Ezt nekem senki nem mondta! – Az anyaság nehézségeiről és örömeiről, őszintén

Ancsinak három gyermeke van, egy 8 és 22 éves lánya, és egy 13 éves fia. Hajni fiai már mindketten a felnőttlét ajtaján kopogtatnak, 18 és 25 évesek. Az interjú egyeztetésekor Hajni előre szólt, hogy ne várjak porcukrot. Nem vártam, de nem csak a válaszok voltak őszinték, hanem mindkettejük szemében felcsillanó szeretet is, amikor a gyermekeikről beszéltek. 

Miről nem esett szó az anyaság kapcsán az első várandósság alatt?

„Semmiről nem volt szó, ami történik.” mondja Hajni. 

“Az anyaság marketingje baromi jó, elmondják, hogy tök jó lesz, az egész egy szökdécselés a virágos mezőn, de ez egy nagy hülyeség. Gyakorlatilag megszűnsz létezni. Legalábbis velem ez történt. Anya vagyok, és pont.”

Ancsi hasonlóan emlékszik vissza: „Bátran mondhatom, hogy nekem konkrétan semmit nem mondtak el. Gyermekkoromban nem kaptam információt, nem beszélgettünk anyuékkal arról, hogy mi is a házasság, mi az a felnőtt létezés. A gyereknevelésről pedig végképp semmit nem tudtam. Nyilván vannak megrázóbb élményeim, amikor gyerekként, fiatalként nagyobb hülyeségeket csináltam, amitől anyáék dobtak egy hátast, ezek az emlékek sokszor segítenek most is.”

Hajnit a szülés utáni időszak is váratlanul érte.

„A szülésről mindenki beszélt, féltem is tőle borzasztóan. Rossz is volt, gyakorlatilag egy kockát nyomsz ki magadból sarokkal előre. De amiről senki nem beszélt, pedig kellett volna, az a szülés utáni időszak. Egy üresség érzés marad csak benned, és közben félóránként elönt egy hormoncunami.”

„Aztán ott a szoptatás. Szintén jó a marketingje, mert a szoptatás milyen szép! Persze, tök jó dolog szoptatni, de biztos ezt is egy pasi találta ki, hogy milyen szép és kellemes érzés, mert nem az. Egy mozgó büfé vagy folyamatosan, ami azért annyira nem szórakoztató. Ráadásul nekem mind a két gyereknél három év letöltendő volt, ami nagyon sok. Azokat a kellemetlenségeket is elfelejtették megosztani, hogy az ember nem alszik, és hogy egyáltalán nincs önmagadra időd, viszont ebben nincs átmenet.” 

„Én az a típusú anyuka vagyok, aki sem gyermekkorában, sem fiatal felnőtt korában nem gondolta azt, hogy gyermekei lesznek, vagy férjhez szeretne menni. Nem voltak ilyen jellegű vágyaim.” Meséli Ancsi azzal kapcsolatban, mennyire készült fel a gyermekvállalásra. “Teljesen spontán érkezett az első gyermekem, de nem volt kérdés, hogy megtartom-e őt vagy sem. Sajnos apukával nem volt olyan közelségünk, hogy együtt tudjuk felnevelni, de végül is jól sült el, és a mai napig nem bánom, hogy így alakult. A további gyermekeim már kapcsolatba születtek, de ők sem voltak tervezve. Tehát abszolút tudatosságmentesen lettem szülő.” 

Ki segíthet az anyaság rögös útján? 

Az anyaság nehézségeinek kapcsán Ancsi a támogató közeg fontosságát hangsúlyozza. “A nagylányom egyeduralkodó volt az első tíz évében, amíg a testvére meg nem érkezett, és nekem akkor még nagyon sok segítségem volt. A szüleim, anyukám és apukám erejük teljében voltak, a negyvenes éveiket kezdték, és kiváló nagyszülők lettek. Meredeken indult a történetünk, de én akkor úgy éreztem, hogy ez teljesen természetes. Utólag elgondolkoztam rajta, hogy elég bátor voltam, amikor az egy éves lányommal leköltöztünk Pécsre kettesben, és én elkezdtem az egyetemet, ő pedig a bölcsődét. 

Kétféle embertípussal találkoztam az egyetemen. Az egyik, aki nem tudott minket hova tenni. Érthetetlen volt számukra, hogy egyedülálló anyaként elkezdtem az egyetemet, miközben, ha nem is akkora teljességgel, de éltem a huszonévesek életét. A másik embertípus nagyon-nagyon megörült nekünk, és kicsit nagyképűen elmondhatom, hogy fiúk, lányok vegyesen egyszerre szerettek bele a lányomba és belém is. A pár év alatt kialakult egyetemista baráti, vagy már inkább családi hangulatú kis kolónia rengeteget segített nekem. Ami nehézség akkor lehetett volna, a szülőkkel és a baráti körrel együtt mégsem volt nehéz.

A diploma után kezdődött el a csupasz való élet, amikor az egyetem melegsége, idealisztikus világa megszűnt létezni. Közben rátaláltam a későbbi férjemre, aki az egyetemi szerelmek sorából került ki, és az utolsó két évre tulajdonképpen egy családdá kovácsolódtunk. De egyetem után a munkavállalás, a háztartásvezetés, a gyermeknevelés és képzőművészként az alkotás egyensúlyát kialakítani jóval nehezebb volt. Tudatosabb hozzáállást és szervezést kívánt meg, hogy minőségi idő legyen az életünkben. Nekem nem volt kérdés, hogy mindig a gyerek az első. Nem szoktam jól érezni magamban a bőrömben, ha azon túl, hogy szülőként ellátom a gyereket, hogy életben legyen, nem jut idő valódi, igazi életre együtt. Fontos, hogy jusson idő beszélgetni arról, hogy milyen emberként létezni ebben a világban, milyen felnőni, milyen, ha az ember munkát, családot vállal. „A család fenntartása” egyébként csodás magyar kifejezés, mélyebb rétegeiben. Mindennapi feladat, munka előtt és utáni felelősségteljes létezés, mely jó esetben minimum két emberes! De! a klasszikus leosztás miszerint apa tolja haza talicskával a pénzt, anya meg otthont teremt és érzelmeket, csak meghatározott időszakokban működhet, amiknek közösen megbeszélt eleje és vége van! Hosszútávon ez a rendszer rendkívül fárasztó, családon belüli elmagányosodáshoz vezethet, ahonnan már nagyon nehéz visszatalálni egymáshoz is, és akár önmagunkhoz is.”

Ancsi bizakodik a jövőt illetően.

„Nagyon-nagyon bízom benne, hogy ők jóval összeszedettebben, tudatosabban és mindenképpen magabiztosabban, sőt magabiztosan kezdik el az életüket. Ezt nagyon fontosnak tartom. Nem tartom magam a nagykönyvben megírt hiteles szülőnek, de bevállalom a hibáimat. Mindegyiküknek a saját életkoruknak megfelelően tudom azt mondani, hogy ne haragudj, ezt nem jól csináltam, megpróbáljuk másképpen. Fontos, hogy érezzék, hogy nem vagyok mindenható lény, én is ember vagyok.”

„Mivel úgy alakult újra az élet, hogy ismét egyedülálló szülőként nevelem a gyermekeimet, már nem is lehet ezt tovább titkolni.” 

Ne szűnj meg létezni!  

Hajni kisebbik fia most készül kirepülni a családi fészekből, így Hajnira már egy új szerepkör vár.  

„Amikor a gyerek már 18 éves és megy egyetemre, az egy iszonyatos veszteségérzet. Ez nem közhelyes bullshit, ez tényleg megrázó. Újra kell értelmezni önmagadat, újra kell konfigurálni a rendszert, hogy akkor én most mi vagyok? Anya vagyok, de már nem vagyok 0-24-es szolgálatban. A szorongás miattuk állandó, ez nem is fog elmúlni, csak ha meghalok.”  

Emellett még aktívan élnek benne a kamaszkor nehézségeinek emlékei. „A kamaszkor azért rossz, mert öt perced van, hogy észrevedd, hogy megtörténik. Egyszer csak hazajön a gyereked a suliból, és azt látod, bocsánat, de tényleg, hogy milyen kis csúnya lett.”   

„Hirtelen langaléta pálcika az egész csávó, nagy orra, nagy fülei vannak, de még kölyök feje. Vicces és cuki a pattanásokkal, a lófogakkal, de mégis megkérdezném, hogy ki ez és hova rakta a gyerekemet? Mert minden, ami addig volt, az már sose lesz ugyanolyan. Főleg, amikor jön az első csaj. Akkor tényleg megváltoznak a szerepek, más lesz nála a prioritás.”

„A kamaszkor a hisztikkel, az ajtócsapkodással, az üvöltözéssel, a határok feszegetésével laza hét év per gyerek. Ez elég combos. Én anno azt hittem, lesz egy évem regenerálódni a kettő között, kicsit megerősödni idegileg. Nem volt. Mire az egyik abbahagyta, kezdte a másik. Közben nem küldhetem el a gyereket a búsba, megértőnek kell lennem vele. Ilyenkor emlékeztetnem kell önmagamat, hogy milyen volt a kamasz és a fiatal felnőtt életem. Teljesen normális, amiben ők vannak, csak van köztünk egy generációnyi különbség, és sok mindent más-más oldalról közelítünk meg.”  

„Ami fura, hogy két fiam van, és sokat voltam velük hármasban, emiatt van egy nagyon konkrét rajongótáborom. Odafigyelnek, ha például fáj a fejem, vizet hoznak, takargatnak, priznicet raknak a fejemre, ha kell, ha nem. Borzasztóan aggódnak, hogy a konyhás kinyúlik, és nem lesz mit enniük.”

„Emellett nem tudsz egyedül WC-re menni, se fürdeni, se semmit, mert folyamatos asszisztenciát igényelnek. Ezt lehet, hogy én szúrtam el, de nem csinálnék másképpen semmit. Alapvetően jó gyerekeim vannak, csak rohadt fárasztóak, folyton beszélnek, és minden mondat úgy kezdődik, hogy ‘anya’.” 

Mit tanácsolnának azoknak, akik most vállalnak gyereket?  

Hajni felnevet. “Fuss!” Aztán komolyabban hozzáteszi: “Ha valaki gyereket akar, akkor hajrá, mert jó dolog.  De csak akkor vállaljon gyereket, ha tényleg félre tudja rakni saját magát, oda tud rá figyelni, és egyenlő partnerként tudja kezelni. Ami praktikum, hogy rengeteg a parasztvakítás, felesleges a sterilizálónak is sterilizálót venni. 

A fiaim az első másfél évük jelentős részét a konyhában, a fiókban töltötték, mert az volt a jó móka. Fiókot kihúzni, kipakolni, beleülni és ott folyatni a nyálukat. Ennyi. Abból kell kiindulni, hogy régen megszültek a bokor alatt, magukra kötötték a gyereket, és évekig jól elvoltak így. Arra van szüksége a gyereknek az első két-három évben, hogy ott legyél. Semmi nem kell, csak egy PET-palackba kavics, ami zörög. Az a legjobb.

Amire még fontos figyelni, az az egyensúly. Fontos, hogy ne tűnj el, mert nem leszel attól jobb anya, ha csak anya vagy. Amiről pedig nem szólnak, az egyik legrosszabb, hogy kirekesztenek a gyermektelenek. Ha valaki először lesz anyuka a baráti körben, készítse fel magát lelkileg arra, ha még van öt barátnője, aki nem ott tart, ahol ő, abból az ötből, ha nagy szerencséje van, egy marad. Elnyílik az olló, és ha nem mozogtok párhuzamban, erősen benne van az eshetőség, hogy kipukkannak a barátságok, mint a szappanbuborék.” 

Ancsi tanácsai a következők. 

„Az első és legfontosabb tanácsom az lenne az anyaság kapcsán, hogy aki gyermekvállalásra adja a fejét, bízzon magában. Bízzon a megérzéseiben. Legyen ez az iránymutató, persze álljon hozzá kritikusan, de semmiképpen ne takarja el semmivel, főleg ne kéretlen tanácsokkal. Ha érdekli, fogadja a szülei, barátai hozzászólásait, de ne feledje el, hogy ő fog dönteni. Az számít, amit ő jónak gondol és érez, és ezt utólag se kezdje el boncolgatni.”

„Ezen túl pedig képzelje el és tegyen azért már a várandósság alatt, hogy hogyan fog kialakulni az életük. Ez attól függ, hogy ki milyen lelki alkat. Valakinek ez ösztönösen jön, de sok mindenkit ismerek, akinél nem így van. Van, aki szeret szakirodalomat olvasni. Mindkét út járható, legjobban a kettő ötvözetében hiszek. Fontos, hogy merjen segítséget kérni, ha elakad bármilyen témában. Ideális helyzet, ha egy szeretetteli, stabil párkapcsolatba érkezik meg a gyerek. 

Beszélgessenek minél többet a leendő szülőtársak, ki mit szeretne, egyáltalán hogyan képzeli el a rájuk váró feladatokat, az életet. Őrizzék meg és fejlesszék éberségüket, tudatosságukat, testi-lelki rugalmasságukat, mert hjajj! nagy szükség lesz rá 🙂

Sőt! Meggyőződésem jelenleg, hogy egy gyermeket a legjobban megajándékozni egy életrevaló, tápláló útravalóval – egy testvéren kívül – avval lehet, ha azt látja és érzi is, 

hogy a szülei valóban szeretik egymást, figyelnek és kíváncsiak egymásra.”

„Egymást is fel kell készíteni arra, hogy az első három évben be kell áldozni időket, energiákat és odafigyelést. Jó, ha elosztják, kinek mi a feladata, és elengedhetetlen, hogy segítséget kérjenek, ha nem megy. Nagyon fontos, hogy ne veszítsék el közben egymást. Mindig legyen idő egymásra, miközben életük új kis vendége lesz a középpontban, aki sajnos nem marad sokáig, mert fel fog nőni, piszok hamar.”

 

Fotó: Shutterstock