Amikor a második gyerekemmel voltam várandós, sokszor elfogott a félelem, mi van, ha nem tudom majd neki ugyanannyi szeretet adni, mint az elsőn? Hiszen az elsőt annyira rajongva szerettem. Amikor megszületett a kistestvére, minden aggodalmam elszállt, mert őt is ugyanazzal az odaadással tudtam szeretni, mint a nővérét -írónk Erdős Renáta cikke.
Később felismertem, hogy ez a félelem azért volt bennem, mert én nem ilyen családban nőttem fel, ahol ugyanolyan szeretet jutott mindenkinek, nálunk volt kedvenc, és nem én voltam az. Most főként azokról az esetekről szeretnék írni, amikor bennünk, szülőkben megfordul az a gondolat, hogy vajon a másikat jobban szeretem? De erről szó sincs.
Lehet másképp vagy máshogyan szeretni?
Ha több gyereked van, valószínűleg már érezted azt a fura belső hangot: Mi van, ha egyiküket jobban szeretem? Ezzel a hanggal legtöbbször nem merünk szembenézni, mert rögtön jön a bűntudat, amikor úgy érzed, hogy rossz szülő vagy.
Sok szülő érzi rosszul magát, ha nem egyformán tud jelen lenni minden gyerek mellett. Ez teljesen normális. Minden gyerek más, és mi magunk is más fázisban vagyunk az életben, amikor születnek. Az lenne az ideális, ha minden gyerekre ugyanannyi figyelem jutna, csakhogy az élet nem ilyen. A gyerekeinknek, hacsak nem ikrek, a különböző életszakaszokban másfajta figyelem kell. Egy újszülöttnél, ahol szinte huszonnégy órás a gondozás, teljesen jogos, ha minden figyelem rá irányul, míg egy óvodás korú gyereknél már teljesen más az életritmus, ő már nem igényli az anyját olyan sokat.
Ezek isérdekelhetnek
Ekkor szokták azt érezni a szülők, hogy te jó ég, nem foglalkozom eleget a nagyobbal, mert a kicsi teljesen leköti őt, hozzá képest persze, hogy kevesebb idő jut a nagyobbra. A gyerekek is érzik a különbséget, de nem azt várják, hogy mindent ugyanúgy kapjanak, hanem azt, hogy rájuk szabott figyelemhez, szeretethez, visszajelzéshez jussanak.
Az egyik gyerekkel könnyebb, a másikkal nehezebb? Miért?
Előfordul, hogy az egyik gyerekkel könnyebb kapcsolódni egy adott életszakaszban. Ez nem jelenti azt, hogy van „kedvenc” – csak azt, hogy a kapcsolataink dinamikusak és változók. Az, hogy valakivel könnyebb, nem jelenti azt, hogy a másik kevésbé fontos, mert lehet, hogy az egyik gyerek a mi „könnyű” kapcsolatunk, akivel szinte szavak nélkül értjük egymást, a másik pedig a „tükör”, aki előhozza belőlünk a türelmetlenséget, a fáradtságot, a saját gyerekkorunk fájdalmait is. Ez a másik helyzet, amikor a szülők úgy érezhetik, hogy az egyik gyereket jobban szeretik, mint a másikat. Azokkal a gyerekekkel, akik próbára tesznek minket, bizony, nehezebb a kapcsolódás.
Amikor egy szülőt szinte teljesen kimerít a hisztiző, akaratos, türelmetlen gyereke, akkor is szereti őt, csak ezekben a helyzetekben nehezebb kimutatni felé. Ilyenkor kell tudatosan, a könnyebb időszakokban kapcsolódni, kimutatni a szeretetünket.
Minden gyereket máshogy szeretünk. Nem jobban vagy rosszabbul, máshogy
A szeretet lényege valójában ugyanaz: jelenlét, elfogadás, törődés, odafordulás. Ebben az értelemben szeretni csak egyféleképpen lehet, tisztán, feltétel nélkül. Ez az alap. Ami változhat, az talán nem a szeretet, hanem annak nyelve, kifejezési módja. Lehet, hogy az egyik gyereknek az ölelés a biztonság, a másiknak a közös játék, a harmadiknak a figyelmes meghallgatás. De ezek mind ugyanannak a szeretetnek a különböző arcai, nem más szeretet, csak más formában mutatkozik meg.
A szeretet nem attól függ, hogy hogyan viselkedik a gyerek
Amikor egy gyerek rosszalkodik, még ma is sokan mondják neki: ” Rossz vagy!” „Nem hiszem el, hogy ilyen rossz vagy!” Olyan sokszor hallottam ezt gyerekkoromban, hogy meg se tudnám számolni, pedig ezek a mondatok nagyon ártalmasak.
A gyerekek nem rosszak, nem kell őket „megjavítani”. Amikor azt mondjuk egy gyereknek, hogy „rossz vagy”, akkor nem a viselkedését, hanem az egész lényét minősítjük.
Ez pedig nemcsak fájdalmas, hanem mélyen beépülő belső üzenetet is hordoz: „Én nem vagyok elég jó”, „bennem van a hiba”. Az ilyen szavak később hatással lehetnek az önértékelésre, a kapcsolatokra, sőt még a saját belső párbeszédre is. Az egészséges út az, ha elválasztjuk a gyereket a viselkedésétől. Például:
– „Ez a viselkedés most nem volt rendben.”
– „Nagyon dühös lettél, de nem bántunk mást.”
Így az üzenet az lesz, hogy szerethető vagy, még akkor is, ha hibázol. Több gyerekkel ez is nehezebb, hiszen többfelé terelődik a figyelem. Nagyon fontos, hogy egyik gyereket se bántsuk, minősítsük így, akkor sem, ha az egész napunk egy merő harc volt velük.
Mérgező szülők gyerekei
Amikor állandóan van egy kedvenc, tehát nem arról van szó, hogy bizonyos életszakaszokban könnyebben kapcsolódunk, hanem itt már az aranygyermek jelenségről van szó, amikor az egyik gyermek folyamatosan kivételezett helyzetben van, az nagyon nem egészséges. Sokan csak azt a szemszöget látják ilyenkor, hogy milyen rossz annak, aki alulmarad, hiszen a másik gyerek olyan babérokat is learat, amiért a kisujját sem mozdította meg, ellenben azzal, aki teper, hogy észrevegyék, de ez a felállás egyik gyermeknek sem tesz jót. A kivételezett ugyanis a későbbiekben rettegni fog attól, hogy döntéseket hozzon, nehogy kiessen ebből a helyzetből, ha esetleg nem jó döntést hoz vagy nem a szülő kedvére való. Ő is meg akar felelni, pontosan látja az aránytalanságot, hogy agyondicsérik, szinte teljesítmény nélkül, és nem tudja, hogy akkor pontosan hogyan is kell megfelelnie? Teljesítsen vagy ne?
Az így nevelkedett gyerekek felnőttként gyakran szétszórtak, kényelmesek, káoszban élnek, rumlis a környezetük, és sokszor még negyven-ötven évesen sem érnek révbe. Az egész gondolkodásukra jellemző, hogy nem tudnak határok között működni.
Késnek, sodródnak, csak úgy elvannak, nincsenek terveik, nem halad az életük. Ez mind-mind a túlszerető, túlféltő, visszatartó nevelés következménye. Azok a gyerekek viszont, akiknek nem jutott szeretet, túlzott felelősségvállalással élnek felnőttként is, és ez maximalista és hatékonyságra törekvő, másokat örökösen megmentő működésmódban jelenik meg, ami szintén nem egészséges.
Amikor feltesszük magunknak a kérdést, hogy talán az egyiket jobban szeretem? Ez a kérdés nem azt jelenti, hogy baj van, hanem csak azt, hogy meg kell vizsgálnunk:
- Kivel vagyok most könnyebben?
- Kivel nehezebb és miért?
Mit tanítanak ők rólam, egymásról, a szeretetről? A szülői szeretet nem mérhető, nem osztható szét egyenlő darabokra. Ha időnként megijedünk attól, hogy egyformán szeretünk- e, az nem azt jelenti, hogy rossz szülők vagyunk, csak azt, hogy törődünk. Ez már önmagában a szeretet egyik legerősebb formája.
