmal.

Megütötte a fülemet az, amit mondtál, hogy mindenki egyedi esküvőt szeretne, de valahol ugyanolyan koncepciók közül választhatnak, mert a szolgáltatók ugyanabból a „készletből” ajánlanak fel esküvő-típusokat. Persze, sok újítás is van, például a természetközeli esküvők. De miért ennyire nehéz kilépni a klasszikus esküvő keretből?

Berényi Dia: Az esküvő egy biztos iparág, ugyanazt a jelleget, hangulatot látjuk a reklámokban. A többség igénye a szokásos, habos, csillogó esküvő. Miért nyitnának a szolgáltatók egy kisebb réteg felé, ha vannak olyan biztos pontok, mint a szép virágok vagy a székszoknya? Én ettől például kivagyok, de persze ez saját vélemény. Azt mondják, hogy bármit megvalósítanak nekünk ezen a napon, de mégis, adott eszközök és „kellékek” közül választhatunk: ruha, dekor, virág.

Én például maradék anyagokból varrtam virágokat az asztalokra, amik extra bénák voltak, de az biztos, hogy mindenki emlékezni fog az itt-ott foszló organza rózsákra. Gyerekek rajzoltak rólunk képeket, valamelyiken a kutya is ott volt. Ezek bénán is hangozhatnak, de nekem ez volt egyedi, nem pedig az, amit kiválaszthatok egy listáról.

Nyilván nekem ez a munkám is, én élveztem a kreatív folyamatot, amíg kitaláltam és összeállt, és én pontosan tudtam, hogy szeretném összerakni az egészet a saját koncepcióm alapján.

Ez mit takar?

Berényi Dia: James Bond tematikát választottunk, és mindenki kapott egy küldetést, amit teljesítenie kellett az esküvő ideje alatt. Persze nem mindenki, sőt talán csak a barátok csinálták meg, de jópofa volt. A másik, amitől rosszul vagyok, az a köszönőajándék. Mi ezt azzal váltottuk ki, hogy a vendégek kaptak „kaparós sorsjegyet”, amin feladatok voltak, és a férjemmel meg kellett csinálnunk őket. Például be kellett mondanunk a mikrofonba, hogy nem is egymást szeretjük, hanem valaki mást; bókolni kellett tánc közben; puszit adni valakinek. A küldetések között pedig volt olyan, hogy „minden kék ruhás vendéggel koccints” – ez összehozta az embereket. Vagy odament valakihez, bemutatkozott a saját nevével, mint ahogy James Bond szokott, és meg kellett osztania azzal a vendéggel tíz infót rólam. Vagy ha elhangzik a menyasszony szó, mindenki tapsoljon. Ez interaktívvá, hangossá tette az esküvőt, azt akartam, hogy semmiképp se legyen visszafogott – mert én sem vagyok.

Nem akartam, hogy a vendégek jól viselkedjenek. Én ennek az ellenkezőjét akartam.

Szóval azért nem váltanak sokan, mert nem is tudják, milyen is lehetne egy esküvő? 

Berényi Dia: Igen. Megvannak a merev szabályok és szokások, és el se tudják képzelni, mi mindent ki lehet hozni egy esküvőből.

Miért ne lehetne egy kis showt csinálni? Miért álljak bele egy olyan hagyományba, ami nem én vagyok? Erre próbálom inspirálni az embereket a munkáimmal (nem csak az esküvői vonallal), hogy képzeljenek el bármit.

Persze ott van a félelem a vendégek véleményétől. A menyecske ruhám naked dress volt, vagyis pucér ruha, aminek a nagy része necc anyagból készült.  A férjem aggódott is, hogy mit fognak majd szólni a vendégek. Mondtam, hogy engem ez nem igazán érdekel, mert én ma pont ebben szeretnék lenni. Én vagyok a menyasszony. Más esküvőjére nem mennék így.

Miért ennyire erős ez a megfelelési vágy? Miért nehéz változtatni, kilépni a megszokottból?

Berényi Dia: Ez lehet kulturális minta, hozzuk magunkkal. Azt gondolom, hogy az, amit kommunikálok, az a milleniáloknak újdonság. A z-generációnál alapvető, hogy olyan esküvőt csinálnak, amilyet akarnak, újítanak. Bennünk még megvan a megfelelési kényszer.

A fenntarthatóság alapvetés a márkádban. Mindig is az volt, vagy egy ponton vált fontossá?

Berényi Dia: Volt egy pont, amikor átfordult bennem. Úgy gondolom, hogy mivel a divat a második legszennyezőbb iparág, egyszerűen kihagyhatatlan elem a fenntarthatóság. Nem választásnak kellene lennie, hanem kötelező szempontnak, hogy úgy tervezzünk, olyan ruhákat készítsünk, az legyen a tervezés és kivitelezés egyik mozgatóereje, hogy a fenntarthatóságra törekszünk. Nyilván nem tudunk mindenre hatni: amit már legyártottak, a nem fenntartható anyagok, a gyárak, a szállítás stb. De a fenntarthatóságot sok szempontból meg lehet fogni.

Én a felesleges szemét ellen próbálok tenni: mindent elrakok, próbálok újra felhasználni, szabászati hulladékokkal is dolgozom, amikből új elemeket tudok kiszabni a következő ruhához. Az lenne a kulcs, hogy már a tervezésnél az legyen az elsődleges szempont, hogy fenntartható legyen a ruhadarab. Ezután pedig minél tovább viseljük, és tartsuk életben, mozgásban az anyagot.

A nagy többségnek még mindig elképzelhetetlen, hogy nemet mondjon a fast fashion ruhákra. Mik azok az apró lépések, amelyeket egyéni szinten megtehetünk azért, hogy hozzájáruljunk a fenntarthatósághoz?

Berényi Dia: Nagyon szeretem azt a mondást, hogy „Buy less, choose well”. Nem kell ész nélkül vásárolni. Első lépésként redukáljuk a fogyasztásunkat, ami a ruhaneműt illeti. A fast fashion márkák néhány hetente cserélik a kínálatot…

Feltehetünk magunknak olyan „provokatív” kérdéseket, hogy valóban szükségünk van-e rá, valóban megéri-e. Ha pedig vásárolnánk, akkor lehet tervezőnél vagy vintage turkálókban, esetleg second hand beszerezni őket. Nagyon sok ruhát dobunk ki még azelőtt, hogy tönkre menne vagy igazán ráunnánk, mert már látjuk, hogy jön az újdonság.

Ráadásul ma már bárki gardróbjából öltözködhetünk és ugyanúgy trendi, sőt, nagyon izgalmas is. A mai szettemből a férfi pulcsit turkáltam, a blézer a férjemé volt, ebben ballagott, de az öltönyeit is hordom. Anyukámtól is elcsenek egy-egy lánykori darabot.

Ma nagyon népszerű a minimalizmus és a kapszula gardrób, de nekem ez egy picit ellentétes a tervezői kreativitással vagy a színesebb öltözködéssel. Jól gondolom, hogy te sem vagy a híve?

Berényi Dia: Honnan tudtad? (nevet) Nem vagyok a híve.

Persze nem lehet mindenkire ráhúzni, de nekem megöl mindent: az öltözködésben rejlő örömöt és játékosságot, amire nemrég találtam rá újra. Mert hozzá kell tennem, hogy volt idő, amikor én is csak azért öltözködtem, hogy ne legyek pucér, és kész.

De jó lenne, ha izgalmasabban öltöznének az emberek: már egy-két kiegészítővel is új dolgokat lehet alkotni, vagy más sorrendben felvenni a ruhadarabokat, például kívülre veszed, ami belülre való. Én azt hirdetem mindenkinek, hogy nyugodtan játsszon, nem fog belehalni, ha „hibázik”, holnap is lesz nap és holnap sem mehet pucéran sehova, vagyis próbálkozhat mással. Nekem biztos vannak olyan darabok a szekrényemben, amik nem passzolnak mindenhez, sőt lehet, hogy csak egy outfittel működik. De attól még jó, hogy vannak, és imádom bizonyos napokon és szezonokban fölvenni őket. Ha belegondolsz, a fürdőruhát is csak egy helyzetben hordod, mégis ott van a szekrényedben. Szerintem ez igaz lehet más ruhákra is.

Azt mondod, te sem régóta játszol ezzel… Mi változott?

Berényi Dia: Pontosan nem tudom. Változom én is, eddig nem voltam olyan mindsetben, hogy érdekeljen. Az ELTE-n végeztem egészségügyi közgazdászként, akkoriban csinosan öltözködtem, magassarkúval, válltáskával. Paradox módon akkor ment el tőle a kedvem, amikor elkezdtem a saját márkámat. Jobban esett készíteni a ruhákat, anyagokat venni, mint magamat öltöztetni, vagy azzal foglalkozni, hogy magamnak vegyek ruhákat – bár vásárolni azóta sem szeretek.

Voltak lelki hullámok is, amik „nem akartak” öltözködni, a mostani énem viszont igen, és élvezem, hogy örömből öltözhetek. Ezt onnan is tudom, hogy sokszor senkivel nem találkozom egy nap, mert biciklivel jövök be a műhelybe, itt egyedül dolgozom, pont nem jön aznap megrendelő sem, mégis szívesen felöltözöm szépen – vagy éppen úgy, ahogy aznap szeretnék és amihez kedvem van. Az nem biztos, hogy csinos, lehet valami vagány, szokatlan vagy meghökkentő. Ez lenne a fontos: hogy magad miatt vedd fel azt, amit aznap felveszel.

Hogy élted meg a váltást és az Esc elindítását?

Berényi Dia: Nehéz volt. Egy biztos alkalmazotti pozíciót nem könnyű otthagyni a bizonytalanért, csak remélhettem, hogy tetszeni fog és szeretni fogom. A felismerés könnyen jött, hogy tervezni szeretnék, de felvállalni már más kérdés.

Ez egyfajta coming out volt, amikor a családomnak elmondtam, hogy ezt akarom csinálni. Aztán folyamatosan beletenni, nem feladni – ezek a nehezebb részek, mert nem volt azonnali és egyértelmű siker, hogy a nulladik pillanattól el tudom tartani magamat és a vállalkozást is.

Sokat segít a családom, és igen, én így megtehetem, hogy önmegvalósítsak, és ezért nagyon hálás vagyok, és mindent meg is teszek, hogy megérje. Anyukám úgy gondol magára, mint a szponzoromra, amikor befizeti a telefonszámlám vagy ebédet csomagol. (nevet) Úgyhogy meg kell mutatnom a szponzoraimnak, hogy ez egy működő vállalkozás, fenntartható modell. Most hét éves a márka, most találtam meg az utam, a hangom, az elképzeléseimet is.

Sok embernek megy nehezen a segítség elfogadása, mert ma azt könyveljük el és fogadjuk el sikerként, ha valaki egyedül lesz sikeres, segítséget kérni pedig gyengeség. Neked mennyire esett nehezedre?

Berényi Dia: Még mindig van bajom vele. Az kialakult, hogy a magánéletemben ki mivel segít, az otthoni segítség olyan normális. A munkám kapcsán viszont mindent egyedül csinálok, ami nehéz: a szabást, a kivitelezést, a marketinget, a social médiát stb. Ebben jól jönne segítség, de ez a következő szint, hogy ezen a területen is elfogadjam.

Az anyagi segítségekért sokáig volt bűntudatom, hogy nem tudok megállni a saját lábamon. De már elfogadtam, hogy ez egy lassabb folyamat, és már el tudom tartani a vállalkozást és magamat is, ha nem is minden hónapban ugyanúgy. Van, akinek gyorsabban megy, ezért sem szabad egymáshoz hasonlítani magunkat.

Kísérletezni kell, megtalálni a saját hangot, a piacot. Én most találtam rá. De a menyasszonyi vonal is csak egy blokk, nem csak erről szól az Esc.

Tudatosan tervezel vagy jön az ihlet?

Berényi Dia: Is-is. Ha tudatosan, akkor leülök, hogy például egy nadrágot szeretnék, gyerünk, álljunk neki. De a legtöbbször akkor jönnek a legjobb ötletek, ha nem akarok semmit, nincs tervem vagy ötletem.

A pudli csattjaim úgy születtek meg, hogy akartam egy hajkiegészítőt, de nem tudtam, hogyan, milyet, nem jött az ihlet. Láttam, hogy a masnik vissza fognak jönni a divatba (vissza is jöttek), de az basic, egyáltalán nem unholy. Aztán teljesen random felmentem Pinterestre, hogy mit főzzek. És megláttam egy rajzot egy lufi kutyáról. És akkor tudtam, hogy ez az!

Nem voltam benne biztos, hogy népszerű lesz, de legalább magamnak muszáj volt megcsinálnom, mert annyira lázba hozott. De kiderült, hogy nagyon tetszik az embereknek.

Az első ruhakollekciód neve az According to grandma. Miért?

Berényi Dia: Igen, „a nagymama szerint”. Angolul jobban hangzik, de a ruhákon magyarul vannak a feliratok. Ezt a kollekciót nagymama mondások ihlették. Amikor először csináltam pufi kendőt, kitettem olyan sztorikat, amiken tényleg úgy néztem ki, mint egy öregasszony, és viccesen ezt akartam reklámozni. Klasszikus nagymama mondásokat írtam hozzájuk, mint például „amit kiszedtél, ugye meg is eszed”, „hideg van kint, sapka, sál ugye van rajtad”, tudod. Aztán kiraktam egy kérdésmatricát, hogy a követők is írják meg, nekik mit mondott a nagyijuk, és rengetegen írtak, imádták visszaolvasni egymásét is. Így jött a tematika. És amilyen érzést keltettek bennem a mondatok, úgy készítettem hozzájuk a ruhákat. Nagyon szerették, még mindig rendelik őket.

Sokat kísérletezek, ami lehet, hogy bukással jár. De ez már egy általam elfogadott dolog: nem minden ötlet jó ötlet, de minden jó ötletnek gondolt ötletet ki kell próbálni, hogy kiderüljön, valóban jó-e. A siker hosszútávú dolog.

 

A fotók Berényi Dia tulajdonában vannak.