Az iskolai zaklatás mindennapos probléma, amely számtalan gyereket érint. Leginkább az általános és középiskolai korosztályban, de már óvodáskorú gyerekek esetében is megfigyelhető a bullyinghoz hasonló jelenség. Mit tud tenni a szülő és mit a pedagógus? Milyen árulkodó jelekre kell odafigyelni? Hermann-Kiss Fannit, a Mindwell Pszichológiai Központ pszichológusát kérdeztük.
Mit jelent az iskolai zaklatás kifejezés? Nagyon sokat hallunk erről manapság.
Hermann-Kiss Fanni: A bullying, az iskolai zaklatás nem most jött létre, eddig is itt volt közöttünk. Azonban valóban nagyon szomorú dolog, hogy szinte naponta olvashatunk újabb és újabb történeteket, amelyek ebben a témában megjelennek.
A bullying jellemzője, hogy egy szándékos cselekedet, amelyben az egyik gyerek rosszat akar tenni a másiknak. Az erőviszonyok nagyon kiegyenlítetlenek: aki a zaklatást végzi, tisztában van azzal, hogy a másik fél gyengébb nála.
Itt nemcsak a fizikai gyengeségre kell gondolni, hanem akár kapcsolati státuszra.
Milyen formái vannak az iskolai zaklatásnak?
Hermann-Kiss Fanni:
Aszerint, ahogy a zaklatás meg tud történni, három formát különböztetünk meg: fizikai erőszak, verbális, vagyis szóbeli sértés, illetve a kapcsolati zaklatás.
Utóbbit leginkább úgy kell elképzelni, hogy az adott gyereket kiközösítik, nem hívják játszani. Ezeknek a cselekedeteknek pedig ugyanolyan szörnyű hatásai vannak, mint a fizikai vagy verbális zaklatásnak. Ez a viselkedés nagyon gyakran olyan helyzetben történik, amikor nincs tanár vagy felnőtt a közelben. A gyerekek nagyon jól le tudják szűrni azt, hogy mikor van a legtöbb esélyük arra, hogy lebukás nélkül kövessék el ezt a viselkedést.
Gyerek- és kamaszkorban kortárs közösségekben gyakoriak a szurkálódó megjegyzések, beszólások. Hol húzódik a határ az ilyen esetek és a bullying között?
Hermann-Kiss Fanni: Fontos különbség van a vicces ugratások és a valódi sértések között. Az ugratások során egyenlőek az erőviszonyok, a cél az, hogy nevessünk és egy-egy megjegyzés után ennek vége is szakad, ha az egyik gyerek/résztvevő ezt kéri. Ha csúfolódásról van szó, az erőviszonyok nem egyenlőek, és általában nem is hagyja abba a zaklató, bárhogy is kérjük, hiszen tudatos szándéka van arra, hogy megbántson. A gyerekek gyakran kegyetlenül őszinték tudnak lenni, amit nemcsak felnőttként, hanem kortársként is nehéz olykor megemészteni. De fontos felismerni, hogy mikor akarnak szándékosan rosszat a másiknak.
Kik a bullying szereplői?
Hermann-Kiss Fanni: Az egyik a zaklató, aki ezt a szándékos és tudatosan elkövetett ártalmas cselekedetet végzi. A másik az áldozat, aki ennek az egésznek az elszenvedője. És végül, de nem utolsósorban ott vannak a szemlélők, akikre a preventív, valamit a zaklatás utáni helyrehozó (resztoratív) foglalkozásokon is a legnagyobb hangsúlyt igyekeznek fektetni a szakértők. Egy osztályközösséget nézve ők vannak a legtöbben.
Fontos lenne a szemlélőket érzékenyíteni és tanítani arra, hogy váljanak aktívvá egy ilyen helyzetben. Ennek több módja lehetséges. Az is jó, ha szólnak a tanárnak vagy valamilyen felnőttnek, de az is segít, ha kiállnak az áldozat mellett.
Tévhit tehát az, hogy előbb az áldozattal, utána pedig a zaklatóval kellene a legtöbbet foglalkozni?
Hermann-Kiss Fanni: Nagyon fontos az áldozattal is foglalkozni, hiszen tény, hogy a legnagyobb fájdalmat ő szenvedi el. Azonban minden esetben mindhárom szerepkörrel foglalkozni kell. Nagyon fontos megtanítani a gyerekeket arra, hogy a saját érzéseiket minél jobban fel tudják ismerni és ki is tudják fejezni.
Hiszen ahhoz, hogy bele tudjam képzelni magam egy másik ember helyzetébe, először tisztában kell lennem azzal, hogy én hogy is vagyok. Ahhoz, hogy az iskolai zaklatás megszüntethető lehessen, a zaklatónak tisztában kellene lennie azzal, hogy ő mit okoz a viselkedésével a másiknak.
Mit lehet tenni a megelőzés érdekében?
Hermann-Kiss Fanni: Ha már megtörtént az iskolai zaklatás, sokszor beállítjuk a bűnös szerepébe a zaklatót. Azt mondjuk neki, hogy szörnyű dolgot tett, és nagyon gyakran nem is feltétlenül csak a viselkedését kritizáljuk, hanem az egész embert minősítjük. Ez nem segít abban, hogy megakadályozzuk a történtek megismétlődését.
A leghatékonyabb prevenciós programok azt hangsúlyozzák, hogy mindig lehetőséget kell adni arra, hogy úgy tudják megbeszélni a konfliktust az abban résztvevők, hogy mindenki el tudja mondani a saját érzéseit. Valamint legyen lehetőség a tett helyrehozására is, tehát a büntetés helyett a jóvátétel jelenjen meg.
A leghatékonyabb megelőzést egyébként az jelentené, ha az egész iskola részt venne benne: minden tanárra és az összes alkalmazottra szükség van ehhez.
Fotó: Hermann-Kiss Fanni
Tudnál említeni konkrét példát?
Hermann-Kiss Fanni: Tegyük fel, hogy a zaklató folyamatosan csúnya szavakkal, akár gúnynevekkel illeti az áldozatot.
Ideális esetben leülhet az egész osztály, valamint az említett két résztvevő is együtt megbeszélni a tanár segítségével azt, hogy vajon mit érezhet az a gyerek, akit folyamatosan ilyen szavakkal illetnek. Érdemes ilyenkor a zaklatót is megkérdezni arról, hogy mit gondol, vajon mit kellene tenni ahhoz, hogy ez helyrehozható legyen.
A bocsánatkérés alap kellene, hogy legyen, ezen kívül pedig találhatunk nekik olyan játékot, amelyet mindketten szívesen játszanak, együtt. Ismerjék meg egymást egy másik oldalról is.
Milyen jelekre figyeljenek a pedagógusok, illetve a szülők?
Hermann-Kiss Fanni: Az alsó tagozatos gyerekek nagy valószínűséggel még segítséget kérnek a pedagógusoktól, amit nagyon jól tesznek, viszont a tanároknak sincs mindig lehetőségük, idejük arra, hogy minden egyes ilyen helyzetet komolyan vegyenek.
Szerintem sok gyerek hallja manapság is azt, hogy „ne árulkodj”, viszont nagyon fontos lenne különbséget tenni az árulkodás és a valódi segítségkérés között. Ahogy a felnőttek életében, úgy a gyerekek életében is lehetnek olyan helyzetek, amikor azt érzik, hogy nem tudják megoldani egyedül az adott helyzetet. Ebből kifolyólag mi sem várhatjuk el egy elsős gyerektől azt, hogy egyedül oldja meg a konfliktusait. Ha egy gyerek nagyon sokszor kapja azt a visszajelzést, hogy „oldd meg egyedül“, akkor egészen egyszerűen leszokik a segítségkérésről, mert azt tanulja meg, hogy a tanár sem tud neki segíteni.
Ha egy pedagógus azt látja, hogy egy gyerek nagyon nehezen tud kapcsolódni a kortársaihoz, nem igazán vannak barátai, esetleg mindig épp az ő társaságát keresi, nem szeretne a szünetekben egyedül maradni, akkor mindenképp érdemes odafigyelni, hogy nem zaklatás áll-e ennek hátterében. Szülői oldalról megközelítve a visszahúzódó magatartás szintén intő jel lehet: ha a gyereknek nincsenek pozitív élményei az iskolával kapcsolatban, ha nincsenek közös élményei az osztálytársaival, vagy éppen stresszes amiatt, mert iskolába kell mennie.
Ha felmerül a szülőben az, hogy talán zaklatják a gyerekét, a lehető leghamarabb beszéljen a gyerek pedagógusával. A legideálisabb, ha ez személyesen tud megtörténni.
Kamaszkorban talán még nehezebb a helyzet, hiszen a gyerekben még erősebben ott motoszkálhat az a gondolat, hogy ha ő szól a tanárnak, talán még rosszabb helyzetbe kerül, mint amiben addig volt.
Hermann-Kiss Fanni: Nagyobb gyerekeknél azért is lehet nehezebb a helyzet, mert mire felső tagozatosok lesznek, már lehetséges, hogy évek óta zaklatják őket, és az áldozat szerepéből nagyon nehéz kikerülni.
Náluk ráadásul fennáll az online zaklatás lehetősége is, tehát ez a fajta bántalmazás nem szűnik meg azzal, ha a gyerek hazaér az iskolából, hanem számíthat arra, hogy ez majd az online térben is folytatódik.
Ilyenkor mindig azt szoktam tanácsolni, hogy ha kiderül egy ilyen jellegű zaklatás, akkor próbálják meg megbeszélni otthon, szülő a gyerekkel együtt, hogy mi lehet az a megoldás, ami a gyereknek valóban segítséget jelenthet. Adjunk nekik ötletet arra, hogy tud kiállni saját magáért. Szülőként nagyon fontos, hogy vegyük komolyan a gyerekünk problémáját!
Mi a legfontosabb üzenet, amit az érintetteknek, valamint a szüleiknek üzennél?
Hermann-Kiss Fanni: A legfontosabb talán az, hogy az iskolai zaklatás semmilyen körülmények között sem elfogadható, nem eltűrhető. Ha zaklatóként azt érezzük, hogy csak így tudjuk magunkra felhívni a figyelmet, akkor helyezkedjünk bele az áldozat szerepébe és próbáljuk meg átérezni, mi hogy éreznénk magunkat, ha valaki így viselkedne velünk.
A felnőttek oldaláról nézve mindig fontos, hogy tudjuk, hogy van a gyerekük, ami persze nem a túlféltést jelenti vagy azt, hogy még a gimiben is én nézem majd meg vagy épp írom meg a házi feladatát, pakolom be az iskolatáskáját. Sokkal fontosabb az, hogy amennyire a lehetőségeink engedik foglalkozzunk a lelkével: mi az, ami aktuálisan érdekli, milyen a baráti társasága. Legyünk őszintén kíváncsiak.
Zaklatás esetén sose akarjunk a gyerekünk helyett cselekedni! Ha cselekszünk is, a gyerek mindenképp tudjon róla.
Kiemelt kép: Pexels
