Különleges égi konstellációt rejtenek az augusztusi bolygóállások. A csillagokban megjelenő sárkány (5 égitest különleges csoportosulása) kivételes fejlődési potenciált hordoz. A Mars a Mérlegbe lép, a kiegyensúlyozottságra törekszik, Vénusszal való románcának beteljesülése még várat magára. Legmélyebb kételyeinkkel szembesít a retrográd Merkúr, a telihold pedig rejtett feszültségeket hoz, passzív-agresszív játszmahelyzeteket tartogat. Bízzunk a sors emberfeletti rendezőelvének erejében és tegyünk minden nap egy kicsit a céljainkért. Később megköszönjük majd magunknak.
Használd ki az augusztusi bolygóállások erejét!
Az elkövetkezendő két hétben egy sárkány konstelláció jön létre az égen, mely összekapcsol az égiek tanításaival. A föld jegyekben létrejövő király trigon megvalósító erőt hoz. A Szűz és Halak jegyében létrejövő szembenállás hétköznapi kihívások elé állít, míg az Uránusz és Plútó felől érkező két szextil segíti hosszan húzódó ügyeink megoldását. A főként föld jegyeket érintő égi jelenség közelebb hoz minket önmagunkhoz, felkínálja a lehetőséget az itt és mostban lévő határtalan bőség befogadására.
Fotó: Pexels
Fontos, hogy ebben az időszakban minden nap tegyünk apró lépéseket a jövőbeni céljaink elérése érdekében, változtassunk étkezési szokásainkon, vágjunk bele romboló szenvedélyeinkről való leszokásba, mert most erősebbek, céltudatosabbak, hatékonyabbak lehetünk.
Önfejlesztésre, nyaralásra és pihenésre egyaránt alkalmas az elkövetkezendő két hét. Az égi sárkány a Mars augusztus 28-i jegyváltásával bomlik fel. Az erő és férfiasság bolygója a szorgos, tevékeny és munkamániás Szűz jelből a harmóniát és békét kedvelő, levegős Mérlegbe lép. Itt az erő bolygójától passzív-agresszív játszmákra számíthatunk.
A férfi és női energia távolodóban van egymástól, míg a Vénusz az önmagához való visszataláláson dolgozik, a Mars konfliktusain bánkódik, igyekszik rendezni vonalait. Kapcsolataink beteljesülése és az új, megdolgozott minőségünkben való első találkozásaink szeptember közepére tolódnak.
Saját életünk teljesebb megértéséhez segít hozzá a retrográd Merkúr
Augusztus 24-én a Merkúr hátráló, azaz retrográd mozgásba kezd, ezzel megkezdődik a kommunikációs káosz. Rádöbbenhetünk, hogy az életünk egy összetett, sok tényezőből álló folyamat, melyet nehezen értünk. Rengeteg kérdésünk támad: vajon hogyan tovább? Mit tegyek a vágyaim megvalósításáért? Hogyan viszonyuljak a környezetemhez? Az augusztusi bolygóállások a legmélyebb kételyeinkhez is elvezethetnek. Érdemes megértenünk, hogy ez teljesen rendben van.
Fotó: Pexels
Az új élmények beengedéséhez a régiek emlékké rendeződésére és elengedésére van szükség.
Ne próbáljuk ezt a folyamatot illuzórikus kontrollunk alá vonni az Ego segítségével. A dolgok transzcendens rendezőelve most rendkívül pontosan működik, és dolgozik azon, hogy helyzetbe hozzon minket saját sorsunkban. Bátran támaszkodjunk az erejére!
A közlekedésben késésekre, az egymással való kommunikációban túlzottan kritikus megjegyzésekre, a túlgondolkodás miatt pedig fejfájásra számíthatunk. Érdemes lefoglalni a kezünket valamilyen alkotó tevékenységgel, kiszakadni a fejünkből és sportolni, túrázni, átadni gondjainkat a természet áramlásának.
Új hivatalos ügyeket szeptember végéig ne intézzünk, szerződést jobb, ha nem most írunk alá. A nagyobb horderejű döntéseket halasszuk el.
Munkahelyi és párkapcsolati konfliktusaink mélyére mutat rá a Halak telihold
Az augusztusi bolygóállások ereje 31-én kicsivel hajnali fél 4 után telihold konstellációban teljesedik ki az érzelmes Halak jelben. Számíthatunk kimerültségre, szomorúságra, úrrá lehet rajtunk sérült, kétségbeesett énrészünk.
Fotó: Pexels
Ezekben a napokban az év legmélyebb, leginkább belassult időszakát éljük, hiszen a 10 bolygóból 6 retrográd, azaz tolató fázisban van. Ilyenkor valahol a múltban reked a lelkünk, nosztalgikus hangulat jellemző, a munkakedvünk sincs a toppon. Hajlamosak lehetünk egymás hibáztatására, bűnbakképzésre, áldozati szerepet vehetünk fel.
A pár- és munkakapcsolatokban kiéleződnek a látens feszültebb helyzetek a telihold hatására. Mérjük fel mennyi esélyünk van konstruktívan megoldani a konfliktust. Ne vágjunk bele felesleges és hosszan tartó vitákba, veszekedésekbe, nyugodtan lépjünk egy lépést hátra, nem fogjuk megbánni.
Érdemes szem előtt tartani, hogy a jelenlegi helyzet nem végleges, csupán az utunk része, melynek új fejezete hamarosan indul. Ne feledjük, mindig hajnal előtt a legsötétebb az ég.
Főkép: Shutterstock