A szülői túlféltés sokszor a meleg gondoskodás álcájába bújik, ezért a jeleit magunkon is nehéz lehet észrevenni. Ha azonban nem engedjük a gyermekünket kibontakozni és az önállósodás útjára lépni, a következmény sokszor egy indulatait elfojtó, szorongó gyermek lesz: Kirschner Petra pszichológus elárulta, hogyan segítsünk a helyzeten, ha beleestünk a túlvédés csapdájába.
Hol kezdődik a szülői túlféltés?
„De hát én csak a legjobbat akarom neki!” „Nem engedem, hogy így bánjanak a gyerekemmel!” Mi a baj ezekkel a mondatokkal? Első ránézésre semmi, és bizonyos esetben helytállóak is lehetnek. A kérdés inkább az, milyen esetekben használjuk őket a cselekedeteink alátámasztására? Hagyjuk a gyermekünknek magától felfedezni a világot, megélni egyes frusztráló helyzeteket – mögöttük állva, bátorítva őket és jelezve az értékességüket? Vagy minden csatát megvívunk helyettük a homokozóban, az iskolában, felnőttkorukban akár a munkahelyen vagy a párkapcsolatukban? Hol húzzuk meg a határokat a féltés és szülői túlféltés között?
Kirschner Petra szerint a szülői túlféltés azt üzeni: nem tartalak elég kompetensnek az életben ahhoz, hogy megbirkózz az adott helyzettel.
A gyermek ilyenkor azt tanulja meg: a világ tele van veszéllyel én pedig nem vagyok elég ahhoz, hogy egyedül szembenézzek velük. A következmény? Gyakran lemondó attitűd (úgysem fog sikerülni) tanult tehetetlenség, szorongás, a szülőktől való magasfokú függés, kóros kötődés felnőttkorban is.
Fotó: Pexels
Honnan ismerjem fel magamon a szülői túlféltés jeleit?
Petra szerint ez egy nagyon érzékeny munka, ami nagyfokú ráhangolódást igényel a szülőtől a gyerek irányába. A szülő feladata szerinte a határok felmérése: „Mi az, ahol még segítek neki, mi az, ahol támogatom és mi az, amikor már túllépem az egyéniségének a határait? Hogyan viszonyulok a gyermek autonómiájához?”
A túlféltő szülőket gyakran hívják helikopterszülőnek is.
Egy ilyen szülő szinte mindent elintéz a gyermek számára, akár felnőttként is naponta főz a gyerekére, viszi autóval, tanul vele. Az „én csak védeni akarom”, „csak gondoskodni akarok” álcával ellehetetleníti függetlenedését és visszatartja a fejlődésben.
Fotó: Pexels
Mit tegyünk helyette, hogyan támogassuk a gyerek önállósodását, önbizalmának növelését?
Petra szerint a gyermeket csak hagyni kell kibontakozni, türelemmel, az elégedettségünk és a biztatásunk mutatásával. A gyereknek a szülő mimikájával, gesztusaival, hanglejtésével tükrözi, mit érez a gyerekkel kapcsolatosan, a gyermek pedig ebből szűri le, ő mennyit ér a világban és a világ hogyan áll őhozzá.
Fotó: Pexels
„A gyermek nem a teljesítménye mentén lesz értékes, értékesnek születik, mint minden egyes személy ezen a világon. A szülő dolga az, hogy a lényét erősítse meg a gyermeknek, azt támogassa, ne a teljesítményét. A gyermek mindenképpen át kell, hogy menjen bizonyos frusztrációkon és szorongásokon ahhoz, hogy felnőhessen, és önálló életet élhessen.” – mondja Petra.
Érdekel a többi is? Olvasd el a teljes interjút!
