Egy család életében az egyik legnehezebb pillanat, amikor két szülő úgy dönt, a jövőben külön utakon folytatják az életüket. Minden harmadik gyerek megtapasztalja élete során a szülei válását, és hogy milyen egyszülős családban élni. Bár a válást feldolgozni még felnőttként is nagy krízis, egy gyerek életében maradandó törést is okozhat az addig megszokott biztonsági háló, a család felbomlása – főleg ha ebben az időszakban a szülők nem fordítanak kiemelt figyelmet rájuk. A gyerekközpontú válás témájában Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi tanácsadót, a gyermekjogok egyik legelismertebb hazai szakértőjét, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítóját kérdeztük.
A Rám is gondoljatok – A gyerekközpontú válás lépései c. könyvedben említed az intelligens válás kifejezést. Mit jelent ez a te értelmezésedben?
Dr. Gyurkó Szilvia: Azt jelenti, hogy a szülők tudatosan viselkednek, és odafigyelnek magukra, a másikra, és a gyerekeikre. A válás igazi csapdája, hogy miközben elsősorban érzelmi kérdés, mégis sokan egyáltalán nem emelik tudatos szintre a válással (a párkapcsolatukkal, annak kudarcával, elvesztésével, elgyászolásával) kapcsolatos érzéseiket. Ez viszont épp azt eredményezi, hogy nagyon félre tudják vinni a rejtett érzések a folyamatokat. Az intelligens válás tehát egyáltalán nem azt jelenti, hogy “csak fejben hozok döntéseket”. Sőt! Inkább azt jelenti, hogy egyensúlyt teremtek az érzelmi részem és az agyam között. A következő példa talán segít még jobban megérteni, hogy mire is gondolok.
A saját praxisomban a legbrutálisabb válásokat magas iskolázottságú orvos, mérnök vagy jogász szülők vitték végbe. Nagyon intelligens emberek, akik olyan szinten “gyilkolták” egymást (hiszen elég okosak voltak ahhoz, hogy ezt a lehető legsokrétűbben és legfájdalmasabban tegyék), amit másoktól nem nagyon láttam. Szóval, intelligens válás alatt senki ne “diplomás válást” értsen, mert nem erről szól, hanem érzelmi intelligenciáról és felelősségvállalásról.
Mi segíthet a szülőnek abban, hogy a saját sérelmeit el tudja engedni?
Dr. Gyurkó Szilvia: Van szülő, akinek az segít, ha a gyerekei érdekeit a sajátja elé tudja engedni. Van, akinek arra van szüksége, hogy a másikban (a szülőtársában, a volt házastársában) megérezze, hogy ő is enged a sérelmekből. Van, akinek a barátai segítenek. Van, akinek egy szakember (pl. pszichológus, vagy szülő coach). Sokféle úton el lehet oda jutni, hogy eltávolodik a szülő ezektől az érzésektől, azaz valójában eltávolodik a párkapcsolattól, és rálép arra az útra, ami afelé az új élet felé viszi, amiben a másik félhez már nem kapcsolódik más módon, csak mint szülőtársához.
Ezek isérdekelhetnek
Milyen veszélyei lehetnek annak, ha az egyik szülő elvárja a gyerektől, hogy vele együtt haragudjon a volt társára?
Dr. Gyurkó Szilvia: Ez egy nagyon komoly, érzelmi bántalmazó magatartás a szülő részéről. Egy ilyen típusú lojalitási konfliktusba belevinni a gyereket nem csak felelőtlenség, de visszaélés is.
A szülőknek fontos tisztán látni (és elfogadni), hogy a válás a felnőttek története – a gyereknek pedig van egy másik sztorija, hiszen ő más szinten és más módon kapcsolódik a szüleihez, mint ahogyan ők kapcsolódnak egymáshoz.
Sokan beleesnek abba a hibába, hogy a volt párjukat szidják, ráadásul a gyerek előtt – milyen hatással van ez a gyerekekre? Miért nem helyes ez?
Dr. Gyurkó Szilvia: Azt szoktuk mondani, hogy a gyereknek joga van arra, hogy a szülei úgy viselkedjenek, hogy felnézhessen rájuk. A másik szülő (vagy a másik szülő új partnerének) szidalmazása minden, csak nem olyan szülői magatartás, amire fel lehet nézni. De van egy ennél talán még erősebb indokom is: amikor a szülő a saját dühét, csalódottságát, sértettségét teszi rá a gyerekre, és kimondva-kimondatlanul elvárja a gyerektől, hogy ebben őt megértse, megtámogassa.
Viszont abban a pillanatban, ahogy megjelenik a szülő-gyerek viszonyban az elvárás, csökken a bizalom és a biztonságérzet, tehát a gyerek egy sokkal sérülékenyebb és kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Emiatt előfordulhat, hogy úgy érzi, titkolnia kell az érzéseit (például, hogy ő szereti a másik szülőt, jól érzi magát vele).
Ez pedig növeli a távolságot a szülő és a gyerek között. A nap végén tehát az a szülő, aki a volt partnerét szidja, saját maga alatt vágja a fát – és gyengíti a gyerekkel való saját kapcsolatát.
Fotó: Shutterstock
Milyen más, gyakori hibákat követ el két, válófélben levő szülő – saját magával és a gyerekével szemben is?
Dr. Gyurkó Szilvia: Szerintem nincs olyan válás, ahol ne hibázna valaki (mindenki). Nem is ez a kérdés. Inkább az, hogy észrevesszük-e, hogy valami kisiklott és tudunk-e korrigálni.
A válás egy krízis – krízishelyzetben az ember hibázik. Ez természetes. Viszont ahhoz, hogy a krízisből ne legyen traumatizáló életesemény, az kell, hogy az ember önreflexív legyen, rá tudjon nézni a saját működésére, és ehhez tudjon, merjen segítséget is kérni akár.
Szerintem ez amúgy sokaknak megy! Valójában sokkal több szülő van ebben a körben, és hozzájuk képest töredék az igazán problémás válás. Ebbe a körbe azokat a családokat sorolom, akiknél már nem hibák vannak, hanem (érzelmi, fizikai, kapcsolati) bántalmazások: ők azok, akik “zálogtárgyként” kezelik a gyereket, eltiltják és “elzárják” a másik szülőtől, felnőttként kezelik (mintha a gyerek lenne “a férfi” vagy “az anya” a családban), stb. Ilyet nyilvánvalóan nem szabad tenni.
A válás folyamata során mikor érdemes bevonni a gyereket, hogy érdemes kommunikálni felé a válás tényét?
Dr. Gyurkó Szilvia: Az általánosan elfogadott alapelv az, hogy a gyereknek segíteni kell abban, hogy értse mi történik a családban (hiszen tudjuk, hogy iszonyat jó szenzoriak vannak, és nagyon hamar leveszik, hogy valami megváltozott, valami baj van a szülők között). Tehát a kérdés nem az, hogy mikor mondjuk el a válást, hanem hogy hogyan segítünk neki abban, hogy értse az esetlegesen megváltozott érzelmi dinamikákat, például így:
“Mostanában többet vitatkozunk apával/anyával, mert vannak dolgok, amikben nem értünk egyet. Van, ami változott, de ez nem érinti azt, hogy téged nagyon szeretünk. Keressük a megoldást.”
Ha a nehézségek végül váláshoz vezetnek, akkor azzal kapcsolatban egyfajta hüvelykujj szabály, hogy amikor a szülők között megszületett az erre vonatkozó döntés, akkor azt a gyerekeknek el kell mondani (felkészülve arra, hogy egy alkalom nem lesz elég és lehet, hogy többször is el kell majd mondani, hiszen a helyzet megértése egy folyamat).
Jellemző, hogy a szülőknek bűntudata van a válás során?
Dr. Gyurkó Szilvia: Attól függ, hogy milyen helyzetben született meg a válással kapcsolatos döntés – úgy is mondhatnám, hogy az számít, “miben van a szülő”. Lehet felszabadító kilépni egy kiüresedett vagy nehézzé vált kapcsolatból. Lehet a szülő épp nagyon szerelmes, és ez az érzés lesz a domináns a váláskor. Sokféle történet van. Ezzel együtt is, gyakran látom, hogy a szülők aggódnak amiatt, hogy a gyerek sérülni fog a válásban, és van egyfajta lelkiismeret furdalásuk azért, mert a család nem maradt együtt. Ez érthető.
A kapcsolatokba általában úgy mennek bele a felnőttek, hogy tudják, ha gyereket vállalnak, a gyerek azzal az “ígérettel” fog megszületni, hogy ők lesznek családja. Ezért is fontos ezt az érzést komolyan venni, és szétszálazni, mihez tartozik a bűntudat (miért érzi ezt a szülő), hogy utána ezt oldani lehessen.
Nem szabad ugyanis, hogy bűntudatból hozzon döntéseket a szülő (akár például azt, hogy inkább mégsem válik el, bár a párkapcsolatában szenved).
Törvényszerű, hogy a válás az érintett gyerekeknél valamilyen egyensúlyvesztést fog okozni?
Dr. Gyurkó Szilvia: A válás egy krízis. Természetes, hogy ez kihat a gyerekre. Önmagában már attól, hogy változik a felállás, hányan és kik vannak a gyerek körül. Sok függ persze attól, hogy milyen volt a házasság, milyen volt a szülő-gyerek viszony, volt-e erőszak, bántalmazás az együttélés idején, hány éves a gyerek, van-e testvére. Sokféle tényezőtől függ az egyensúlyvesztés mértéke. Az viszont, hogy a válási krízisből lesz-e trauma igazából attól függ, hogy milyen a válás minősége (mennyire romlik meg a szülők közötti kommunikáció, bizalmi viszony, stb).
Fotó: Shutterstock
Milyen jelek utalhatnak arra, hogy a válás folyamata komoly károkat okoz egy gyerekben?
Dr. Gyurkó Szilvia: Ez függ a gyerek életkorától, habitusától, a szülők figyelmétől, de attól is, hogy vannak-e a gyerek körül olyan más, bizalmi személyek, akikhez stabilan tud a gyerek kapcsolódni (pl. nagyszülők). Van gyerek, aki nyíltan tombol – ez igazából szerencse, mert tisztán közvetíti a gyerek, hogy feje tetejére állt a világa, és figyelmet igényel. Más gyerekek visszahúzódóvá válnak.
Megint más gyerekek hirtelen nagyon jók lesznek, szabálykövetőik és szuper-fegyelmezettek – ez az egyik legrémisztőbb reakció szerintem, amikor egy gyerek annyira retteg, annyira talajt vesztett, hogy nem mer rosszalkodni sem.
Összességében talán az mondható el, hogy ha a gyerek magatartása radikálisan megváltozik, akkor érdemes odafigyelni rá.
Hogyan érdemes reagálni szülőként a gyerekben megjelenő nehéz érzésekre?
Dr. Gyurkó Szilvia: Reagálni mindenki úgy fog, ahogy legjobban tud, szóval óvatosan bánnék bármilyen tanáccsal. Viszont érdemes annak tudatában lennünk, hogy ha nem reagálunk, az is reakció, és nem csak akkor reagálunk, ha beszélünk, hanem az egész viselkedésünkkel. Ráadásul a gyerekek nagyon okosak, és pontosan tudják, hogy ha különbség van a szavaink meg a tetteink között, akkor ez utóbbinak fognak hinni. Hiába mondogatom, hogy “jól vagyok”, ha közben kisírt a szemem, szomorúan gyászolom a kapcsolatomat, vagy éppen dühös vagyok azért, mert megcsaltak. A gyerek időnként letükrözi a saját érzéseinket, máskor meg átveszi, és kimond helyettünk olyanokat, amiket talán mi sem mernénk.
Az mindig jó, ha a gyereket kérdezzük, ha vele vagyunk, ha elfogadjuk, hogy vannak helyzetek, amikben a legtöbb, amit tehetünk, ha velük vagyunk a szomorúságukban. Ne akarjuk megoldani helyettük, és ne ijedjünk meg, ha negatív érzéseket tapasztalunk. Inkább segítsük őket abban, hogy felismerjék az érzéseiket, és meg tudják fogalmazni azt. Segítség lehet az is, hogy látják, mi mit kezdünk a saját nehéz érzéseinkkel. Beszélgetünk a barátokkal? Elmegyünk sétálni? Mozgunk? Jobban szeretünk egyedül lenni? Szomorú zenét hallgatunk?
Bármit is csinálunk, az minta lesz a gyereknek is. Segítheti őt abban, hogy a saját konstruktív megoldását megtalálja, és abban is, hogy tudja, ezek az érzések is normálisak.
Mit tanácsolnál azoknak, akik éppen most vannak benne egy ilyen nehéz helyzetben? Hogy lehetünk elég jó szülők ezekben az időszakokban?
Dr. Gyurkó Szilvia: Azt hiszem mindenki, aki az elég jó szülőségre törekedett a házasság/együttélés idején, abban megvan az erő arra, hogy ezt továbbvigye krízis helyzetben is. Azt tanácsolom, hogy legyenek türelmesek magukkal, és bocsássák meg maguknak, ha valami nem sikerül elsőre (vagy akár sokadikra).
Én könnyen dumálok a válásról, meg adok tanácsokat, hiszen most nem vagyok benne. Viszont még jól emlékszem rá, hogy amikor váltam, az volt életem egyik legnehezebb időszaka. Nem csak anyaként, de nőként, emberként is. Nekem az segített, hogy sok olyan ember volt körülöttem, aki támogatott. Meg az, hogy a gyerekem számára nem változtam. Körülöttünk minden felbolydult, de neki én továbbra is “csak” az anyja voltam. Ugyanaz, aki korábban. Ez segített helyén kezelni a dolgokat, és idővel, egyik lábamat a másik elé téve, fel tudtam állni és tovább tudtam menni a házasságom romjaitól egy új élet felé.
Az egyik szerepem segített a másiknak. A bennem lévő anya a nőnek, és így viszont. Abban bízom, hogy ez másokkal is így történik. Életük különböző szeletei átrendeződnek, és olyan sosincs, hogy minden összeomlásban van.
