„Az anya az egyik pillanatban csodálja a kisbabáját és a fellegekben jár, majd a másik pillanatban zokog és legszívesebben visszacsinálná az egészet”

Miért lenne fontos, hogy amikor egy nő kisbabát vár, ne csak ő maga tájékozódjon a különböző témákról, hanem az apukák, a nagyszülők, mindannyian, akik őt körülveszik?

Roszik Linda: Az emberi lélek egy nagyon komplex dolog, és minden, ami komplex, abban bőven előfordulhatnak elcsúszások. Ilyenkor abba bele kell avatkozni, azzal valamit kell kezdeni. Azáltal, hogy beszélünk róla, nemcsak az anyáknak, de mindenkinek sokat segíthetünk, aki a kisbaba közelében van. Ezek a szülés után potenciálisan megjelenő, nehéz lelki állapotok bár nem kellemesek, de nem érdemes rájuk tragédiaként gondolni. Megfelelő szaksegítséggel és háttértámogatással túl lehet lenni rajtuk, és önmagában nem fogja meghatározni sem az anya, sem a gyermek sorsát. Nem önmagában a konkrét történések (traumatikus szülésélmény, valamilyen hangulati zavar) lesznek valamilyen hatással, az is legalább olyan sokat számít, hogy mit kezdünk ezekkel a megélésekkel.

 

Sokan éreznek szégyent, ha természetes szülés helyett császármetszésre kerül sor, vagy éppen koraszülött lesz a babájuk. Akár ezek az érzések is elindíthatják az anyukákat egy olyan úton, amelynek mondjuk egy szülés utáni depresszió lesz a vége?

R.L.:

Igen, de nem önmagában a császármetszés ennek az oka, hanem, ahogy már említettem, annak a feldolgozása. Nagy mértékben meghatározza például a császármetszés további hatását akár az illető anyaságára, akár a babájával való kapcsolatára, hogy hogyan érez és gondolkodik a történtekről utólag.

Például a kisbabák 10 százaléka korábban jön a világra annál, minthogy arra teljes mértékben fel lenne készülve a szervezetük, mégis rengeteg bűntudatot és szégyent élhetnek meg a koraszüléssel  kapcsolatban az anyák.

Ezek a gondolatok sokszor drámai módon csapódnak le, és nagyon sokáig az anyákkal maradhatnak. Nem segít az anyává válásban az sem, ha különböző megjegyzéseket kapnak az anyaságukra. Ebben a nagyon érzékeny időszakban, akár már a terhesség idején is, de a szülés, majd a gyermekágy időszakában is kiemelten fontos lenne szinte „tojáshéjon” járni az anyák körül a családtagoktól az egészségügyi szakdolgozókon keresztül mindenkinek, aki csak kapcsolatba kerül velük. Ebben még van hová fejlődnünk.

Melyek azok a negatív lelkiállapotok, amelyek a szülést követően érinthetik az édesanyákat?

R.L.: Két csoportja van ezeknek az állapotoknak: a hangulatzavarok és szorongásos zavarok.

A szülést követő különféle lelkiállapotokról és hangulati zavarokról éppúgy lehet gondolkodni, mint a nem szülés utáni lelki zavarokról. Csak itt megvan az a specifikuma a helyzetnek, hogy a szülést követő meghatározott időn belül indul el vagy tetőzik az állapot. Ez egy nagyon különleges élethelyzet, minden érzés, gondolat, tevékenység középpontjában a kisbaba és az anyai-gondozási feladatok állnak. A hangulati zavarokkal összefüggésben leginkább a szülés utáni depresszió szokott megmutatkozni, a szorongásos zavarok kapcsán pedig például a poszttraumás stressz zavar, amely lehet akár egy traumatikus szülésélmény következménye. Ez teljesen más, mint például a depresszió: más az oka, másként kell kezelni, más tünetei is vannak – bár lehetnek átfedések.

A szorongásos zavaroknál megjelenhetnek különböző, akár testi tünetekkel kísért kényszerek, fóbiák. Léteznek különböző pszichotikus állapotok is, mint például a gyermekágyi pszichózis, ami egy súlyos, de  szerencsére nagyon ritka állapot. Hallucinációk, téveszmék, irracionális viselkedés jellemző rá. Elég hirtelen tud kialakulni, akut állapot, minél előbb pszichiátriai, gyógyszeres kezelést igényel, és akkor viszonylag gyorsan rendeződik is. Nagyon sokakat érint viszont az ún. baby blues, amelyet gyermekágyi lehangoltságként is szokás emlegetni, és általában a szülést követő 1-2 hétben jelentkezik.

Egy nagyon intenzív hangulatingadozás: az anya az egyik pillanatban csodálja a kisbabáját és a fellegekben jár, majd a másik pillanatban zokog és legszívesebben visszacsinálná az egészet. Ez viszont aztán többnyire szépen lecseng magától, gyógyszeres kezelés nélkül. A környezet támogatása és biztatása viszont minden esetben szükséges.

A szülész-nőgyógyászoknak, védőnőknek lenne a feladata, hogy beszéljenek erről a kismamáknak? Honnan tudnak tájékozódni, felkészülni erre a leendő anyukák?

R.L.: Nagyon jó lenne, ha a különböző szülésfelkészítőknek a részeként megjelenne. Akár csak egy szórólap formájában, ha más mód nincs rá, hogy lássák az anyák, hogy ilyesmi előfordulhat. Hogy ne legyen emiatt bűntudatuk, hogy tudják, hogy nincsenek egyedül és legfőképp, hogy van megoldás. Azért is fontos erről beszélni, mert ezek a szülés utáni állapotok rendkívüli módon rejtve tudnak maradni.

Mi az oka ennek?

R.L.: A szülés utáni depresszió esetében klasszikus tünet, hogy előfordul alvászavar, de melyik kisbabás anyuka nem alszik rosszul, akinek éjjel hatszor kell felkelnie szoptatni, kisbabát ringatni? Jellemző tünet, hogy a korábbi tevékenységek iránti érdeklődés csökken. Egy újdonsült anya számára ez sem meglepő, hiszen össze van zárva a kisbabájával, és hiába szeretne régi, megszokott hobbijainak hódolni, egy ideig – fontos, hogy csak átmenetileg – valószínűleg még nem fog tudni.

Azért nehéz sokszor a felismerés, mert rengeteg dolog, amely egyébként kóros, vagy bizonyos mentális zavarok tünete lehet, a szülést követő időszakban a teljesen normális kategóriába tartozik. A legfontosabb üzenetem talán éppen az lenne az anyák számára, hogy ha már eszükbe jut az, hogy vajon szükségük van-e segítségre, akkor ne habozzanak segítséget kérni! Beszéljenek akár egy szakértővel, akár egy számukra megbízható anya-társsal.

Sokszor elegendő az a megerősítés az anyáknak, ha tudják, hogy teljesen normális az, amit éreznek. Mivel a generációk manapság már nem élnek együtt, ezért a gyerekek már nem nézik végig, hogy nagynénjük otthon van a kisbabával. Nem látják ezeket – az egyébként teljesen természetes – folyamatokat.

Egy másik nagyon fontos oka annak, hogy rejtve maradnak a szülés utáni mentális betegségek, hogy a társadalmi elvárások miatt nagyon sok anya nem mer beszélni a nehézségeiről. Attól tartanak, hogy megbélyegzik őket, rossz anyának tartják őket, rájuk sütik – amitől gyakran maguk is félnek -, hogy nem valók anyának, nem szeretik eléggé a gyereküket. Pedig erről szó sincsen.

Nem az anyaság fokmérője, ha valaki nehéznek éli meg ezt az időszakot vagy akár valamilyen mentális betegség is kialakul nála.

Vastagon benne van ebben a társadalmi kontextus és a segítség mértéke, amit kap (vagy nem kap) az anya, a kisgyermekes család.

Az említett tüneteket kívül milyen más jelzésekre kell odafigyelni, amelyek akár a szülés utáni depresszió jelenlétére utalhatnak?

R.L.: Nagyon fontos a szubjektív megítélés. Ha az édesanya érzi saját magán, hogy valami nem az igazi, mindenképp jelezze ezt a környezete felé. A szülés utáni depresszió megjelenhet úgy, hogy a lehangoltság, amely mondjuk a baby blues során felmerült, nem múlik el. A kismama benne ragad ebben az állapotban, amely aztán tovább súlyosbodik.

A legfőbb tünetek között van, hogy az édesanya egyáltalán nem képes örülni a gyerekének, nem képes megfelelően ellátni a kisbabáját. Rendkívüli fáradtság, kimerültség lesz úrrá rajta, akkor sem tud aludni, amikor egyébként megtehetné, ami krónikus kimerültséghez, zavartsághoz vezethet. Egészen súlyos esetben az újdonsült anya akár a baba, akár saját maga ellen is fordulhat, öngyilkos késztetések is jelentkezhetnek.

Fontos, hogy önmagában az anyává válás, a kisbabával való otthonlét nagyon sok nehéz érzést és gondolatot is hozhat, ami még nem feltétlenül a szülés utáni depresszió jele. Érezheti magát annyira kimerültnek, tehetetlennek, magára hagyottnak, hogy akár az is megfordulhat a fejében: bárcsak meg sem szülte volna a gyermekét. Ismét szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem az anya anyaságáról szól, hanem lehet a támogató környezet hiányának a jele is. Ez borzasztó fontos, mivel az ilyen gondolatok bűntudattal járnak, ezért sem mernek róluk beszélni a nők, amitől még inkább magukra maradnak a nehéz érzéseikkel, még inkább elmagányosodnak. A környezet sajnos sokszor mondogatja, hogy nem kell sírni, ne legyenek rosszkedvűek, inkább örüljenek annak, hogy egészséges a kisbabájuk. Emiatt aztán sokan eltitkolják, hogy belül mit éreznek.

Milyen hajlamosító tényezőkkel kell számolni a különböző szülés utáni mentális zavarok kialakulása során?

R.L.: A különböző szülés utáni mentális zavarok kialakulásának nagyobb az esélye akkor, ha valaki korábban is volt már hasonló helyzetben, például egy előző szülése után. Én azzal szoktam biztatni az anyákat, hogy ha egyszer már megküzdöttek ezzel, akkor nagy valószínűséggel másodjára nem lesz már olyan súlyos vagy éppen hosszantartó a folyamat. Sokkal hamarabb észre fogják venni, ha valami nem úgy alakul, ahogy kellene, hamarabb fognak tudni segítséget kérni. Szerepe lehet a mentális betegségek kialakulásában a genetikának is.

Természetesen fontos, hogy az embernek milyen a személyisége, milyen élethelyzetben van épp, milyenek a megküzdési stratégiái, milyen gyerekkori traumákat hoz magával. Az is számít, hogy ki mennyire könnyen tud segítséget kérni, egyáltalán milyen lehetőségek állnak rendelkezésére. Hajlamosító tényező lehet még a perinatális veszteség is, amiről szintén nem beszélünk eleget. Pedig teljesen természetes folyamat, ha egy édesanya egyszer elveszítette a babáját, akkor a következő várandósságába nehezebben fogja tudni beleengedni magát.

Milyen egyéb negatív lelkiállapotok érinthetik még az újdonsült édesanyákat?

R.L.: Megjelenhetnek még különböző kényszeres gondolatok, úgy látom, hogy ezeket övezi a legnagyobb tabu és szégyen. Ilyen esetekben az anyuka attól tart, hogy szánt szándékkal bántani fogja a kisbabáját, kigurítja a babakocsit az útra, vagy kidobja őt az ablakon. Nagyon megrázó egy anyának azt megélni, hogy ilyen gondolatai lehetnek. Félelmetes, titkolnivaló gondolatok, az édesanyákban pedig óriási szégyent és bűntudatot okoznak.

Valójában persze nem akarják ezek az anyukák bántani a kisbabájukat, éppen ezért uralkodik el rajtuk a bűntudat és a szégyen. Sokszor emögött elfojtott agresszió, valamilyen frusztráció, a kiszolgáltatottság érzése húzódik meg, és ezek vetülnek ki aztán a kisbabára. Azonban nem arról szól, hogy ténylegesen bántani szeretnék a kisbabájukat, és nem is szokták ezt megtenni ezek az anyák. 

De mindenképp érdemes ilyenkor segítséget kérni, hogy az anya biztonságban tudja saját magát és a kisbabáját is.

Minden esetben szükség van pszichoterápiás kezelésre? Vannak más lehetőségek is?

R.L.: Ez a helyzet súlyosságától függ. Vannak olyan állapotok, amelyek szépen, maguktól visszarendeződnek azáltal, hogy az anya rutint szerez, magabiztosabbá válik. Nagy segítséget nyújthat akár néhány konzultáció egy pszichológussal, perinatális szaktanácsadóval, dúlával, védőnővel. Sokat tudnak segíteni a különböző anyákat támogató csoportok, közösségek. Az EMMA Egyesület által működtetett ingyenes  EMMA vonalon kifejezetten anyák hívásait várják, ez egy jó első lépés lehet a segítségkérésben, lehet, hogy elegendő is. A Mamakör Alapítványnál várandós és frissen szült anyákat várunk Budapesten és az agglomerációban személyesen, országszerte pedig online is. Pszichológusok által tartott támogató csoportjainkba 0-5 hónapos babával jönnek az édesanyák, ahol megtapasztalhatják, hogy mások is hasonló nehézségekkel küzdenek, mindenhol akad kihívás bőven. Ezekbe a csoportokba bárki jöhet, nem kell hozzá depresszióban szenvedni. És nagyon jó lehet minden olyan anya-csoport, ahol valóban támogató légkör van, akár egy hordozós vagy szoptatást támogató csoport, a Császárvonal csapata, vagy akár egy Ringató, baba-mama jóga stb. Ha van lehetőség őszintén beszélgetni, támogató légkörben, az óriási segítség a kisbabás anyáknak.

Súlyosabb esetekben természetesen akár a pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés is fontos lehet. Utóbbitól sokan meg szoktak ijedni, mert az gondolják, hogy emiatt nem szoptathatnak majd. Azonban fontos tudni, hogy vannak olyan gyógyszerek, amelyek jelent tudásunk szerint a szoptatás ideje alatt is biztonságosan alkalmazhatóak.

Ha jól tudom, akkor a férfiakat is érintheti a szülés utáni depresszió. Milyen okok húzódnak meg ezesetben a háttérben?

R.L.: Igen, viszont erről még annyit sem beszélünk, mint az anyák esetében.

Náluk a hormonális okok kevésbé játszanak szerepet, inkább a társadalmi elvárások azok, amelyek nyomasztó hatással bírnak, vagy akár a kirekesztettség érzése, a családfenntartói szereptől való félelem.

Nagyon sokat számít az is, hogy ki milyen szülői mintákat hoz magával otthonról. A férfiak sajnos ritkán fordulnak segítségért, mert szégyellik az érzéseiket. Még mindig nem eléggé támogató a környezet az apák érzelmi bevonodásával szemben, pedig ez mindannyiunk érdeke.

Milyen jótanácsod lenne az újdonsült anyukák, párjaik, illetve a környezetük számára? Mit tehet, illetve mit ne tegyen a közvetlen környezet annak érdekében, hogy megkönnyítse az ő mindennapjaikat?

R.L.: Nagyon-nagy baj, ha a szülést követően magukra maradnak a családok, az anyák. Ezért is kezdtük el a Mamakör csoportokat, mert az láttuk, hogy a friss anyák nagyon elmagányosodnak egy idő után. Persze az első néhány hétben még rengetegen jönnek-mennek körülöttük, körbe rajongja őket a rokonság. Aztán mindenki eltűnik, ők pedig ott maradnak egyedül a kisbabával.

Genetikailag nem az egyedüllétre vagyunk beprogramozva. Arra vagyunk kitalálva, hogy közösségben csináljuk az anyaságot. A mai, nukleáris családmodell viszont nem ezt támogatja, éppen ezért nagyon fontosak a különböző csoportok, hogy ilyen módon, kicsit mesterségesen teremtsük meg ezt a közeget az anyák, apák körül.

Kiemelt kép: Unsplash